A napokban a hazai és nyugati sajtó köreiben egymás után jelentek meg az első orosz zaporozsjei védelmi vonal áttöréséről szóló hírek. Ám a helyzet ennél sokkalta árnyaltabb és Kijev is mintha csak az orosz vonalak „megreccsenését” emlegetné. De még az oroszbarátsággal aligha vádolható nyugati elemzők szerint sincs szó áttörésről jelen helyzetben. Mi történik pontosan a zaporozsjei fronton, tényleg áttörést értek el Kijev erői, és egyáltalán kinek a kezén van Rabotyino?

Noha egyes nyugati újságírók és szakértők ukrán áttörésről szóló bejelentéseivel lassan már Dnyepert lehetne rekeszteni, ám az elmúlt időszakban mindez még magasabb fokozatba kapcsolt. Ugyanis Kijev ismét fokozta a zaporozsjei frontra helyezett nyomását a harmadik hónapja zajló ellentámadás támadásainak felizzításával. Ennek részeként a fókusz ismét az Orehov környéki frontszakaszra, azon belül is magára Rabotyino, valamint a tőle keletre fekvő Verbovoje településekre irányult.

Ukrán támadás Verbovoje térségében

Egy ilyen, Verbovoje térségében augusztus 30-án készült orosz dróncsapást bemutató felvétel geolokációja során vélték azt megállapítani a nyugati közösségi médiában aktív, főképp ukránbarát OSINT felhasználók, hogy a Szurovikin-vonalként ismert orosz mélységi védvonal első vonalának áttörése megtörtént.

„De mi történt valójában és mit láthatunk a videón?”

Nos a fentebb is linkelt felvételen vélhetően a nyugati kiképzésen átesett és nyugati felszereléssel ellátott ukrán 82. légideszant dandár egyik felderítő alakulatát láthatjuk valahol a Verbovoje településtől északnyugati irányban mozogni. Bár a korábban említett nyugati felhasználók szerint – akiknek az információit a nyugati és hazai sajtó bármilyen ellenőrzés vagy utánajárás nélkül leközölte – a videón az úgynevezett sárkányfog – oroszul зубы дракона – beton harckocsiakadályok körvonala fedezhető fel, igazán azt e sorok írója nem tudja a felvételből kivenni.

Utóbbi megléte azért lenne fontos, mivel az már a harckocsiárkokkal együtt a ténylegesen kiépített Szurovikin-vonal első védvonalát képezné. Amennyiben pedig az ukrán felderítőknek sikerült a harckocsiakadályokon átkelniük az azt jelentené elviekben, hogy már mélyen a védelmi vonalon belül folynak a harcok.

„Ám nagy valószínűséggel ez koránt sincs így”

Fontos megemlítsük már az elején, hogy hiteles, az orosz védelmi vonalakat részletesen és pontosan bemutató független adatbázis, illetve térkép nem áll rendelkezésünkre. A védelmi vonalak elhelyezkedését vélhetően csak az azokat felállító orosz hadvezetés, valamint a területet folyamatosan megfigyelés alatt tartó nyugati titkosszolgálatok tudhatják. Így persze bárki találgathat az interneten, hogy most merre futnak a Szurovikin-vonal elemei, ám pontos választ legfeljebb a harctér meglátogatásával kaphat.

Orosz Telegram csatornák közvetlenül a Verbovojét is védő 1430. tüzérségi ezred információi alapján azt közölték, hogy a harckocsiakadályok az említett helyszíntől jóval délebbre – akár Verbovojétől délre – haladhatnak és semmilyen áttörés nem történt az elmúlt időszakban. Az ezred szerint a harcok még mindig az úgynevezett fedező-biztosító sáv területén folynak. Persze, ahogy az ukrán, úgy ezen információk hitelességére sincs teljes garancia.

„Amennyiben mégis Verbovojétől északnyugatra feküdne az első orosz védelmi vonal, még akkor sem beszélhetnénk annak áttöréséről”

Ugyanis az ukrán 82. dandár is legfeljebb beszivárgó műveletet, nem pedig áttörést hajtott végre a térségben. Az áttöréshez ugyanis amennyiben a NATO STANAG 2287 előírásának definícióját vesszük, úgy egy tartós átjárót kellett volna Kijev csapatainak létrehozniuk, amelyet nem csupán a gyalogság, de egyben a gépesített egységek is képesek használni. Ezzel szemben a beszivárgásra gépesített támogatás nélkül, gyalogszerrel került sor.

Mondanunk sem kell, természetesen sokkalta könnyebb gyalog áthatolni a harckocsi és egyéb akadályokon, mint gépesített módon. Teljesen más kérdés egy pár fős felderítő csoporttal beszivárogni egy adott zónába, mint tényleges átjárót nyitni, ahol a haditechnika biztonságosan áthaladhat. Erre pedig ismét nem került sor. Sőt, miután a felderítő egységet orosz dróntámadás érte – nagy valószínűséggel harcképtelenné téve azt –, úgy Kijev addigi eredményei is elvesztek.

„Magát a Szurovikin-vonalat is érdemes egy mélységi védelmi infrastruktúraként elképzeljük, amelynek részei további alrészekre osztódnak.”

Így még az első védelmi vonal esetében sem csupán a szimpla harckocsiárkokról, betonakadályokról vagy aknamezőkről kell beszéljünk, de legfontosabbként magukról a lövészárkokról is. Ezek azok a fedezékek, amik a gyalogságnak „otthont adva” jelentik az adott védelmi vonal kulcspozícióit és amelyek elfoglalása vagy átvágása nélkül nem lehet áttörésről beszéljünk.

„Verbovoje esetében pedig erről szó sem volt”

Még nyugati elemzők – így például az amerikai ISW munkatársa, George Barros – szerint sem lehet a beszivárgás léptéke és kiterjedése alapján áttörésről beszéljünk. Ráadásul Barros szerint a Szurovikin-vonal esetében pont Verbovoje térségében vannak egymáshoz képest jóval nagyobb térközzel, akár 1,5 kilométerre elhelyezve az orosz védvonalak.

Utóbbiak kifejezetten pufferzónaként funkcionálnak orosz részről, ahol épp az ilyen beszivárgó ukrán csapatokat tudják az orosz erők a tüzérségtől kezdve a különböző öngyilkos/FPV drónokon át egészen a csapatlégierőig bezárólag megsemmisíteni. Ha pedig a gyalogságot ilyen könnyen ki tudja az orosz védelem lőni, mondanunk sem kell milyen hatalmas veszteségekkel járna egy gépesített támadás.

„Viszont akkor miért nem tudott Ukrajna mindeddig áttörni a Szurovikin-vonalon?”

Nos a probléma elsősorban a tervezésben, majd ezt követően a kivitelezés fázisában keresendő. Ugyanis az előzetes ukrán tervek egy jóval gyengébb orosz védelemmel számoltak, amelyet Kijev csapatai könnyen át tudnak törni, majd 72-96 órán belül már minimum elfoglalják a Krími szárazföldi utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú Tokmak és Melitopol településeket. Ezzel szemben az orosz védelem jóval szívósabbak, de legfőképp gyorsan reagálónak bizonyult, elvéve Kijevtől a meglepetés adta előnyt.

Miután pedig az ukrán hadmozdulatok már viszonylag korán, az ellentáamadás első napjaiban beragadtak, úgy azt követően egyfajta dinamikus állóháború alakult ki, ahol a felek minden lehetséges módszerrel igyekeztek az ellenséges állások felszámolására.

„Sőt, Kijev folyamatosan váltogatta prioritásait a vremjevkai és orehovi szakaszok közt, próbálgatva az orosz védelmet”

Ha Vremjevka esetében sikerült egy-két falut elfoglalni, akkor oda irányította a támadás fókuszát, ha Orehovnál, akkor meg fordítva.

Így történhetett meg az, hogy a fénykorukban pár száz fős falvakból hirtelen stratégiai jelentőséggel bíró települések váltak, ám annak a valósághoz vajmi köze volt. Nem véletlen az sem, hogy a korábban nagy elánnal elfoglalt Urozsajnoje területi sikereit Kijev nem tudta kamatoztatni, mivel a környező magaslatokon egyszerűen olyan orosz ellenállásba ütközött, amely nem tette lehetővé a további előrenyomulást.

„Becslések szerint a mintegy 20 kilométer hosszú Kopanyi-Rabotyino-Verbovoje vonal közvetlen térségében mintegy 35-40 ezer fős ukrán kontingens is tartózkodhat”

Nagyjából a legintenzívebb harcok jelenleg egy 84-100 négyzetkilométeres – összehasonlításképp Budapest 525 négyzetkilométeres – területen, a kilőtt ukrán harcjárművek alapján „Bradley Square”-ként ismert területen zajlanak. Vélhetően erőteljes nyugati nyomásra Kijev korábbi támadási tengelyeit – Vremjevka és Bahmut – feladva kifejezetten az orehovi térségben vonta össze erőit egy utolsó, nagy offenzívára még az esős időszak és a raszputyica beállta előtt. Ezen belül is külön figyelmet szánt Kijev a T0408 jelű autóútnak, amely Orehovból Tokmakba vezet és ellenőrzése érthetően az offenzíva egyik fő céljaként szolgál.

A Verbovoje térségét érő támadások során az ukrán haderő ismét visszatért a saját, kisebb csoportokkal végrehajtott – legfeljebb 15 fős – gyalogsági egységekkel végrehajtott beszivárgás taktikáihoz. A gépesített NATO harcászattal szemben az ukrán fél által alkalmazott módszer egyrészt a haditechnika terén jelentkező mennyiségi hiányosságok részleges kiküszöbölésére szolgál, másrészt az orosz vonalak hátba vagy oldalba támadására. A Szurovikin-vonal esetében a beszivárgásra is hasonló módon került sor.

„Na de mi a helyzet akkor Rabotyinoval, az most ukrán kézen van?”

Nos, akárcsak az elmúlt hónapokban a földdel egyenlővé tett települések, úgy Rabotyino esetében sem lehet teljes ellenőrzésről beszéljünk. Helyszíni felvételek, valamint beszámolók alapján az orosz csapatok továbbra is jelen vannak a település délnyugati részén, valamint az azt övező külterületeken, míg az ukrán csapatok csak az északi szektorban voltak képesek hídfőállást létesíteni. Emellett a domborzat ismét nem az ukrán fél számára kedvez, mivel az orosz ellenőrzésű magaslatokról nem csupán Rabotyinot, de a mostani támadások irányát is könnyen tűz alatt lehet tartani.

„A több, mint 500 kilométer hosszú Szurovikin-vonal esetében a harcok kétszer 20 kilométeres szakaszon, Orehov és a vremjevkai kiszögellés térségére korlátozódnak”

Míg utóbbi esetében az ukrán csapatok még nem érték el a Szurovikin-vonalat, addig Orehovnál már megközelíthették azt. Ám minden nyilatkozat és sajtóhír ellenére semmilyen áttörésről sincs szó. Ráadásul Ukrajna eddigi támadásai nem is az eredeti irányban, azaz a Tokmak-Meltipol vonalon, hanem azzal ellentétesen értek el mérsékelt területi sikereket.

Vélhetően az ukrán hadvezetés minden áron, még a raszputyica októberi beköszönte előtt kíván valamiféle eredményt nyugati partnereinek felmutatni a segélyszállítások folytatása érdekében. Ehhez pedig sokszor máskor kétségbeesettnek tűnő lépéseket kell megtennie, akár napi 250-300 fős veszteségekkel csak Orehov esetében. Viszont még a húsdaráló taktika sem garancia az ukrán harctéri sikerekre.