Kezdőlap » x-demokrata » A rajongás ideje lejárt!
Igor Janke #moszkvater

A rajongás ideje lejárt!

Igor Janke, az Orbán Viktorról könyvet írt lengyel újságíró a kétoldalú kapcsolatokról, a közép-európai összefogás sikeréről, a V4-eken belüli törésvonalakról és a lengyel választási esélyekről

A V4-eknek komoly politikai erővé kell válniuk az Európai Unión belül. Erre a visegrádi csoport országainak minden esélye megvan, ám ehhez még több pragmatizmusra, és az együttműködés további elmélyítésére van szükség. Erről Igor Janke lengyel újságíró, a Szabadság Intézet elnöke beszélt portálunknak Krynicában.

Igor Janke #moszkvater
Igor Janke
Fotó:Tóth Tibor

– Mi a tétje, van-e különleges tétje az október 13-án tartandó parlamenti választásoknak? Fontos-e az a lengyel fejlődés szempontjából, hogy Kaczynskiék minden valószínűség szerint ismételhetnek, és legalább nyolc éven át irányíthatják az országot?

– Attól függ, melyik szempontból nézzük a kérdést. A most kormányzó politikusoknak természetesen életbevágó, hogy hatalmon maradjanak, míg az ellenzék persze váltani szeretne. E két párton kívül állóként úgy gondolom, hogy a lengyel demokrácia stabil, pártok jönnek és mennek, így aztán számomra ennek a választásnak nincs különleges jelentősége. A fő irány, az európai integráció, a nyugati orientáltság nem változik. Egyébként úgy gondolom, hogy a hatalomban most nem lesz változás, ám ha lenne, az ország fő irányát tekintve akkor sem izgulnék.

– Minden bizonnyal a Jog és Igazságosság (PiS) fog nyerni, ám kérdés, hogy tud-e egyedül kormányt alakítani?

– A friss közvélemény-kutatásokat nézve a PiS egyedül is fog tudni kormányozni. A választás a folytonosságot erősíti, s győzelme esetén a Jog és Igazságosság párt folytatni fogja a megkezdett munkát. Nem várható jelentős fordulat, mivel a politikai helyzet Lengyelországban stabil. Persze, több kihívással is meg kell küzdeni. Ilyen az oktatási és az egészségügyi rendszer elengedhetetlen reformja.

Krynica átlátszó #moszkvater

– S amennyiben ez így lesz, akkor Donald Tusk visszatér-e tavasszal az elnökválasztásokon a lengyel politikába, avagy kivár addig, míg nagyobb esélye lesz nyerni?

– Nem vagyok jós, de mégis az a benyomásom, hogy kivár, és nem indul az elnökválasztáson. Marad a nemzetközi politikában, közben tanácsaival segíti a lengyel ellenzéket, ám megvárja azt a pillanatot, amikor jó eséllyel visszatérhet.

– Jól ismerik Magyarországon is, miután Orbán Viktorról írt könyve nálunk is megjelent. Ugyanakkor Magyarországon sokan abban a tévhitben élnek, hogy ez a két ország ugyanúgy néz ki. A kétségkívül fennálló hasonlóságok ellenére miben különbözik alapvetően Lengyelország és Magyarország? Hogyan árnyalná ezt a leegyszerűsítő képet?

– Három dolog biztosan összeköt minket. Egyrészt az, hogy mindkét nép érzelmi alapon áll a politikához. Másodszor, mindkét országnak van egy nehéz, és bonyolult történelme. Harmadszor pedig, mindkettő rendkívül bonyolult geopolitikai helyzetben van. Mindenképpen elválaszt ugyanakkor bennünket az orosz kérdés, a viszonyulás Oroszországhoz. Gyökeresen eltérő e tekintetben a két álláspont. Ez olyan dolog, amit kölcsönösen meg kell értenünk, és ennek tudatában kell tovább építenünk a kapcsolatainkat. Azon a ponton már talán túl is vagyunk, hogy megértsük, ebben a kérdésben milyen érdekek vezérlik a másikat. Ezt szerintem megértettük, és most már arra kell koncentrálnunk, hogy menjünk tovább, és mi legyünk az európai fősodor mellett megjelenő legfontosabb új áramlat.

Igor Janke #moszkvater
Igor Janke
Fotó:Tóth Tibor

– Ez azt jelenti, hogy Közép-Európa Ön szerint is tud újat mondani Európának. Milyen a mi képünk Európáról?

– Mi már vagyunk olyan gazdasági erő az Európai Unióban, hogy már politikai erővé is kell válnunk. E kettő ugyanis nincs egy szinten. Az unión belül még jobban kell érvényesítenünk az álláspontunkat, és errefelé kell terelnünk az európai politikát is. Úgy látom, minden esély megvan arra, hogy nagyobb befolyása legyen a térségnek, benne Lengyelországnak is az EU jövőbeni irányára. Ehhez az is kell, hogy a kétoldalú kapcsolatainkban jóval kevésbé érzelmesen viszonyuljunk egymáshoz. A rajongás és a mély csalódottság szokta egymást váltani, ezen azonban már túl kell lépnünk. Sokkal többet kell beszélnünk a konkrét ügyekről. Racionálisan kell meghatároznunk a prioritásainkat, ezek mentén kell haladnunk, tudva azt, hogy kormányok jönnek, mennek, és nem szabad egy erő mellett érzelmileg annyira elköteleződni.

– Magyarországon a könyve után Orbán Viktor egyik nagy tisztelőjeként ismerték meg. Azóta azonban közel egy évtized telt el, és bizonyos megnyilvánulásaiból úgy tűnik, mintha ma már árnyaltabban látná a képet. Csalódott?

– Amióta megírtam a könyvet, már nem követem napi szinten a magyarországi eseményeket. Így aztán nem is vállalkoznék arra, hogy azokat értékeljem. Már csak azért sem, ismerve a média működését, arról nem mondok véleményt, amelyhez nem értek 100 százalékosan. Itt van például brexit, amellyel nem értek egyet, ám a britek szuverén döntését tiszteletben tartom. Ugyanígy vagyok a magyarokkal is. Vannak dolgok, amelyekkel nem értek egyet, de ez a magyarok választása. Abban azonban nem változott a véleményem, hogy továbbra is kiváló politikusnak tartom Orbán Viktort.

– Orbán Viktor szerintem is a 20-21. század magyar politikusai között a három legtehetségesebb között van. Nem gondolja azonban, hogy egy politikust akaratlanul torzít, ha túlságosan sokáig van a hatalomban? Lengyelország e tekintetben egészségesebb helyzetben van, hiszen sűrűbbek a váltások.

– Nyilvánvaló, hogy minél több időt tölt egy ember a politikában, annál több rossz irányú kísértés éri. Az is egyértelmű, hogy nincsenek tökéletes politikusok. Én legalábbis ilyet nem ismerek. Másfelől ott van az a tény, hogy a magyarok immár sorozatban harmadszor választották meg Orbán Viktort, mégpedig kétharmados többséggel. Így aztán hiába halljuk több helyről, hogy Magyarországon milyen szörnyű a helyzet, azért csak elgondolkoztató, hogy Orbánt sorozatban megválasztják.

Igor Janke #moszkvater
Igor Janke
Fotó:Tóth Tibor

– Érintettük már a külpolitikai kérdéseket. Leszögezhetjük, hogy a visegrádi együttműködés talán soha nem volt olyan szoros, mint manapság. Ám ne legyünk vakok, ez a négy ország messze nem mindenben érte egyet. Hol vannak közöttük az orosz kérdésen kívül a törésvonalak?

– Azért a visegrádi csoport országai kezdettől riválisai is voltak egymásnak. Az uniós csatlakozás előtti időszak például alapvetően a versengésről szólt. Ugyanakkor közös érdekeink vannak, ezek mentén kell működni, tudomásul véve, hogy a köztünk lévő különbségek úgyis megmaradnak. Ezekkel együtt kell élni, közben tovább erősíteni, intézményesíteni a visegrádi együttműködést. Már csak azért is, mert egyértelműen látszik, hogy ennek van értelme.

– Nem gondolja, hogy a lengyel középhatalmi ambíciók azért árnyékként vetülnek erre az együttműködésre?

– Ha középhatalomnak nevezi Lengyelországot, akkor én nagyon örülök. Jól esik ezt hallani, és nem fogok ezzel vitatkozni. Azonban ezt a helyzetet egy kicsit árnyaltabban látom. Az mindig bonyolult, amikor egy nagyobb területű országnak kell a kisebbekkel együttműködni. Így van ez a baltiakkal is. Ez mindig a nagyobb ország részéről kíván nagyobb megértést. A lényeg azonban, hogy a V4-ekben akkora a potenciál, hogy ennek működnie kell. Nem ártana ezt a fociban is érvényesíteni, mert ott aztán hatalmas a lemaradásunk. Orbán Viktor egyébként többször is említette, hogy Lengyelországot szeretné a csoport vezetőjeként látni. Veszélyt ebben nem látok. Abban viszont biztos vagyok, hogy komoly lehetőség előtt állnak a V4-ek, de ehhez még szorosabb együttműködésre van szükség.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.