//Afganisztánban kicsit mindenki meghalt
„A Testvériség jellegzetes sokfőszereplős dráma, ám egy percig nem veszünk el a hol összetartó, hol szerteágazó személyes történetszálak között. Elvégre itt mindenki egymásra, valamint az alakulat egészére van utalva, többek között ezért is találó a film címválasztása” #moszkvater

Afganisztánban kicsit mindenki meghalt

MEGOSZTÁS

Megállíthatatlanul zajlik a glasznoszty és peresztrojka, a moszkvai lányok már neccharisnyában járnak az Arbaton. Leningrádban Viktor Coj és a Kino, Omszkban a szibériai punk fenegyereke, Jegor Letov, és a GrOb (Polgári védelem) dalai borzolják a kedélyeket; Moszkvában Andrej Szaharov megnyilvánulásai okoznak álmatlan éjszakákat a fekete öves pártfunkcionáriusoknak. Mindeközben a szovjet 108. gépesített lövészhadosztály a Szálang-hágón át megkezdi a kivonulást Afganisztánból. Pavel Lungin 2019-ben bemutatott háborús mozija, a Testvériség (Братство) az utolsó hónapok történéseit dolgozza fel, kendőzetlen őszinteséggel nézve szembe a Szovjetunió hosszúra nyúlt afganisztáni kalandjával.

Kéri Gáspár írása a #moszkvater.com számára

„A Testvériség jellegzetes sokfőszereplős dráma, ám egy percig nem veszünk el a hol összetartó, hol szerteágazó személyes történetszálak között. Elvégre itt mindenki egymásra, valamint az alakulat egészére van utalva, többek között ezért is találó a film címválasztása” #moszkvater
„A Testvériség jellegzetes sokfőszereplős dráma, ám egy percig nem veszünk el a hol összetartó, hol szerteágazó személyes történetszálak között. Elvégre itt mindenki egymásra, valamint az alakulat egészére van utalva, többek között ezért is találó a film címválasztása”

A nyolcvanas években a legváratlanabb helyről, a keletnémetektől érkezett a béketábor egyik legjobban irányzott poénja: mit jelent valójában a szovjet katonák vállapján a CA (Szovjetszkaja Armija) betűkombináció? Campingplatz Afghanistan! – vágták rá reflexből a legszűkebb baráti társaságok jólértesült tagjai a keserédes választ a lakások és a víkendházak jótékony félhomályában. A Szovjetunió Vietnamjaként is emlegetett, közel egy évtizedig elhúzódó afganisztáni háború minden tekintetben meghatározta a nyolcvanas évtizedet, lezárására 1989 februárjában került sor.

„A háború értelmezése, a különféle hőfokú és előjelű személyes visszaemlékezések napjainkban is megosztják nem csak az orosz, de az egykori szovjet tagköztársaságok közvéleményét is, hiszen Afganisztánt a birodalom nemzetiségeinek fiai közül rengetegen megjárták”

A jelentős filmrendezői múlttal rendelkező, idén hetvenhárom éves Pavel Lungin annak a Nyikolaj Kovaljovnak az emlékiratai alapján írta a Testvériség forgatókönyvét, aki a KGB katonai hírszerzőjeként sok más mellett szemtanúja volt az afganisztáni kivonulásnak is. Kovaljov később az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetői posztját is betöltötte, s ezen a ponton azt is gondolhatnánk, hogy a memoár alapján készült háborús film teljes mértékben konform interpretációja az afganisztáni háború mindenkori hivatalos értelmezésének.

 

Ezzel szemben 2019-ben, a Győzelem napjára tervezett mozi premiert jelentékeny politikai és közéleti botrány előzte meg. Egyesek nemzetbiztonsági kockázatot, az egykori katonák hősi mítoszának dekonstrukcióját látták a filmben, mások kivételes erényként emlegették a valóságábrázolás, a múlttal történő szembenézés őszinte szándékát. Ráadásul a pro és kontra vélemények teljesen kiszámíthatatlanul oszlottak meg az egykori hírszerzők, a katonatisztek és a bakák, vagy éppen a politikusok között.

„A film kvalitásait, a rendezői munkát és a színészi játékot, vagy éppen a harci cselekmények realisztikus és professzionális ábrázolását az égvilágon senki nem vonta kétségbe”

Történetünk 1988-89 fordulóján játszódik a 108. gépesített lövészhadosztály állomáshelyén, mely több más alakulathoz hasonlóan a kivonulást készíti elő. Mind a tisztek, mind a bakák a kibekkelésre és a dekkolásra játszanak, hiszen hivatalosan is eldöntött tény, hogy nincs már sok keresnivalójuk az afgán hegyek között. Ha kell, megszabadítanak készpénzétől egy heroinszállító karavánt, majd kétkazettás Panasonic magnóval, Marlboro cigarettával, bőrdzsekivel és kincstári aknavetővel seftelnek. Mindezek ellenére bajtársiasan helytállnak az egymással  teljesen kibogozhatatlan viszonyban álló mudzsáhidokkal szemben, amivel professzionális katonai képességeiket is megvillantják. A legfőbb gondot a Szálang-hágón történő átkelés, a hegyekből rájuk vadászó mudzsáhidokkal történő időleges kiegyezés megszervezése jelenti, amit sokat próbált, a helyiekkel gyakorta remekül szót értő civil ruhás katonai hírszerzők igyekeznek tető alá hozni. A helyzetet nehezíti, hogy az egyik tábornok vadászpilóta fiának gépét leszedik egy Stinger rakétával, így a pilóta felkutatása, a tárgyalás, vagy a megtorlás kérdései körül bonyolódik tovább a történet.

„A Testvériség jellegzetes sokfőszereplős dráma, ám egy percig nem veszünk el a hol összetartó, hol szerteágazó személyes történetszálak között. Elvégre itt mindenki egymásra, valamint az alakulat egészére van utalva, többek között ezért is találó a film címválasztása”

A megszokott sztereotípiáktól mentes KGB-s hírszerzők például kifejezetten hús-vér emberek, akik éjszakánként úgyanúgy megküzdenek démonjaikkal, mint azok a frissen sorozott katonák, akik a tűzkeresztség során először oltják ki egy-egy ember életét. Ahogy minden hadsereg, úgy az afganisztáni megszálló erők tagjai is nagyon különböző szociokulturális közegből, sőt eltérő nemzetiségekből álltak össze, s ez a sokszínűség a széthullófélben lévő birodalom sajátos tükörképeként is megjelenik a filmben.

 

A Testvériség sem követi már azt a régi vágású háborús zsánert, ami kizárólag jókra és gonoszokra osztja a főbb karaktereket. Ahogy a való életben, úgy ebben a filmben is vannak erényeik és hibáik a szereplőknek, legyen szó tisztekről és bakákról, vagy a szovjetek ellen harcoló mudzsáhidokról. Bár a történetet végig a reguláris megszálló erők perspektívájából követhetjük végig, a film hangsúlyt fektet arra is, hogy bemutassa az afganisztáni társadalom számunkra ismeretlen és teljesen átláthatatlan heterogenitását. A pastu-tádzsik ellentéttől a törzsi konfliktusokig, az időnként széthulló, majd újra kiegyező alkalmi szövetségektől az egyes ember – a harcosok és a polgári lakosság – túlélési ösztönéig számos helyzetbe belelátunk.

„Végső soron pedig most is megállapítható, hogy az egyes ember mégiscsak a mindenkori geopolitikai érdekek és a helyi hatalmi konfliktusok sakkfigurájává válik ezekben a szituációkban”

Azzal, hogy a film nem operál túlfűtött patrióta érzelmekkel, valamint kerüli a heroikus és idealizáló ábrázolásokat, jól illeszkedik abba a vonulatba, amit az amerikaiak többek között az Apokalipszis mosttal és a Szakasszal, illetve a németek A tengeralattjáróval és a Sztálingrádddal évtizedekkel korábban már megcsináltak. Ezzel együtt az egyes ember helytállása és küzdelme, vagy elkerülhetetlen bukása a számunkra elképzelhetetlen pokolban, minden esetben respektust vált ki a nézőből.

„Afganisztánban egy kicsit mindenki meghalt. Még az is, aki élve, vagy egyenesen sértetlenül került ki a háborúból”

De Afganisztánban a Szovjetunió is meghalt, hiszen a hazatérők már egy teljesen más országba érkeztek vissza, ahol idővel újra meg kellett tanulniuk élni – vonja le a következtetést a film. A Testvériség az afganisztáni háborúban elesetteknek és az életüket otthon újrakezdőknek egyaránt méltó emléket állít.

A teljes filmet itt tekintheti meg.

MEGOSZTÁS