„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Ebben a kontextusban érthető, ám magától értetődően megosztó a magyar kormány kilépése a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), ami aligha véletlenül egybeesik Netanjahu budapesti látogatásával, az indoklás pedig a Fehér Ház retorikájával”
Fotó:EUROPRESS/Attila KISBENEDEK/AFP
Ha van valami, amiben nem értek egyet a magyar kormány külpolitikájával, akkor az a súlyos kérdéseket felvető viszonyulás a közel-keleti konfliktushoz, Izrael kritikátlan támogatása. Érteni vélem e hozzáállás mozgatórugóit, ám ez a belső ellentmondásokkal teli megközelítés gyengíti a külpolitika fő irányát. Ehhez jön Donald Trump visszatérése, amely megerősítette a republikánus jelölt győzelmére mindent feltevő Orbán önbizalmát, így Budapest is nyíltan elkezdte bírálni az egyébként tényleg sok tekintetben elavult, és mára alapvetően a progresszív liberális gondolkodástól áthatott nemzetközi intézményeket.
„Ebben a kontextusban érthető, ám magától értetődően megosztó a magyar kormány kilépése a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), ami aligha véletlenül egybeesik Netanjahu budapesti látogatásával, az indoklás pedig a Fehér Ház retorikájával”
Orbán Viktor a Netanjahu ellen kiadott elfogató parancsra reagálva elmondta, a Nemzetközi Büntetőbíróság elképesztő módon egy lezáratlan nemzetközi konfliktusba avatkozik be, magát a nemzetközi elfogatóparancsot pedig pimasz, már-már cinikus döntésnek minősítette, majd meghívta Magyarországra az izraeli miniszterelnököt. Itt jegyezzük meg, hogy Magyarország ugyan elfogadta az ICC alapokmányát, az erről szóló nemzetközi egyezményt alkotmányossági okokból azonban nem hirdette ki a parlament, ezért Magyarországon nem hajtható végre semmilyen intézkedés a Nemzetközi Büntetőbíróság döntéseivel kapcsolatban. Donald Trump az ICC-t jogellenes és megalapozatlan, Amerika és szoros szövetségese, Izrael elleni fellépéssel vádolta. Az amerikai elnök szerint a bíróság visszaélt a hatalmával, az Egyesült Államokat és Izraelt pedig sikeres demokráciának nevezte, ahol a hadsereg szigorúan betartja a háborús törvényeket. Ezután már csak hab volt a tortán, hogy a magyar és az izraeli kormányfő közösen hívták fel Budapestről a Fehér Házat. Egy szó, mint száz, a magyar kormány mai viszonyulását a Közel-Kelethez csak a Trump-Netanjahu-Orbán háromszög viszonyainak az ismeretében lehet igazán megérteni.
„Várható volt tehát, hogy a nyugat-európai fősodor e lépés kapcsán nekiesik Orbán Viktornak és kormányának, az igazán érdekes azonban ebben az érvelés, amely inkább Európa belső ellentmondásaira mutat rá”
A Der Spiegel egyenesen azzal ront rá Orbánra, hogy Magyarországnak ezek után nincs helye az Európai Unióban, amelyet értékeken és normákon alapuló békeprojektként építették fel. Ezt követően a magazin aggódva állapítja meg, hogy egy olyan világban, amely egy dzsungelre hasonlít, ahol a dzsungel törvénye érvényesül először, nehezen fog fennmaradni. Ebben a helyzetben minden országnak fel kell tennie magának a kérdést, hogy melyik oldalon áll. A törvényt tiszteletben tartó demokráciák oldalán, vagy a másik oldalon. Orbán a Der Spiegel szerint egyértelműen meghozta döntését, így neki már nincs helye az EU-ban. A nemzetközi jog aláásását panaszolja fel a holland De Volkskrant is. Mint fogalmaz, Orbán a nemzetközi jogrendszernek a középső ujját mutatja, mint egy autokrata – itt nem maradhat ki egy kis putyinozás -, Magyarország pedig belülről megosztja az Európai Uniót, és foltot ejtett a hírnevén.
„Kezdjük azzal, nem emlékszem, hogy az európai fősodor így nekitámadt volna az Egyesült Államoknak, amely Trump visszatérése előtt is ignorálta az ICC-t”
Hogy is tette volna, mikor Clinton, Obama vagy Biden idején nemcsak ezen nem akadt fenn Brüsszel és az európai progresszív liberális elit. Teljesen természetesnek vette, hogy Amerika érinthetetlen, a hegemón azt csinál a világban, amit akar, az ICC pedig politikai semlegességét feladva a nyugati fősodor kezében eszközzé vált, ugyancsak szelektíven értelmezte a feladatát, és lépett fel a világban.
„De menjünk tovább, hiszen a Der Spiegel azt állítja, hogy az Európai Unió értékeken és normákon alapuló békeprojektként építették fel”
Hát igen, ezek az értékek nem számítanak, amikor például Ukrajnáról van szó, és Brüsszel évek óta szemet huny a náci eszmék egykori hírhedt támogatóinak, Sztepan Banderának vagy Roman Suhevicsnek állami szinten történő dicsőítése felett, de nem érdekli a kisebbségi jogok nyílt megsértése vagy a média egyenirányúsítása sem. Említhetnénk a demokratikus értékek sérelme kapcsán azokat az eseteket is, amikor a fősodornak nem megfelelő politikusokat kigolyózzák Bukaresttől Párizsig, a választásokon győztes pártokat pedig kiszorítják a hatalomból, mint például Ausztriában. Nem áll meg tehát az a tétel, hogy az értékeket és a törvényt tiszteletben tartó demokráciák állnak az egyik oldalon, míg Orbán a másikon. S hogy ki ejt foltot az Európai Unió hírnevén? Hát manapság leginkább magának az uniónak az irányítói.
„Ami pedig az európai békeprojektet illeti, ezzel a gondolattal manapság nem a magyar kormány, hanem éppen Brüsszel megy szembe”
A „tettrekészek” gondolják úgy cinikus módon, hogy akár Ukrajna feláldozása árán is Ukrajna területén kell megvédeni Európát, ezzel a politikával pedig akadályozni kell Trump béketeremtési törekvéseit. Ez a politika osztja meg leginkább az Európai Uniót, a többi törésvonalról nem is beszélve. Álszent dolog tehát az EU bajaiért egyedül Magyarországot felelősnek kikiáltani, de még csak sugallni is. Tény, hogy Budapest néha már olyan kérdésekben is szembe megy az unió vezetésével, amelyekben nem kéne, de legalábbis nem taktikus, de nem az EU-ra, inkább érte haragszik. Arra, hogy a jelenlegi liberális progresszív gondolkodás tönkre teszi magát az uniót.
„Magyarország bírálatának hitelességéhez tehát kicsit mélyebbre kellene menni az elcsépelt klisék előrángatásánál, és nem ártana némi önkritika sem. Több esetben is bebizonyosodott ugyanis – lásd a migráció -, hogy Orbánnak igaza volt”
Távolodjunk el azonban kicsit ettől a konkrét esettől, hogy megérthessük az ilyen reagálásokat is. A napokban Giorgia Meloni egyik, az Európai Unió ideológiai gyökereit feszegető felszólalása körüli botrány erre jól rávilágít. A Ventotene-i Kiáltványról van szó, amelyet1941-ben fogalmaztt meg két olasz kommunista, Altiero Spinelli és Ernesto Rossi, akiket Mussolini rezsimje ellenfeleiként Ventotene szigetére internált. A dokumentumban egy föderális Európa vízióját vázolták fel, amely szocialista ideológiai alapokon nyugszik. Ez a szöveg szolgált később az 1954-es Spinelli-terv alapjául, amely az első kísérlet volt egy európai föderális állam alkotmányának megalkotására.
„A terv végül az 1992-es maastrichti szerződés egyik ihletőjévé vált, amely az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) átalakította az Európai Unióvá (EU). Nem véletlen, hogy az Európai Parlament brüsszeli főépülete 1998 óta Altiero Spinelli nevét viseli”
Mint a körkép.sk rámutat, a kiáltvány öröksége ma is él az uniós elit körében, hiszen 2010-ben az Európai Parlamentben megalakult a Spinelli-csoport, amelynek alapítói között olyan nevek szerepeltek, mint Daniel Cohn-Bendit, Joschka Fischer és Guy Verhofstadt. Aztán 2011-ben, Spinelli halálának 25. évfordulóján Jerzy Buzek, az akkori EP-elnök a kiáltványt „az európai integráció örökké élő forrásának” nevezte. 2016-ban Angela Merkel, François Hollande és Matteo Renzi (akkori német kancellár, francia elnök és olasz miniszterelnök) virágot helyezett el Spinelli sírjánál, 2017-ben pedig az EU vezetői a római szerződések 60. évfordulója alkalmából aláírták az „Európai Jövő Fehér Könyvét”, amelyben Spinelli és Rossi nevét kiemelték, miközben olyan alapító atyák, mint Konrad Adenauer vagy Robert Schuman említés nélkül maradtak.
De térjünk vissza a botrányra, amelynek a középpontjában az áll, hogy Meloni a parlamentben felolvasta a kiáltvány néhány kínos részletét, köztük a következő sorokat.
„Ahhoz, hogy megfeleljünk szükségleteinknek, az európai forradalomnak szocialista jellegűnek kell lennie… A magántulajdont meg kell szüntetni, korlátozni, korrigálni vagy kiterjeszteni az egyes eseteknek megfelelően, nem dogmatikusan vagy elvi alapon… Forradalmi időkben, amikor nem az intézmények irányításáról, hanem létrehozásáról van szó, a demokratikus gyakorlat csúfos kudarcot vall”
Ezt követően Meloni egyetlen mondattal kommentálta az idézetet, nem tudom, hogy ez a ti Európátok, de az enyém biztosan nem. Ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy sokaké nem, és bizony, tényleg „forradalmi” időket élünk.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Kedves Gábor!
Amióta élek mindig, minden “forradalmi” volt. A Forradalmi Munkás Paraszt kormány lemászott az orosz tankokról, és a helyzet 1989-ig lényegében nem változott. (A tankok is itt maradtak, hogy szükség esetén ismét rendelkezésre álljanak.)
A Forradalmi Ifjúsági Napokat azért hozták létre, hogy március 15.-e ne árválkodjon egymagában, hanem az ünneplő ifjúság március 21.-én proletárforradalommal is megfűszerezve eljuthasson az április 4.-i felszabadultság érzéséig. Amíg nyugaton a dekadens fiatalok marihuánával és LSD-vel jutottak el a felszabadultság érzéséig, nálunk elég volt letenni a költségvetésből kiosztott koszorúkat a falu végén vagy a város közepén lévő hősi emlékműre. De már ezt megelőzően is számos “forradalmi” újítás segítette a termelő munkát. Mivel sokmindent eladtak “forradalmi” címkével ellátva, nekem a “forradalmi’ szótól apró kiütéseim vannak és viszket a szemem is. Valahogy elegem van abból is, hogy “forradalmi” időket élünk.
Az Európai Uniót nem akarom kritizálni, de nemcsak döglött lóra nem ülünk fel, hanem a haldokló gebék iránt is empátiát kell mutatunk..
Peterdi Nagy László says:
Ha van is most az északi féltekén olyan romboló és építő politikai folyamat, amelyet nagy-nagy túlzással forradalomnak nevezünk, úgy azt én és polgártársaim, akik megéltük az utóbbi 60 év politikai szóhasználatát, inkább ellenforradalomnak neveznénk. – Mint már annyiszor, egy már túlérett gazdasági, politikai és kultúrális helyzetben, egy a politikai hatalmat birtokló társadalmi-gazdasági csoport, látva a változásban érdekelt szociális erők elkerülhetetlen győzelmét, a nemegyszer maguk alkotta nemzeti és nemzetközi törvényeket félredobva igyekeznek megakadályozni az igazi változás bekövetkeztét. Azt a kérdést, hogy ezt kik és milyen formában teszik és a polgárok hogyan védekezhetnek Amerikában ellene, azt bízzuk az amerikaiakra. Mivel csak a kormányképes két nagy párt erői között választhatnak, amelyeknek a szovjet csapatok kivonulása óta mi is ki vagyunk szolgáltatva, a választás valóban nagy felelősséget követel. (Különösen Netanjahu miniszterelnök látogatásának napjaiban, amikor külügyi szerveink nyakra-főre azt ismételgették, hogy gazdasági “kitörésünket” a következő években a Kínával való önzetlen együttműködés fogja biztosítani.) Van-e harmadik út, ahogyan Stier Gábor feltételezi, és valóban a fülledt brüsszeli hivatalokban kell-e keresni továbbra is az igazunkat? Vagy az új geopolitikai tényezők előbb-utóbb maguk hozzák majd létre az új nemzetközi szervezeteket és az ezek működéséhez elengedhetetlenül szükséges bizalmi fedezetet? Ez ma még nem dönthető el. Stier Gábor nagy érdeme viszont a kérdés világos, egyértelmű megfogalmazása.
csakafidesz says:
Válaszféle Peterdi Úrnak
“Vagy az új geopolitikai tényezők előbb-utóbb maguk hozzák majd létre az új nemzetközi szervezeteket és az ezek működéséhez elengedhetetlenül szükséges bizalmi fedezetet? ”
Emlékeztetni szeretnék a Népszövetségre (Hivatalosan: Nemzetek Szövetsége) Amelyet az I. vh. után a győztes hatalmak hoztak létre, Genfben volt a székháza, és a Sóhivatal hozzá képest komoly intézmény volt. A Győztes hatalmak hozták létre az utódját az ENSZ-t 1945.-ben. Komolyságára jellemző, hogy Németországot csak 1973-ben vették fel (Miután a két Németország kölcsönösen elismerték egymást..) és az akkor 500 milliós Kína helyett a 20 milliós Tajvan lett a kínaiak képviselője 1971-ig. Az ENSZ határozatainak betartásáról regényt lehet írni. Lényeg, hogy nagyon kevés határozatot vettek komolyan az érintett felek. Az ENSZ sem nevezhető komoly tényezőnek. Az ilyen nemzetközi szervezetek nem túlságosan hatékonyak.