//Amerika és az ukrajnai háború
„Washington Ukrajnában is úgy akar békét, hogy folyamatosan szállít fegyvert, ha maga nem, hát rábeszél másokat” #moszkvater

Amerika és az ukrajnai háború

MEGOSZTÁS

Már jó ideje észrevehetők bizonyos hasonlóságok az I. világháborút megelőző időszak, és napjaink eseményei között, de csak az utóbbi időben vált sokak számára nyilvánvalóvá. Az első és legfontosabb párhuzam, hogy most is egy világhatalmi átrendeződés zajlik, vagyis most dől el, ki lesz a világ ura az elkövetkező néhány évtizedben. Hogy nem az Egyesült Államok, abban a politikában jártasak közül kevesen kételkednek. Az is világos, hogy a legesélyesebb trónkövetelő Kína. Azt azonban még kevesen akarják, vagy inkább merészelik megjósolni, mikor és hogyan fog ez az „őrségváltás” végbemenni, pedig a világtörténelem erre számos példával szolgál. Egy világbirodalom se tartott örökké, ráadásul a ciklus idők közben rövidültek. Egy hasonló filmet tehát már láttunk, vajon ugyanaz lesz a  vége?

„Washington Ukrajnában is úgy akar békét, hogy folyamatosan szállít fegyvert, ha maga nem, hát rábeszél másokat” #moszkvater
„Washington Ukrajnában is úgy akar békét, hogy folyamatosan szállít fegyvert, ha maga nem, hát rábeszél másokat”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

A római birodalom hanyatlása még  évszázadokig tartott, a brit birodalomé már csak évtizedekig. Meddig fog tartani Amerikáé? Róma rekordját aligha dönti meg, de Nagy-Britanniáéval szemben jó esélye van. Az amerikai agytrösztök ugyanis már évtizedek óta intenzíven gondolkoznak azon, hogyan lehetne még egy darabig a régi „dicsőségből”, vagyis gazdasági-politikai, katonai erőfölényből élni. Nem sok újat találtak ki.

Közben a gazdasági elolvadt, a politikai hiteltelenné vált, a katonairól pedig bebizonyosodott, hogy talmi. Pusztán légierővel csatát lehet nyerni, de háborút nem. Visszatekintve az I. világháború időszakára, amikor az Egyesült Államok átvette Nagy-Britanniától a világ vezető hatalmának szerepét, különösen szembeötlő az amerikai stratégák fantáziátlansága. Már amelyiké, persze.

„Az ukrajnai háborúban ugyanaz az álszent amerikai békebarátság és a szabadság iránti megszállottság ötlik szembe, mint az I. világháborúban”

Elterjedt vélekedés szerint az Egyesült Államok akkor  távol akart maradni az európai „csetepatétól”, amelynek kitörése váratlanul érte. Az igazság azonban az, hogy volt, aki alig várta  a háború kitörését, mégpedig a Wall Street, a „pénz”. Wilson elnök is hamar felismerte benne a lehetőséget a világuralom átvételére. Ha magától nem jött volna rá, a brit politika segítette őt ebben. Miközben az amerikai elnök szájából ki nem fogytak a szép szavak a semlegességről és a béke fontosságáról, „ötödik sebességbe” kapcsolt az amerikai hadiipar, és ontotta a muníciót az entente országoknak.

„Washington Ukrajnában is úgy akar békét, hogy folyamatosan szállít fegyvert, ha maga nem, hát rábeszél másokat”

A XX. sz. elején közszájon forgott, hogy Amerika brit kultúr gyarmat, ennek megfelelően a sajtó nagy része a brit propagandát harsogta a központi hatalmak ellenében. Ugyanakkor Wilson elnök 1914 augusztusában a Szenátusba eljuttatott iratában – amelynek egy részét „semlegességi kiáltványként” szokás emlegetni – arra hívta fel az amerikaiakat, hogy maradjanak pártatlanok „gondolatban és cselekedetben”.

Az Egyesült Államok népessége soknemzetiségű, könnyű az egyes etnikumok között viszályt szítani, de nehéz lecsillapítani. Nem csekély számú német származású lakosa mégis megdöbbenve tapasztalta, milyen hamar lángolt fel a gyűlölet ellene, amit horribile dictu még a protestáns egyházak is szítottak. Manapság tekintélyes számú  orosz és ukrán él Amerikában. Az elfordulást az orosz kultúra értékeitől már megtapasztaltuk, de jöhet még más is. Megjegyzendő azonban, hogy a helyzet most bonyolultabb, miután a „fekete életek is számítanak”. Az is kérdés, kihez húznak a latinók. Dél-Amerika országai nem állnak egységesen sem Oroszország, sem az Egyesült Államok mellett.

„Annak idején a <semleges> Amerikában a Morgan Bankház segítségével 11 milliárd dolláros kölcsönhöz jutottak az entente-államok”

(A sors fintora, hogy Jugoszlávia éppen a szétesése előtt fizette vissza az utolsó részletet.) Amerikai kikötőkben fegyverekkel szerelték fel a kereskedelmi hajóikat, hogy megtámadhassanak német hadihajókat. Világszerte ismert a Lusitania esete, amelynek elsüllyedését a rajta szállított nagy mennyiségű lőszer felrobbanása siettette. A civil utasok – legalább is német vélemény szerint – csak alibiként szolgáltak. Washington a fennen hangoztatott emberi jogokat semmibe véve tudomásul vette a Nagy-Britannia és Franciaország által életbe léptetett északi tengeri blokádot, amelynek célja a német civil lakosság kiéheztetése volt.

„Ez úgy látszik csak akkor sérelmes, ha az ellenfél, most például Oroszország csinálja”

A hadba lépés előtt Wilson elnök folyamatosan hangoztatta, hogy nem szabad a győztesek által diktált békét kötni, mert az bosszúvágyat ébreszt a legyőzöttekben, és egyetlen népet sem szabad akarata ellenére idegen uralom alá kényszeríteni. XV. Benedek pápa békekezdeményezését még 1917. augusztusában is azzal utasította vissza, hogy a régi rend visszaállítását akarja, az Egyesült Államok ellenben a demokráciáért és a kis népek jogaiért száll síkra. Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban rekedt magyarok, köztük a kárpátaljai magyar kisebbség – amerikai definíció szerint –  sem akkor, sem most nem tartoztak ebbe a kategóriába, mostanság az ukrajnai oroszok sem.

„Wilson álláspontja néhány hónap leforgása alatt tovább evolválódott. 1917 novemberében már arról beszélt, hogy a háborút a végső győzelemig kell folytatni”

Németország ugyanis „nem elégedett meg azzal, hogy az egész világ iparát ellenőrizze”, a Berlin-Bagdad vasúttal fél tucat ország érdekeit sodorta veszélybe (valójában csak a britekét és a franciákét). Az amerikai érdekek viszont kiválóan érvényesültek. Az Amerikában működő, részben vagy egészben német tulajdonú vállalatokat és szabadalmakat kisajátították. Az amerikai sajtó joggal dicsekedett azzal, hogy azontúl az Egyesült Államok nem lesz ráutalva festékek, vegyszerek és optikai eszközök importjára Németországból.

Ezek a fejlemények, és az ellenséggel való kereskedésről szóló törvény is példázza, hogy Wilson szabadság ideálja ellenére az I. világháború (is) elsősorban gazdasági érdekekért folyt, és Amerika jól keresett rajta.  A háborúnak köszönhetően átvette a gazdasági-politikai vezetést világban, de a korszellemnek jobban megfelelő, kevésbé direkt birodalmat épített ki, mint amilyen a brit gyarmatbirodalom volt.

„Wilson igazából csak a  <világkormány> előképének nevezhető Népszövetség létrehozásában volt érdekelt. Amikor ez sikerült, hátat is fordított a háborút lezáró  béketárgyalásoknak”

Világszerte elhíresült 14 pontjának megvalósulása – mint például a népek önrendelkezése – a továbbiakban már nem érdekelte. Amerika világuralma a II. világháború után, a vasfüggöny leomlásával, az Bretton Woods-i rendszer megvalósulásával   teljesedett ki, de egyben le is lepleződött, hogy nem sokkal kifinomultabb, mint elődei.

Ilyen volt a régi „film”, milyen a mostani? Lényeges különbség, hogy az Egyesült Államok most nem a világhatalmi pozíció megszerzéséért, hanem a  megtartásáért küzd, és nem az azt leginkább fenyegető Kínával, hanem a szomszédjával, Oroszországgal. Vele sem közvetlenül, hanem a kor divatja szerint „helyettese”, Ukrajna útján.

„A csaknem kétmilliárd lakosú Kínával Washington kockázatosnak találja az összecsapást”

Kína már átvette tőle a gazdasági vezető szerepet, és intenzív fegyverkezésével, a legjobb úton van afelé, hogy a katonait is átvegye. Washington ezt szeretné megelőzni, vagy legalább is kitolni, amennyire csak lehet. Az aduász azonban Kína kezében van, ha úgy dönt, hogy megszállja Tajvant, véget vet az Egyesült Államok szupremáciájának a Csendes-óceánon. Washington ezt nem szívesen várná be. Tőle függetlenül civilizációs váltás is zajlik. Annak sem az amerikai típusú demokrácia lesz a nyertese, de ennek taglalása meghaladja a jelen írás kereteit.

„Az ukrajnai háborút nem az Egyesült Államok kezdeményezte, de kihasználja az amerikai típusú demokráciának ellenálló Oroszország ellen. Méghozzá úgy, hogy Kína is értsen belőle”

Változatlanok a fennen hangoztatott szabadság ideálok és a demokrácia védelme, továbbá a mögöttük megbúvó gazdasági érdekek. Az Egyesült Államok itt számíthat az akár öngyilkosságra is hajlandó Európa támogatására, más földrészeken azonban nem áll ilyen jól. Mindamellett visszaüthet az Európa, főként Ukrajna iránti bizalom is, mert egy maffiaállamot hízlal fel a fegyver lobby nagy örömére, amely ellenőrizhetetlen viszonyokat teremthet a kontinensnek ebben a részében. Vélhetően ennek a kivédésére törekszik olyasféle kétes regionális együttműködések összekovácsolásával, mint amilyen a „Nyitott Balkán”,  vagy a Grúzia, Moldávia és Ukrajna előtt megcsillantott uniós tagság ígérete.

Vagy mégis csak van valamiféle hallgatólagos megállapodás Oroszországgal és Kínával az érdekszférák elhatárolásáról, amit Putyin javasolt két évvel ezelőtt? Bárhogy is legyen, ha Washington túl messzire megy az „orosz medve” ingerlésében, Kína egészen biztosan kijátssza a tajvani kártyát,  és könnyen odáig fajulhat a dolog, mint 1914-ben.

MEGOSZTÁS