//Akinek egyetlen szerelme az ágyú volt
Bem József szobra Budapesten #moszkvater

Akinek egyetlen szerelme az ágyú volt

MEGOSZTÁS

Élete végéig lengyel maradt a szívében, és ahogy a történészek mondják, örökre eljegyezte magát a szabadsággal. Józef Zachariasz Bem, avagy ahogy a katonái hívták, Bem apó 1850. december 10-én hunyt el Murad pasaként. Katonai sikereinek alapja a tüzérség kiváló alkalmazása volt.

Bem József szobra Budapesten #moszkvater
Bem József szobra Budapesten
Fotó:Tóth Tibor

Ha valakinek azt mondjuk, Józef Zachariasz Bem, nem biztos, hogy rájön arra, vajon kire gondoltunk. De ha Bem Józsefet, vagy még inkább Bem apót mondunk, már mindenki tudja, hogy a lengyel és a magyar szabadságharc lengyel származású hőséről van szó, aki 170 évvel ezelőtt, 1850. december 10-én távozott e világról.

„Igaz, akkor már Murád pasának nevezték az 56 éves tábornokot”

Kevesen tudják róla, hogy a vakmerő és rettenthetetlen „Bem apót” székely katonái annak ellenére bálványozták, hogy közben egy szavát sem értették, mivel a tábornok nem tudott magyarul, a németet is törte, így lengyelül vagy franciául értette meg magát. Mi volt a katonai sikereinek titka? Nos, a hadvezéri és szervező tehetség mellett a tüzérség kiváló alkalmazása, és a csapatok gyors, éjjeli mozgatása volt a titok. Az esetek nagy részében rajtaütésszerű támadásaival kerekedett felül a számbeli túlerőn. Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott.

„Világ életében magányos ember volt, és amerre csak megfordult, azt beszélték róla: egyetlen szerelme az ágyú”

Bem József cseh eredetű lengyel nemesi családba született 1794-ben, a tanulmányait előbb Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolában végezte. Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjáratában tüzér hadnagyként vett részt, és hősiességéért –  Danzig (Gdańsk) védelméért – francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Kongresszusi Lengyelország (Lengyel Királyság) hadseregébe. Tüzér századosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben pedig a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott. Nyíltsága kemény büntetésekhez vezetett, míg I. Sándor cár halála után az orosz–lengyel szolgálatot végül elhagyhatta.

„Sosem tagadta meg a hazáját, és a lengyelek szabadságáért mindenre kész volt”

Őrnagyi rendfokozatban, egy lovas üteg parancsnokaként részt vett a novemberi felkelésben. Az osztrolenkai csatában mutatta meg igazán először, mire is képes hőn szeretett ágyúival. Az egész támadó orosz hadsereget feltartotta tíz ágyú összpontosított tüzével, időt hagyva arra, hogy a lengyel erők újrarendeződjenek. Ám ez sem mentette meg őket a súlyos vereségtől. Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő, de két hónappal később már tábornok volt. Neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után megszervezte, hogy a nagy emigráció, a Wielka Emigracja ötezer, a felkelésben részt vett tagja Franciaországba meneküljön, majd maga is Párizsba emigrált. Itt megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.

„Az európai konfliktusokban magát előszeretettel kipróbáló kalandor természetű Bem 1848. szeptemberében egy Kossuthékat támogató lengyel-horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-i forradalom Bécsben érte”

Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát, ám amikor a császári főváros elesett, álruhában Magyarországra szökött. Pozsonyban felajánlotta szolgálatait Kossuth Lajosnak, aki a schwechati vereség után visszavonulóban levő magyar csapatok főparancsnokává akarta kinevezni. Ki tudja, mi lett volna abban az esetben, ha Bem vezethette volna a magyar honvédsereget, ám nem vállalta el a megbízást, mert úgy vélte, a magyar tisztek nem fogadták volna el az idegen parancsnokot.

Ám nem is a magyar tisztek voltak azok, akik ellenérzésekkel voltak Bemmel szemben, hanem a saját honfitársai. Ugyanis amikor 1848. december elején visszatért Pestre – mint a korábban kinevezett erdélyi hadsereg parancsnoka –, itt már Wysocki József irányításával folyt a lengyel légió megszervezése. Bem még párizsi emigrációja során került ellenséges viszonyba a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes – Ksawery Franciszek Kołodziejski – merényletet kísérelt meg Bem ellen.

„Az indulatos vitákkal járó ellentétet Kossuth úgy próbálta feloldani, hogy a feleket elvezényelte a fővárosból. Bem visszatért Erdélybe, ahol 13 ezer katonájával megmutatta, miért is tartják őt a szabadságharc egyik legjobb tábornokának”

Több csatát veszített ugyan, de felszabadította Székelyföldet, majd 1849. február 9-én, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák-orosz haderőt, majd a hadjárat végén elfoglalta Brassót, amivel szinte elfoglalta egész Erdélyt.

A második orosz beavatkozás megindulása, 1849. június 19. után Bem kezdetben sikerrel lassította Alekszandr Lüders és Magnus Grotenhjelm csapatainak előrenyomulását, de végül előbb Segesvárnál, majd Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, a magyar szabadságharc pedig elbukott. 1849. augusztusában Bem az Oszmán Birodalomba menekült.

„Az orosz kormány a menekültek kiadását követelte Isztambultól, amire a köztük kötött legutolsó békeszerződés miatt a törökök kötelezettséget vállaltak. Ám volt egy kivétel, ugyanis azokat nem adták ki, akik áttértek az iszlám hitre.

A magyar és lengyel emigránsok körében nagy vita bontakozott ki erről. Kossuth Lajos és Mészáros Lázár is ellenezte ezt, Bem azonban – Guyon Richárddal, Kmety Györggyel, és mintegy 216 magyar, 7 lengyel és 15 olasz társával együtt – áttért az iszlámra, felvette a Murád nevet. A szíriai Aleppóba, a mai Halebbe került kormányzónak, ahol salétromgyárat alapított, amellyel a török hadsereg lőszerellátását jelentősen megjavította. A késedelmes zsoldfizetés miatt 1850-ben a török helyőrség lázongani kezdett, és ezt kihasználva felkelés tört ki. A környékbeli arab és drúz törzsek körülvették Aleppó városát, ám az ostromuk kudarcba fulladt a Bem által vezetett török tüzérek kartács sortüzeivel szemben. A gyalogságnak és a lovasságnak már csak a szétszórt felkelők végső megsemmisítése maradt.

Ugyanakkor a szabadságért mindenre kész Bem azt is látta, hogy a felkelés részben jogos volt, mert a kormányzó elnyomó politikája váltotta ki. Levelet írt a szultánnak, hogy Musztafa pasa kormányzó leváltását sürgesse. Bem azonban megbetegedett, régi sebei elmérgeződtek, maláriát kapott, és 56 évesen, 1850. december 10-én elhunyt. A legendák szerint az utolsó mondata a következő volt:

„Lengyelország, nem én szabadítalak fel!”

Földi maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba, de vallási okokból nem lehetett „a keresztény lengyel földben” elhantolni. Ezért egy kőszarkofágban helyezték el, melyet hat gigantikus oszlop emel a magasba egy tarnówi mauzóleumban. Ma már biztosak lehetünk abban, hogy a vallási áttérése csak eszköz volt. Ha megéri az 1853-ban kirobbant krími háborút, vélhetően nehezebb dolga lett volna az Orosz Birodalomnak.

Források:

Wikipedia

MTVA archívum

Kovács Endre: Bem József (Hadtörténeti Intézet, Budapest, 1954)

Kovács István: Így élt Bem József (Móra Könyvkiadó, 1983)

Józef Wysocki: Együtt a szabadságért, 1848–1849 (Zrínyi Könyvkiadó, 1993) 

Csorba György: Az 1850. évi aleppói zavargások és a magyar emigránsok szerepe  (2004)

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit. Animus (2011) 

cultura.hu: A rettenthetetlen Bem apó

sejm.gov.pl: Lengyel és magyar hős

erdelyinaplo.ro: Egy élet a szabaság szolgálatában

MEGOSZTÁS