//Ahol Napóleon mindent elbukott
Vlagyimir Ivanovics Moszkov festménye a Lipcsei csatáról #moszkvater

Ahol Napóleon mindent elbukott

MEGOSZTÁS

Lipcse. Vélhetően nem gondolta volna maga Bonaparte Napóleon sem, hogy e városnál vívott csatája, a Népek csatája több lesz számára, mint egy csatavesztés. Pedig ebben az ütközetben – ami minden tekintetben az I. világháborúig a legnagyobb csata volt a történelemben – pecsételődött meg a sorsa, ez a vereség a napóleoni hatalom bukását jelentette.

Vlagyimir Ivanovics Moszkov festménye a Lipcsei csatáról #moszkvater
Vlagyimir Ivanovics Moszkov festménye a Lipcsei csatáról
Forrás:Wikipédia

Bonaparte Napóleon nem egészen négy esztendővel a lipcsei csata – vagy, ahogy a történészek előszeretettel emlegetik, a Népek csatája – előtt még maga sem gondolta, hogy amikor 1809-ben a legyőzött ötödik koalícióval megkötötte a schönbrunni békét, bármi is fenyegethetné az európai hegemóniáját. Ám nem sokkal később kiderült, hiába stabilizálta a hatalmát, az 1806 óta bevezetett kontinentális zárlat, Anglia blokádja a visszájára kezdett elsülni, és 1810-ben már egy meglehetősen mély és kiterjedt gazdasági válsággal kellett szembenéznie.

Ráadásul az az Oroszország, amely kezdetben szintén zárlatot hirdetett az angol árukra, a schönbrunni béke Oroszországra kedvezőtlen passzusai miatt feloldotta a blokádot. Így pedig Napóleon számára is világossá vált, hogy nem képes Angliát térdre kényszeríteni.

„Nem véletlen, hogy 1812-ben megtámadta a cári birodalmat, ám a hadjárat csúfos kudarccal végződött. Innentől pedig szinte egyenes út vezetett el a lipcsei csatáig, vagyis Napóleon teljes bukásáig”

Miután visszavonult Oroszországból, Napóleon – talán a presztízsét akarta azonnal egy sikeres hadjárattal helyreállítani – már 1813-ban újabb támadást indított Németország területén. A hadjárat célja Berlin elfoglalása lett volna. Noha kezdetben a remélt tempóban nyomult előre a császári had, végül kudarcot vallott. Napóleon csapatai nem tudták elfoglalni Berlint. A franciák visszavonultak az Elba folyótól nyugatra, de a szövetségesek manőverei miatt kénytelen volt Lipcsébe összevonni a hadait, mert a város környéki utánpótlási vonalait fenyegette veszély.

„Több mint félmillió katona nézett farkasszemet egymással, de ekkor már messze nem Napóleon oldalán volt a fölény”

A francia császár mintegy 195 ezer fős serege franciákból, olaszokból, lengyelekből, szászokból állt, valamint 700 löveget tudott a helyszínre összpontosítani. Vele szemben a szövetséges osztrák-orosz–porosz–svéd haderő 340 ezer főből és 1335 lövegből állt. A fő haderőt 90 457 osztrák és magyar, 117 870 orosz, 76.500 porosz és 18 ezer svéd alkotta. Az osztrákokat Schwarzenberg herceg, a poroszokat Blücher tábornagy, az oroszokat Benningsen tábornok, míg a svédeket az egykor francia marsallból lett trónörökös, Jean-Baptiste Bernadotte tábornok vezette.

Napóleon esélyeit egészen kiváló katonai képességei mellett az is növelte – vagy legalábbis kiegyenlítette a szövetségesekkel szemben –, hogy az ellentáborában éles vita bontakozott ki a csata megvívásával, a hadak bevetésével kapcsolatban. Schwarzenberg ugyanis annak ellenére a Pleisse és Elster mentén akart délnyugati irányból támadni, hogy a szövetséges hadak jelentős része még csak felvonulóban volt. I. Sándor orosz cár – elsősorban a környezetében levő Jomini, Toll, Diebics és Barclay de Tolly tanácsára – határozottan ellenezte ezt, mert a főerőket ő a Pleissetől keletre a jobbszárnyra kívánta fektetni. Miután sem Schwarzenberg, sem pedig a cár nem igen volt hajlandó engedni, meglehetősen heves vita bontakozott ki.

„Napóleon viszont nem tudta kiaknázni ezt a maga javára”

Október 14-én a történelem egyik legnagyobb lovassági csatája zajlott le egy Lipcsétől nem messze található kis falunál, Liebertwolkwitznél, ahol a Murat marsall vezette 32 ezer gyalogos és 7 ezer lovas ütközött meg a szövetségesek 60 ezer gyalogosával és 6 ezer lovasával. A csata egyébként létre sem jött volna – egyik hadvezetés sem tervezte –, ha a két felvonulóban lévő hadviselők nem botlanak véletlenül egymásba. A franciák végül is nem veszítették el a csatát a nagy túlerővel szemben. Francia részről 1500-an haltak meg, ezren hadifogságba estek, míg a szövetségesek 2500 áldozatot és 500 hadifoglyot veszítettek. A történészek között megoszlottak a vélemények arról, vajon Napóleon hadai győztek, vagy döntetlenül zárult a csata.

Ennek ellenére a francia császár biztos volt győzelmében, melynek jeléül 16-án 14 óra körül Lipcsében megkongattatta a harangokat, majd Lipcse előtt számos falut – Connewitz Liebertwolkwitz, Markleeberg és Wachau – érintve alakította ki arcvonalát. Az 1813. október 16-án megkezdődött csata első lépésében Napóleon meghiúsította Schwarzenberg 75 ezer katonájának délről, és Blücher tábornagy 54 ezer emberének északról indított összehangolt támadását.

Ám ezt sem tudta kiaknázni arra, hogy akár már ekkor döntésre vigye a dolgot. Pedig a már említett Liebertwolkwitznél a már sokszor alkalmazott tüzérségi taktikájának köszönhetően sikerült visszafoglalnia a települést. A franciák mintegy száz ágyút vontak össze a térségben, és a heves tüzérségi támadással megroppantották a II. orosz hadtestet.

„A kiaknázatlanul maradt lehetőség sorsdöntőnek bizonyult, hiszen október 17-re megérkeztek végre Benningsen és Bernadotte csapatai, így alaposan megnőtt a bekerítő szövetséges erők létszáma és minősége”

Egy nappal később, október 18-án több mint 300 ezer katonával, négy irányból indított, immár tökéletesen összehangolt szövetséges támadás Lipcse peremén érte a franciákat. A franciák kilenc órán át állták a rohamokat, majd visszaszorultak a külvárosokba. Ekkor már látszott, ezt a csatát nem nyerheti meg Napóleon. Csak egyetlen cél vezérelheti, minél kisebb veszteséggel visszavonulva hátrébb építi ki a harcálláspontjait. Október 19-én hajnali két órakor Napóleon az Elster folyó egyetlen hídján át megkezdte a visszavonulást nyugat felé, míg 30 ezer katonát hátrahagyott, hogy azok utóvédként fedezzék a visszavonulásukat.

„A tervek szerint a hátvédek utolsó kivonuló csapatának fel kellett volna robbantania maga után a lindenaui hidat, ám az ezzel megbízott Montfort ezredes elhagyta posztját, és egy tizedesre hárult a feladat elvégzése”

Ő viszont látva, hogy parancsnoka elmenekül, délután egykor felrobbantotta a hidat, miközben még mindig francia csapatok vonultak végig rajta. A tizedes rossz döntésével nemcsak franciák százait ölte meg, hanem a még a másik oldalon várakozó seregtestek előtt elzárta a menekülés útját. A francia utóvéd hátramaradt emberei, miután a menekülés minden útja lehetetlenné vált számukra, Lauriston és Reynier tábornokok vezetésével kemény, de teljesen hiábavaló küzdelembe kezdtek még aznap délután. Végül azonban megadták magukat, hogy elkerüljék csapataik lemészárlását. Még Lipcse utcáin folytak a harcok, amikor az orosz cár és a porosz király győzelmi parádét rendezett a lipcsei piactéren.

„A lipcsei vereség után Napóleon bukása elkerülhetetlenné vált”

A csata után Napóleon elveszítette a német és lengyel befolyási területét, és a szövetségesek előtt megnyílt az út a Rajnáig. A Népek csatájában aratott szövetséges győzelemnek ráadásul súlyos politikai következményei voltak. Felbomlott az 1806 júniusában létrehozott, 16 fejedelemséget tömörítő Rajnai Szövetség, és ekkor kezdődött meg a Wesztfáliai Királyság, Berg és Frankfurt Nagyhercegségek, Dánia és a Nápolyi Királyság elszakadása Franciaországtól.

A három napon keresztül zajló ütközetben csaknem 100 ezren haltak meg, és mindkét fél veszteségei nagyon magasak voltak. Napóleon hadseregéből mintegy 38 ezren haltak meg, vagy szenvedtek valamilyen sebesülést. A szövetségesek 15 ezer hadifoglyot ejtettek, a betegen az ellenség kezére jutottak száma 21 ezer fő körül volt. A mintegy 340 ezer fős szövetséges haderőből 54 ezren haltak meg. A csehek vesztesége volt a legnagyobb, hiszen közülük 34 ezren maradtak a csatatéren. Az oroszoknál a veszteségeket a kutatók különbözőképpen látták. Carl von Plotho szerint 19.535, Georg Wilhelm von Hoffmann szerint 20.800, míg Heinrich Beitzke a háromkötetes történelmi tanulmányaiban viszont már 22.604 ember elveszítéséről ír.

„Érdekesség, hogy manapság is rendszeresen tárnak fel a lipcsei csata halottait őrző jelöletlen tömegsírokat”

Közülük sokat az 1989-es rendszerváltás után fedeztek fel, amikor nagyszabású építkezések kezdődtek a kommunista pártállam idején leromlott állapotba került kelet-németországi nagyvárosban és térségében. Az utóbbi húsz évben összesen 36 temetkezési helyet tártak fel Lipcsében. A város Gohlis nevű kerületében bukkantak egy sírra, amelyben tíz halottat temettek el a napóleoni kor legnagyobb csatája után. A lipcsei székházban kiállított leletek között megtalálható egy olyan koponyacsont, amelyen lőtt seb nyoma látható. A katona, akinek holttestét 94 elesett bajtársával együtt hantolták el a mai belváros területén, élt még egy darabig a fején tátongó sebbel. Erre utal, hogy a csont kezdett már összeforrni – mondta Patricia de Vries, az intézet munkatársa.

„A szakember szerint a leletek bősége ellenére a tömegsírok nem szolgálnak túl sok információval a történettudomány számára, mert a Népek csatája idején az elesettektől minden használható holmit, felszerelést, fegyvert elvettek és csak a pőre holttesteket temették el”

Legutóbb 2018 őszén a lipcsei csatát követően tífuszban meghalt német és francia katonák maradványait őrző tömegsírt fedeztek fel építőmunkások a nyugat-németországi Mainzban – akkoriban francia megszállás alatt állt –, ahol egy helyi lövészklub hozzálátott egy lőtér kiépítéséhez. A Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartomány kulturális örökségekkel foglalkozó hivatalának régésze, Jens Dolata szerint több mint ezer csontváz lehet a sírban. A szakember úgy véli, a testeket annak idején sorokba rendezve földelték el.

Források:

Wikipédia

MTVA archívum

Carl von Plotho: A háború Németországban és Franciaországban 1813-ban és 1814-ben

Georg Wilhelm von Hoffmann: Az 1813-as hadjárat története

Heinrich Beitzke: A német felszabadító háborúk története 1813–1814

Frank Bauer: Nemzetek csatája Lipcsénél (Berlin, 1988)

Jean Francois Bueno – Serge Cosseron: Napóleon nagy csatái (Kossuth Kiadó, 2000)

Jevgenyij Tarle: Napóleon (Gondolat Kiadó, 1972)

Farkas Pál – Adorján Andor – Seres László: Forradalom és császárság (Singer és Wolfner Új Idők Irodalmi Intézet, 1914)

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme/ A lipcsei csata 1813 október 16-tól 19-ikéig

Alan Schom: Bonaparte Napóleon (Aquila, 2001)

MEGOSZTÁS