//Az ország nélkül maradt nép
Tadeusz Kościuszko #moszkvater

Az ország nélkül maradt nép

MEGOSZTÁS

Harmadikra csak sikerült… 1795. október 24-én immár harmadszor osztották fel a környező nagyhatalmak – Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom – egymás között Lengyelország területét. Ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre, és a középkori történelem egyik legerősebb közép-európai állama 123 esztendőre egyszerűen eltűnt a kontinens térképéről.

Tadeusz Kościuszko #moszkvater
Tadeusz Kościuszko

Amikor 1794 novemberében a Kościuszko-felkelés  elbukott, már tudni lehetett, hogy a Lengyelországgal szomszédos három birodalom – Oroszország, Poroszország és Ausztria – megpróbálja végérvényesen lezárni az egyre több kellemetlenséget okozó lengyel kérdést. Nos, a megoldásra még egy teljes évet sem kellett várni, ugyanis a három birodalom uralkodói 1795. október 24-én aláírták azt a megállapodást, melynek értelmében egymás között végérvényesen felosztották a lengyel államot, ami egészen 1918-ig megszűnt létezni. A történészek azóta is keresik az okokat, vajon minek lett a következménye a lengyel államiság eltörlése. Általánosan elfogadott vélekedés ebben a kérdésben, hogy

„a harmadik felosztás a belső krízis, a Kościuszko-felkelés sikertelensége és az Oroszországgal és Poroszországgal szemben elveszített háború következménye”

De nézzük, mi vezetett el idáig, hiszen egy olyan ország tűnt el a térképről, amely a Litvániával fennálló uniónak köszönhetően az 1600-as években még Európa egyik legnagyobb kiterjedésű állama volt. A történészek szerint a lengyel állam bukásához elvezető út talán legfontosabb oka a rendszerük sajátságos felépítésében keresendő. Ugyanis az uralkodó kezét itt megkötötte a rendi gyűlés, a szejm tagjainak biztosított jogkör, aminek kicsúcsosodását az 1652-ben bevezetett liberum veto jelentette. Utóbbi ugyanis azt írta elő, hogy egy törvénytervezet kizárólag akkor emelkedhetett jogerőre, ha a rendi gyűlés egyhangúlag elfogadja azt.

„Gondoljon csak bele mindenki abba, mit is jelenthetett a vétójog ilyetén használata: teljes káoszt”

Ezzel szemben – bármilyen furcsa is ezt elhinni – a fejlődést éppen az uralkodók abszolutisztikus módszerei hozták meg a különböző államok számára. Így ugyanis működőképes volt az állam, nem kötötték a nemesség különböző feltételeihez a törvények alkotását és bevezetését. Lengyelországban ezzel szemben szinte megbénult a törvényhozás, a gazdaság és a katonai erő fejlődéséhez szükséges lépések meghozatalához nem volt semmi a kezében az uralkodóknak és tanácsadóiknak. Ez pedig elvezetett oda, hogy a lengyelek megrekedtek egy bizonyos szinten, képtelenek voltak haladni a kor kihívásaival, ami aztán a korábbi fajsúlyos monarchiát szinte a szomszédos hatalmak játékszerévé változtatta.

„Ez a társadalmi, gazdasági és katonai hanyatlás aztán oda vezetett, hogy a XVIII. század első felére a lengyel állam léte vagy nem léte már a szomszédos nagyhatalmak kényétől-kedvétől függött”

Keletről az orosz birodalom is elkezdte a lassú terjeszkedését, míg a másik oldalról a porosz és osztrák birodalom vetette rá a szemét bizonyos lengyel területekre. Sőt, a három uralkodóház – az orosz Romanov, a porosz Hohenzollern és az osztrák Habsburg – felismerte azt, hogy egymás érdekeit szem előtt tartva képesek lehetnek a teljes lengyel államot az érdekszférájukba vonni. Ennek köszönhetően 1730-ban titkos szerződésben kimondták Lengyelország feletti uralmukat. Ekkor még nem osztották fel az állam területét maguk között.

Az állami irányítással kapcsolatos feladatok elsősorban az orosz fél vállára nehezedtek, Bécs és Berlin pedig a hatalmi egyensúly fenntartására felügyelt. Magát a lengyel királyt is Szentpéterváron választották, és amikor 1767-ben a Repnyin orosz nagykövet által irányított szejm szinte semmibe vette a lengyel szuverenitást – aki ellenállt az orosz érdekeknek, azt Szibériába vitette –, a hatalomból kirekesztett lengyel nemesek Bar városában létrehozták az önálló lengyel konföderációt, és fegyvert ragadtak szuverenitásuk visszaszerzésére. Miután a négy évig tartó háború a konföderáció vereségével zárult, 1772-ben sor került Lengyelország első felosztására.

„A három birodalom 1772-ben már nem elégedett meg azzal, hogy kizárólag a befolyásuk alatt tartsák Lengyelországot, és megtörtént az ország első, még nem teljes felosztása”

A felkelés miatt kialakult kaotikus állapotokra hivatkozva a porosz-osztrák-orosz csapatok benyomultak a lengyel állam területére, és megszállták azt. Ezt követően augusztus 5-én közös nyilatkozatot adtak ki – egy manifesztumot –, melyben egyértelműen leírták, mely területek melyik birodalomhoz kerülnek, illetve melyek maradnak „csak” erős ellenőrzés alatt.

Ausztria, Poroszország és Oroszország elcsatoltak összesen 210 000 km²-t, azaz a lengyel állam területének nagyjából negyedét. Poroszország Danzig kivételével a Balti-tenger teljes déli partvonalát megszerezte, a Habsburgok többek között Wieliczka és Bochnia gazdag sóbányáira tehették rá a kezüket, míg Oroszország számára a balti kikötők jelentették az igazi hasznot. A három birodalom 1772. szeptember 22-én ratifikálta a szerződést, majd az új határokat 1773. szeptember 18-án a lengyel szejmmel is elismertették.

„Ezt követően már csak ok kellett a három nagyhatalomnak ahhoz, hogy újabb és újabb lengyel területeket csatoljanak el a megcsonkított államtól”

Sokáig persze nem kellett várniuk, hiszen a nagy szejm 1791. május 3-án megalkotta és elfogadta az új alkotmányt, a világ második polgári alkotmányát, amely alapján Lengyelország alkotmányos monarchiává vált. Szétválasztották a hatalmi ágakat – jogalkotói, végrehajtói és bírói hatalom –, függetlenítették őket egymástól, és bizonyos alkotmányos jogokat biztosítottak a polgárságnak. Mivel ezeket a törvényeket az orosz cár beleegyezése nélkül hozták meg, sőt, a Repnyin-alkotmány visszaéléseit nyesték le a jogrendszerről, előre lehetett tudni, hogy II. Katalin cárnő ezt nem fogja tétlenül nézni. 1792-ben százezres orosz had indult meg II. Szaniszló Ágost országa ellen.

„Az amerikai függetlenségi háborúban komoly hírnevet és tapasztalatokat szerző Tadeusz Kościuszko tábornok által modernizált lengyel hadsereg a dubienkai csatában ötszörös túlerő ellen fényes győzelmet aratott”

Ez azonban a sikerhez nem, maximum az orosz előrenyomulás lelassításához volt elegendő. Ráadásul maga a lengyel uralkodó is megrettent az éppen általa is aláírt reformoktól, illetve a következményeitől, így a felkelő hadak vereséget szenvedtek. Kościuszko Szászországba, majd Párizsba menekült, míg a küzdelmet semlegesként szemlélő Ausztria beleegyezésével Poroszország és Oroszország 1793. január 23-án másodszor is felosztotta Lengyelországot. Oroszország ekkor kapta meg Litvánia keleti részét, egész Belaruszt és Kelet-Ukrajnát, Poroszország pedig többek között Gdanskot és Torunt. A lengyel állam 240 ezer négyzetkilométer területű országgá zsugorodott. Természetesen a három birodalom ismét elfogadtatta a szejmmel a határváltozásokat.

„A megszállók ellen 1794 márciusában tört ki újabb nemzeti felkelés, amelynek vezetőjét, Kościuszkót diktátorrá kiáltották ki”

Ő, illetve a felkelés másik vezetője, Józef Antoni Poniatowski herceg általános sorozást rendelt el, és az általuk felállított lengyel hadak – melyben a paraszti hadtestek kaszákkal voltak felfegyverezve – április 4-én Raclawice mellett legyőzték az oroszokat. A győzelem hírére Varsóban is felkelés tört ki, Kościuszko pedig kiáltványban szabadította fel a jobbágyokat. Ez viszont hibának, vagy leginkább korainak bizonyult, ugyanis a kiváltságait féltő nemesség egy része ezt követően elfordult tőle, ráadásul a porosz hadak is elindultak a felkelők ellen. Ugyan az orosz hadakat októberben még egyszer legyőzte, több mint két hónapig tartotta Varsót, ám Maciejowicénél nem bírt a túlerővel, és sérülten végül fogságba esett. A porosz és orosz seregek szörnyű vérfürdőt rendezve feldúlták Varsót, és ezzel végleg leverték a felkelést.

„A három nagyhatalom ekkor döntött úgy, hogy a további lázongások megelőzése érdekében teljesen megszüntetik a lengyel államot”

Ehhez már a szejm hozzájárulásától is eltekintettek. Az 1795. október 24-én véglegesített szerződés értelmében a Habsburgok megszerezték Nyugat-Galíciát, Mazóvia déli részét és Krakkó városát, a poroszokhoz került Új-Kelet-Poroszország, azaz Mazóvia megmaradt része Varsóval, a Visztula, a Bug és a Nyeman közötti területek, valamint Új-Szilézia, míg Oroszországnak jutottak az addig még lengyel kézen lévő litvániai, valamint a Nyeman és a Bug folyótól keletre fekvő lengyel területek. Az oroszok összesen 471 ezer km² területet szereztek 6 millió lakossal, Poroszország által megszállt terület 148 ezer km²-re rúgott, lakossága 2,7 millió volt, míg a teljes osztrák megszállt terület 129 ezer km² volt 3,8 millió lakossal.

„II. Szaniszló Ágost király elhagyta Varsót, és orosz dragonyosok kíséretében Grodnóba ment, majd november 25-én lemondott a hatalomról Oroszország javára”

Az állami függetlenség elveszítése után a lengyelek, különösen a katonák jelentős része, emigrált az országból, főleg Szászországba, Itáliába és Franciaországba. A waweli várból a poroszok elhurcolták a lengyel koronázási jelvényeket. A drágaköveket kifeszítették és eladták, az aranyból készült részeket beolvasztották, abból pénzt vertek. A megszálló államok gyarmatként kezelték a lengyel területeket. Az új hatóságok sok lengyeltől elkobozták a vagyonát, valamint a birtokát és saját alattvalóikat telepítették oda. Új közigazgatási rendszert vezettek be, ahova olyan személyek kerültek, akik a lehető legtöbb előnyt akarták kicsikarni a megszállt területek irányításából. A lengyel nemesség pedig teljesen elvesztette a politikai jogait. Ezután 123 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Lengyelország visszanyerje szuverenitását.

Források:

Wikipédia

MTVA archívum

Józef Andrzej Gierowski: Lengyelország története 1764-1864 (Varsó, 1984)

Krzysztof Groniowski, Jerzy Skowronek: Lengyelország története 1795-1914 (Varsó, 1987)

Norman Davies: Isten játéka, Lengyelország története (Varsó, 1999)

Paweł Kosiński: Kék hadsereg (Dziennik Polska, 2008. 11. 11.)

Jerzy Lukowski: Lengyelország felosztása 1772, 1793, 1795 (https://www.h-net.org/reviews/showrev.php?id=3315 – 1998)

Thomas McLean: Lengyelország és az orosz birodalom (Palgrave Macmillan, 2012)

Krzysztof Wroński: Lengyelország története a XVIII. században – körülmények és hatások (historycy.pl – 2006)

Soós István: A lengyel anarchia, Lengyelország felosztásai (1772, 1793, 1795) – regi.tankonyvtar.hu 2009

Tarján M. Tamás: Lengyelország harmadik felosztása (Rubicon)

MEGOSZTÁS