„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„Másrészt a lengyelek sem dobnák el azt a lehetőséget, hogy befolyást szerezzenek az ukrán mezőgazdaság felett”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP
Még április elején Michał Kołodziejczak lengyel mezőgazdasági miniszter-helyettes a Polsat Newsnak mondta el a véleményét, miszerint Lengyelországnak termőföldeket és kikötőket kellene bérbe vennie Ukrajnától a mezőgazdaság támogatására.
„Lengyelország tehát szeretne kikötőt vásárolni vagy bérelni Odesszában”
hogy Lengyelország hozzáférjen a Fekete-tengerhez, hogy oda exportálhassa a lengyel és európai gabonát. Az ötlet gazdaságilag megfontolandó, hiszen így az olcsóbban juthatna el az afrikai piacokra.
Emellett úgy véli, kijárna a Visztula menti vállalatoknak, hogy félmillió hektár földet használhassanak (hogy bérlet vagy vétel formájában, arról nem beszélt) keleti szomszédjuknál. Az interjúban belengette, ha mindez teljesülne, és sikerülne Ukrajna csatlakozási folyamatában elérni azt, hogy az ukrán cégek ne ruházhassanak be a lengyel agráriumba tíz évig, akkor részéről elképzelhető volna az ország társulása az EU-hoz.
Bár Kołodziejczak javaslata jól hangzik, de valószínűtlennek tűnik, hiszen máig nem megoldott a volhíniai népirtás ügye. Ezt Andrew Korybko, Moszkvában élő amerikai politológus három szemponttal magyarázta. Egyrészt a dolgok akkori állásával, amikor szinte minden nagyhatalom igyekezett gazdasági szerződésekkel alátámasztani a katonai támadásokat, és a lengyeleknek is szükségük volt arra, hogy igazolják otthon az óriási fegyveradományokat.
„Másrészt a lengyelek sem dobnák el azt a lehetőséget, hogy befolyást szerezzenek az ukrán mezőgazdaság felett”
Igaz, annak nagy része már nyugati vállalatok tulajdonában van, és Ukrajna valószínűleg nem fogja felbontani a velük kötött szerződéseit attól tartva, hogy a kormányok esetleg erre válaszul a segélyek visszatartásával büntetnek majd.
„Végül pedig ott van az a lehetőség, hogy a tulajdonukat joguk lenne megvédeni akár katonai erővel is, ez pedig kiterjesztené a lengyel befolyást és lehetőséget adna számukra az elvesztett regionális hatalmi státus helyreállítására”
Persze ebbe beleszólhat, hogy Ukrajna szemszögéből – a közös történelmük értelmezése alapján – Lengyelország egy „ragadozó” állam, amelynek a fenyegetettségi potenciálját csak másokkal való szorosabb stratégiai kapcsolatok révén lehet ellensúlyozni.
Azóta persze sok víz lefolyt a Visztulán, és a lengyelek új ötletekkel jöttek elő. A lengyel Iparfejlesztési Ügynökség (ARP) új vezetője szeptember közepén egy interjúban elárulta, hogy a nemzetközi osztályuk több, tervezett ukrán infrastrukturális projektet is prioritásként fog kezelni. Bartłomiej Babuska elmondta, hogy ezek közé tartozhat
„egy keskeny nyomtávú vasútvonal építése Odesszába, ahol létesítenének egy lengyel fekete-tengeri kikötőt, valamint egy légiteher-terminált Közép-Ukrajnában. Mindhárom segítené a lengyel exportot az új piacok megnyitásában, például Törökország, Levante és Észak-Afrika felé”
Azt is hozzátette, hogy az odesszai vasúti projektről már folytak tárgyalások, és akár keskeny és széles nyomtávú vasutat is építhetnek egymás mellett, követve Azerbajdzsán példáját. Ezzel kapcsolatban Babuśka megemlítette azt a tavaly nyári döntést, miszerint a délnyugat-lengyelországi Euroterminal Sławków vasúti árufuvarozási csomópontot az unió legnagyobb logisztikai központjává bővítik, hogy segítsék Ukrajna újjáépítését. Ez a létesítmény az egyik legjelentősebb, amely alkalmas arra, hogy fogadja a szovjet utódállamokból érkező széles nyomtávú vonatokat. Így fogalmazott az interjú végén: „Ahogyan Lengyelország nemzeti érdeke Ukrajna védelme Oroszországgal szemben, ugyanúgy nemzeti érdekünk a saját infrastruktúránk kiépítése kelet felé. Először a történelemben reális lehetőségünk van arra, hogy kikötőnk legyen a Fekete-tengeren.”
„Ez a kijelentés lényegében kiemeli a lengyel geopolitikai gondolkodás két fő pillérét. Egyrészt Lengyelország számára stratégiai fontosságú Ukrajna függetlenségének és területi integritásának védelme, mert ez közvetlenül befolyásolja a biztonságukat Oroszországgal szemben. Másrészt Lengyelország történelmi lehetőség előtt áll. A háborús helyzet és Ukrajna nyugati orientációja révén először nyílhat esély arra, hogy közvetlen kijáratot szerezzen a Fekete-tengerhez”
Andrew Korybko is hasonlóan értelmezi ezt, amikor azt írja, ahogy a Moszkvai Nagyfejedelemség, a Moszkvai Cárság, majd az Orosz Birodalom is meleg vízi kikötőket keresett, úgy a Lengyel–Litván Uniónak, majd a Nemzetközösségnek is ez volt a célja, de soha nem jártak sikerrel.
Mindenesetre az amerikai politológus is megjegyzi, Lengyelország bölcsen arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági diplomácia sokkal kevésbé kockázatos módja a háború utáni Ukrajnából való haszonszerzésnek, mint csapatok odaküldése, amelyek célpontjává válhatnak a helyi ultranacionalistáknak, mivel azoknak emlékeik lehetnek arról, amit évszázados „lengyel megszállásnak” tekintenek.
„Az Ukrajnának nyújtott logisztikai mentőöv és az EU kapujának kihasználása jó eszköznek tekinthető, hogy túljárjanak Németország eszén az újjáépítési szerződések és a <Globális dél> piacaihoz való logisztikai hozzáférés esetében”
Korybko kiemeli ennek a gazdasági összeköttetésre vonatkozó víziónak a katonai vonatkozásait is. Az Odesszába tervezett keskeny nyomtávú vasútvonalon ugyanis nemcsak gabonát lehetne szállítani, hanem megkönnyítené a felszerelések, sőt akár a csapatok kiküldését is. Ezzel pedig némi biztonsági garanciákat nyújthatnának Nyugat-Ukrajnának egy újabb konfliktus esetén. A születőben lévő „katonai Schengen” de facto kiterjesztése Ukrajnára erősíthetné a lengyel–török, a NATO harmadik és második legnagyobb hadseregének katonai együttműködését az ukrán területeken, illetve a Fekete-tengeren.
Ha az ARP már említett három javasolt projektje – egy Odesszába vezető keskeny nyomtávú vasút, egy fekete-tengeri kikötő és egy közép-ukrajnai légiteheráru-terminál – megvalósul, akkor Andrew Korybko szerint
„Lengyelország komoly hatalmi tényezővé válna Oroszország kelet-európai befolyási övezetében”
Ebben pedig az is benne van, hogy a katonai-stratégiai következmények tovább csökkenthetik Oroszország érdeklődését minden olyan politikai kompromisszum iránt, ami ezt lehetővé teszi. Abban az esetben azonban, ha ez megtörténik, a történelmi lengyel–orosz rivalizálás újjáéledése várható Ukrajnában.
Az írást jegyezte: Matus Tibor
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Peterdi Nagy László says:
A lengyelek (és az ukránok) illúzióitól és szorongásaitól eltekintve, a tanulmány jelentősége igen nagy. Én legalábbis először találkozom a jelenlegi elméleti és politikai káosz átkozódásai közepette azzal a – természetes és elkerülhetetlen – gondolattal, hogy a háború után Ukrajna újjáépítése , életre keltése és ha mindez sikerülni fog, az EU-hoz való csatlakozása nem történhet meg, csak maga az Európa második legnagyobb országának és nagyszerű népének aktív részvétele nélkül. Ugyanolyan természetes az is, hogy – nemcsak az ő számukra, hanem egész Közép-Európának, köztük Lengyelországnak is, csak a gazdasági és innovációs kezdeményezéseknek ez az útja lehetséges. Az Odesszába vezető, egymás mellett futó keskeny és széles vasútvonal kiépítése a reális valóság, abban az esetben, ha mind a kétfelé közlekednek a vonatok, és nem katonák ülnek rajtuk. (A háborús hisztéria mögötti egyezkedésben valami ilyesmi látszik egyébként is kirajzolódni az orosz befolyási övezetben.)
brüsszelita says:
Lengyelország számára “ott van az a lehetőség, hogy a tulajdonukat joguk lenne megvédeni akár katonai erővel is”. Ukrajnában? Katonai erővel? Milyen joguk?
Na neee! Hisz Oroszországnak is ott volt a lehetőség, oszt mi lett belőle? Vagy Lengyelországnak szabad Ukrajnában agresszívkodnia? … De most most látom, hogy védekezni szeretne! Ahogy az oroszok is a NATO ellen – joguk van hozzá, nem? Mint ahogy Trump is bejelentette, hogy hadban áll a drogkereskedőkkel, ettől kezdve nem vonatkoznak rájuk a törvények, az USA-ra meg még annyira se. Ez ilyen egyszerű, minek akkora feneket keríteni a jognak, és a nemzetközi szabályoknak? Ja bocs, az orosz vezetés nem üzent hadat Ukrajnának, – egy null az állás az amerikaiaknak, ők állnak nyerésre a propagadában.
Amúgy meg a lengyelek addig ugrálnak, amíg az orosz hadsereg tényleg bevonul Odesszába miután összeomlik az ukrán hadsereg, és akkor tényleg védekezhetnek – Varsó alatt. Nekik miért nem éri meg, hogy ukrán kikötőkből vihetik ki a termékeiket, minek nekik azok a birodalmi allűrök, amivel most Oroszországot vádolják? Aztán pitizhetnek az oroszoknak, hogy a Fekete-tengerre kijussanak – nem egyszerűbb most békét kötniük, hogy a ruszkik maradjanak ott, ahol éppen vannak? Csak üljenek a seggükön, és vodkázzanak, minek piszkálják őket? Egyébként lengyel kikötőt tőlük is vehetnek, ha szerényen viselkednek és megfizetik őket, olcsóbb történet mint védekezni Varsó alatt.