Kezdőlap » x-demokrata » A vodka filozófiája
Janusz Palikot #moszkvater

A vodka filozófiája

Janusz Palikot a lengyel közhangulatról, az ellenzéki nemekről és az üzleti etikáról

Janusz Palikot #moszkvater
Janusz Palikot
Fotó:EUROPRESS/JANEK SKARZYNSKI/AFP

A könnyű drogok, a melegházasság legalizálásának és az abortusz bevezetésének jelszavával a szejm harmadik legerősebb pártját vezette a 2011-es választások után Janusz Palikot. A csalódottak és a politikai életből kiszorultak tarka seregét maga köré gyűjtő extravagáns milliárdos sokakat megdöbbentő sikere a választásokra alkalmazott üzleti marketing hatékonyságán kívül jelzi a lengyel társadalomban zajló változásokat is. A pártok világában is üzletemberként mozgó Palikottal a győzelme után néhány hónappal beszélgetve megpróbáltuk kideríteni, hogy népszerűsége vajon az ő érdeme vagy inkább a sántikáló lengyel politikai kultúra terméke. Azóta kiderült, hogy felemelkedése tiszavirág életű volt és pártja egy ciklus után kihullott a szejmből. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Janusz Palikot az elmúlt évtized lengyel politikájának egyik üde színfoltja volt.

– Palikot úr, árulja el, mikor volt utoljára templomban?

– Hát, lehet annak már vagy két-három éve.

– Csak azért kérdezem, mert a meglepő választási siker után illett volna legalább egy kis perselypénzzel megköszönni az egyház által akaratlanul is nyújtott segítséget…

– Egyetértek. A szmolenszki katasztrófa után ugyanis az egyház mindennap az én sikeremért dolgozott.

– S persze nemcsak az egyháznak, hanem a radikalizmusával sokakat eltántorító Jog és Igazságosság (PiS) pártnak és a szimpatizánsait szinte teljesen elveszített Baloldali Demokratikus Szövetségnek (SLD) is köszönettel tartozik. Nemde?

– Ha azt akarja mondani, hogy a mások kudarca a mi sikerünk, akkor ezzel még egyet is tudnék érteni. De azért hadd szögezzem le, hogy mi nem általában támadjuk a vallást. Csupán azt akarjuk, hogy az egyház húzódjon hátrább a politikától. Nem vagyok vallásos. Akkor sem voltam az, amikor még jártam templomba. Tény, hogy a lengyelek többsége hívő, s a katolicizmusnak nagy hagyományai vannak, de ez a vallásosság sokszor felszínes. Ráadásul valami megtört 2010 áprilisa, a szmolenszki tragédiát követő hisztéria következtében, s az egyház hibáin kívül kétségkívül a pártom malmára hajtotta a vizet a PiS retorikája s az SLD bukdácsolása is. Sokat változtatott azonban a lengyel társadalmon az is, hogy az uniós csatlakozástól máig rengetegen dolgoznak külföldön.

– Bizonyára lazított a konzervatív gondolkodáson a Nyugat-Európában sok helyütt tomboló liberalizmus, ezzel együtt is meglepőek a lengyel társadalomban zajló változások, amelyeknek vitathatatlanul egyfajta mutatója, hogy egy szinte a semmiből jövő párt 10 százalékos eredményt tud elérni többek között antiklerikális jelszavaival…

– Ne ragadjunk le a sztereotípiáknál! Elfelejti például, hogy az antiklerikalizmusnak is jelentős hagyományai vannak Lengyelországban. Igaz, ez a lengyel pápa miatt rejtve maradt. De az is tény, hogy a 2000 utáni jobboldali politikai fordulat ellenére egyre több lengyel tolerálja az azonos neműek partneri kapcsolatát vagy fogadja el az abortuszt. Mindez újdonság, s világnézeti változásokat jelez. Ehhez járul a fiatalok körében növekvő frusztráltság. Hiába van ugyanis akár két diplomájuk vagy szakmájuk, nem kapnak munkát.

– Egy pillanatra még hadd térjek vissza a valláshoz fűződő viszonyához, hiszen ön a lublini katolikus egyetem filozófia szakán tanulva a szó szoros értelmében sokat köszönhet az egyháznak. Nem gondolkodott még el a hálátlanságán?

– Úgy tanultam Lublinban, hogy közben nem voltam vallásos. A 16. életévem óta nem vagyok az. Hálás vagyok azonban ennek a katolikus egyetemnek azért, hogy tanulhattam. Az 1981-es hadiállapot bevezetése után voltunk, állami egyetemre nem mehettem rossz jegyeim s renitens magatartásom miatt. A lublini egyetemet nagyon szerettem, s nem számított, hogy hiszek vagy sem. Az egyház akkor sokkal nyitottabb volt, mint ma. Sok lelkész barátom is volt.

– Említette a hadiállapotot, s tudjuk, hogy annak idején le is tartóztatták ellenzéki tevékenységéért. Ezek után meglehetősen furcsa, hogy egyik képviselőtársa, Roman Kotlinski antiklerikális hetilapjának rendszeres szerzője az a Grzegorz Piotrowski, aki Jerzy Popieluszkónak, a Szolidaritás varsói lelkészének gyilkosa. Nem zavarja ez a kapcsolat?

– Ne felejtsük el, hogy amikor Popieluszkót meggyilkolták, akkor ez a főszerkesztő még pap volt. Később aztán kilépett, és egészen más irányba fordult az élete. Természetesen a gyilkosságot elítélem, s attól sem vagyok elragadtatva, hogy a gyilkos ebbe az újságba írogatott. Ez ízléstelen. A Fakty i Mity azonban fontos újság antiklerikális körökben, s szükség van rá.

– Azért mégiscsak furcsa, hogy ilyen támadási felületeket hagy, amikor olyan jól ráérzett a lengyel közhangulatra, s találta meg mindazokat, akiknek nem volt képviseletük. Nem gondolja, hogy Piotrowski azért még a szavazói között is sokaknál kivágja a biztosítékot?

– Én távol tartottam magam ettől az ügytől. Tény, hogy ez a botrány nem segít a pártnak, de remélem, azért ártani sem fog. Ez a Piotrowski-féle kommunista Lengyelország, a hatalom és az ellenzék ilyen szembenállása már a múlté. Pártom megalakulása a történelem süllyesztőjébe küldi a még a hadiállapot előtti időkre visszanyúló baloldalt is, hiszen most teljesen új baloldal van születőben.

– Tényleg a baloldal helyét akarja elfoglalni? Van ebben logika, de harcias liberalizmusával, extravagáns akcióival azért alighanem sok klasszikus baloldalit elriaszt. Nem gondolja?

– Valószínűleg, de azért ismerjük el, hogy a hagyományos bal-jobb felosztásnak ma már nincs létjogosultsága. Ezt el kell felejteni! Persze még megmaradtak a XX. századi címkék, a társadalmaink azonban a globalizáció és az Európai Unió léte miatt teljesen átalakulnak. Mások a kihívások. A politikában is fontosabb lesz a viszonyulás például a föderatív, valamint a nemzetállami berendezkedéshez. Én a közös európai állam megteremtése érdekében a zöldekkel, a szocialistákkal és a liberálisokkal is tudok szövetkezni.

– S ha parlamenti megszólalásaikat figyeljük, több kérdésben megtalálja a hangot korábbi pártjával, a kormányzó jobbközép Polgári Platformmal (PO) is. Nem tart attól, hogy így ugyancsak homályos marad mozgalmának politikai arculata?

– Nem, hiszen vegyük csak a PO-t. Gazdasági kérdésekben alapvetőek közöttünk a különbségek. De mondok egy másik példát. A kormány úgy gondolja, hogy a szabadpiaci mechanizmusok teremtenek majd munkahelyeket. Mi meg azt mondjuk, hogy a legszegényebbeknek és a képzett munkanélkülieknek valamilyen módon több pénzt kell adni, mert ők lehetnek majd a lengyel gazdasági növekedés lendkerekei. Egy irányba megyünk, s kiálltunk Sikorski külügyminiszter elképzelései mellett is, de az unió jövőjével kapcsolatban azért radikálisabbak vagyunk a PO-nál. Ez azért mégiscsak inkább közös pont köztünk, közben azonban nem szavaztuk meg a költségvetést. Nem hiszem, hogy az ellenzéknek mindenre nemet kellene mondania. Az emberek az elmúlt tíz évben belefáradtak ebbe a totális szembenállásba, s egy kis unalomra, nyugalomra vágynak. Tudom, marketing szempontjából ez kockázatos taktika, de nem félek attól, hogy összemosnak bennünket a kormányzó párttal. Ennek elkerülésére dobtuk be a kereszt eltávolításának a kérdését is. Egyébként pedig nagyon is izgat a kérdés, hogy ki örököli majd a PO szavazótáborát. Donald Tusk ugyanis bejelentette, hogy harmadszor nem indul. Akkor pedig nagy csata lesz ezekért a választókért!

– Én inkább arra tippeltem volna, hogy a megnevezésében is kifejeződő egyszemélyes párt, a Palikot Mozgalma vezetőjeként elsősorban a következő elnökválasztásra koncentrál. Felmerült már önben, hogy induljon?

– Ez nagy dilemma, de én inkább miniszterelnök szeretnék lenni, mint elnök. Szeretném megnyerni a parlamenti választásokat.

– Akkor biztosan átgondolta, hogy honnan jöhet még szavazat. A most megszerzett tíz százalékot kiktől lopta el?

– A legtöbbet, úgy öt-hat százalékot a PO-tól, 2,5 százalékot az SLD-től, a többi teljesen új szavazó. Főleg fiatalok. Az először szavazók körében 22 százalékot kaptunk. Jellemző, hogy a gimnáziumokban tartott előválasztásokon a Palikot Mozgalma 38 százalékos eredményt ért el. Ez azt jelenti, hogy a következő választásokon még több szavazatot szerezhetünk.

– Az elmondottakból egyértelmű, hogy Tuskék táborát szeretné megkaparintani…

– Igen, a PO-t tekintjük a legfőbb vetélytársunknak. Az SLD-ből nem tudunk jóllakni, hiszen a baloldalnak reálisan csak öt-hat százalékos a támogatottsága, ez pedig semmi, hiszen a győzelemhez 30 százalék fölötti eredményre van szükségünk.

– Addig is valamiféle egységes erőt kellene formálni e jelenleg meglehetősen tarka képet mutató pártból. Nem gondolja, hogy a tíz százalékot megszerezni könnyebb volt, mint megtartani?

– Jelenleg a párt összekovácsolásán, szervezeti hálózatának kialakításán dolgozunk. Találkozókat, tár
sadalmi akciókat szervezünk, előadásokat tartunk. Az egység formálásában paradox módon segítenek az olyan ügyek, mint a Popieluszko gyilkosa, a kereszt levétele vagy a homofóbia elutasítása körüli botrányok. Hiszen ezek után az említett főszerkesztő, Roman Kotlinski vagy a melegek védelmezője, Robert Biedron s a transzvesztita Anna Gródzka hová megy? Elképzelhető, hogy egy-két vállalkozó kihullik, de az egység inkább erősebb lesz. Ennek megteremtése persze nehéz feladat, de úgy gondolom, hogy a PO paradox módon rosszabb helyzetben van. Már most mutatkoznak e párton az elfáradás jelei, s a népszerűségi mutatók logikus csökkenésével a frusztráltság csak erősödik. S ekkor a karrierjüket féltő képviselők fognak majd megkeresni minket. Az egyik volt kormánypárti képviselő már most hozna háromszáz embert.

– Hallgatva a szavait, azt hiszem, az üzletember legyőzte önben a filozófust…

– Sokat tanultam az üzleti életben, de a filozófia is sokat segít a siker elérésében, s fontos az életemben.

– Kantból írta a diplomamunkáját, s vodkakirályként érkezett 2005-ben a nagypolitikába. Árulja már el, mi a vodka filozófiája?

– Egyetemistaként kereskedtem, majd 1989-ben palettakészítő műhelyt nyitottam, rá egy évre pedig borral kezdtem a szeszipari karrieremet. Olyan terméket állítottunk elő, ami hiányzott a piacról. Olasz mustból készítettünk pezsgőbort. Nagyon alacsony áron tudtuk kínálni, a termék is jó volt, így az ötlet bejött. Az erre alapított Ambra nevű cég szekere futott. Amikor aztán beszálltam a Polmosba, mindenki csak a tiszta vodkáról beszélt. Senki se gondolt arra, hogy az alkohollal legkorábban valamilyen édes vodkán keresztül alakul ki a kapcsolat. Innen jött a gyomorkeserű ötlete, s hamar a vodkapiac első számú szereplőjévé váltunk. Csak ezután jött a tiszta vodka, tehát éppen fordítva, mint a vetélytársaknál. Üzleti filozófiám lényege az volt, hogy a bevett gyakorlattal ellentétben nem gyárat, hanem márkát vettem, illetve alapítottam. Hiszen ez az igazi érték. Amikor átvettünk egy márkát, majd a saját gyárunkban gyártottuk, a haszon megsokszorozódott.

– Látja, már megint előtérbe tolakodott önben az üzletember, pedig a kérdés valójában nem erre vonatkozott.

– Világos. A vodka romantikus, költői. Hamar fejbe vág, rögtön áttöri a korlátokat. Nagy az expresszivitása. A bor s főleg a sör hatása lassabb. A borkultúrákkal ellentétben a lengyelek nem is isznak mindennap. Hetente egyszer-kétszer, főleg hét végén, de akkor sokat. Mindez megfelel a lengyelek érzelmes mentalitásának. Persze ez is változik. Egyre nő például a sörfogyasztás.

– Sokan mondják, hogy az ön szemében a pártalapítás is csak üzleti vállalkozás. Tény, hogy a Palikot Mozgalmának parlamentbe vezetése tekintélyes marketingtudást igényelt. Mit tud alkalmazni a biznisz világában tanultakból a politikában?

– Sokat, de nem lehet egy az egyben mindent átültetni. Ebben a világban a marketing még érzékenyebb, ha úgy tetszik, érzelmesebb. Az üzleti élet ugyanakkor etikusabb. Ott legfeljebb egyszer lehet csalni. A politikában ez nem így van.

– Jól érzem, hogy politikusként nem az idők végezetéig tervez?

– Tizenhét éve vagyok üzletember, a politikában azonban ennyi idő nagyon sok. Hat éve vagyok képviselő, s egy éve van saját pártom. Azon gondolkodhatunk, hogy mi lesz négy vagy nyolc év múlva, tovább azonban már nem érdemes. A párt alapszabályzatában is benne van, hogy elnökként két ciklust tudok végigvinni. A polgári társadalom nagy baja, hogy az elit nem nagyon cserélődik, pedig alapelv kellene, hogy legyen a ciklikusság.

– S utána merre? Vissza a gyökerekhez, a filozófiához?

– Lehet, ki tudja!

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.