Kezdőlap » x-demokrata » Amerika lépést vált az átalakuló világban
Samuel Charap #moszkvater

Amerika lépést vált az átalakuló világban

Samuel Charap washingtoni elemző már évekkel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok nem tűzte ki a fehér zászlót, csupán az érdekérvényesítés új formáit keresi.

A válság felgyorsította az erőviszonyok átalakulását a világban. E változások egyik leglátványosabb következménye az Egyesült Államok befolyásának csökkenése és Kína erősödése. A többi pólus e két ország között igyekszik megtalálni új helyét. De mi lesz Amerikával? Megbékél-e az új realitásokkal? Erről beszélgettünk még 2010-ben a Valdaj Klub éves konferenciáján Samuel Charappal, a washingtoni Center for American Progress Oroszországgal és Eurázsiával foglalkozó programjainak vezetőjével. A világ nagyjából ekkor kezdett el igazán komolyan átalakulni. Éppen ezért az azóta történtek fényében érdemes felidézni a gyenge évtizeddel ezelőtti állapotokat.

Samuel Charap #moszkvater
Samuel Charap
Fotó:Valdai Discussion Club

– Visszaszorulóban van a nemzetközi porondon az Egyesült Államok. Az eddigieknél korlátozottabbak a lehetőségei, így aktivitása a világpolitikában alábbhagyott. Jól érzékelhető ez a tendencia a posztszovjet térségben, ahonnan mintha visszavonulót fújt volna. Avagy csak átmeneti ez az állapot?

– Nem értek egyet azzal, hogy Amerika kivonult volna ebből a régióból. Csupán arról van szó, hogy miután az előző adminisztrációnak Ukrajna és Grúzia atlanti integrációjára irányuló törekvése megfeneklett, Washington számolt a realitásokkal. Egyébként úgy vélem, ez a taktikai váltás nem Obama megválasztásához, hanem a bukaresti NATO-csúcshoz köthető. Jelenleg az eurázsiai térséghez fűződő viszonyulás újrafogalmazása, az új taktika keresése folyik. Közben azt se felejtsük el, hogy az új adminisztráció feje felett ég a ház, s Amerika most nincs abban az állapotban, hogy minden fronton aktív legyen. Bőven elég most Irak, Irán, Afganisztán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok feladva érdekeit, kivonult volna mondjuk a posztszovjet térségből.

– Úgy fogalmazott, hogy ég a ház, maradjunk hát ennél a képnél. Ki gyújtotta fel?

– Öngyilkos stratégia volt a neokonoké. Amerikának ugyanis nincs akkora ereje, hogy egyszerre ennyi háborút vívjon. Irak és Afganisztán olyan pénzügyi terhet jelent, hogy az jó időre beszűkítette a mozgásteret. Még egyszer aláhúznám azonban, ez nem azt jelenti, hogy kitűztük volna a fehér zászlót. Csupán új formákat kell teremteni az érdekérvényesítéshez.

– S mi lesz, ha a republikánusok ismét erőre kapnak? Tanultak a hibákból, avagy ott folytatják, ahol abbahagyták?

– A neokonok nem gondolják, hogy politikájuk hibás lett volna. Azzal támadják például a Moszkvával a kapcsolatokat normalizáló Obamát, hogy megadta magát Oroszországnak.

– Szavaiból is érződik, hogy Amerika érdekei nem változtak, legfeljebb arról van szó, hogy taktikát vált. Sokak szerint nem áll érdekében az Egyesült Államoknak Oroszország és az Európai Unió közeledése sem. Egyetért ezzel a megközelítéssel?

– A ruszofóboknak ez tényleg nem tetszik. A többség azonban józanul inkább Oroszország modernizációjának, átalakulásának esélyét látja egy ilyen közeledésben, ami globális érdek.

– Egy a jelenleginél erősebb Oroszországban és Európai Unióban azért aligha lehet érdekelt egy harmadik pólus! Nem is beszélve arról a lehetőségről, ha ezek a pólusok összefognak. Még akkor sem, ha éppen szövetségesek vagyunk. Vagy nem?

– Azért ez a bizonyos közeledés ma nincs napirenden, s nem is látok erre a közeljövőben sok esélyt. Ehhez előbb magának az Európai Uniónak kell megerősödnie. Amerika egyértelműen érdekelt lenne egy erősebb európai partnerben. Európa azonban ma gyenge.

– S merre forduljon Oroszország? Európa vagy Ázsia felé?

– Ez hamis kérdésfeltevés. Oroszországnak most fontosabbak a belső problémái. A gazdaság, a politikai rendszer megújítása nélkül nincs miről beszélni. Ha ez sikerül, a választás a maga természetes módján megtörténik.

– S kell-e félni a feltörekvő Kínától?

– Egyikünknek sincs ma más választása, mint együttműködni Kínával. Ez a konstruktív hozzáállás pedig remélhetőleg nyugodt mederben tartja Peking ambícióit. A hiba Kína elszigetelése lenne.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.