A minap a bahmuti pokolról megjelent cikkünk a harctéri körülmények leírása során részben Igor Kossovnak, a The Kiyiv Independent újságírójának az Ukrán katonák Bahmutban: A csapatainkat nem védik című írására támaszkodott. Kossov írását olvasva már akkor sejthettük, ha ennek a tudósításnak a megjelenését nem akadályozták meg, akkor ez szándékosan történt, és rövidesen az amerikai médiában is hasonló tudósításokat fogunk olvasni. S lám, így is lett. Ebből gyűjtöttünk egy csokorral.

Vukics Ferenc írása a #moszkvater.com-on

A nyugati információs műveleteknek „áldozatául esett” olvasók egy része Kossov írását olvasva természetesen nem tehetett mást, mint tagadta annak valóságtartalmát. Különösen azt nem értették, hogy miért nem tudjuk elfogadni azt az ukránok által közvetített állítást, miszerint Bahmut ostroma során egy ukrán áldozatra hét elesett orosz katona jut. Pedig a cikkben részleteztük, hogy a nyugati elemzők egy része sem érti, egy olyan ország, mint Ukrajna, amely minden tekintetben hátrányos helyzetben van Oroszországgal szemben, miért szórja el ilyen pazarló módon a rendelkezésére álló erőt.

„Nyugati katonai vezetők többször próbálták rávenni a kijevi vezetést arra, hogy a tavaszi ellentámadásra összegyűjtött erőket ne áldozzák be a hol stratégiai jelentőségűnek, hol jelentéktelen városkának tartott településért, Bahmutért”

Míg a NATO jelentése szerint a város ostroma során minden egyes elesett ukrán harcosra öt halott orosz katona jut, a valódi szakértők döntő többsége egyetértett abban, hogy sem az ukrán híresztelés, sem a NATO-jelentés számai nem igazolhatók a történelmi tapasztalatokkal. Bekerített, korlátozott utánpótlással rendelkező erőknek, akik harcjárművek, légi és tüzérségi eszközök támogatása nélkül kénytelenek harcolni, az is nagy bravúr, ha hasonló veszteségarányokat tudnak produkálni, mint a támadó erők.

Sajnos a mi „fantáziánkat” továbbra is korlátozzák tanulmányaink. A különböző típusú harctevékenységek veszteség arányainak viszonylag nagy az irodalma. Ha a NATO és az ukrán jelentés igaz volna, akkor az elmúlt egy évszázad minden fontos szakirodalmát kidobhatnánk, mint a hadtudomány értelmetlen kacatjait. Ugyanígy kellene tennünk, ha a Wagner csoport vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak az állításának adnánk igazat (1:20 arány).

„A valóság azonban az, hogy nem a mi képzelőerőnk túl gyenge, hanem – a technológiai fejlődés ellenére – a harc elvei viszonylag keveset változtak, és a harci eseményeket nagyjából hasonló trendek kísérik”

Az amerikai hadsereg orvosi részlegének van egy könyve, amelyben annak idején összegezték a II. világháborúban elszenvedett harci veszteségek okait. A CAUSATIVE AGENTS OF BATTLE CASUALTIES IN WORLD WAR II című kötet összeállítói az alábbi következtetéseket vonták le: A kézifegyverek tüze (a hadszíntér jellegétől függően) az összes veszteség 14 és 31 százalékáért volt felelős. A földközi-tengeri hadszíntéren ez az arány 14 százalék, az európai hadszíntéren 23,4 százalék, a csendes-óceáni hadszíntéren 30,7 százalék volt. A tüzérségi és aknavető tűz együttesen az összes veszteség 65 százalékát tette ki az európai és a mediterrán hadszíntéren (64, illetve 69,1 százalékát). A csendes-óceáni térségben a tüzérségi tűz a veszteségek 47 százalékáért volt felelős. Az Encyclopedia Britannica hasonló számokat állapít meg az I. világháborúra vonatkozóan. Mint fogalmaz, a legtöbb áldozatot és sebesülést a tüzérség okozta, ezt követték a kézifegyverek, majd pedig a mérges gáz. Amikor tanulmányaim során ezt a kérdést körbejártuk, akkor arra a megállapításra jutottunk, hogy

„a modern európai háborúkban tüzérség és a légierő okozzák a veszteségek 70-80 százalékát”

Az Európai Bizottság adatai szerint, amelyet nemrégiben az El Pais idézett, azt mondják, hogy Oroszországnak Bahmut közelében 10:1 arányú fölénye van a tüzérségi eszközökben. Ugyanezt mutatják a műholdfelvételek és a hőtérképek adatai is. Az Európai Bizottság adatai szerint Oroszország naponta 40-50 ezer tüzérségi lövedéket lő ki, szemben az ukrán erők 5-6 ezer lövedékével. Az észt kormány a tüzérségi tűz átlagos intenzitását napi 20-60 ezer orosz lövedékre és 2-7 ezer ukrán lövedékre teszi.

„Az orosz erők tízszer annyi lövedéket lőnek ki, mint az ukránok. Egy modern háborúban a tüzérségi tűz okozza a veszteségek 65 százalékát. Így lehetetlen, hogy Ukrajna kevesebb katonát veszít, mint az oroszok”

Az elemzők egy része azt állítja, hogy Ukrajna kommunikációs stratégiájában felfigyelt egy elég egyértelmű és egyszerű tendenciára. Úgy gondolják, hogy az ukránok hajlamosak a tényleges statisztikákat a feje tetejére állítani, és saját áldozati számaikat az oroszoknak tulajdonítani.

Az új, az elkövetéssel ukránbarát csoportot gyanúsító „Északi Áramlat Story”, amely egy nyilvánvaló „félretájékoztatási kampány” része, felveti annak a lehetőségét, hogy a Nyugat az ukrajnai konfliktusból való kilépés lehetőségén gondolkodik.

„Erre, a kilépés lehetőségére utalhat az is, hogy az ukrán hadsereg valós állapotáról szóló beszámolók elkezdtek beszivárogni a fősodratú médiába”

A napokban nagy port vert fel a Washington Post harctéri riportja is. Különösen az írásban megszólaló Kupol hívójelű parancsnok szavai döbbentettek meg sokakat. A hivatalos-ellenőrzött háborús kommunikáció tartalmával élesen szembemenő mondatok pillanatok alatt körbeszaladtak az ukrán sajtóban és a nyilvánosságban, és mint ahogy az várható volt, a katonai vezetést sem hagyták hidegen. A Washington Post a következőket helyzetképet festi le: „Ukrajnának hiányoznak a képzett katonák és a lőszerek, miközben a veszteségek és a pesszimizmus növekszik… Az ukrán haderő minősége, amely egykor jelentős előnynek számított Oroszországgal szemben, az egy év alatt elszenvedett veszteség miatt sokat romlott. A legtapasztaltabb harcosok jelentős részét kivonták a harctérről, ez pedig egyes ukrán tisztviselőket arra késztetett, hogy megkérdőjelezzék Kijev felkészültségét a várva várt tavaszi offenzívára… A veszteségek pótlására behívott, tapasztalatlan sorkatonák beáramlása megváltoztatta az ukrán haderő profilját, amely a terepen lévő katonai személyzet szerint lőszerhiánytól szenved, beleértve a tüzérségi lövedékeket és aknavetőkhöz való gránátokat is… »A háborúban a legértékesebb dolog a harci tapasztalat«– mondta a 46. légimozgékonyságú dandár egyik zászlóalj parancsnoka, akit az ukrán katonai protokollnak megfelelően csak hívójelével, Kupollal azonosítanak… <Az a katona, aki túlélt hat hónapnyi harcot, és az a katona, aki most jött egy lőtérről, az két különböző katona. Ég és föld a különbség. Már csak néhány katona van, aki harci tapasztalattal rendelkezik. Sajnos, ők már mind halottak vagy sebesültek> – tette hozzá Kupol. A parancsnok a riport során azt nyilatkozta,

„abban a reményben szólalt meg, hogy szavainak hatására Washington jobb kiképzést biztosít majd az ukrán erők számára, és reméli, hogy a közelgő ellentámadásra visszatartott ukrán csapatok több sikert fognak elérni, mint a most az ő parancsnoksága alatt a fronton szolgáló tapasztalatlan katonák”

A szakértők jelentős része szerint a nyugati kiképzésű ukrán gyalogság három hetes, a konfliktus szempontjából irreleváns, eredménytelen és haszontalan, nagyrészt COIN-felkészítést (felkelés elleni műveletek) kap. A kiképzés során összesen 50-60 lövést adnak le kézifegyvereikből, és komoly kötelékkiképzésben egyáltalán nem részesülnek. A nyugati országokban felkészítést kapó ukrán katonák négy hetes kiképzést kapnak, és további két hetet kötelékkiképzésre, ami elégtelen ahhoz, hogy kiképzett katonáknak lehessen nevezni őket. Kupol nagyon őszinte volt a tavaszi ellentámadással kapcsolatban.

„Még mindig hiszünk a csodában. Vagy óriási mészárlás lesz rengeteg hullával, vagy lesz egy profi ellentámadás. Két lehetőség van, de mindkét esetben lesz ellentámadás”

Jelen körülmények között meg kell állapítanunk, hogy valóban csodára lesz szükség ahhoz, hogy az ellentámadás ne váljon mészárlássá. S akkor idézzünk még a Washington Post írásából.

„Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú ukrán kormány tisztviselő <szimbolikus> mennyiségnek nevezte a Nyugat által ígért tankok számát. Mások bizalmasan pesszimizmusuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az ígért szállítmányok egyáltalán időben eljutnak a harctérre… Ha több erőforrásod van, akkor aktívabban támadsz – mondta a magas rangú tisztviselő. Ha kevesebb erőforrásod van, többet védekezel. Mi védekezni fogunk. Ezért, ha engem személyesen kérdezel, nem hiszek abban, hogy nagy ellentámadást indítanánk. Szeretnék hinni benne, de megnézem az erőforrásokat, és azt kérdezem: <Mivel?>. Talán lesz néhány helyi áttörésünk, de semmi több… Ehhez nincsenek meg az embereink és a fegyvereink – tette hozzá a magas rangú tisztviselő… És ismerik az arányt, ha támadásba lendülsz, kétszer-háromszor annyi embert veszítesz. Most már nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi embert veszítsünk.”

„Kupol beleegyezett abba, hogy lefényképezzék. Elmondta, megérti, hogy komoly következményekre számíthat őszinte véleményéért. Az ukrán parancsnok olyan újonnan besorozott katonákkal vonult csatába, akik még soha nem dobtak gránátot, akik az ellenséges tűz alatt hamar elhagyták tüzelőállásaikat, és akik még a lőfegyvereiket sem kezelték megbízhatóan”

S folytassuk a cikk szemlézését. „Az ukrán parancsnok egysége télen vonult ki a kelet-ukrajnai Szoledarból, miután az orosz erők bekerítették, később pedig elfoglalták a várost. Kupol felidézte, hogy a zászlóaljával együtt harcoló egységek több száz ukrán katonája, amint az orosz Wagner zsoldoscsoport harcosai előre törtek, egyszerűen elhagyta az állásait. Kupol alezredes azt mondta, hogy egy év háború után a zászlóalja felismerhetetlen lett. A mintegy 500 katona közül nagyjából 100-an haltak meg a harcban, további 400-an pedig megsebesültek, ami teljes fluktuációhoz vezetett. Kupol elmondta, hogy ő volt az egyetlen katonai szakember a zászlóaljban, és keserűen beszélt arról, milyen nehéz volt egy teljesen tapasztalatlan katonákból álló egységet vezetni…

„Száz új katonát kapok – mondta Kupol –, de nem adnak időt arra, hogy felkészítsem őket. Azt mondják, vigyétek őket a csatába. Egyszerűen eldobnak mindent és futnak. Ennyi. Érted, hogy miért? Mert a katona nem lő. Megkérdezem tőle, hogy miért, erre azt mondja, hogy fél a lövés hangjától. És valamiért még soha nem dobott gránátot. … NATO-oktatókra van szükségünk minden kiképzőközpontunkban, és a mi oktatóinkat át kell küldeni a lövészárkokba. Mert ők kudarcot vallottak”

Majd a Washington Post azzal folytatja, hogy Kupol súlyos lőszerhiányról számolt be. A frontvonalban vagytok, feléd jönnek, és nincs mivel lőni… Kupol szerint Kijevnek az új csapatok jobb, szisztematikusabb felkészítésére kell összpontosítania. Olyan – mondja –, mintha csak interjúkat adnánk, és azt mondanánk az embereknek, hogy már nyertünk, csak egy kicsit kell még kitartani, két hét, és győzni fogunk”

Aligha lepődhetünk meg azon, hogy a Kupol hívójelű zászlóalj parancsnokot ezután lefokozták, és az egyik kiképző központba helyezták. A parancsnok erre azt mondta, inkább szereljék le. Kupol lefokozásának hírét elsőként az Ukrajinszka Pravda tette közzé, majd megerősítette az információt Isabelle Khurshudyan, a Washinton Post ukrajnai irodájának vezető szerkesztője is. Khurshudyan közölte, az interjú közzététele előtt beszélt arról Kupollal, hogy állításainak következményei lehetnek a karrierjére nézve. A kockázatokkal a tiszt maga is tisztában volt, de úgy döntött, vállalja a szavait.

„Kijev, a nyugati média segítségével olyan győzelemről beszél, ami valószínűleg soha nem jön el. A harctérről nézve egészen más a helyzet”

„Dmitro, akit a Post biztonsági okokból csak keresztnevén nevez meg, ugyanilyen körülményekről beszél. A Donyecki területen, a 36. tengerészgyalogos dandárnál az ő állomáshelyén szolgáló, kevésbé tapasztalt katonák egy része fél elhagyni a lövészárkokat. A lövések időnként olyan intenzívek, mondta, hogy az egyik katona pánikrohamot kap, a többiek pedig éppen hogy csak el tudják kapni… Dmitro elmondása szerint, amikor először látta, hogy a katonatársai mennyire összetörnek, megpróbálta átbeszélni velük a kockázatok valóságát. A következő alkalommal egyszerűen elfutottak a pozícióból. Nem hibáztatom őket – mondta –, annyira össze voltak zavarodva.”

„Igen, a gránátsokk valós. Tüzérségi tűz alatt lenni félelmetes. Különösen, ha újonc vagy, páncél nélkül ülsz egy árokban, és nincs módod reagálni rá”

Az orosz tüzérségi fölény az oka annak, hogy az ukrán veszteségek többszörösei az orosz oldal veszteségeinek. De még ha jól kiképzett gyalogosok állnak is rendelkezésre, semmi sem pótolhatja egy hadsereg gerincét alkotó, hozzáértő állomány elvesztését. Dmitro szerint Ukrajna sok olyan fiatal tisztjét elvesztette, akik az elmúlt kilenc év során amerikai kiképzésben részesültek, és ezzel erodálták a katonai vezetők egy olyan testületét, amely az invázió kezdetén segített megkülönböztetni az ukránokat orosz ellenségeiktől. Ezeket az erőket most pótolni kell. Sokan közülük meghaltak.

„Kikkel lehet majd helyettesíteni őket? Egy főtörzsőrmester vagy százados kiképzése évekig tart. Ezekhez a pozíciókhoz terepen szerzett tapasztalat szükséges. Ezt semmilyen civil képzés nem tudja helyettesíteni. Háromhetes tanfolyamok, amelyeket olyan nyugati tisztek tartanak, akiknek nincs valódi háborús tapasztalatuk, nem lesznek képesek ezt pótolni”

A nyugati kiképzők tapasztalatlanságáról is egyre több szó esik az ukránok körében. Vannak olyan katonai vezetők, akik szerint az igazán intenzív harci cselekményeket soha sem tapasztalt nyugati kiképzők már nem tudnak nekik újat mondani.

Szerhij Cserevatij, a Kelet hadműveleti csoport sajtószóvivője egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy a Bahmut védelmének közeli összeomlását jósoló NATO nyilatkozatok azt jelzik, hogy az Észak-atlanti Szövetségben nem ismerik teljesen a helyzetet, mert nehezen értik meg ennek a háborúnak a logikáját. „Azt akarom mondani, hogy az utolsó háború, amellyel a NATO-nak érintőleges kapcsolatai voltak, a volt Jugoszlávia háborúja volt, amely sokkal kisebb volt a csapatok mennyiségét és alkalmazását tekintve. Tehát az Észak-atlanti Szövetség inkább a stabilizáláshoz, a kiképzéshez és a békefenntartó küldetésekhez szokott” – mondja Cserevatij. A szóvivő szerint a NATO-nak valójában nehéz teljesen megértenie az Ukrajnában folyó háború logikáját. „Tisztán pragmatikusan, száraz számításokkal közelítik meg ezt, néha nem értik, hogy az ukránok, miután egy éve háborúban állnak, sokkal nagyobb stabilitást, és taktikai megoldási képességeket fejlesztettek ki. Ezért azt gondolom, hogy a NATO ezt tanulmányozza, mert szükségük van rá. Úgy gondolom, hogy az ilyen kijelentéseket tisztelettel kell kezelni, de annak tudatában, hogy nem értik teljesen az egész helyzetet” – magyarázta Szerhij Cserevatij.

A Washington Post így folytatja: „Az amerikai katonai tisztviselők még az új felszerelés és kiképzés ellenére is úgy vélik, hogy az ukrán haderő nem elegendő ahhoz, hogy az egész fronton támadjon, ezért a csapatokat arra képezik ki, hogy derítsék fel a gyenge pontokat, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tankokkal és páncélozott járművekkel áttörjenek.”

De ezekről a körülményekről ír a New York Times is: „Az északi Kupjanszktól a déli Avdijivkáig, Bahmuton át Limanig és a köztük lévő tucatnyi városon keresztül az orosz erők egy 160 mérföldes ívben támadnak Kelet-Ukrajnában, egyre élesedő harcban a taktikai előnyért az esetleges tavaszi offenzívák előtt. Hétfőn súlyos harcokról érkeztek jelentések Avdijivkából és környékéről, egy olyan városból, amely az elmúlt év nagy részében a frontvonalban volt, és az elmúlt napokban ismét a harcok középpontjába került.”

„Bahmutban, ahol a Wagner katonai magáncég átvette az ellenőrzést a város keleti része felett, brutális harcok folynak az utcákon, az épületek felrobbantott maradványain és mélyen a föld alatt, az aknák barlangjaiban”

– írják orosz katonai bloggerek. „Kupjanszkban és a környező falvakban Oroszország fokozta az ágyúzást, és a szondázó földi támadásokat, Ukrajna pedig felszólította a civileket, hogy hagyják el a várost. Liman és más településeken is fokozódott az orosz ágyúzás. Az ukrán hadsereg szerint az orosz erők naponta több mint 100 kísérletet tesznek arra, hogy áttörjék a vonalaikat.”

Egyes szakértők szerint néhány hét múlva, miután a három bekerítésben körbezárt ukrán erő elesik, az ukrán hadsereg egyetlen lehetősége az lesz, hogy a jelenleg ellentámadásra készülő erőit védelmi tevékenységekre használja fel.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a múlt héten kijelentette, hogy az ukrán hadsereg kivonása Bahmutból globálisan nem befolyásolja a háború menetét. Szerinte a Bahmutért folyó harcok inkább szimbolikusak, mintsem stratégiai és operatív jellegűek. Sok nyugati elemző és megfigyelő hajlik erre a véleményre. Az amerikai tömegmédia ezt a várost Moszkva és Kijev „politikai csataterének” nevezi.

„Az egyik jelenleg Bahmutot védő katonai egység gyalogosa névtelenül elmondta, a harcosok között az a vélemény, hogy a politikai tényező miatt hívják fel a figyelmet erre a városra. Azért, hogy a partnerek több fegyvert adjanak”

Az ukrán vezetés egy kicsit másképp látja a helyzetet, és más szerepet szán Bahmutnak. Ukrajna azért tartja meg a várost ilyen eltökélten, mert tudja, hogy nagy bajban van. Egyszerűen nem akarja, hogy az oroszok győzelme érzelmi hullámokat vessen az ukrán haderőben és a lakosságban. Főleg attól tartanak, hogy Bahmut elvesztése, amelynek a védelme érdekében annyi erőfeszítést tettek, „áruló érzelmeket” válthat ki, és jelentősen növelni fogja az orosz erők harci morálját.

Még visszhangoznak bennem egy ukrán katona szavai, aki a New York Times egy korábbi tudósításának végén így kiáltott fel:

A litván katonai hírszerzés szerint Moszkvának elég erőforrása van, hogy akár még két évig folytassa a háborút. Ukrajnának nincs ennyi ideje.

(Az írás eredetileg a szilajcsiko.hu portálon jelent meg, itt olvasható.)