//A szeparatizmus fantomja
„A szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat hamar elnyomta az erőszakkal párosuló hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált az elmúlt hat évben Ukrajnában” #moszkvater

A szeparatizmus fantomja

MEGOSZTÁS

Ukrajnában a napokban szintet lépett a kárpátaljai magyar kisebbség megfélemlítése. Úgy tűnik, hogy már a nagy reményekkel várt Volodimir Zelenszkij is a szeparatizmus üldözésének túszává vált. Pedig talán nem is akarta. Az ukrán rögvalóság azonban beszippantotta. Így aztán már a kárpátaljai magyarság problémáiról, és a két ország megromlott viszonyának javításáról sincs kivel tárgyalni.

„A szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat hamar elnyomta az erőszakkal párosuló hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált az elmúlt hat évben Ukrajnában” #moszkvater
„A szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat hamar elnyomta az erőszakkal párosuló hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált az elmúlt hat évben Ukrajnában”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

Akit egyszer megharapott a kutya, az bizony már egy pincsitől is összerezzen. Ezerszer megbánva, hogy hergelte azt a nagy kutyát, amelyik aztán megelégelve a piszkálódást, lerendezte a dolgot. Megmarta. Megmutatta, hogy ki az úr a háznál. Nem is igazán a hepciáskodó provokátornak, hanem az őt bátorítóknak. A magát ettől egy pillanatra erősnek érző „kutyabarát” pedig azóta nyalogatja a sebeit, és már mindenhol rátámadni akaró kutyákat lát. Rohangál fűhöz-fához, és a csúnya sérüléseket mutogatva panaszkodik. A sorsra, a világra, de legfőképpen a szomszédban arra bizonyos nagy kutyára, akitől most már az egész utca fél. S persze, ne feledjük el, hogy nemcsak siránkozik, de az állapotára hivatkozva folyamatosan támogatást kér. Nem csak erkölcsit, hanem anyagit is. Ezt némi húzódozás után azért meg is kapja, ettől pedig megnövekedik az önbizalma, és tovább hergeli az utcában lévő kutyákat.

„Ukrajnának is meggyűlt a baja a szomszédjával, a „nagy szláv testvérrel”, akit addig-addig hergelt, míg elvesztette nemcsak a Krímet, hanem félig a Donbasszt is. Azóta gyötrik lázálmok, és kísérti a szeparatizmus fantomja”

Az évezred végére úgy tűnt, hogy az ország a fiatal államok összes gyermekbetegségén átesik, ám annyira beleszerelmesedett a Majdanba, hogy ismétlést kért. Utólag már látjuk, nem kellett volna. Az ukránok persze ezt nem így gondolják, ám kívülről nézve egyértelműnek tűnik, hogy keleti szomszédaink nem jöttek ki jól ebből a kalandból. Addig-addig bátorították az elit egy részét, amíg az beleszédülve saját szerepükbe egy geopolitikai játszma felvonulási terepévé tették Ukrajnát. Önként és dalolva, s még csak bérleti díjat sem kértek. Csak hiteleket. Közben elvesztették a Krímet, és évekig dúlt a háború a Donbasszban. A gazdaság összeomlott, a Kijev központjában hat éve először a rendszer ellen és az európai integrációért tüntetők álmaiból semmi se lett.

„A szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat hamar elnyomta az erőszakkal párosuló hangos és durva nacionalizmus. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált az elmúlt hat évben Ukrajnában”

Ukrajna egyik arca lett a náci jelképekkel és fegyverrel masírozó Azov és Dnyipro zászlóalj, amelyet a függetlenség jegyében rehabilitált, hasonlóan náci felhangú ideológiával együtt az állam is teljes erővel támogatott. Az akkor kiengedett szellemet láthatóan nehéz visszatuszkolni abba a bizonyos palackba. Sokan nem is akarják. Már csak azért sem, mert jól jönnek ezek a nacionalisták az ellenségkép építéséhez.

„Az első számú ellenségnek természetesen máig az oroszokat tartják, ám ha így megy tovább, szép lassan felnő melléjük a kárpátaljai magyar kisebbség is”

Talán azért, mert a mai Ukrajnában az európai érték csak a szólamok szintjén játszanak, és a kisebbségi jogok nagyon nem illenek bele a nemzetállam koncepciójába. S akinek ez nem tetszik, az úgy jár, mint a kárpátaljai magyarok. Hamar sapka lesz rajtuk! De az is lehet, hogy Kárpátalján élő nemzettársainkon akarja az ukrán állam és a társadalom egy része levezetni azt a frusztrációt, amelyet a Krím elvesztése és a Donbassz miatt érez. Ha már az oroszokkal nem tudnak mit kezdeni!

„Úgy gondolták, hogy a jó százezres kisebbség mögött nem áll olyan erős anyaország, mint a Donbasszban élők mögött, és le lehet rajtuk verni az összes fájdalmat és sérelmet”

De tévedtek, hiszen a magyar kormány immár harmadik éve állja a sarat és keményen védelmezi a nemzetközi színtéren is a kárpátaljai kisebbség érdekeit. S ha már Kijev erre képtelen, anyagi támogatásokkal is segíti Kárpátalját, ezen keresztül ott élő nemzettársainkat. Esetenként éppen a kijevi kormány kér segítséget, aztán mikor úgy hozza a helyzet, akkor a segítségben, az oktatás, a vállalkozók támogatásában megnyilvánuló magyar jelenlétet a szeparatizmus megnyilvánulásának nevezi. Az ellenségképet tovább építi a sajtó egy része, és már ott is vagyunk, hogy Kárpátalja a Krím útját akarja járni. S ezt sokan el is hiszik.

„Ebben a hangulatban természetesen erőre kapnak a szélsőséges nacionalisták is, és feldúlják a sokáig ilyen indulatoktól megkímélt soknemzetiségű Kárpátalja nyugalmát. S ha az állam nem is bátorítja őket – nyíltan legalább is nem -, elnézi a randalírozásukat”

A rendőrség most is arra jutott, hogy a napokban a magyarokat gyilkossággal, elüldözéssel fenyegető üzenetek szálai külföldre vezetnek. Hát persze! Ha ezeket az agresszív neonáci bandákat meg kell fékezni, akkor jön a felelősség megszokott elhárítása, és a külföldre, immár rutinból Oroszországra mutogatás. De ha így megy tovább, akkor eljuthatunk még odáig, hogy egyenesen a magyar államot fogják megvádolni azzal, hogy a saját nemzettársaira támad.

„Ám, ha nem lenne elég az élet megnövekedett terhei mellett ez a vegzálás, akkor az állam is beszáll, jön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), és hol provokál, hol pedig szorgalmasan gyűjti a magyar szeparatizmus bizonyítékait”

Néhány hete ennek jegyében magyar hivatalnokokat tiltottak ki Ukrajnából, most pedig fegyveres és civil ismeretlenek jelentek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székházánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolánál Beregszászban, valamint Brenzovics László, KMKSZ elnök ungvári házánál, és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványánál is. Az állambiztonság csuklyás kommandósai a különböző korrupciós vádak igazolásához, valamint „az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására irányuló tevékenységhez” kutattak bizonyítékok után.

„De ez a hisztéria már ott tart, hogy a kormányzó Nép Szolgája párt két parlamenti képviselőjének feljelentésére azért kezdett nyomozni az SZBU, mert Szürte településen az újonnan megválasztott tanácstagok egy része beiktatásukkor elénekelte a magyar himnuszt”

Eddig ezzel nem volt baj. Most van. Mert a szeparatizmus, a Krím elvesztése miatti fantomfájdalom láthatóan megzavarja a fejeket is. Már minden sarokban Ukrajnára törő államokat, az elszakadást előkészítő szeparatistákat vizionálnak. S szorgalmas kezek addig ügyködnek, amíg majd találnak is erre bizonyítékot. Ha nem, akkor kreálnak. Az sem érdekli ebben az ideges és cinikus hajszában Kijevet, hogy ezzel ténylegesen ő szítja a szeparatista érzelmeket. Mint a Krímben. Hiszen azzal sem tudtak két évtizeden át mit kezdeni. Elmaradtak a fejlesztések, és a lelkes ukránnak amúgy sem nevezhető lakosságot is eltántorították maguktól. Akarva-akaratlanul ez történik lassan Kárpátalján is.

„Ez az önpusztító nacionalizmus, az erőszakos ukránosítás eddig a Krím elvesztéséhez, a Donbassz szeparatizmusához és a társadalom egyre mélyebb megosztottságához vezetett, és mintha senki sem látná, hogy öngyilkosság ezen az úton tovább menni”

A szeparatizmus fantomja azonban nem engedi a tisztán látást. A nagy reményekkel várt Volodimir Zelenszkij már ott tart, ahol elődje. Tudatosan támadja a kisebbségeket, a kisebbségi jogok pedig nem érdeklik. Vagy ha érdeklik is, ehhez nem mer nyúlni. Fél attól, hogy a nacionalisták megbüntetik. Azoktól a nacionalistáktól, akiket nem mellesleg az állam bátorít és használ. El tudja például valaki képzelni, hogy most Kijev úgy vágja át a nyelvhasználat és a kisebbségi oktatás gordiuszi csomóját, ezzel legalább a magyar-ukrán viszályt feloldva, hogy őshonosnak ismeri el a magyarokat Ukrajnában? Hiszen ott élnek Kárpátalján a magyarok már ezer éve! De ezt egyes radikális körök még a szeparatizmus bátorításának tekintenék.

„Ebből az ördögi körből pedig senki sem mer, már nem is akar kilépni. Inkább kergeti a szeparatizmus fantomját. Gondolja, addig sem a valós problémákról kell beszélni”

Őrült egy helyzet, amelyet nemcsak a kárpátaljai magyarság, de egész Ukrajna megszenved. S megsínylik a magyar-ukrán kapcsolatok is. De látva Kijev cinizmusát, alighanem a két ország közötti feszültség aligha fog csökkeni. Ebben a helyzetben ráadásul még a tárgyalásoknak sincs sok értelme. Nincs kivel beszélni!

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.