„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Zempléni Kovács Sándor írása a #moszkvater.com számára
„Ma, több mint 30 évvel a rendszerváltás után, sokan úgy érzik, a kultúra, ami felszabadított, egyúttal kihívások elé is állította a régiót. A nyugati értékek, mint a szabadság vagy az egyén önmegvalósítása, nem mindig találkoznak a helyi társadalmi és történelmi realitásokkal”
Fotó:Fortepan/Vimola Károly
A szovjet érdekszféra országaiba – Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária – már a ’70-es évektől kezdve szivárgott át a Nyugat szelleme ezeken a „kulturális réseken”. A beatzene, a hollywoodi filmek vagy az osztrák ORF csatorna sokkal nagyobb hatással voltak a rendszer bomlására, mint bármelyik nyugati diplomáciai jegyzék.
„Ez volt a soft power csúcsra járatva”
Miközben a keleti propaganda dekadenciaként, rothadó imperialistaként ábrázolva igyekezett démonizálni a Nyugatot, a fiatalok számára ez a világ épp ellenkezőleg a szabadság, a lehetőségek és a modernitás jelképe lett. A „szex, drog és rock and roll” ideológiája nemcsak provokatív volt, hanem alternatív világlátásként is működött egy szürke rendszerben. És amikor az alternatíva elég vonzóvá válik, a status quo meginog.
„A rendszerváltás Kelet-Közép-Európában meglepően békésen ment végbe. Ebben nemcsak a gazdasági tényezők és a politikai megállapodások, hanem a kulturális előkészítés is szerepet játszott”
A nyugati kultúra már „benn volt” a nappalikban, a fejben, a vágyakban, így a politikai változások nem egy ismeretlen jövőbe, hanem egy vágyott valóságba vezettek.
A különbség nem volt mindig látványos. A Coca-Cola nem döntött meg egy rendszert, de elindított egy gondolatot: lehet másként is. A farmer, a VHS kazetta, az amerikai filmek hősei – mind azt üzenték, hogy létezik szabadság, létezik választás.
„Ez a gondolat pedig veszélyesebb volt, mint bármilyen ellenzéki kiáltvány”
És a kultúra nemcsak új vágyakat, hanem új normákat is hozott. A nők szerepéről, a szexualitásról, a pénzhez, a munkához, a szabadidőhöz és a sikerhez viszonyulásról. Ezek az üzenetek szinte észrevétlenül, de mélyen átalakították a szocialista társadalmak gondolkodását.
Ez a kettősség – a nyugat utáni vágy és a keleti realitás – a mai napig érezhető. A globalizált kultúra elhozta a lehetőségek illúzióját, de nem mindenki tudott élni vele. Ez feszültséget szült, kiábrándulást, nosztalgiát, vagy éppen cinizmust.
„Ma, több mint 30 évvel a rendszerváltás után, sokan úgy érzik, a kultúra, ami felszabadított, egyúttal kihívások elé is állította a régiót. A nyugati értékek, mint a szabadság vagy az egyén önmegvalósítása, nem mindig találkoznak a helyi társadalmi és történelmi realitásokkal”
Az újabb geopolitikai törésvonalak (például Oroszország agresszív visszarendeződése) ismét felértékelik a kulturális azonosság kérdését. Ez főleg a szláv kultúrkörben van így. Elég megnézni Fico és Vucsics múlt heti közös Moszkvában készült képeit. Ilyenkor felmerül a gondolat, hogy hosszabb távon mi lesz velünk magyarokkal, itt a szláv tengerben?
A kérdés az, képes-e Kelet-Közép-Európa újra saját kulturális válaszokat adni, vagy csupán másolni fogja a Nyugatot? Lehet-e hidat építeni a globalizált tartalom és a helyi valóság közé? Mi történik akkor, ha a Nyugat kultúrája kifárad? Ha az egykori nyugati fény, az amerikai kultúra egyre inkább önmaga paródiájává válik?
„A globalizált tartalomipar sokszor már nem a szabadságról szól, hanem a klikkekről és némi ideológiáról. Nem a kultúra elmélyítéséről, hanem arról, hogy ki a hangosabb. Nem a szabadság eszméjét közvetíti, hanem egyre inkább ismétli önmagát, miközben egyre kétségbeesettebben keresi a kiutat a zsákutcából, ahová bekormányozták”
A válasz ott rejlik azokban az alkotásokban, amelyek már most is túlléptek a térség határain. Lengyelországban Andrzej Sapkowski Witcher világa először könyvként hódított, majd a CD Projekt RED videojáték-fejlesztői tették világsikerré – a Netflix-sorozat csak megerősítette ezt a globális jelenlétet. Egy közép-európai fantasy világ, ami ma már milliók képzeletét mozgatja meg Amerikától Japánig.
Vagy ott van az orosz Dmitry Glukhovsky Metro 2033 univerzuma, amely először könyvként jelent meg, majd játék- és képregény adaptációk formájában is berobbant a nemzetközi színtérre. Hasonló utat járt be Szergej Lukjanyenko Őrség című sorozata is, amelyből kultfilm és könyvsorozat is készült.
„Ezek nem csupán a posztszovjet világ sötétebb mélységeibe adnak betekintést, hanem sajátos, helyi mitológiát is teremtenek, ami meglepően exportképes. Magyarországon talán a Hunyadi-sorozat közelíti meg ezt a szintet”
Bán Mór történelmi regényei nemcsak a hazai olvasóközönséget mozgatták meg, de az adaptációs lehetőségek (sorozat, játék, film) is egy új, büszke kulturális identitás kifejeződései lehetnek. Ezek az alkotások azt mutatják, hogy a régiónak van mit mondania – és ha a tartalom elég erős, a világ figyelni fog rá.
„A történelem azt mutatja, hogy a kultúra nemcsak befolyásol, de alakít is”
És ha a jövőben új kihívások jönnek – akár gazdasági, akár geopolitikai –, talán ismét a kultúra lesz az, ami utat mutat. Mert egy jó film, egy videojáték, egy dal vagy regény néha többet változtat, mint a szankciók vagy egy diplomáciai megállapodás.
A kultúra nemcsak tükör – hanem iránytű is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
R says:
“Miközben a keleti propaganda dekadenciaként, rothadó imperialistaként ábrázolva igyekezett démonizálni a Nyugatot” – Most is ez megy, a pontosan ugyanez. Azt ne felejtsétek el, hogy bajban senkire nem számíthatunk, csak magunkra. Az oroszokra sem. Se a kelthez, se a nyugathoz nem tartozunk.
HandaBandy says:
“A globalizált kultúra elhozta a lehetőségek illúzióját,”
Lényegi megállapítás. Nagyon távol álljon tőlem a régi rezsim, központilag kikényszerített szürkeségének a visszasírása, de ez a dolog a nyugati kultúrával azért mégiscsak a “tiltott fa gyümölcse” népszerűség volt és ezt már akkoriban is lehetett sejteni. Ez az ominózus, hőn áhított kultúra 80%-ban az ösztönemberek szimpla ösztönigényeinek az ösztönszintű kielégítését volt hivatott teljesíteni. Ahogy pl. ezt ma a rendkívül együgyű sorozat-orgiákból tökéletesen lehet látni.
Azonban volt az a bizonyos 20%, ami azért képviselt néha értéket is. S pont ez szúrt szemet Appel elvtárs kultúrőrködésének a során. A “Nyugat nem teremthet értéket, ott más emberek laknak” attitűd rendkívül kontraproduktív volt. Például a “The Deer Hunter” önmagában egy jelentéktelen filmecske volt, a de a körülötte levő kommunista cirkusz mégis izgalmassá tette. OK, ne az állam írja elő mi a jó és mi a nem helyes, de adjon azért fogódzókat!
Végezetül egy példa. Fiatal felnőttként kifejezetten szórakoztatónak tartottam az amerikai, gigantomániás vígjátékokat (összetörnek 100 autót, az ostoba rendőrök csetlenek botlanak és a szereplők is csak viccet faragnak róluk, pl. “The Cannonball Run”). Aztán pár évvel rá döbbenettel vettem tudomásul, hogy a való életben egy, akár egy ártalmatlan fricska is a rendőrök felé igencsak veszélyes és hamar 20 évre az ember börtönben találhatja magát odaát.
Summa summarum a kádári éra rombolása nem abban állt szerintem, hogy nem lehetett direkt módon ezekhez a termékekhez hozzájutni, mert lehetett, hanem abban, hogy igencsak hamis és veszélyes bálványimádatot generált ama nyugati kultúrát illetően.
Köszönöm a türelmet.