1914. augusztus 25-én kezdődött a tannenbergi csata, amely során egy teljes orosz hadsereget semmisítettek meg a Paul Hindenburg által irányított német seregtestek. A bekerítésbe került orosz hadsereg sorsa, a bekerítés okai mai napig félreértelmezésekre adnak okot.

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

Oroszország és Franciaország között 1892 óta katonai szerződés volt érvényben, ami annyit jelentett, hogy a két állam vezérkara minden évben összeült, és egyeztették az addigi nézeteiket. Ezek az egyeztetések folytatódtak egészen a világháborúig, ilyen módon a két vezérkar között kiváló kapcsolat alakult ki. Azonban amikor 1914 nyarán a hadüzenetek láncreakciója végig futott a kontinensen, az oroszok nem teljesen az előre megbeszéltek szerint jártak el. A franciák ugyanis arra számítottak, hogy az oroszok Németországot keletről fogják nagy erővel megtámadni, ezzel csökkentve a nyugati támadás erejét, de nem ez történt.

„Az orosz vezérkar (Sztavka) először és nagyobb erővel az osztrák-magyar Galíciára irányították csapataikat. Ezzel az osztrák-magyar vezérkar főnökét, Conrad von Hötzendorfot is meglepték, mivel ő is úgy számolt, hogy a Sztavka Berlin ellen fog nagyobb erőt koncentrálni”

A Vilmos császár által 1914. augusztus 1-én elrendelt általános mozgósítást követően a német 8. hadsereg Maximilian von Prittwitz tábornok vezetésével összesen kilenc hadosztállyal vonult fel Kelet-Poroszországban, és kettővel Sziléziában, összesen 150 ezer fővel. Ez a német haderő mindössze 1/8-a volt. Az orosz Északnyugati Front kötelékébe tartozó 1. (Nyemen) hadsereg Pavel Rennenkampf vezetésével augusztus 17-én lépte át Poroszország határát a Memel folyónál. A 2. (Narev) hadsereg Alekszandr Szamszonov vezetésével Varsó irányából tört be Kelet-Poroszországba. A kétes kimenetelű gumbinenni csatát (augusztus 19-20.) követően Prittwitz vissza akart vonulni, mire leváltották, és helyére a reaktivált Paul von Hindenburgot állították, aki augusztus 23-án átvette a 8. hadsereg parancsnokságát. A németeknek gyorsan kellett cselekedniük, mert a két orosz hadsereg jól együttműködött, és várható volt további előretörésük. A németek mindent egy lapra tettek föl, vagyis egy lehetetlennek látszó tervet vettek elő, és a mazuri tavak között operáló Szamszonov hadsereg bekerítését kezdték előkészíteni.

„A németek átkarolása augusztus 27-én kezdett érvényesülni, amit az oroszok fölismertek, és ekkor váratlan fordulat történt”

Az addig hatékonyan együttműködő két orosz hadsereg között egyszerre megszűnt az egyetértés, és a Szamszonov hadsereg váratlanul előretört Osterode vasúti csomópont irányába, elszakadva Rennekampftól, és egyenesen belemenetelt a németek által villámgyorsan előállított csapdába. Ezt a végzetes döntését a későbbiekben a hadtörténészek többféleképpen magyarázták, mint hogy a két orosz tábornok rosszban volt, ezért nem hallgattak egymásra, vagy hogy felettesük, az Északnyugati Front parancsnoka Jakov Zsilinszkij nem ismerte föl a veszélyes helyzetet.

 A németek kétségtelenül lehallgatták az orosz rádióadásokat, kiváló vasúthálózatuknak köszönhetően pedig rendkívül hatékonyan mozgatták a csapataikat stb. Ezek a körülmények önmagukban mind igazak, azonban mégsem magyarázzák meg azt, hogy Szamszonov miért <lódult> meg Osterode irányába.

„Annyira tehetségtelen és figyelmetlen lett volna, hogy ne tudja, milyen veszélynek teszi ki ezzel hadseregét? Nehéz elképzelni”

Mindkét orosz tábornok az orosz-japán háború (1904-05) veteránja volt. Lehet, hogy a két orosz hadseregtábornok nem szívlelte egymást, de annyira felelőtlenek mégsem lehetettek, hogy egymás pusztulását akarják, hiszen ha egyiküket vereség éri, az a másik győzelmi esélyét rontja.

A Budapesti hadilevéltár szerkesztői szerint is feltűnő volt az a vakmerőség, ahogy „Hindenburg minden erőnek a Narev hadsereggel szemben történő összefogása érdekében az orosz Nyemen hadsereget elhanyagolta. …Hindenburg sokat kockáztatott, mikor a Nyemen hadsereggel szemben, Lötzen és Königsberg helyhez kötött védőőrségein kívül csupán egyetlenegy lovas hadosztályát hagyta. A merészségben és az erővel való takarékoskodásban ezt már felülmúlni alig lehet. …Hindenburg józan számvetéssel oly hihetetlen sikerre, mint amilyen Tannenbergnél bekövetkezett, nem számított.” (Az I. Világháború (1914-1918) Szerkeszti és kiadja: A M. Kir. Hadtörténelmi Levéltár Bp. 1928-1942. A Világháború, II. kötet, 539. o.) De amit a Hadilevéltár szerkesztői a leginkább furcsállak, az a Nyemen hadsereg „nagyfokú tétlensége”, amely nyolc nap alatt mindössze 100 kilométert tett meg, és amire Hindenburg szintén nem számíthatott.

„A porosz hadvezérnek másrészt nem volt választása, vagy a végtelenül merész és gyors tervét valósítja meg, vagy az orosz hadak egyesülnek és neki is a Visztula mögé kell vonulnia. A bekerítésbe került Szamszonov hadsereg katasztrófája küszöbön állt”

Elfogadható magyarázatnak látszik, amit az egykori osztrák-magyar hírszerző százados, Botár Árpád említ meg könyvében. Ebben idézi Szamszonov vezérkari tisztjének, I. I. Petrovszkijnak a visszaemlékezéseit: „Augusztus 27-én észrevettük, hogy mindkét szárnyunk irányában erős német csapatok támadása érezhető azzal a célzattal, hogy hadseregünket átkarolják és megsemmisítsék. Samszonov átlátta a veszélyt, és Ortelsburgban haditanácsot hívott össze. Itt megvitatták a helyzetet és abban állapodtak meg, hogy a centrum megáll, beássa magát, egyes csapatokat áttolnak a szárnyakra, és az ellenséget megtámadják.” (Botár Árpád: A láthatatlan hadsereg, Budapest. 1990. 63-64. o.) Eszerint mentek ki a parancsok, amikor teljesen váratlanul Varsó irányából egy repülő érkezett, vele egy orosz vezérkari százados, aki azonnal Szamszonovhoz sietett, és átadott egy levelet, amit Zsilinszkij írt alá, legalábbis az ő neve szerepelt a levélen. Az orosz 2. hadsereg parancsnoka a levélben foglaltak miatt azonnal visszavonta az előbb kiadott parancsait, és a „centrum” újabb erélyes támadására adott utasítást. A repülővel érkező tiszt ezzel elköszönt, visszaült a gépébe és elfüstölgött arra, amerről jött.

„A levélben  <Zsilinszkij> bosszús hangon adta kifejezését annak, hogy a 2. hadsereg centruma lassan halad, mert a német átkarolási kísérletek csak <látszatmozdulatok>, amelyeket északon Rennenkampf, délről pedig addig nem ismert, új orosz hadtestek fognak kivédeni”

Szamszonov ennek ismeretében nem tehetett másként, mint támadott, még akkor is, amikor a három középső hadosztályának szárnyait „már az ellenség benyomta”. Szamszonov fölismerve a veszélyt, augusztus 28-án parancsot adott a Tannenberg irányába történő áttörésre, de Hindenburg tartalék csapatokkal megállította ezt a próbálkozást. Augusztus 28-án este, látva a kudarcot, Szamszonov még kapcsolatba lépett a főparancsnoksággal, ahol viszont nem tudtak semmilyen új csapatokról, sem az eredeti tervtől eltérő parancsról, de rendkívüli repülőtisztről sem hallottak.

„Petrovszkij szerint, az történt, hogy az orosz hadsereg egy német származású tisztje arra a hallatlan merészségre vetemedett, hogy a támadás egy kritikus pillanatában odarepült Szamszonovhoz egy hamisított paranccsal, akit ezzel sikeresen félrevezetett”

A bekerítésbe került és egyre szűkített területen az orosz tömegek óriási pusztulást szenvedtek el a német nehézlövegek és a gyalogsági sortüzek következtében, sokan a környező mocsarakba fulladtak. Ilyen körülmények között az oroszok megdöbbentően súlyos vereséget szenvedtek a mazuri tavaknál. Bár nincsenek pontos számok, mintegy 50-60 ezer halott, 22 ezer eltűnt és 92 ezer hadifogoly volt a mérleg, szemben a németek tizenkétezres (sebesült, halott) veszteségével. (A cárok Oroszországa az első világháború alatt. Maurice Paléologue, Franciaország nagykövetének naplójából. Európa, 1982. 45-46. o.) Szamszonov a szégyenletes fogságba esés elől öngyilkosságba menekült. Ilyen mértékű vereség és veszteség egyetlen csata alkalmával még az oroszok esetében is egészen szokatlan volt a világháború elején.

„A cárok Oroszországában kétségtelenül nagyon erős volt a németbarátság, amelynek okait a Szentpétervárra küldött francia nagykövet, Maurice Paléologue naplója is felsorolja”

A kiterjedt németszimpátia központja maga a cárné volt, aki Hessen-Darmstadti hercegnőként lett II. Miklós felesége, és akit a pétervári köznyelv csak a „német nő”-ként emlegetett. (Rennenkampf tábornok is balti német származású.) Ezzel együtt fölmerül a kérdés, a repülőtiszt esete igaz lenne, vagy csak az oroszok találták ki Szamszonov mentségére? Petrovszkij szerint a hamis parancsot hozó tiszt feladatát egy bizonyos Mjasszojedov, az orosz X. hadtest hírszerző főnökének megbízásából és annak segítségével hajthatta végre. A  „balti” német vezető réteg kétségtelenül németbarát volt, és ezeknek a köröknek a véleményével érthetett egyet Mjasszojedov is, aki nem pénzért vállalta tettét, hanem – bármennyire is furcsa ez a logika – mert úgy ítélte meg, Oroszország és a cári rendszer a vesztébe rohan, ha a franciák pártján marad, és egy nagyobb vereség talán kilépésre bírhatja a cárt az antantból. Őt és legtöbb társát felakasztották. (A cárok Oroszországa az első világháború alatt. Maurice Paléologue, Franciaország nagykövetének naplójából. Európa, 1982. 45-46. o.)

„A tannenbergi német győzelem (augusztus 26-31.) kapcsán a Botár által közölt eset a titokzatos repülőtiszttel azért is érdekes, mert a neves hadtörténészek, mint B. Liddell Hart, John Keegan, vagy a magyar Julier Ferenc sem említik nagyobb munkáikban”

Elképzelhető, hogy azért, mert nem ismerték ezt a verziót, vagy mivel orosz adatközlőről van szó (az említett Petrovszkij), lehet, hogy ezt az oroszoknak valamiféle maguk mentegetésnek tartották, akik ezzel el akarták hárítani magukról a felelősséget a katasztrófa miatt. Ahogy ez mondjuk megtörtént a gyakori lőszerhiányra való hivatkozással, miközben az elfoglalt orosz raktárbázisok gazdag készletei egészen másról árulkodtak.

„A tannenbergi vereség látszólag nem rázta meg az orosz haderőt, mert rögtön fölállították a 9. és a 10. hadsereget, valamint a Galíciában küzdő négy hadseregük számát hatra emelték, és folytatták a támadást”

A német győzelem tehát nem jelentett könnyebbséget a Monarchia számára, mert a túlerő elől az osztrák-magyar haderő szeptemberben kénytelen volt meghátrálni. Ezzel együtt a 400 kilométerrel távolabbi kelet-poroszországi mellékhadszíntéren, Tannenbergnél végrehajtott kettős bekerítés a világháború legeredményesebben végrehajtott hadművelete.