A Nyugat morális degradációja

Biztosak lehetünk benne (vagy nem!), hogy egy értékalapú EU- és NATO-elit elvszerű, az ENSZ Alapokmányán alapuló nemzetközi kapcsolatokban gondolkodik, ahol minden állam egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Nem az országok elnevezése a mérce, hanem a tetteik. Így kíváncsian várhatjuk, kitiltja-e a nemzetközi közösség az amerikai és iráni sportolókat az olimpiáról, lefoglaljuk-e Izrael és az Egyesült Államok Európába kihelyezett befektetéseit, zároljuk-e állampolgáraik vagyonát, mint ahogy az ukrajnai háborúban az agresszorral szemben tettük. Lehet, hogy a jövő héttől már az amerikai LNG gázról is lemondunk, hiszen nem finanszírozhatjuk egy agresszor háborús gépezetét, és leállítják a légi közlekedést is az Egyesült Államok és Izrael irányába. Az Európai Uniónak ma egyszerűbb dolga van, mint 2022-ben, hiszen már 18 szankciós csomag tapasztalatai állnak rendelkezésre olyan helyzetekre, amikor államok katonai agressziót követnek el más szuverén ENSZ-tagállamok ellen.

Varga György írása a #moszkvater.com számára

„Az Irán elleni agresszióval a kollektív Nyugat morális degradációja tovább mélyül. A szuverenitást egyes esetekben abszolutizáló, más esetekben semmibe vevő nyugati országok az Irán elleni támadások után elég jelentős dilemma előtt állnak, és a kollektív Nyugat további morális meggyengülését kockáztatják”
Fotó:EUROPRESS/ATTA KENARE/AFP

A nemzetközi kapcsolatok ENSZ keretek között elfogadott szabályai szuverén – azaz más államoknak semmilyen módon nem alárendelt – országok egymás közötti kapcsolataira tartalmaznak normákat, melyeket a kollektív Nyugat (USA, EU, NATO, Izrael) egyre kevésbé akar követni, mivel e szabályrendszer szerint a kollektív Nyugat országai semmiféle előjoggal nem rendelkeznek a 193 ENSZ-tagállam között. A megoldás megszületett, s az ukrajnai háború bő három éve alatt a probléma kezelésének a folyamatát a nemzetközi jog mezejéről a moralitás dimenziójába terelték. Minden szakmailag érvelhetetlen kérdés politikai érdekekből levezetett erkölcsi kommunikációs narratíva mentén kerül döntési fázisba, értelemszerűen újabb konfliktusokat teremtve és a régieket eszkalálva. Ezt látjuk ma az Irán elleni izraeli-amerikai támadás nyomán is.

„Izrael de facto atomfegyvert birtokló állam, ahol nem voltak és nincsenek ma sem nemzetközi ellenőrök az atomlétesítményekben. Irán de facto nem birtokol atomfegyvert, és évek óta nemzetközi ellenőrök vannak a területén, akik szerint Irán esetleg hónapok vagy évek múlva állíthat elő atomfegyvert. Ha akarna, de ilyen szándékra sincs egyértelmű bizonyíték. Akkor bombázzuk le, az a biztos – határoz róla a békepárti amerikai elnök”

A rendkívül aggasztó, s a teljes káosz irányába mutató trendek jól demonstrálják a kollektív Nyugat által folytatott nemzetközi kapcsolatok teljes mértékben önérdekalapú, de a társadalmi támogatás biztosítása céljából morális szószba burkolt, éveken át kommunikációs klisékkel előkészített gyakorlatát.

Mielőtt rátérnék az Irán elleni katonai agresszió aktualitásaira, néhány tényszerű megállapítást teszek, melyek alátámasztása a téma iránt érdeklődők számára elérhető forrásokban már rég megtörtént, s melyek, mint háttér mutatják, hol is tartunk az „értékalapú” EU/NATO-elit által döntően meghatározott világpolitikában.

Három év háborús időszak után az új amerikai külügyminiszter elismeri, hogy Ukrajnában amerikai-orosz proxy háború folyik. (Mintha az ellenkezőjét szajkózó szakértőkre emlékeznék 2022 óta.)

Egy olyan szövetségi rendszerben vagyunk, ahol egy ország büntetlenül felrobbanthatja egy szövetséges stratégiai gázvezetékét. Sőt, értünk a szóból, és az EU-elit a maradék hálózatokat maga kapcsoltatja le (erre irányuló új szankciós csomagok készülnek), a teljes megszüntetésüket tűzi ki célul, és támogatóan szemléli, ahogy Ukrajna elzárja az unió irányába érkező energia tranzitot. Aki nem ért egyet e lépésekkel, az Európa érdekei ellen dolgozik.

„Az uniós elit válasza egy európai háborúra nem a 27 tagállam gazdasági fejlődését, hanem az energetika, a migráció kezelése és a szankciós politika terén külső szereplők globális céljait szolgálja. A háború lezárására, izolálására egyetlen lépést nem tesznek. Egyetlen életcélunkká Ukrajna NATO- és EU-tagságát teszik”

A német főügyész ukrán tiszt ellen adott ki nemzetközi elfogató parancsot az ország stratégiai gázvezetékének felrobbantásában való részvétel miatt, de a német kormány nemzeti önérzet hiányában fokozza Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását. Így garantáltan lesz pénz Ukrajnában más német vagy uniós objektumok felrobbantására is.

A magát békepárti elnökként jellemző Donald Trump amerikai elnök választási kampánya, majd erős belpolitikai legitimitás melletti megválasztása reményt adott arra, hogy az éppen folyamatban lévő nemzetközi konfliktusok deeszkalációs fázisba kerülnek vagy lezárják őket. Az első intézkedései, kommunikációja ebbe az irányba mutattak. A békepárti amerikai külpolitika hazai és külső ellenségei azonban gyorsan megjelentek.

Március 2-án Londonban megalakult a Hajlandóak Koalíciója, célként határozva meg az ukrajnai háború folytatásához szükséges feltételek további biztosítását az Egyesült Államok nélkül is. E koalíció állandó kommunikációs nyomást is létrehozott Washington felé, ha Ukrajna veszít, az Trump miatt történik. Az EU- és NATO-elit sikeres volt abban az értelemben, hogy amerikai hezitálás váltotta fel Trump elnök kategorikus békepolitikáját, amit saját pártja háborús héjái (Graham szenátor és társai) is folyamatosan támadnak.

„Az izraeli lobby is fokozta a nyomást az új amerikai elnökre, a 2023 októberétől folyó terrorizmuselleni műveletek, a Gázában, Libanonban, Szíriában végrehajtott izraeli katonai csapások és a szükséges védekezés Izrael gazdasági és katonai tartalékainak kimerülésével fenyegettek”

Június 13-án Izrael általános légitámadást indított a vele nem szomszédos, tőle 1300 kilométerre fekvő Irán ellen, likvidálta az ország atomtudósait, katonai felsővezetését, a katonai infrastruktúra fontosabb részét. Érzékelhető volt, hogy az iráni katonai válasz és a világpolitikában kiváltott következmények minimális esélyt adnak Izrael számára az általa kezdeményezett háború potenciális következményeinek amerikai támogatás nélküli kezelésére.

A június 13-i izraeli támadás, majd a június 22-re virradó éjszakán iráni nukleáris létesítmények ellen végrehajtott amerikai légicsapások logikája azt mutatja, hogy Trump elnök a teljes folyamat felett tudomással bírt, annál is inkább, mivel június 13-án már Izrael légvédelmében is részt vettek amerikai repülőgépek.

„Mi is a probléma az Irán elleni izraeli-amerikai katonai agresszióval?”

Az első probléma az, hogy sok nyugati szakértő szerint nincs is szó agresszióról. Ez egy humanitárius cselekedet a Gonosz birodalma ellen, s a világ minden polgára hálás lehet, hogy felelős politikusok megakadályozták Iránt atomfegyver kifejlesztésében. Aki pedig mélyebben is elkezdi elemezni a helyzet nemzetközi jogi, politikai, katonai és haditechnikai hátterét, az a Gonoszt támogatja. A lényeg, hogy ne engedjünk senkit a tényekkel foglalkozni, a morális hivatkozás a tömegek szintjén mindent visz, hiszen nincs olyan őrült, aki a Gonoszt védené. (Ismerjük a klisét: .., aki nem akarja folytatni a háborút és a szankciókat, az Putyint támogatja.)

Pedig van itt probléma bőven. Tulsi Gabbard, az amerikai hírszerző szervezetek vezetője március 25-én a Szenátus Hírszerzési Bizottsága előtt arról számolt be, hogy Iránnak nincs atomfegyver programja, s évekre van technikailag is a fegyver kifejlesztésének lehetőségétől. Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség igazgatója szintén nem tudta megerősíteni az atomfegyver előállítására irányuló iráni lépéseket, illetve az iráni képesség fenyegető közelségét.

Nem véletlen, hogy Trump elnök idegesen reagált saját hírszerzésének álláspontjára, amikor ezzel a sajtó két nappal az iráni atomlétesítmények elleni támadás előtt szembesítette. Az elnök nyilvánvalóan tudatában volt a két nappal később mindenki más számára is nyilvánvalóvá vált ellentmondásnak, ami csak egy azok közül, melyeket az amerikai társadalom, a nemzetközi közvélemény és a világpolitika szereplői jogosan felvethetnek.

„Mi indokolta egy szuverén ország elleni légicsapást június 13-án Izrael és június 22-én az Egyesült Államok részéről, ha nincs bizonyíték, hogy Irán bárkit is megtámadni készült, vagy ehhez képességgel rendelkezett? Megtámadható-e azért egy ENSZ tagállam, mert ugyanolyan fegyvert szeretne birtokolni, mint az az ország, amelyik garantáltan megtámadja (és meg is támadta)? Kinek az érdekében bombázta le az Egyesült Államok az iráni atomlétesítményeket?”

Az Egyesült Államokat nem fenyegette olyan támadás, mely esetén jogosult az ENSZ Alapokmánya alapján erőt alkalmazni. (Trump elnök jogi következményekkel is számolhat, hiszen nem használhatna katonai erőt közvetlen veszély hiányában a törvényhozás jóváhagyása nélkül.)

Ki irányítja az Egyesült Államok külpolitikáját, ha az elnök saját hírszerzése és a nemzetközi szakmai szervezet (Atomenergia Ügynökség) ellenében dönt? Trump elnök hoz döntéseket vagy az izraeli lobbisták? Ez a verzió ma egy komoly kérdés az Irán elleni támadásról folytatott amerikai belpolitikai vitában. Mitől legitim Irán atomtudósainak Izrael által történt likvidálása? Hasonlóan legitim lesz-e, amikor Oroszország ukrán atomtudósokat likvidál a meghirdetett ukrán kormányzati politikára hivatkozva? Minden biológus likvidálható-e (az értékalapú Nyugat szerint) az iráni példa alapján, aki potenciálisan képes lehet biológiai fegyvert előállítani, vagy csak azok, akik a kollektív Nyugat országain kívül élnek?

Izrael likvidálta az iráni fegyveres erők felsővezetőit. Más országok közötti konfliktusok esetén az EU/NATO ezt elfogadott normaként kezeli a jövőben is? Ukrajna már sokadszor elismerte orosz tábornokok lakókörnyezetükben történt likvidálását. Az EU nem ítélte el a terrorcselekményeket. Az Irán elleni izraeli és amerikai támadások nyilvánvalóan nagyságrenddel növelhetik a terrorcselekmények számát. Az EU ugyanazt az álláspontot fogja képviselni amerikai és izraeli tudósok, tábornokok elleni merényleteknél is, mint a moszkvai terrorcselekményeknél és az Irán elleni támadásoknál?

„Az Irán elleni agresszióval a kollektív Nyugat morális degradációja tovább mélyül. A szuverenitást egyes esetekben abszolutizáló, más esetekben semmibe vevő nyugati országok az Irán elleni támadások után elég jelentős dilemma előtt állnak, és a kollektív Nyugat további morális meggyengülését kockáztatják”

A fentebb feltett kérdéseket a Föld 8 milliárd lakójából kb. 7 milliárd logikusan válaszolná meg, miközben korrekt, elvi válaszok a Brüsszel által kontrollált kommunikációs térben nem várhatóak. A globális Nyugat részét képező EU- és NATO-elit magasztos célokra hivatkozva harcoltatja az EU és a NATO országait Ukrajnában, abszolutizálva Ukrajna szuverenitásának tartalmát (alanyi jog a NATO-tagság, gyorsított EU-felvétel, évekre elkötelezett pénzügyi és katonai támogatás).

Brüsszel harsogva támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott nemzetközi körözést az orosz államfő ellen még akkor is, amikor az annak alapját képező állítást maguk az ukránok cáfolták, s több tízezer elhurcolt gyerek helyett összesen 339, a harcok során bekövetkező lakossági mozgások miatt orosz fennhatóság alá került gyerek visszatéréséhez várják az orosz fél közreműködését.

Nem belemenve a Nemzetközi Büntetőbíróság átpolitizált szerepébe, a Putyin elnök és Netanyahu izraeli miniszterelnök elleni nemzetközi körözés eszkalációs tartalmába és a konkrét konfliktusok enyhítését ellehetetlenítő természetébe, érdeklődéssel várom az Európai Unió állásfoglalását. Mit szól hozzá Kaja Kallas fődiplomata és Ursula von der Leyen bizottsági elnök, hogy Izrael nemzetközileg körözött miniszterelnöke az Egyesült Államok elnökével szorosan együttműködve agressziót hajtott végre az ENSZ egy szuverén állama ellen? Súlyosbító vagy enyhítő körülményként tekintik az Irán elleni katonai agressziót?

„Képtelenség a kérdés maga is, mármint, hogy az EU meg merne szólalni elvszerűn a témában. Ugyanakkor a kollektív Nyugat hozta létre azt a világot az elmúlt években, ahol maga ilyen helyzeteket teremtett az ukrajnai háború abszolutizálásával, a hozzárendelt szankciós politikával és a magasztos erkölcsi normákra hivatkozó kommunikációs klisékkel. Most lehet gondolkozni: az elveket adják fel, vagy újra írják a kommunikációs narratívát”

Láttuk már ezt Grönland és Kanada kapcsán is, az Egyesült Államok kétmillió négyzetkilométert simán lenyúlhat egy NATO-szövetségestől, legalábbis ez az ismert szándék, vagy zaklatás jellegű ajánlatot tehet Kanada 51. amerikai állammá válására anélkül, hogy a moralitás csúcsán lévő EP-képviselők egyáltalán gondolni mernének arra a helyzetre, ami normális, valóban demokratikus nemzetközi viszonyok esetén nem is vetődhetne fel.

A nemzetközi kapcsolatokat a Nyugat teszi káosszá az ENSZ normák felrúgásával, szelektív alkalmazásával. Az ukrajnai háborúig, annak Nyugat által történt abszolutizálásáig a nemzetközi közösség az esetek döntő többségében az évtizedek alatt kialakult gyakorlat alapján reagált. 2022-től a nemzetközi kapcsolatok valamennyi alrendszere a káosz irányába mozog. A tények mellőzése, a politikai gyakorlat szelektív jellege és a morális hivatkozás álságossága jellemzi a helyzetet.

Érdekes lesz látni azokat az erőfeszítéseket, ahogyan az Európai Parlament az Irán által elszenvedett károk megtérítésére szólítja fel az Egyesült Államokat és Izraelt. A globális Nyugat az „értékalapú” politika keretében deformálja a nemzetközi kapcsolatokat, szétverik a nemzetközi kapcsolatok biztonsági, pénzügyi, nemzetközi jogi alrendszereit. Egyetlen rendezőelv maradt: aki erővel bírja, annak van igaza.

„Az Irán elleni izraeli-amerikai katonai agresszió visszaüthet mind az Egyesült Államokra, mind Izraelre. A támadásra úgy került sor, hogy amerikai-iráni tárgyalási folyamat volt egyeztetés alatt az iráni atomprogramról. Washington, sőt konkrétan a Trump-adminisztráció nem megbízható tárgyaló partnernek mutatkozott, s ez nem először következett be: Irán 2015-ben elfogadta, hogy lemond az atomfegyver előállításáról, cserébe az USA, az EU és Oroszország garantálták a nemzetközi szankciók megszüntetését”

Az Egyesült Államok 2018-ban Trump elnök döntése alapján egyoldalúan kilépett a megállapodásból, amit ezt követően Irán sem tekintett már magára nézve kötelezőnek. Az amerikai elemzők veszélyesnek értékelték, hogy a közel 90 milliós perzsa állam szankciók nélkül jelentős fejlődést mutathat fel, ami megkerülhetetlen regionális hatalommá teszi. Ennek fényében a mostani amerikai támadás az irániak és a kérdéskör előzményeit ismerő nemzetközi közvélemény számára az USA és a kollektív Nyugat morális degradációjának minősített szintje. Ennek felismerését láthattuk a támadás eredményeit bejelentő Trump elnök mögött álló Vance alelnök és Rubio külügyminiszter arckifejezésén is.

Külön kérdésként vizsgálandó, hogyan értékelendő az Egyesült Államok és Izrael nukleáris létesítmények elleni támadása, amikor az érvényes nemzetközi megállapodások tiltják atomlétesítmények támadását, hiszen az így előidézhető nukleáris katasztrófák beláthatatlan következményekkel járnak. 2022 február óta hetente halljuk, ahogy az oroszok maguk alatt lövik a zaporozsjei atomerőművet és ezzel veszélyeztetik a világ biztonságát. Meglátjuk, hogyan kongatják a hozzáértők a vészharangot az iráni atomlétesítmények nyíltan felvállalt bombázása után. Persze, itt is kiderülhet – ha Trump egy kis nyomást gyakorol Tulsi Gabbard hírszerző igazgató asszonyra -, hogy az irániak – hasonlóan az oroszokhoz – provokációként maguk lőtték szét a saját infrastruktúrájukat.

Trump elnök jelentősen diszkreditálta a magáról hónapok óta hangoztatott <béketeremtő elnök> képet. Az áhított Nobel-békedíjtól is nyilvánvalóan távolabb került, sőt annak a szakmai elitnek egy része is elfordult tőle, akik főszerepet játszottak választási sikerében, és ma is jelentős, a közvéleményt befolyásoló lehetőségekkel rendelkeznek. Az elmúlt napok nyilatkozataiból láthatjuk Tucker Carlson televíziós személyiség, Douglas Mac Gregor és Daniel Davis katonai szakértők kritikus megszólalásait.

„Izrael szintén számolhat negatív hatásokkal. A nemzetközi közvélemény eddig nem fordított rá nagy figyelmet, hogy Izrael olyan nukleáris program megvalósításával vádolja Iránt, amilyenen maga már rég túl van. Izraelt atomfegyverrel rendelkező országként tartja számon a világ. Olyan ország, mely nem írta alá az Atomfegyverek Korlátozásáról szóló Megállapodást, s de facto rendelkezik atomrobbanófejekkel”

A június 13-án megkezdett izraeli légi csapások, majd az ahhoz csatlakozó amerikai bombázások Irán atomlétesítményei ellen új folyamatokat indíthatnak el a 193 ENSZ tagállam között. Könnyen napirendre kerülhet az izraeli atomfegyverek kérdése, azok ellenőrzése, leszerelése. Ez így lenne korrekt, értékalapú. Vagy nem? Mert ha nincs atomfegyver, akkor nem kell félni a nemzetközi ellenőröktől, nem is kell leszerelni a nem létező fegyvereket. Ha pedig van, az nagy baj, mert azt a nemzetközi közösség háta mögött, nem ellenőrzött körülmények hozták létre. Akkor pedig le kell szerelni őket, mivel látjuk, hogy ha nincs – mint Iránban –, még akkor is veszélyes lehet.

Ami az Irán elleni agresszió következményeként egyértelműen látszik, az a kollektív Nyugat egyre nyilvánvalóbbá váló morális degradációja. Merz német kancellár magáról elfeledkezve minősítette a helyzetet: „Izrael most helyettünk végzi el a piszkos munkát.”

Ugyanazt a történést másképpen nevezni szuverén államok nemzetközi kapcsolataiban nem lehet attól függően, hogy ki követi el. Ugyanazokért a cselekményekért a viselt felelősség sem lehet eltérő csak azért, mert más az ország neve, s más a státusza a kollektív Nyugat által jónak tartott viszonyrendszerben. Az ENSZ Alapokmánya minden államra ugyanazon jogokat és kötelezettségeket állapítja meg, és jelenleg más, nemzetközi jogilag legitim vezérfonal nem létezik.

„Az Irán elleni támadás azt mutatta, hogy az Egyesült Államok a Föld másik oldalán is, Izrael pedig egy 1300 kilométerre lévő nem szomszédos országban is hajthat végre katonai csapást saját – nem bizonyítottan veszélyeztetett – biztonsága érdekében. Más országokra ugyanezen jogok nem terjednek ki, így például Oroszország a saját fajtáját (etnikumát, nyelvét, kultúráját, vallását) sem védheti meg a közvetlen szomszédságában”

A NATO keleti, Ukrajnára is kiterjedő bővítéséből fakadó kockázatokat pedig Moszkva beképzeli magának és azzal riogat, hogy a kollektív Nyugat nem megbízható partner, agresszorok is vannak köztük. Az iráni helyzet jól mutatja, hogy Oroszországnak nincs igaza, a kollektív Nyugat országai között nincsenek agresszorok, tetteik mindig elvszerűek, jogszerűek, a nemzetközi jog talaján állnak, állandó értékeinkkel – és a szükséges kommunikációs klisékkel – stabilan körülbástyázva.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com