„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Forradalmasította a posztját, hiszen amíg a többi kapus szinte el sem mozdult a gólvonalról, addig ő szinte a védelem vezére volt a mérkőzéseken, ha kellett harsánykiáltással segítette ki a hátvédeket, ha kellett, kiszaladt keresztezni a csatárok elől. Pályafutása során több mint 150 büntetőt védett ki, és 270 meccsen maradt érintetlen a hálója”
Fotó:EUROPRESS/RIA Novosti/Sputnik/AFP
Gondoljon csak bele a kedves olvasó, hány olyan labdarúgót ismer a sportág történelmében, akiről a vele egy időben alkotó művészek dalban vagy versben állítottak az utókornak soha ki nem törölhető emléket. Nem sok. Ám egy biztosan… Ugyanis nemcsak a hazájában, a Szovjetunióban, hanem szerte a világon legendává vált Lev Jasinról például Vlagyimir Viszockij dalban, Robert Rozsgyesztvenszkij és Jevgenyij Jevtusenko versben emlékezett meg, életéről és pályafutásáról film készült, valamint utcák, terek és az imádott klubjának, a Dinamo Moszkvának a stadionja is a nevét viseli.
„És abszolút nem érdemtelenül. Hiszen amellett, hogy a világ valaha volt egyik legjobb kapusa volt, a klubhűség szobrát is megmintázhatták volna róla. Ugyanis Jasin soha nem védte más csapatnak a hálóját, mint a Dinamo Moszkváét”
Ha ma lenne ugyanolyan adottságokkal aktív kapus, a legnagyobb nyugati klubok egymás kezébe adnák a lakása kilincsét, hogy megadjanak érte bármennyi, csak a csapatuk kapujában tudhassák.
Holott igazán nem sokon múlt, hogy a focit választotta, ugyanis 1953-ban jégkorong kapusként is bajnoki címet szerzett, természetesen a Dinamo Moszkva csapatával. Nagy dilemma volt, vajon melyik sportágat válassza, ám ekkor a Sors közbeszólt, és a Dinamo első számú kapusa megsérült, így a 20 esztendős Jasin megkapta a hőn áhított lehetőséget a labdarúgó pályán.
„Megszolgálta ezt a kegyet, hiszen ötször lett szovjet bajnok és háromszor kupagyőztes, olimpiai bajnok lett Melbourne-ben (1956), aranyérmes lett az első Európa-bajnokságon, azaz az Európai Nemzetek Tornáján (1960), az angliai világbajnokságon bronzérmes lett (1966), és „mellesleg” máig egyetlen kapusként megkapta az Aranylabdát (1963)”
Összesen 78 alkalommal játszott a szovjet válogatottban, kétszer bekerült a Világválogatottba, háromszor az Európa-válogatottba is. 1963-ban a Dinamo Moszkvával olyan szezont teljesített – melynek kapuját összesen 326 alkalommal védte –, hogy 27 lejátszott bajnoki meccsen összesen 6 gólt kapott.
Anglia és a világválogatott mérkőzésén 1963-ban bravúrok tucatjait mutatta be, a világsajtóban ezután kezdték Fekete Póknak nevezni, mert feketének tűnő, ám valójában nagyon sötétkék mezében védve úgy tűnt, mintha nyolc karja lett volna. Őrületbe kergette a csatárokat, például egy bizonyos brazil világsztár, Pelé nyilatkozta róla, hogy Lev Jasin a futballtörténelem egyik legjobb kapusa, de a legjobb azok közül, aki ellen pályára léphetett.
„Forradalmasította a posztját, hiszen amíg a többi kapus szinte el sem mozdult a gólvonalról, addig ő szinte a védelem vezére volt a mérkőzéseken, ha kellett harsánykiáltással segítette ki a hátvédeket, ha kellett, kiszaladt keresztezni a csatárok elől. Pályafutása során több mint 150 büntetőt védett ki, és 270 meccsen maradt érintetlen a hálója”
Két díjat is elneveztek róla. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1994-ben hozta létre a Lev Jasin-díjat, amelyet a világbajnokságok legjobb kapusának adnak át, míg az Aranylabdát odaítélő France Football szaklap Jasin-díját az adott év legjobb kapusának adják át. 1998-ban bekerült az elmúlt évszázad legjobb csapatába, 2000-ben a FIFA az évszázad kapusának választotta, míg 2002-ben a világbajnokságok történetének álomcsapata kezdődik az ő nevével.
A fentiek ismeretében azt hiszem, senki sem csodálkozhat azon, hogy Jasin búcsú meccsére szinte mindenki igent mondott. A szinte szót bizony a szó igazi értelmében használtuk itt, ugyanis a brazil klasszisok, köztük Pelé nem utazott el Moszkvába. Jasin inkább sajnálta ezt, míg a szovjetek nagyon megsértődtek rajta, nem is voltak hajlandóak Világválogatottnak hívni a pályára lépő csapatot, egyszerűen csak a Barátság-válogatottként beszéltek róla.
Ám világsztárokból azért nem volt hiány, hiszen Bobby Charlton, Gerd Müller, Beckenbauer, Fachetti, Dzsajics vagy éppen Mazurkiewicz, valamint a magyar Mészöly Kálmán pályára lépett, és tiszteletét tette a találkozón Sir Stanley Rous, a FIFA akkori elnöke is.
„Szegény Jasin szinte megállás nélkül úton volt a repülőtér és a szálloda között, ugyanis minden világsztárt személyesen fogadott és vitt el a szálláshelyére”
Amikor felkelt a nap 1971. május 27-én, kiderült, hogy a Dinamo Moszkva stadionja teljesen tele lesz – 103 ezer néző a helyszínen –, összesen 300 újságíró akkreditált a találkozóra, amit mind az Intervízió, mind pedig az Eurovízió élőben közvetített. Nézzük a találkozó rövid jegyzőkönyvét.
Dinamo-válogatott – Világválogatott 2-2 (2-0)
Moszkva, Dinamo stadion, 103 ezer néző. Vezette: Tofik Bahramov (szovjet)
Dinamo-válogatott: Jasin – Stapov, Hurcilava, Zikov – Szosznyihin, Grebner – Csiszlenko, Szabó, Malofejev, Jevrjuzsuhin, Hmelnyickij.
Világválogatott: Mazurkiewicz (uruguayi) – Djorkaeff (francia), Mészöly, Schulz (nyugatnémet), Fachetti (olasz) – Pena (mexikói), Bonev (bolgár) – Dumitrache (román), Müller (nyugatnémet), B. Charlton (angol), Dzsajics (jugoszláv)
Gól: Hmelnyicki (7.), Szabó (10.), illetve Mészöly (53.), Zsekov (80.)
Bahramov sporttársról legendák szövődtek, hiszen az ő bólintására adta meg a játékvezető az 1966-os vb-döntőben Hurst felső kapufás „gólját”. Állítólag amikor megkérdezték a szovjet bírót – azon a nevezetes meccsen ugye partjelzőt –, hogy tényleg bent látta-e a labdát, Bahramov annyit válaszolt, hogy semmit sem látott. Majd arra a kérdésre, hogy akkor miért jelzett gólt a németek ellen, rávágta: „Hát, Sztálingrádért…” Senki sem tudja azóta sem hitelt érdemlően bizonyítani, vajon mit látott a spori 1966-ban a vb-döntőben, és mit mondott később minderről.
„Jasin hatalmas tapsvihar közepette, könnytől csillogó szemekkel hagyta el a pályát”
Aztán a Sors úgy hozta, hogy a Fekete Pók még egyszer odaállt a gólvonal elé, ugyanis amikor 1971.augusztus 31-én, Milánóban megrendezték az Olaszország-Világválogatott mérkőzést, az olasz szövetség rávette Jasint arra, erre a meccsre térjen vissza, és ő legyen a Világválogatott kapusa. És Jasin még egyszer, és tényleg utoljára felvette a nagyon sötétkék mezét, majd beállt a Világválogatott kapujába. Csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük le, hogy a végén az olasz csapat 4-2-re győzött.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
