Kezdőlap » Történelem » Amikor a falak leomlanak…
Kelet-német határőrök döntik le a falat a Potsdamer platz közelében 1989. november 11-én #moszkvater

Amikor a falak leomlanak…

Harminc évvel ezelőtt, 1989. november 9-én döntötték le Európa – és talán az egész világ – megosztottságát jelképező berlini falat. Németország újraegyesült, ám azóta újabb és újabb falak emelkedtek…

Kelet-német határőrök döntik le a falat a Potsdamer platz közelében 1989. november 11-én #moszkvater
Kelet-német határőrök döntik le a falat a Potsdamer platz közelében 1989. november 11-én
Fotó:EUROPRESS/GERARD MALIE/AFP

Már a hét elején megkezdődtek Berlinben a német fővárost kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulójára szervezett ünnepségek. A Hét nap – hét helyszín elnevezésű rendezvénysorozat első állomása az egykori Kelet-Berlin főtere, az Alexanderplatz volt, ahol harminc éve, 1989. november 4-én több százezer – egyes kutatók szerint egymillió – ember részvételével tartott tüntetésen demokratikus átalakulást, a többi között sajtószabadságot és szabad választásokat követeltek.

„A Németország újraegyesítéséhez vezető keletnémet békés forradalom legfontosabb eseményei között számon tartott megmozdulást nagyszabású háromdimenziós installációval idézték fel”

Az Alexanderplatz szélén álló épületek homlokzataira korabeli felvételeket és fényfestményeket vetítettek. De a megemlékezések helyszínei közül természetesen a békés forradalom további legendás helyszínei, mint a Potsdam melletti Glienicke-híd – a híres egykori határátkelő, amelynél kicserélték az elfogott kémeket a hidegháború idején –, vagy a belvárosi Brandenburgi kapu, az újraegyesített Németország egyik fő jelképe sem maradhattak ki.

Az évforduló napján a Brandenburgi kapunál tartják a legnagyobb ünnepi megemlékezést. A visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) államfői lesznek a díszvendégek – az ünnepi szónok pedig Frank-Walter Steinmeier államfő lesz. Az eseménysorozatot záró koncerten pedig olyan művészek lépnek fel, mint Westbam, a kilencvenes évek berlini technozenei mozgalmának legendás alakja.

„De mit is jelentett a világnak, Európának és főleg a németeknek a berlini fal?”

Az egykori Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án kezdték építeni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei. Ez kezdetben szigorúan őrzött drótkerítés volt, ám az NDK vezetői a szovjet pártvezetőkkel egyetértésben nem találták elég biztonságosnak. Így a drótkerítést rövidesen az a három méter magas betonfal váltotta fel, ami a megosztás jelképévé vált. Walter Ulbricht, a kommunista párt főtitkára ugyan még 1961 júniusában is tagadta, hogy az NDK kormánya falat akar emelni Berlin közepén. A valóságban azonban már csak arra várt, hogy Hruscsov jóváhagyja a tervet. Erre 1961 nyarán került sor. A 156 kilométer hosszú betonfal felhúzását egyébként az indokolta a legjobban, hogy a kommunista vezetők látták a rengeteg nyugatra menekülőt. Attól tartottak, hogy az NDK egyszerűen „kiürül”, hiszen a keletnémet állam 1949-es létrejöttétől a fal megépítéséig a különböző adatok alapján mintegy 3 millióan távoztak az országból, a legtöbben éppen Nyugat-Berlinen keresztül.

„A berlini fal az állandó bővítések következtében az 1980-as évek elejére szinte áthatolhatatlan erődrendszerré változott”

A 3,5 méter magas és 1 méter széles monstrum mellett egyre több helyen egy második fal is megjelent árokrendszerrel, őrtornyokkal, kutyás határőrökkel és helyenként aknamezők létesítésével. Az őrök 1973. október 1-jén parancsot kaptak, hogy bárkit lőjenek le, aki megpróbál átjutni a falon, még akkor is, ha nő vagy gyerek. A szökést megakadályozó határőrök átlag 100-200 keletnémet márka jutalmat és 3-6 nap szabadságot kaptak. A berlini falnál 1989. február 6-án történt az utolsó gyilkosság, és a 20 éves Chris Gueffroyt lelövő határőr 150 keletnémet márka jutalmat kapott tettéért.

Ugyanakkor sokakat még ez sem tartotta vissza attól, hogy megpróbáljanak átjutni a szabad világba. Az NDK határőrei azonban éleslőszerrel ellátott fegyverekkel várták őket, és a fal történetének 28 éve alatt megközelítőleg ötezren jutottak át Nyugat-Berlinbe, míg rengetegen fizettek az életükkel a szökésük miatt. De nem kevesen voltak olyanok, akiket elfogtak, de a börtönben inkább a halált választották, minthogy a diktatúra bosszúját megvárják. Aztán 28 évvel később a Szovjetunió és a kommunista rendszerek hanyatlása éppen olyan gyorsan porba döntötte a hidegháborúnak és a kommunista diktatúra családokat és barátokat szétszakító embertelenségének jelképét, mint amilyen gyorsan felhúzták azt.

„Számos történet és legenda kering magáról a falról”

Például a nyugat-berlini oldalán mondta el 1963-ban az amerikai elnök, JF Kennedy híressé mondatát: „Kétezer éve arra volt a legbüszkébb az ember, ha azt mondhatta, hogy civis Romanus sum. A mai szabad világban pedig arra, hogy Ich bin ein Berliner.” Fennmaradt ugyanakkor az első áldozat neve is, az 58 éves Ida Siekmann. A harmadik emeleti lakásának ablaka Nyugat-Berlinre nyílt, és a nő nem várta meg, hogy a falon túl a szokásoknak megfelelően kifeszítsenek az ugrást vállalóknak egy ponyvát, hanem dunnákat és párnákat dobott a járdára, majd levetette magát a harmadikról. Nem élte túl az ugrást, ugyanis nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. Az utolsó áldozat, a 32 éves Winfried Freudenberg alig több mint fél évvel a fal leomlása előtt, 1989. március nyolcadikán halt meg, amikor lezuhant házilag épített hőlégballonjával. A két nő halála foglalja keretbe a többi áldozat nevét.

Sokan jártak viszont sikerrel a szabadság felé vezető úton. Ilyen volt például az a 19 éves keletnémet határőr Conrad Schumann, aki például kivárta, míg az őrségben lévő társait más civilek lefoglalták, és a kiürített gépfegyverével egyszerűen átugrotta az akkor még alacsonyabb szögesdrótból készült kerítést. De volt egy olyan háromtagú baráti társaság is, akik szovjet tiszti egyenruhába öltözve autóval közelítettek meg egy átkelőt. Amikor odaértek, tisztelegtek a keletnémet határőröknek, akik vigyázzba vágták magukat, és simán átengedték őket. Később kiderült, azt a lányt is átszöktették, aki megvarrta nekik az egyenruhákat.

„1989 őszére már tarthatatlanná vált a helyzet a kommunista vezetők számára, hiszen a határok megnyitását és a fal lebontását követelve már napi rendszerességgel zajlottak tüntetések”

Mihail Gorbacsov november 4-én az NDK-ba utazott, és a követelések azonnali végrehajtására szólította fel a keletnémet vezetőket. Ezután előbb Erich Honecker pártfőtitkár mondott le, majd november 9-én az állampárt döntésére megnyíltak a határok. Éjjel, 23 órakor nyílt meg az első sorompó Berlinben, és az ott várakozó tömeg szinte azonnal átözönlött Nyugat-Berlinbe. A berlini fal két betonrésze közötti úgynevezett halálsáv egyébként ekkor már évek óta a nyulak lakhelyévé vált. A fal lebontása után számos állatot agyontapostak, míg a többiek javarészt a környékbeli bokrokban kerestek menedéket.

Egyébként nemcsak a berlini volt az egyetlen fal az NDK területén. A Steinstücken nevű falut 1951-ben megpróbálták a keletnémet hadsereg katonái elfoglalni, ám a lakosság ellenállásán ez meghiúsult. Ráadásul egyre több kiskatona állt át a civilek mellé, így a pártvezetés úgy döntött, egy szögesdrótból készült kerítéssel elvágja a külvilágtól a települést. Erre az amerikai hadsereg előbb egy helikopter leszállót létesített az egyik birtokon, majd szervezett egy kis helyőrséget a falu védelmére. A válasz sem váratott sokáig magára, hiszen a keletnémetek egy falat húztak fel a falu köré, hermetikusan elzárva őket a szabad világtól. A helyzet a berlininél jóval hamarabb, már 1972-ben megoldódott, miután a keletnémet határőrök nyitottak a falon egy 20 méter széles folyosót, és ezen a korridoron keresztül nyugatról elláthatták a falu lakosságát. A falat teljes egészében 1989 novemberében bontották el.

Sokan úgy gondolták, a falak leomlásával a világ még egyszer nem fogja elkövetni ugyanezt a hibát, azaz nem választja el magától egyik nép sem mesterségesen a másikat önmagától. Sajnos ez azonban csak remény maradt, ugyanis azóta is épülnek olyan falak a szó szoros, és átvitt értelmében is, melyek képesek családokat, azonos nemzetiségű népeket, nemzeteket elválasztani egymástól.

Források:

Ernst Stavro Blofeld: Berlini kirándulások (2009)

Halálesetek a berlini falnál 1961-1989 (2008)

Dr. Peter Gödeke: A XX. század krónikája 1960–1969, I. kiadás (1994)

Hans-Dieter Behrendt: A Lenne-háromszög (2009)

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_deaths_at_the_Berlin_Wall

Szegő Iván Miklós: NDK: azonnali tűzparancs nőkre és gyerekekre (2007. augusztus 12. – index)

Hans-Hermann Hertle: a fal leomlásának története (2006)

https://en.wikipedia.org/wiki/Steinst%C3%BCcken

Tarján M. Tamás: A berlini fal alapkőletétele (Rubicon)

https://www.mentalfloss.com/article/28517/8-creative-ways-people-went-over-berlin-wall

https://www.huffpost.com/entry/berlin-wall-escape-stories_n_6090602?guccounter=1&guce_referrer=aHR0cHM6Ly8yNC5odS90dWRvbWFueS8yMDE0LzExLzA5L2EtdGl6LWxlZ2Vsa2VwZXN6dG9iYi1zem9rZXMtYS1iZXJsaW5pLWZhbG9uLWtlcmVzenR1bC8&guce_referrer_sig=AQAAAJIHV4V5vdSVlD47EwRPgQAf1z-9EJbL0iUcQq_fWdudpqc9wVPKVBWqyM7Of4bFDP3PUHiJFbn08llCkPml_IJF-Sw4v7Tt-pm13xe0iN_nP6syd5OmL6CV9JIl-s811Ci-wvb_lKLqBz2pzhQX4evLI7Neln0xba29KlvyWD5n