//Amiről a nyugati fősodor média hallgat
sajtó, média #moszkvater

Amiről a nyugati fősodor média hallgat

MEGOSZTÁS

Valamikor felnéztünk rá. Ez volt az etalon. Amikor hozzájutottunk, épp hogy csak be nem kereteztettük. Aztán mára egyre inkább emlékeztet azokra az időkre, amikor számunkra innen a vasfüggöny mögül minden olyan szép volt, ami ott túl van. Meg arra, ami az információs háború frontjának túloldalán van. Keserű kiábrándulás. Egy álommal kevesebb. Így működik háborús üzemmódban a nyugati sajtó.

sajtó, média #moszkvater
Fotó:Pexels.com

A modern információs háború legfőbb jellemzője a saját bűnök elkendőzése, és az ellenfél diabolizálása, nem egy esetben dehumanizálása. E tekintetben az Egyesült Államok és szövetségesei páratlan tapasztalattal bírnak, és rendelkezésükre állnak az ehhez szükséges eszközök is. De a jelenlegi kiélezett helyzetben a Nyugat még azt is megengedte magának, hogy saját értékeit, sokat hirdetett, és a totalitárius rendszereken folyamatosan számon kért elveit is sutba dobva törvényi eszközökkel kiszorítsa az orosz olvasatot, lényegében elhallgattasson mindent, ami nem egyezik a saját narratívájával. Propagandának minősítenek mindent, ami szembe megy a háború nyugati olvasatával. Vannak országok, ahol ezért még börtön büntetés is jár.

„Ilyet persze már láttunk, csak azokat a rendszereket nem demokráciának, hanem diktatúrának nevezték”

A szovjet propaganda éppúgy kizárta az „imperialista” narratívát, mint most a világ nyugati fele teszi ezt az orosszal. A különbség csak annyi, hogy az internet korában ez ma már lehetetlen vállalkozás. De ha ez nem lenne elég, egyesek megpróbálták ellehetetleníteni, kitörölni még az orosz kultúrát is. A demokrácia védőbástyájaként aposztrofált Ukrajna pedig arra büszke, hogy betiltja az orosz irodalmat. Egy lépésre vagyunk csak a könyvégetéstől, amelyről egy másik diktatúra, a náci Németország híresült el.

„Persze, manapság mindez <kifinomultabban> zajlik, ám a lényeg ugyanaz. Emlékezzünk csak, hogy milyen visszafogott volt a nyugati fősodor média akkor, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta, nem ment neki az Afganisztánt vagy Irakot lerohanó, és földig romboló Egyesült Államoknak. Az Ukrajnában dúló háború kapcsán ellenben folyik a hiszterizálás, a lejáratás, jobb esetben csak a moralizálás”

Ha az Egyesült Államok megsérti egy állam szuverenitását, akkor a nyugati fősodor azt mondja, hogy ez nem szép, de azért nem olyan durva, mint az oroszok csinálnak. Amerika ezt egy jó cél – diktatúrák megdöntése, a demokrácia kiterjesztése stb. – érdekében teszi, ezért a törvények, megállapodások áthágása esetében bocsánatos bűn, míg a durva oroszok már megint birodalmat akarnak építeni. Lárifári, hogy meg akarták támadni őket, csak véletlenül körbevették őket bázisokkal, rakétákkal. Hát persze! Amerika nem a hegemón szerepét akarja megőrizni, hanem jót akar a világnak. Igaz, hogy néha átlépi a határokat, de melyikünkkel nem fordult már elő ez?!

„Vlagyimir Putyint a Nemzetközi Bíróság elé kell állítani, mert gyermekeket raboltatott el – bizonyíték van rá, de azt nem mutatjuk meg, de aki nem hiszi el, az oroszbarát –, az országokat minden ok nélkül lerohanó Egyesült Államok elnökét meg Nobel-Békedíjjal kell kitüntetni. Hát, ha az orosz elnököt tényleg bíróság elé állítanák, ott bizony csak másodrendű vádlott lehetne. Na, találják ki, ki lenne az elsőrendű!”

Washington kitalálta, mások pedig ebben követik, hogy az országokat feketékre és fehérekre kell osztani. Ez a mechanizmus kifogástalanul működik. Probléma csak akkor van, amikor a vak is látja, hogy a Nyugat a hunyó. Ilyenkor a nyugati fősodor média egyszerűen elhallgat. Mintha mi sem történt volna! Volt, nincs! Haladjunk tovább a fejlődés és a világmegváltás fényes útján, nincs itt semmi látnivaló! Az elmúlt években erre csupán Ukrajna kapcsán számos példát találunk. Emlékeznek, 2014-ben több mint 40, a Majdannal egyet nem értő embert gyilkoltak meg Odesszában, a Szakszervezetek Házában. Olvasták, hallották, hogy a nyugati fősodor felháborodott volna? Ugye nem? El volt foglalva azzal, hogy mi történt a Majdanon! No, nem azzal, hogy kik lőttek? Á, az nem érdekes! Janukovicsék voltak, és kész! Hogy akkor a berkutosok magukat lőtték volna le? Ne kérdezősködjenek! Nem látják, hogy forradalom van!

„Hogy puccs? Hát maguk vakok? Vagy netán oroszbarátok? Hát persze! Puccs? Még ilyet!”

Az elmúlt egy évben aztán minden hétre esik egy-egy ordító példa erre a magatartásra. Vegyük a kramatorszki pályaudvarnál becsapódott, több tucat ember halálát hozó Tocska-U rakéták esetét. Hogy az oroszoknál nincs is már ez a típus rendszeresítve? Meg a kilövési szög arra utal, hogy ukránok által ellenőrzött területről lőtték ki? Már megint okoskodnak az oroszbarátok! Ahelyett, hogy Bucsával foglalkoznának. Hogy miért mozogtak ott a halottak? Meg miért voltak olyan szép sorban? S miért három nap után jutott valakiknek eszébe, hogy itt háborús bűnök történtek? Már megint ezek a kérdések! Ilyenek a gyilkosok lakájai!

„De a fősodor médiát az sem nagyon érdekelte, hogy az ukránok folyamatosan lövik a donyecki lakótelepeket. Vagy elhallgatták az egészet, vagy csak éppen megemlítették, azért megjegyezve, hogy akár az oroszoknak is lehet közük ehhez. Hát persze, magukat lövik, mint a zaporizzsjai atomerőmű esetében! A legjobb esetben azzal kenik el az egészet, hogy nem tudni, melyik fél áll a történtek mögött. Hát persze!”

A legdurvább elhallgatás az Északi Áramlat ellen 2022 szeptemberében elkövetett diverzáns akció nyugati tálalásában láthattuk. A vezeték felrobbantásáról beszámolt a média, majd azt sugallta, hogy az eset mögött Oroszország állhat. Hogy ehhez Moszkvának semmi érdeke nem fűződött, miközben az Egyesült Államoknak nagyon is? Meg hogy amerikai hadihajók mozogtak az adott időben a térségben? Hogy volt valami Baltops nevű hadgyakorlat? Hagyjuk! Az orosz verzió kezdett látványosan elgyengülni, erre mély csönd övezte a nyugati fősodor médiában a történteket. A leginkább érintett Németországban a politikusoktól a sajtóig mindenki hallgatott.

„Csoda, ha a német átlagpolgár még mindig azt hiszi, hogy az oroszok robbantották fel a saját vezetéküket?”

Arról persze nehéz lett volna írni az ugyanezen média által teremtett közhangulatban, hogy az Európai Unió és Oroszország energetikai együttműködésének megtorpedózása a saját LNG-jének eképpen piacot teremtő Amerika érdeke. Meg arról, hogy így csökken az európai versenyképesség, a cégek pedig elvándorolnak az Egyesült Államokba. Arról is, hogy a vezeték felrobbantása még érdeke lehetett a lengyeleknek, a briteknek és az ukránoknak. Nem illett a képbe. Maradt tehát majd fél éven át a mély csönd.

Egészen addig, amíg a Pulitzer-díjas Seymur Hersh nem robbantotta leleplezésével a sztorit. De az objektivitására oly kényes nyugati fősodornak ezt is sikerült szőrmentén kezelnie. Megspékelve Hersh lejáratásával. Mert ez sem illett a képbe. De még mennyire nem! Aztán egy hónap újabb hallgatás után most már nagy dérrel-dúrral jött az „igazi” verzió. A kiötlői nem sokat gondolkodhattak rajta, de a médiát ez nem igazán érdekelte. Az ukránok voltak! Vagy még jobb, Putyin megdöntésére készülő orosz partizánok! Ezek után csodálkozunk, hogy a nyugati társadalmak nem értik, hogy miért nem győzött még mindig Ukrajna?! Mikor már majdnem minden orosz katona meghalt, Putyint pedig mindjárt megpuccsolják?!

PS. Hogy miért nem foglalkozom inkább az orosz sajtóval? Az orosz propagandával? Nagyon egyszerű. Mert itt élek.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.