Az ukrán végjáték tétjei

Ukrajna elveszítheti a háborút, Donald Trump pedig megnyerheti az amerikai választásokat. E két forgatókönyv egyre határozottabb kirajzolódása sokkolta az európai fősodor politikusait. Egyre nagyobb a zűrzavar, az ijesztő valósággal szembesülve egymásra mutogatnak az európaiak, és zavar keletkezett a transzatlanti kapcsolatokban is. A kapkodás és a végjátékra készülés egyik jele Emmanuel Macron francia elnök bejelentése, miszerint egyáltalán nem zárható ki, hogy a nyugati országok a fegyverek után immár katonákat is küldjenek Ukrajnába. Ennek a lehetőségnek a felvetése felvillantotta a háború eszkalálódásának, Oroszország és a NATO ütközésének a veszélyét. A cikk először a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Emmanuel Macron már szintet lépett, amikor a minap egy párizsi, Ukrajna támogatásáról szóló informális csúcstalálkozó után felvetette, hogy a NATO tagállamai esetlegesen katonai egységeket is küldhetnének Ukrajnába”
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN/AFP

Egyre kétségbeesettebben figyelik az ukrajnai frontok helyzetének alakulását a nyugati blokkban. A reménykedve várt ukrán ellentámadás 2023-as kifulladása már szembesítette a valósággal az eliteket, az orosz csapatok téli előre nyomulása pedig még tovább rontotta a hangulatot Európában. Az ukrán erőknek ugyanis Avgyijivka/Avgyejevka feladását követően továbbra sem sikerült stabilizálniuk a védelmet. A donyecki fronton sorra esnek el a környező települések, és Lasztocskinot Szevernoje és a Berdicsi-Orlovka-Tonyenkoje vonal követte, és csak idő kérdése, hogy az orosz csapatok tovább haladva elérjék az úgynevezett Donyecki Népköztársaság belső területeit. Úgy tűnik, hogy az ukrán fél most az Avgyejevkától 40 kilométerre fekvő Szelidovo térségében próbálja majd az orosz erőket megállítani. De nem jobb a helyzet a bahmuti vagy éppen a zaporizzsjai front mentén sem, ahol az orosz hadsereg szintén offenzívába lendült több szakaszon, és lassan visszaszerzi a nyári ellentámadásban elvesztett Rabotine/Rabotyino környékét.

„Moszkva tehát az egész hadszíntéren visszavette a stratégiai kezdeményezést, és a célja vélhetően az, hogy kihasználva az Avgyejevkát követő részleges operatív káoszt, és a nyugati fegyverszállítások lassúságát, a front egész hosszában megossza és túlterhelje az ukrán haderőt. Közben Európa ráébredt arra is, hogy Ukrajnának nemcsak elegendő fegyvere és lőszere nincsen, de lassan már katonája sem”

Berlintől Brüsszelen át Párizsig a nyugati vezetők kétségbeesését tovább fokozza annak a felismerése, hogy egyre inkább Európára hárulnak az ukrán állam működtetésének, a háború finanszírozásának, valamint jó eséllyel az újjáépítésnek a költségei. Az amerikai finanszírozást ugyanis blokkolja az elnökválasztási kampány, amelyben a republikánusok még véletlenül sem engednének semmilyen sikert felmutatni Joe Bidennek, és ennek érdekében túszul ejtették az ukrán kérdést is. De emellett kirajzolódik az a modell is, hogy Európa fizessen, mégpedig lehetőleg amerikai fegyverekért, és így a háború nyereségét az óceánon túli hadi ipar fölözze le. Arra már gondolni sem merek, hogy Washington nemcsak a finanszírozás terhét lőcsölné át Európára, de a helyzet nagyon kedvezőtlen alakulása esetén beugrasztaná a háborúba is. A fő nyugati cél, Oroszország elszigetelése, gyengítése, ennek érdekében a nyomás fenntartása miatt a háborút lehetőség szerint sokáig el kell húzni, ehhez pedig Ukrajnának előbb utóbb nem lesz elég katonája.

„De az európai vezetőket mindezen kívül még Donald Trump várható visszatérése is nyugtalanítja”

A Fehér Házba visszatérni készülő republikánus politikus ugyanis akárcsak a 2016 és 2020 közötti első elnöki ciklusa idején, úgy most sem Európára fókuszálna, amely így egyre kevésbé bízhatja a biztonságát kizárólag az amerikai védőernyőre. Donald Trump dél-karolinai kampány beszédében visszatért régi vesszőparipájára, és megüzente, hogy nem védi meg a GDP két százalékának megfelelő védelmi kiadásoktól elmaradó – a 31 tagból ez csupán 11 országot nem érint – tagállamokat.  Sőt, egyenesen arra buzdítja Oroszországot, hogy tegyen velük, amit csak akar. Ismerjük Trump stílusát, de az is biztos, hogy ezek a kijelentések nem erősítették a NATO-ba, a kollektív védelembe és az egymásba vetett bizalmat. Kiváltképpen a jelenlegi kiélezett helyzetben, amikor az európaiak már Donald Trump kirohanásai nélkül is kezdik felfogni, hogy a saját védelmi képességek erősítése nélkül a kontinens kiszolgáltatott. Erre kegyetlenül ráébresztette Európát a kontinens perifériáján dúló háború is. A baj csak az, hogy két év alatt nem lehet felpörgetni az évtizedek során leépített hadiipart, megerősíteni a „történelem végének” mámorában, és a jólét hajszolása jegyében „operettesített” hadseregeket.

„Európa tehát ott tart, hogy lassan már magát sem tudja megvédeni, és akkor még nem beszéltünk Ukrajna támogatásáról. Ráadásul a háborúban egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Nyugat-Európa országaiban két éve elképzelték”

A nyugati sajtó még jó egy éve is arról írt, hogy Oroszország gyenge, visszavonul, erre most lassan összeomlik az ukrán hadsereg. A jelenlegi helyzetben Ukrajnának, az ukrán népnek, és persze egész Európának az lenne az érdeke, hogy a nyugati vezetők kompromisszumos megoldáshoz vezessék el a kijevi rendszert. A nyugati, főleg az európai politikusokat azonban ez a helyzet váratlanul érte. Nincsenek felkészülve arra, hogy elismerjék Oroszország fölényét, és belássák, Ukrajna veszíthet. Az Európai Unió vezetői olyannyira a szélsőséges propaganda, az oroszellenesség foglyai lettek, hogy tehetetlenül szemlélik az európai közhangulat, és a washingtoni hatalmi játszma, és egyáltalán a háború fordulatát. Rettegve gondolnak ugyanis arra, hogy Oroszország győzelme alapvetően változtathatja meg az eddigi európai biztonsági rendszert és általában véve az erőviszonyokat. Főképp úgy, ha az Egyesült Államok tényleg teljes mellszélességgel Kína, Ázsia felé fordul.

„Ebben a helyzetben a pánik és a kapkodás közepette több kommunikációs irány bontakozik ki. Az egyik az orosz veszélyt igyekszik felnagyítani, és azt sugallja, hogy amennyiben Oroszország győz Ukrajnában, akkor nem fog megállni és ütközni fog a NATO-val”

Az „Európa veszélyben!”, „Oroszország nem győzhet!” szlogenekkel a nyugati kommunikáció egyrészt mozgósítani próbál Ukrajna megsegítésére, másrészt magyarázatot ad a társadalmaknak, hogy miért kell elviselniük az egyre növekvő terheket. Ennek a kommunikációs stratégiának a jegyében foglalkozik a sajtó az állítólagos orosz támadási irányokkal, és szellőztetik meg a védelmi előkészületeket. DE ezt figyelembe véve „riogatott” azzal is a francia külügyminiszter, hogy az orosz győzelem esetén nem a GDP 2 százaléka felett lesznek a védelmi kiadások, hanem még jóval efölött. Figyelmeztetett a gazdasági következményekre is, például arra, hogy a búza globális piacán Oroszország részesedése 30 százalék lesz, ami függő helyzetbe hozhatja Moszkvától Európát.

„Emmanuel Macron már szintet lépett, amikor a minap egy párizsi, Ukrajna támogatásáról szóló informális csúcstalálkozó után felvetette, hogy a NATO tagállamai esetlegesen katonai egységeket is küldhetnének Ukrajnába”

A kommunikációs bombát ezt megelőzően még Robert Fico robbantotta, mikor nyilvánosságra hozta, mire készülnek egyes nyugati államok. Aztán mindezt a francia elnök is megerősítette, hozzátéve, hogy e kérdésben nincs egységes álláspont. Ezt alátámasztandó, a szlovák kormányfő után az Egyesült Államok, Németország, Csehország, Lengyelország, Svédország és Magyarország vezető politikusai azonnal kijelentették, hogy a NATO ilyen jellegű szerepvállalásáról szó sincs. Olaf Scholz tiltakozását gyengítette a német főtisztek kiszivárgott, a krími híd elpusztítását is érintő beszélgetése, amelyről később azért kiderült, hogy nem ez a kérdés állt a tisztek fejtegetésének középpontjában, és a kancellár megerősítette, továbbra is kitart amellett, hogy Berlin nem ad át nagy hatótávolságú Taurus rakétákat Ukrajnának. Reagált Vlagyimir Putyin is, aki figyelmeztetett arra, hogy a NATO erőinek megjelenése Ukrajnában közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszországgal, és ez az atomfegyver bevetésével fenyeget. De hogy Moszkva részéről is inkább csak kommunikációról van szó, azt mutatta, hogy Szergej Lavrov csak lemondóan mosolygott, amikor Macron bejelentéséről kérdezték.

„Macron később – a háború során immár nem először – utalt arra, hogy a lépéseiket illetően <stratégiai kétértelműséget> fogja preferálni, amivel elkezdett egy Oroszország elrettentésére építő retorikát építeni. Úgy látja, hogy ezzel Oroszország számára <stratégiai dilemmát> hozhatnak létre”

Megvédte az elnök kijelentéseit a francia diplomácia vezetője is. Mint Stephane Sejournay fogalmazott, azok egy „stratégiai kétértelműség” részét képezik, de lehetővé teszik Párizs számára, hogy „a történelem jobbik oldalán álljon”. Ugyanakkor kitartott amellett, hogy Párizs nem küld „semmilyen harcoló csapatot”. „Franciák nem fognak meghalni Ukrajnáért” – hangsúlyozta. A külügyminiszter emlékeztetett a Franciaország által kialakított „egyértelmű keretre”, nevezetesen „legyőzni Oroszországot anélkül, hogy háborút vívnánk Oroszországgal”, „akadályozzuk meg Oroszországot abban, hogy megnyerje a háborút, anélkül, hogy Moszkvával harcolnánk”. „A köztársasági elnök által kialakított keretek mindentől függetlenül nagyon egyértelmű jelzést küldenek Oroszországnak, hogy nem adjuk fel az ukránok melletti harcot” – szögezte le Sejournay.

„Aztán ahogy teltek a napok, úgy lovalta bele magát egyre jobban az előre menekülő Macron a nyugati csapatok küldését meglebegtető retorikába”

Ismét kijelentette, hogy, korlátlan támogatást nyújt Kijevnek, ami a francia politikai körökben ellenreakciókat váltott ki. Aztán mindezt azzal tompította, hogy arról beszélt, valamit nem kizárni, még nem jelenti azt, hogy meg is tesszük. De azért ehhez is hozzátette, hogy a béke csak akkor érhető el, ha a támadó fél leállítja a harcot. Macron a francia politikai pártok vezetőivel találkozva is megvédte álláspontját. Sőt, még egyet feszített is a húron, mikor bedobta, hogy nincs már semmilyen korlát és semmilyen vörös vonal, mert a konfliktus lényege változott meg.

„Azonban a francia elnök sem klasszikus szárazföldi erőkre, hanem legfeljebb különleges katonai erőkre, a légvédelmi eszközök kezelőire, kiképzőkre és néhány egyéb egységre gondol. Vagy még arra sem, csak mondott egy nagyot, majd látva a reakciókat, elkezdett eköré teóriát építeni”

A francia gondolkodás középpontjában az a gondolat áll, hogy egy ilyen francia katonai jelenlét megvédhetné Ukrajna egyes területeit, és korlátozná a megszállók támadásait. A lényeg, hogy a fronton továbbra is az ukránok halnának. Ez utóbbi kérdésben továbbra is egységes a Nyugat. A Macron felvetése körül kialakult vita közben hallgatólagosan arról is fellebbentette a fátylat, hogy a különböző nyugati szolgálatok képviselői, és egyes eszközök kezelői, valamint tanácsadók már tényleges jelen vannak ukrán földön. Aztán a német főtisztek nyilvánosságra került beszélgetése csak rátett erre egy lapáttal.

„Ez az ötletelés csak megerősítette azt az orosz narratívát, miszerint Oroszország nem Ukrajnával, hanem a NATO-val harcol. S persze az információs bomba ismét elterelte egy rövid időre a figyelmet arról, hogy a Nyugat egy ideje már képtelen megfelelő mennyiségű lőszert és fegyvert szállítani Ukrajnának. Ne felejtsük el, hogy a párizsi konferencia egyik témája volt, hogy az EU által ígért egymillió lőszert honnan szerezzék be, mert legyártani csak 300 ezret tudtak”

Részben ez a terelés is lehetett a francia elnök célja magával a támogató konferencia megrendezésével, és a felvetéssel, hiszen ne felejtsük például el, ahogy Párizs nem teljesíti a 2 százalékos küszöböt, úgy nem siet Ukrajna katonai támogatásával sem. A németek 4-szer annyi katonai támogatást nyújtottak Ukrajnának, mint a franciák. Most viszont mindenki arról beszél, hogy Macron akár katonákat is küldene Ukrajna megsegítésére. Arról persze mélyen hallgat az Élysée-palota is, hogy ezzel az ötlettel egy friss felmérés szerint a franciák háromnegyede nem ért egyet. Az elterelés mellett a francia államfő – nem először magához ragadva a kezdeményezést – a felvetésével tesztelhette az európai közvéleményt is.

„Ráadásul azzal, hogy kimondja a tabunak tekintett dolgokat, az elhatárolódások ellenére ismételten igazolja, hogy az európai nagyok közül még Párizs képes a leginkább stratégiai kezdeményezésre, így igényt tarthat Európa vezető szerepére”

Az ugyanis elvitathatatlanul reális probléma, hogy az ukránoknak lassan nem marad bevethető tartalékuk, így a háború elhúzódása esetén meg kell oldani a fogyatkozó élőerő problémáját is. Macron persze a francia imázs fényezése mellett ezzel a blöffel erősítheti az ukrán hadsereg gyengülő harci morálját is, miközben az európai társadalmakat arra figyelmezteti, hogy amennyiben nem megy elég fegyver Ukrajnába, akkor lassan magának a NATO-nak kell harcolnia Oroszországgal. Ezt a taktikát alkalmazza egyébként Joe Biden is a republikánusok „meggyőzésére”, így nem véletlen, hogy ezt az érvet hangoztatta a mostani vitában az amerikai védelmi miniszter is.

„De így a végkifejlet felé közeledve azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugati blokkban már mindenki a háború utáni helyzetre készül. Ukrajna protektorátussá tételére, pacifikálására, felelősségi zónákra osztására, ezzel a befektetett pénz visszaszerzésére”

Mert ugye a Kijev által előbb 750, majd már csak 480  milliárd dollárra becsült újjáépítés költségeinek jelentős részét feltehetően az Európai Uniónak kellene finanszíroznia, és ezért cserébe azért mindenki remél valamit. Ehhez pedig már el kell kezdeni helyezkedni. Főleg úgy, ha eddig az illető ország nem tette úgy oda magát, mint az Egyesült Államok, Németország, Lengyelország, és bizonyos tekintetben Nagy-Britannia is. Nem kizárt tehát, hogy Franciaország a hajrában akarja behozni eddig összeszedett hátrányát, amelyre már a német kancellár is felhívta a figyelmét. Részben magyarázható a verseny kiéleződésével a nyugati blokkon belüli feszültség, az egymásra mutogatás is.

„A már eddig orosz ellenőrzés alatt lévő területek, a 2014 előtti Ukrajna 20 százaléka adta ugyanis egykor a GDP nagyjából felét”

A háborúig e régiókban 15 millióan éltek. Ha pedig az orosz csapatok ehhez még elfoglalják Mikolajiv, Harkiv és Odessza megyét is, akkor Ukrajna újabb 7 millió embert veszít, és a GDP további 25 százalékát. Ukrajnának ez esetben 20 millió lakosa, és az egykori GDP 25 százaléka marad. Elveszíti a legfontosabb iparvidékeket, és a legjobb termőföldeket is. Kijevnek pedig ott marad a sokmilliárdos adósság, amelynek fejében a nyugati „védnökök” minden bizonnyal ráteszik a kezüket a csernozjomra, a Nyugat- és Közép-Ukrajna mélyén lévő olajra, gázra, vasércre, uránra, ritkaföldfémekre, és egyéb természeti kincsekre, létesítményekre. Mert Ukrajnában a délkeleti országrészen kívül is lesz azért még mit osztani, s a háború tétje a geopolitikai célok mellett az is, hogy milyen kézbe kerülnek ezek a javak.

(A cikk először a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com