//A pokol legmélyén
„A beszlani drámával 2004. szeptember 1-én újabb fordulóponthoz érkezett a terrorizmus elleni globális küzdelem” #moszkvater

A pokol legmélyén

MEGOSZTÁS

A rémület napjai. Oroszország soha nem felejti el a 2004. szeptember 1-jén történt tragédiát és azokat a gyermekeket, akik többé már nem mehetnek iskolába. A terroristák akciója mérföldkő volt a terrorizmus elleni küzdelemben és a csecsen kérdés kezelésében is.

„A beszlani drámával 2004. szeptember 1-én újabb fordulóponthoz érkezett a terrorizmus elleni globális küzdelem” #moszkvater
„A beszlani drámával 2004. szeptember 1-én újabb fordulóponthoz érkezett a terrorizmus elleni globális küzdelem”
Fotó:EUROPRESS/YURI TUTOV/AFP

Az Oroszország területén történt legtragikusabb túszdráma 2004 szeptember elsején vette kezdetét, amikor az észak- oszétiai Beszlán 1. számú általános iskoláját egy csecsen terrorista csoport foglalta el, több mint 1200 embert – iskolásokat, szüleiket, tanárokat – ejtve túszul. A túszokat három napon át a robbanóanyagokkal telepakolt tornateremben tartották fogva, míg szeptember 3-án szabadító akció kezdődött, s

„a lövöldözésben, a robbanásokban 334 ártatlan ember – köztük 180 gyerek – vesztette életét”

„A megnyitó után a lányom a gyerekekkel bement az iskolába, én pedig az udvaron maradtam néhány tanárral, és beszélgettünk. Ebben a pillanatban behajtott az udvarra egy katonai teherautó, amelyből álarcos emberek ugráltak ki. Lőni kezdtek és kettéosztották a tömeget” – mesélte a Kommerszantnak a támadás egyik szemtanúja. A tizedik osztályos Zaur Dzafarovának sikerült elmenekülnie.

„Háttal álltunk az utcának és nem láttuk a közeledő autót. Már csak azt vettük észre, hogy emberek ugrálnak ki a kocsiból, elöl álarcosok jöttek, őket szakállas férfiak követték és két nő, fekete ruhában. Gránátokat kezdtek el dobálni, meg lövöldözni, és körbe vettek minket. A szemem láttára csak egy embert öltek meg” – mesélte az egyik szemtanú, Ruszlan Borojev. „Az emberek egymás hegyén-hátán feküdtek. Levetkőztettek minket. Azokat, akik nagyon rosszul lettek az öltözőbe terelték. A tornateremben már nem volt levegő” – számolt be az eseményekről a korábban szabadon engedett Zalina Dzandarova.

„A történtek sokkolták az orosz és a nemzetközi közvéleményt”

Az orosz parlament vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a különleges biztonsági erők fellépése nem veszélyeztette a túszok életét. Nem ők, hanem a terroristák robbantották fel az iskolát. Az áldozatok hozzátartozói és sok orosz azonban úgy véli, a hatóságok ma is eltitkolják a vérfürdővel kapcsolatos tények egy részét. A Beszlani Anyák szervezete valójában soha nem bocsátotta meg a hatóságoknak sem a tragédiát.

„Az oroszok nem szeretik, ha a szemükbe köpnek. Baszajev pedig éppen ezt tette. Köpése hadüzenet volt” – fogalmazta meg találóan Viktor Jerofejev író. Ennél jobban talán csak az rázta meg őket, ahogy – szerintük álszent módon – a nyugati világ reagált a brutalitásával a terrorizmus elleni harcban új fejezetet nyitó beszlani tragédiára. A halottak megcsonkított tetemei felett ugyanis gusztustalannak és minden erkölcsi alapot nélkülözőnek tartották a bírálatokat, s emlékeztettek arra, hogy Amerika tragédiája idején mennyire zokon vette Washington a terrortámadás okait firtató megszólalásokat.

„Kettős mércéről árulkodott a szemükben, s egyenesen sértésnek vették, hogy egyes nyugati orgánumok Beszlan kapcsán még a terrorista szó használatától is következetesen elzárkóztak”

Pedig a csecsen kérdés nemzetközi jellege már e tragédia előtt jóval nyilvánvaló volt. A térség biztonsága azonban koránt sem volt mindenkinek olyan fontos, mint ahogy azt hangoztatta. A kaszpi térség olajkincse miatt olyan érdekek feszültek egymásnak, amelyek között elveszett a béke kérdése. Jól megérezték ezt a széthúzást a terroristák is, és játszottak rá a keresztény oszétok megtámadásával a Kaukázus vallási-etnikai sokszínűségéből eredő veszélyek felerősítésére.

A csecsen békétlenség egyik fontos faktora volt, hogy a régió az olajvezetékek szempontjából kiemelkedően fontos helyen fekszik. Így pedig egyes nagyhatalmak – a nyílt színen egyébként Oroszország szövetségesei – szívesen segítettek abban, hogy a függetlenség kérdése napirenden maradjon. Az Oroszország kiszorítását célzó amerikai, szaúdi, török és iráni törekvések a történelmi ellentétekre alapozva ébren tartották a feszültséget, ami persze hosszú távon öngyilkos stratégia, hiszen

„az amúgy is bizonytalan térség a nemzetközi terrorizmus valódi bázisává nőtte ki magát”

A 2000-es évek elejére az arab iszlám radikálisok egyre nagyobb számban voltak jelen a térségben. Ezt az is megerősíti, hogy a szeptember 11-ét vizsgáló amerikai bizottság jelentése 27 helyen tesz említést a csecsen szeparatisták és az Al-Kaida kapcsolatára. A bensőséges viszony nagyjából a ’90-es évek elejére nyúlik vissza, amikor is a csecsen ügy olyan fontos helyet foglalt el a vahabita iszlám szélsőségesek köreiben, hogy szinte sikk volt itt harcolni. Elég annyit említeni, hogy a Newsweek – amerikai titkosszolgálati forrásokon alapuló – információi szerint kapcsolatba lépett a meggyilkolásáig helyi arab helytartó Hattabbal a New York-i merénylet egyik résztvevője, Halid Saih Mohammed, de 1999-ben ide készült Mohammed Atta és két társa is, Oszama bin Laden pedig folyamatosan toborzott csapatába harcosokat Csecsenföldről.

„A tragédia Moszkvát is a csecsen kérdéssel kapcsolatos stratégiai elképzeléseinek az átgondolására késztette”

Az aligha volt járható út, hogy leválasszák és elszigeteljék minden oldalról a rebellis, nehezen ellenőrizhető hegyi részt, az újjáépítés hatékonyabbá tételét azonban Moszkvában láthatóan igencsak megfontolták. Annak ellenére, hogy egyes akkori számítások szerint az észak-kaukázusi régió felhozásához Oroszország évi GDP-je öt-hat százalékának ide irányítására lenne szükség, mégpedig hosszabb ideig.

Úgy látszik, eltűnődhetett a Kreml azoknak a szakértőknek – köztük Dmitrij Olsanszkij politológusnak – az ajánlásain is, aki már korábban a cári rendszerben működő gyakorlatra hívták fel a figyelmet. Mint az újjáépítés fontossága mellett felvetették, Moszkva okosan tenné, ha áldozna csecsen fiatalok oroszországi taníttatására, ezzel ugyanis az így kialakuló új értelmiség a többségi társadalom értékrendjét is átvenné. Ez a módszer az évek során meghozná a maga gyümölcsét, s az a legkevesebb, hogy nem szaporodna az elveszett, háborúkban elvadult nemzedékek sora. A harcokba belefásult, apatikussá vált csecsenek emellett bizonyos fokú, érezhető autonómiát is kaptak, és változott a világ hozzáállása is a terrorizmushoz.

„A beszlani drámával 2004. szeptember 1-én újabb fordulóponthoz érkezett a terrorizmus elleni globális küzdelem”

Ha a New York-i és washingtoni támadások az áldozatok számának tekintetében hoztak új minőséget, akkor az iskola elfoglalása, a gyermekek meggyilkolása mindent felülmúló brutalitásával tűnik ki a hasonló akciók közül. Mint a brit Sun fogalmazott, „innen már nincs lejjebb, a terroristák elérkeztek a pokol fenekére”.

„A nemzetközi terrorizmus új frontot nyitott”

Oroszország került a célkeresztbe, a történtek azonban jóval túlmutattak rajta. Az iszlám radikalizmus a Nyugat ellen indított általános háborút, alapvető célja pedig a keresztény világ elpusztítása vagy legalábbis meggyengítése. Ebben a harcban Moszkva az akkor még mindig elfekélyesedett csecsen kérdéssel, kaotikus közállapotaival, az elburjánzó, így a terroristák dolgát megkönnyítő korrupcióval csak az egyik gyenge láncszem volt, amely önkéntelenül is felkínálta magát a támadásra. A terroristák egyértelműen a nyugati civilizáció részének tekintették Oroszországot, amely így a politikai rendszerek különbségétől függetlenül logikusan szintén e kultúrkör segítségére számíthatott e küzdelemben.

„De vajon megkapta-e ezt a segítséget? Számíthatott-e Moszkva olyan gesztusra, mint amilyet sokak meglepetésére ő tett 2001. szeptember 11. után?”

Az első pillanatban sem úgy látszott, másfél évtized távolából pedig még kevésbé tűnik úgy. A terrorizmus elleni harcba belemerült amerikai elnök csupán a tragédia harmadik napján, akkor is csupán saját kampányszempontjait szem előtt tartva reagált a történtekre, az Európai Unió soros elnöki tisztét akkor betöltő Hollandia külügyminisztere pedig fura részvétnyilvánításában meghökkentő módon a túszok kiszabadulásának körülményeit kérte számon. Mindezek nem az összefogás erősítésének felismeréséről árulkodnak, akárcsak az a tény, hogy a dráma képeit több nyugati tévéállomás provokatív módon a felelősséget még részben sem elismerő, Aszlan Maszhadovot Londonban képviselő Ahmed Zakajev kommentárjának kíséretében mutatta.

Mindez persze beleillett abba az összképbe, amelyben álszent módon Bush ugyan egyrészt számított Moszkvára a terrorizmus elleni harcban, ugyanakkor a kaszpi térség energiatartalékaira kacsingatva azon munkálkodott, hogy Oroszország végleg kiszoruljon a Kaukázusból. Rövidlátó módon csupán ezt szem előtt tartva azzal sem törődött, hogy az iszlám és a keresztény világ e kényes találkozási pontján valójában az utóbbit gyengíti. Lényegében ugyanez vonatkozik az Európai Unióra is, amely

„nem mindig akar tudomást venni arról, hogy a XXI. század egyik legnagyobb kihívását tekintve Oroszországgal bizonyos értékrendbeli különbségek ellenére is a barikád ugyanazon oldalán áll”

Európa homokba dugta a fejét, és még Madrid után is azt hitte, hogy elkerülheti az ütközést. De vajon olyan messze van-e a Kaukázus, mint azt Brüsszelben gondolják? Az iszlám terrorizmus ugyanis nem válogat, nem érdekelte az sem, hogy Irak kérdésében a legtöbb európai ország finoman szólva sem értett egyet az Egyesült Államokkal. Aztán talált más ürügyet, a francia fejkendős törvénytől a törökök németországi helyzetéig.

„Mint ahogy adott esetben már csak ürügy a csecsen függetlenség kérdése is”

A kaukázusi köztársaság a 2000-es évek elején a nemzetközi terrorizmus egyik leágazásává vált, amit jól mutat, hogy a beszlani túszejtők között tíz arab és még egy afrikai iszlám államból érkezett sötét bőrű is volt. Ez a tragédia ebben a tekintetben is mérföldkő. A politikusoknak és a jó érzésű, a szabadság eszméjét teljes mellszélességgel támogatóknak egyaránt le kellett végre számolniuk a csecsen függetlenségi harc romantikus eszméjével. Ami ugyanis egyre gyakrabban ezen a címen történt, az civilizált ember számára vállalhatatlan.

„A birodalom elleni harcot maga alá temette a Kaukázus zűrzavarában harcálláspontra találó, újabb és újabb gyenge pontokat kereső iszlám radikalizmus”

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.