A karanténban olyanon is elgondolkozik az ember, amin máskor hajlamos esetleg átsiklani. Például azon, hogy mikor tesszük magunkban rendbe mi magyarok a második világháborút.

Fotó:FORTEPAN/Id. Konok Tamás
Sokszor eszembe jut manapság az önkéntesen vállalt karantén néha már nyomasztó világában, hogy milyen jól éltünk mi idáig. Mert lehet, hogy nem volt meg mindenünk, de elkerült bennünket a háború. Hiába mondogatták, írtuk le mi is egyre gyakrabban, hogy küszöbön a harmadik világháború, nem akartuk elhinni, hogy ez bekövetkezhet. Arra pedig végképp nem gondoltunk, hogy a háborúhoz hasonló félelmet majd egy picike, láthatatlan vírus hozza el eddig kényelmes, békés világunkba.
Az ilyen helyzet valahol az igazság pillanata is. Kihozza az emberekből azt, ami bennük rejtőzik. Jót, rosszat egyaránt. S bizony elég szomorú, hogy körülöttünk most ilyenkor is oly nagy a gyűlölet.
„Amikor ezt látom, érzem, önkéntelenül is eszembe jut az utolsó nagy háború, a világot a kis koronavírushoz hasonló módon rettegésbe hozó második. Az, amellyel még most sem számoltunk el, mi magyarok sem”
Ez először akkor ötlött fel bennem, amikor már ezzel a konok kis vírussal kellett volna foglalkoznunk, ám ehelyett is Budapest hős védőit dicsőítettük. S ha már elkezdtük lánglelkűen védeni azt, amiről inkább mélyen hallgatni kéne, ugyanazzal a lendülettel egyre-másra jelentek meg a cikkek a Vörös Hadsereg bűneiről. Valahogy senkinek sem, vagy csak nagyon keveseknek jutott eszébe, hogy a náci csapatok feláldozták Budapestet azért, hogy néhány hetet nyerjenek. Egyúttal feláldozva, pajzsként használva azokat a magyar katonákat is, akik akkor még ott a budai várban rekedtek. Mert ők inkább áldozatok, mint hősök, ugyanúgy, mint a Don-kanyarban elveszett társaik.
„Lassan ki kellene már mondani, hogy ez nem a mi háborúnk volt! Sértetten, Trianon fájdalmától hajtva áltattuk magunkat, és az igazság helyreállításának vágyától hajtva katonáink a rossz oldalon ragadtak. Pontosabban oda hajtotta őket a rosszul számító hatalom. Eladtuk a lelkünket az ördögnek, és ezért nagy árat fizettünk”
Horthy Magyarországát Trianon igazságtalanságának fájdalma hajtotta Hitler karjaiba. A reváns vágya, amelyet a náci rendszer kiválóan kihasznált. Az első világháború után a győztesek tényleg elbántak a magyar nemzettel. Ám ez sem jogosít fel a bűnre, az agresszor kiszolgálására. Legalábbis egy idő után rá kellett volna jönni, hogy rossz vonatra szálltunk. Amikor a hatalom ki akart ugrani ebből a vonatból, már késő volt. A szerelvény már őrülten robogott a szakadék felé.
Azt még csak-csak hajlandó vagyok megérteni, hogy akkor és ott nem látszott ez ennyire világosan, háromnegyed évszázaddal a világégés befejeződése után azonban már elfogadhatatlan ez a szerecsenmosdatás, ami ma a média nagy részében folyik. Míg a nemzeti oldalt ebben a most éppen látens orosz ellenesség mellett a vereség megemészthetetlensége mozgatja, addig a liberálisokat a zsigeri ruszofóbia.
„Ebben a kérdésben egy platformra kerül a két oldal, és így együtt simul bele az emlékezetpolitikát, ezen belül is az második világháborút a Moszkva és a Nyugat közötti geopolitika szembenállásban eszközként használó trendbe”
Összekeverednek ebben a katyvaszban a Magyarországon átszaladó két hadsereg által elkövetett bűnök, a felszabadítás, a megszállás, és akarva-akaratlanul is relativizálódik a náci Németország szerepe a második világháborúban. Maga a kormány hivatalosan nem igazolja a magyar részvételt a Szovjetunióval szembeni agresszióban, ám ebben a közhangulatban ennek ellenére gyökeret ver a társadalomban az a gondolat, hogy mindez nem volt felesleges, a Don-kanyarnál elesettek hősi halottak voltak az Európa védelmében, a bolsevizmussal szemben vívott harcban. Az senkit nem érdekel, hogy ez volt Hitler önigazolása is.
„E történelmi amnéziában az sem igen merül fel, hogy mit kerestek a magyar katonák kétezer kilométerre a hazától a Don-kanyarban”
S amikor a balliberális és a konzervatív oldal egymással versengve mondja ki az ítéletet a Vörös Hadsereg második világháborús szerepvállalásáról, tervezzük a megerőszakolt nők emlékművét, akkor egy szóval sem említjük, hogy miként viselkedtek a mi katonáink Ukrajnában, Oroszországban a civil lakossággal. Elfeledjük, hogy Hitler csatlósai voltunk ebben a keleti rabló hadjáratban. Szemérmesen elsikkad a korabeli Magyarországot jellemző antiszemitizmus. Igaz, hogy a holokausztban a hatalom kényszeredetten vett részt, ám az tény, hogy Magyarországon az elsők között hoztak zsidótörvényeket.
S hogy Közép-Európa népei valahol szégyellik a második világháborúban játszott szerepüket, mutatja az is, hogy az utóbbi időben milyen hévvel próbálják a bűnöket, a kollaborációt relativizálva átírni a történelmet. Ez a nemzeti tudat erősítése szempontjából érthető, ám nem elfogadható. Moszkva ehhez az identitásképzéstől áthatott vagdalkozáshoz sokáig láthatóan megértően viszonyult.
„Mára azonban megváltozott a helyzet. Egyrészről az emlékezetpolitika, ebben kiemelten a második világháború az történelmi jelmezbe öltöztetett geopolitikai küzdelem része lett, másrészt a világégés befejeződésének újabb évfordulójához közeledve a Vörös Hadsereg akkor aratott győzelme az orosz identitás sarokkövévé vált, és ezzel megtört a hallgatás is”
Látjuk ezt a második világháború kirobbanása körül folyó lengyel-orosz vitákban. Moszkva számos titkosított dokumentumot szabadított fel, amelyek cáfolják, vagy legalábbis árnyalják a nyugat- és közép-európai narratívát. A jövőben azzal kell számolni, hogy Oroszország nem fogja türelmesen követni a második világháború és ebben a Vörös hadsereg szerepében átértékelését. A Budapest felszabadításáról nyilvánosságra hozott dokumentumok még viszonylag semlegesek voltak, és ebben érezhetően benne van, hogy a két ország kapcsolatai jók. De vajon felkészült-e a magyar kormány, hogy az archívumokból titkosítás alól feloldott Lengyelországgal kapcsolatos dokumentumokban foglaltakhoz hasonlóan szembesüljön a magyar katonák szovjetunióbeli viselkedésével vagy a holokausztban játszott magyar szereppel?
„A nemzeti nevelés erősítése, a katonai pálya presztízsének emelése jegyében a fiatalok elé a magyar történelem dicső pillanatait kell állítani. A második világháború olyan szégyenfoltja a történelmünknek, amely nem tartozik ezek közé. Nem kell elfelejteni, ám értelmetlen a kirakatba tenni. A mellünket verni pedig teljesen értelmetlen”
Az hogy az Oroszok mára a II Vh-s szerepüket a saját indentitásuk sarokkövévé tették az ő bajuk.Ugyanis ők előbb kezdték az 1917 utáni Európai agressziókat mint a Németek, vagy akár az Olaszok.Már 1925-ben megkeresték Sztálinék a Magyar kormányt hogy Besszabária kapcsán ha segítünk katonailag akkor miénk lehet Erdély.Végül nem lett az ügyből semmi de nyilvánvalóan bekerült a korabeli Magyar diplomácia emlékezetébe.Ahogy az is hogy volt kapcsolat az 1919-es gazemberek és 17-es Orosz felforgatók között…..Tehát egy Magyar irányba törő expanziótól történő félelem nem volt teljesen magalapozatlan. Erre jött rá a Lengyel háború, ami azért külön pikáns mert a Náci szövetséges Szovjetek utód Oroszai minket becsmérelnek olyanért amit előttünk 2 évvel követtek el! Sőt a 20-as években tudtommal titkos program keretében a Német haderőt a Szovjetúnióban képezték ki a Versaillesi béke miatt.Ezek után nekimentek még abban az évben a Finneknek…A békés, győztes Oroszok!Akik nem agresszorok, meg a jó oldalon álltak! Ja és akik miatt a bolsevizmus nyugati terjeszkedésétől egyáltalán nem kellett félni!
Igen Hitler is ezzel takarózott! És? Mi van ha ebben speciel meg igaza volt? Semmi ráutaló jel nincsen rá ugye? 1940-ben lenyelik az Észteket, Letteket, Litvánokat, 1922-re meg az Ukránokat.Ugye hogy is lett egy Ukrajnából tagköztársaság? Igen rövid az Orosz emlékezet.És ők hogyan bántak a megszállt területek lakosaival 41 előtt? A Magyar kormány biztos semmit se tudott arról a menekültek révén hogy pl a 39-es Lengyel hadjárat tisztjeitől 1940 márciusa után SENKI nem kapott semmilyen tábori levelet, lapot.
Erre ráépült egy erős gerilla háború a megszállt Szovjet területen és sajnos a Német szűklátókörűség ami elvadította a felszabadítóként a nácikat üdvözlő Ukránokat maguktól.A nagy Orosz győzelmi indentitás politikai sarokkőben ők hogyan magyarázzák most 2015 óta pl az Ukrán Neonácik felbukkanását a Donbassz harcaiban? Pl az Azov zászlólaj? De elég nehéz megmagyarázni azt is hogy lehet az hogy a hős felszabadítók ellen Ukrajnában még 1947-ben is fegyveres harc folyt? Voltak ugye univerziális partizánok akik MINDEN megszálló ellen harcoltak…Vatutyin tábornok 1944-ben hogyan is tudta életét veszteni Ukrajnában partizánok által?
Szóval vagyunk mi itt többen is akik valahogy nagyon másképp emlékezünk erre a szovjet felszabdításra.
Másik mese, büntiből lettünk Szovjet gyarmat. Lófaszt! Akkor azok a Lengyelek akik a mai napig a II Vh GYŐZTESEI közé gondolják magukat miért lettek szovjet gyarmat? Vagy azok a Bolgárok akik CSAPATOKAT SE KÜLDTEK a Szovjetek ellen, katonáik kizárólag a Balkánon tevékenykedtek az IVH -s területi veszteségeket visszaszerzendő, hogyan lettek Szovjetek által megszállva? Elmondjam? A határon megjelenő szovjetek láttán -hadüzenet nem lévén magukat semlegesnek nyilvánították-Erre a szovjetek hadat üzentek és így lettek kérem szépen szovjet övezet!
Tehát máris látunk 3 féle Szovjet megszállást eredményként 3 teljesen különböző módon cselekvő ország esetében!
Lengyelek a győztesek oldalán, ráadásul áldozatként!, Mi mint állítólagos utolsó csatlós, és a Bolgárok akik elfogadtak a náciktól segítséget, de nem vettek részt a szovjetek elleni hadjáratban mind ugyanúgy jártak!
Lássuk az ellenbizonyítást:
1 Eleve nem értem az utolsó csatlós mesét , hiszen a háború Május 09-én ért véget, MIKÖZBEN MO-T MEG A CCCP HADEREJE LEGKÉSŐBB 04.13-ÁN ELHAGYTA…..A 38 óta echte náci Labancok hogy is maradtak ki a buliból? Nem ŐK voltak az utolsó csatlósok? Ja hogy az ország közepén a Brit-USA hadak masíroztak át dél felől….És megkapták a hidegháború legkellemesebb posztját a semlegességet érte.Érdekes nem?
2 Aztán ott volt a komcsi Tito akik igazából maguk verik ki a Németeket maguktól és mint jó szövetséges átengedik üldözni a Szovjeteket őket.
Milovan Dilas Tito 1962-ig fő ideológusa a Találkozások Sztálinnal c könyvében leírja, hogy 45-ben az első találkozón Moszkvában könyörögtek Sztálinnak hogy húzzanak már a Szovjetek a büdös fenébe az országból mert tömeges nemi erőszakok megrontják a kommunista imázsát otthon.Jé! Győztes oldalon álló, önfelszabadító, szövetséges aki még kommunista is, ugyanúgy küzdeni kényszerül a nem annyira hős és nem annyira felszabadító fosztogató és nemi erőszakoló szövetségestől mint mi az utolsó csatlós a felszabadítóinktól! Hát hogy van ez? Ráadásul 47-ben Titó még azt is megüzeni az őt dróton rángatni akaró Sztálinnak, hogy ha tovább izmozik és megpróbálja megszállni Jugoszláviát akkor ő visszamegy a hegyekbe és a régi szállítmányozónak vaszeg lesz elég II Vh -s készlete amit szívesen odaadnak neki ismét…Csókolom, hol van már a háború? 1 éve le van zárva a 46-os Párizsi békével.
3 Figura a Finnek, akik ugyanabból a startpozícióból kezdenek mint a Lengyelek csak ők német szimpatizáns vonallal is rendelkeznek.Első körben 39-ben minimális nyugati segítséggel és jelentős területi veszteséggel tudják legalább a maradék ország területet megmenteni.
A 41 ben hótt ugyanazért indulnak el a CCCP ellen mint amiért mi. Elveszett területeket visszaszerezni. A különbség annyi hpgy tőlük a CCCP vette el.Így lesznek érdek náci kollaboránsok. Harcolnak Finn önkéntesek az SS ben a Keleti fronton is.
45-ben az ellen orosz offenzívát a németeket átvágva de tőlük kiénekelt páncéltörőkkel sikerül kivédeni.A Karéliai rész a mai napig Orosz kézen van.Ugyanúgy mint Kalinyingrád ami sose volt orosz 1914 óta.Na a Finnek így lesznek ugyanúgy semlegesek náci szövetségesként ahogy a fenti Labancok…Egyelőre nem úgy tűnik, hogy kizáró ok lenne a háborúból jól kijönni náci szövetségesként egy szovjet invázó mellett…Láthatóan a kettőnek köze nincs egymáshoz.Ahogy ugyanezt mutatja az hogy a nácik oldalán a Brit flottát lövő kollaboráns Petain féle Vichy Francia ország pofátlanul volt képes győztesként BÍRÁSKODNI a többi résztvevő felett Nürnbergben.
Azt hiszem ennyiből is levonható pár alapigazság titkos Orosz dokumentumok nélkül is ( melyek jelentős részét ugye a szovjet NKVD különböző részlegei fabrikálták és forrás kritika nélkül csak ökör vagy rossz indulatú történelem hamisítő Karsai László szopja be), hogy :
1 Az a toposz hogy a Szovjetúnió jobb vagy humánusabb lett volna bárhol bárkivel semmilyen szinten nem bizonyítható-ergo a Szovjet fosztogató-nemierőszakoló élmény olyan tartozéka volt mindenütt a Szovjet bevonulásnak mint a tangóharmonika vagy a T-34-es.
2 Az a toposz hogy a CCCP nem volt II Vh agresszora szintén hazugság, ahogyan az is hogy a II VH-ban a jó oldalon állt. A nyereséges és morális két külön kategória.Maradjunk abban hogy nem jött ki rosszul a háborúból de ettől ő még Hitler szövetséges volt. Előbb nálunk és előbb a Finneknél de csak a Labancok után!
3 Az a toposz hogy mi kezdtük előbb a háborús agressziót vagy az hogy mi előbb voltunk kegyetlenek ebben a háborúban is mese, tenném hozzá igen vékony szálon rezeg a Magyarok által elkövetett kegyetlenkedések meséje is.Ugyanis a II hadsereget valóban a partizán vadész szerepre kérik el a németek és hátország biztosításra.De kinn szembesülnek vele az alakulatok hogy első vonalba vetik be őket.Hát másképp hogy a frászba vernék szét őket Voronyezsi Don vonalnál első vonalban? Miért nem tudnak rendezetten visszavonulni ha nem ott vannak? Az erről szóló leírások mögött van egy igen markáns jóvátételi igény felturbózás amiről igen keveset mesélnek pedig van nyoma a 45 utáni Mo-n bőven.Volt tehát oka az országnak hogy ne sok jóra számítson az oroszoktól.
4 Az a toposz hogy a háború utáni bánásmódnak bármi köze volt a II VH-ban betöltött szerephez meg a legótvarabb hülyeség sztem fenn bőségesen megcáfoltam.
Nos tehát mi mondható el akkor az Oroszok II vh s szerepéről pozitívumként? Az hogy legyőzték a korábbi vadbarom szövetségesüket.
Hol nem következett be az Orosz bánásmód? Ott ahol volt elég erő hogy visszatartsa őket a tartós megszállástól vagy attól hogy vitába keveredjenek a nyugati szövetségeseikkel. Ahol ez az erő nem volt meg be is következett a szovjet bánásmód annak minden kellékével.
Mennyire okos ennek a sikernek a fényében meghatározni a mostani Oroszország önazonosságát? Nos éppen annyira amennyire az lenne ha Hitlerre hivatkoznának a Németek hirtelen….Volt egy kegyelmi pillanat a bűn rossz Orosz elnök Jelcin óta-az hogy mai Oroszország már nem a Szovjetúnió.
Sajnos Putyin úgy látszik ahogy öregszik egyre szépülnek az emlékei és visszanosztalgiázza azt a rendszert ami a Cár kegyetlenkedése ellen jött létre majd megfejelte az annak többszörösével és szinte ellenségeként irtotta mindenütt a lakosságot.Ezek után összeboltolt az elmúlt 75 év főgonoszának kikiáltott Hitlerrel is.Putyin szentimentalizmusa miatt pedig sikerül ide visszafektetni sz országot. Ebbe a népirtó embertelen beteg diktatúrába és kimondani azt hogy a modern Oroszország valahol mégis csak a Szovjetúnió akar lenni.Nem tudom akkor mit sír Putyinék szája ha állandóan agresszióval meg diktatúrával vádolják? Szovjet Oroszoszág majd Szovjetúnió igazából az első perctől agresszor volt az utolsó pillanatig. Kezdték Ukrajnával 17-el, majd folytatták Moldáviával, Afganisztánon át egészen Csenecsenföld, Dagesztán, Dél Oszétia vonalon.Az utolsó percig.Putyin kidobta egy modern Európai kultúr nép utolsó imázsát azzal hogy beleállt a mostanság fellángolt Sztálin nosztalgiába. Belpol szempontból ez érthető, de ebből külpol vonalon még sok gond lesz.Legjobb lett volna ebbe nem belemennie és bölcsen hallgatnia külföld felé mint amikor valaki a tömött buszon fingik egyet.
Sok igazság van abban, amit ír, és engedjen meg két megjegyzést. Hitlerrel fél Európa “boltolt”, vagy minimum kokettált. S hogyan került Közép-Kelet-Európa a szovjet érdekszférába? Teljes nyugati egyetértéssel.
Kassa bombázása máig tisztázatlan. És máig feltáratlan, hogy a megszállt országokhoz képest a csatlós országok szuverenitása mennyire volt korlátlan. Lengyelország Molotov – Ribbentrop paktum szellemében történt megszállásakor, a rövid ideig még lengyel – magyar és nem szovjet y magyar határon át menekülő lengyelek idején Teleki Pál rebesgette, hogy akár hazánkkal is megeshet ez az eset. De ez már az Anschluss után is számba vehető “lehetőség” volt. A megszállás elkerülése volt a magyar politika fő célja attól fogva, ami csak a Hitleréknek való parírozással tűnt lehetségesnek, “vonakosó csatlósként”. Ezért keveredett bele hazánk Hitler háborúiba, kényszerből.
Tetszett a cikk, köszönöm. Mérsékelten liberális vagyok és ruszoFIL. Lehet, hogy ez ritka párosítás :)
Számomra az öröm, ha tetszett. Egy nép iránti szimpátia nem ideológiai kérdés.
Az konzervatív Putyinnal sem gyűlt meg a baja? Egyébként valójában a liberális kemény mag,
a “liberálbolsevikok” gyűlölik Oroszországot. Azért tényleg nem szokványos, hogy valaki
liberálisként ruszofil legyen. Ha csak nincs személyes kötődése. Üdvözlöm, és sok sikert!
Olvassa továbbra is a moszkvateret.