„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
Az úgynevezett post-truth, az igazság utáni világban, ahol nem a hír tényleges tartalma, nem az esemény tényleges jelentősége számít, hanem az, hogy az olvasója mit gondol róla, hogyan éli meg azt, ami a világban történik, mindenképpen egy új világot jelent ez a háború is. Persze, inkább csak a nyugati blokkban, Moszkvában, Pekingben, Új-Delhiben, Bangkokban, Kairóban vagy éppen Buenos Airesben a háborúról nagyon hasonlóképpen gondolkodnak, mint korábban.
A fentieket annak kapcsán tartom fontosnak leszögezni, hogy hamarosan megjelenik „Az első posztmodern háború” című könyvem második kötete, amelyben az orosz-ukrán háborúnak nemcsak a katonai, hanem a nagystratégiai, azaz a propaganda és a nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatásait is elemzem.
„Az orosz-ukrán háború azonban valószínűleg csak az első volt azoknak a proxy háborúknak a sorában, amelyek a világrendszer változását kísérik”
Mivel az atomfegyverek és az azokat tömegesen birtokló nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között nagyon kockázatos bármilyen közvetlen katonai konfliktus, ezért várható, hogy az átalakuló rend küzdelmeit nem hagyományos katonai konfliktusok, hanem az úgynevezett 4. generációs hadviselés fogja meghatározni, amelyet egy olyan környezetben vívnak meg, amely jelentős mértékben eltér attól, amit megszoktunk.
„Ennek a fő jellemzője, hogy letagadható és közvetett eszközök, mint például a proxy, vagy éppen gerilla háborúk által vívják meg őket”
Még jónéhány évig fog tartani a közdelem, mire az új rend, az új egyensúly beáll. Viszont az egyetlen biztos dolog ezzel kapcsolatban az, hogy előbb-utóbb létre fog jönni az a rend, amelyet már nem a nyugati világ túlsúlya és szokásai határoznak meg. Hogy ez mikorra fog bekövetkezni, azt jelenleg lehetetlen megállapítani, hiszen a folyamat elején vagyunk. Azt azonban érdemes előre leszögezni, a történet tanulsága, hogy nem a káosz, hanem a rend a dolgok természetes állapota, legalábbis a nemzetközi kapcsolatok területén.
Visszatérve a posztmodern háború elméletére, jó lenne többet mondani róla, azonban ahogy a Wagner csoport felemelkedése és bukása mutatja, a háborúban nemcsak a világrend átalakulása, hanem a háború maga is a szemünk láttára megy végbe. Teljes mértékben elképzelhető hogy a Wagnerből létrehozott orosz Afrika Korps döntő szerepet fog játszani az európai hatalmak Afrikából történő kiűzésében, míg máshol az orosz érdekszféra következő háborúiban mindössze támogató szerepre korlátozódik jelenléte.
A könyv második része az elmúlt évek eseményeit foglalja össze lényegében a Wagner lázadástól, 2024 novemberéig. Ugyan Trump elnök megválasztása jelentős változást hozott az amerikai külpolitikában, az utolsó fejezetben leírtak a mai napig érvényesek, jelentős hatást a diplomácia szemlátomást nem tud gyakorolni erre az utolsó vérig folyó küzdelemre.
„S ha valamit érdemes felidézni ezzel kapcsolatban, akkor az, hogy ezek az új típusú háborúk egyesítik az elfelejtett vallásháborúk ideológiai radikalizmusát a modern technológia nyújtotta lehetőségekkel, ideértve a nemzetközi közvélemény meggyőzésére folytatott pszichológia és média hadműveleteket is”
És ebben közös a 4. generációs hadviselés és a posztmodern háború, hiszen mind a kettő egyszerre totális és korlátozott. A felvételek tanúsága szerint a kijevi fiatalság éppúgy bulizik az időnként légitámadások alatt álló ukrán fővárosban, ahogy azt a másik oldal fiataljai teszik Moszkvában.
Bár a könyv megírásakor alapvető célom az orosz-ukrán háború jellegzetességeinek bemutatása volt, látva a kibontakozó amerikai-venezuelai, illetve kínai-tajvani feszültségeket, egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a fentiek, vagy éppen a szintén fokozódó kaukázusi érdekütközések leírásával bővülnek az ismereteink a posztmodern háborúkról. Jó lenne azt mondani, hogy a jövőbeli és fenti témájú harmadik kötet egy fenyegetés, nem pedig ígéret, de az amerikai hegemónia visszaszorulásával sajnos elkerülhetetlenül beléptünk a konfliktusok, és ezáltal a posztmodern háborúk korába.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
Én nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a fegyverzet és technika fejlődésének, posztmodern meg ilyenek, legalábbis ami a háborúk kirobbantását illeti. Az eszkaláció fokozásában lehet ugyan szerepe, a lépcsőfokok száma nő a magasságuk csökkenésével párhuzamosan, finomodnak az üzenetváltások, viszont a profik egyszerre nyolc-tíz fokot is ugranak, ha veszélyben érzik magukat, ezért annak sincs nagy jelentősége.
Gondoljunk például arra, amikor Putyin a körmét reszelgette, miközben az atomütőerő készenléti szintjét növelte, először elrendelte, majd visszavonta, kicsit meghintáztatta. Volt is hatása nyugati érzelmekre, rögtön kitört a hisztéria, hogy az agresszor semmitől se riad vissza, de utána elgondolkoztak és lecsillapodtak, levonták a következtetéseket, hogy máskor nem beszélnek hülyeségeket.
És annak se tulajdonítok nagy jelentőséget, hogy bizonyíthatatlan, rejtett, esetleg hamis zászlós támadásokat követhetnek el egymással szemben az ellenségek, mert erre régen is volt számtalan példa. Jelentősen nőtt ugyan a média hatalma, hogy a társadalmat befolyásolja, nekik viszont nincs szükségük ahhoz bizonyítékra, hogy ordasat hazudjanak, és mindenkit becsapjanak elég, ha napjában százszor szajkózzák a hazugságokat. De ha szükséges bizonyítékot is gyártanak, nem probléma, hogy virtuális valóságot kreáljanak való világ helyett. Ja nem, mert fordítva, az RTL például profi ebben, mindent összemos mindennel, hogy manipulálni lehessen, de a mainstream is így van ezzel.
Úgyhogy az államok nem igyekeznek, hogy a mainstream hazugságain túltegyenek, de azon se, hogy az ellenség támadásairól bizonyítékot gyűjtsenek, mert a tárgyalások során úgyis letagadják azokat, ha a politikájuk azt kívánja meg, a kezükben lévő média pedig felkapja, és örök igazságként emeli az égbe, hogy a pórnép imádkozva boruljon le előtte.
Ennek viszont megvan az ellenszere, amikor is közlik vele, hogy nem fognak bizonyítékot bemutatni az ellenségnek, egyszerűen csak ütnek, ezért a nyugati titkosszolgálatok például rohadtul vigyáznak Putyin egészségére, mert mert nem fognak cicózni velük, de főleg a vezetőikkel, ha az orosz elnököt megmagyarázhatatlan balesetet érné. Az oroszoknak nem lesz szükségük bizonyítékra ahhoz, hogy csapást mérjenek, amiben a kibertámadások és egyéb hókuszpókuszok se kivételek.
Ez nem orosz találmány, mert az USA már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy nem fog bizonyítékokkal bíbelődni, ha a kritikus infrastruktáját támadás érné, legyen az kiber, hiper, vagy az UFO-k szálljanak le, amivel az ellenséget elretettentette és együttműködésre késztette.
Viszont hogy a média miket hazudozik közben az legyen az ő baja, meg persze mindenkié, de különítsük el a dolgokat, hogy a kamerák kereszttüzében az ellenségek kezet foghassanak, hisz akkor már ki fog emlékezni arra, hogy korábban mekkorát hazudtak.
Főleg posztmodern stílusban, mert hazudni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen. Tudományos irodalma van, posztmodernnek hívják a marketingesek, a maradiak viszont egyszerűen csak néphülyítésnek, és odacsapnak, ha megelégelik a történetet.
Laoce says:
érdekes a vonzódásod és csodálatod a KGBs fasiszta Putyinhoz, gyülölöd az EU-t és a liberális világrendet, a te dolgod. De az emberi kreativitás és hazaszeretet csak szabadság- és jogtudatosságból fakadhat és ez mindig le fogja győzni a szolgalelkű fasisztakommunista szélsőségeket.
Prisóczki Zoltán says:
Hát ez gyönyörű volt, majdnem megkönnyeztem. Szabadság, szeretet, elfogadás, meg minden.