//A moszkvaiak mellett elmegy a háború?
Munkás tisztítja Lenin szobrát Szentpéterváron 2022. április 21-én #moszkvater

A moszkvaiak mellett elmegy a háború?

MEGOSZTÁS

Miként éli meg az orosz társadalom az eufemisztikusan csak „különleges katonai műveletként” emlegetett háborút? Megváltozott-e az élet az orosz fővárosban? Miért nem foglalkozik az orosz hatalom a súlyának megfelelően az úgynevezett puha erővel? Mi jelentene Oroszországnak győzelmet? Miért került elő a háborúban ismét a szovjet szimbolika? Oleg Bondarenko moszkvai politológussal, a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Munkás tisztítja Lenin szobrát Szentpéterváron 2022. április 21-én #moszkvater
Munkás tisztítja Lenin szobrát Szentpéterváron 2022. április 21-én
Fotó:EUROPRESS/Olga MALTSEVA/AFP

– A háború, pontosabban a „különleges katonai műveletek” támogatottsága a közvélemény-kutatások alapján egyértelmű. A társadalom tényleg ilyen határozottan felsorakozott a hatalom mögött?  Milyen a hangulat Oroszországban?

– Ukrajna megtámadása szinte mindenkit váratlanul ért. A társadalom így három hónappal ezelőtt nem állt készen az események ilyetén alakulására.

– S mára alkalmazkodott a körülményekhez?

– Pszichológiai értelemben, mint minden társadalom, az orosz is védelmet keresett a válságos helyzetben. Ahogy a gyerekek ilyenkor ezt ösztönösen a szüleik védőszárnyai alatt találják meg, úgy a társadalom ezt a védelmet adott esetben a hatalomnál kereste, és az elnök mögött konszolidálódott. Ezzel magyarázható, hogy Vlagyimir Putyin bizalmi indexe még a független Levada Központ felmérése alapján is az egekbe szökött, 87 százalékos.

– S meg is találta ezt a védelmet?

– Természetesen, hiszen ezt a védelmet pszichológiai szempontból kell érteni. A különleges műveleteket a döntő többség támogatja.

– S a háborút is?

– Fontos megérteni, hogy miért nem beszél a hatalom háborúról. A háborút Oroszországban sem szeretik az emberek, egy korlátozott különleges művelet azonban más.

– Tisztázzuk, ez a „különleges katonai művelet” miben különbözik a háborútól?

– Ez lokális, korlátozott katonai akció, amely nem fenyegeti az orosz társadalom létét. Nem feltételez általános mozgósítást, egyszóval nincs közvetlen hatása a mindennapi életre. S az orosz társadalom most lényegében úgy él, mint február 24. előtt.

– Ezért nem hirdeti ki Putyin a hadiállapotot sem?

– Természetesen. De erre egyelőre nincs is szükség. Még Ukrajna is csak rendkívüli helyzetet hirdetett, és nem üzent hadat. Klasszikus értelemben vett mozgósítás ott sincs. Legfeljebb szavakban.

– Maradjunk Oroszországnál. Az élet tehát lényegében a normális kerékvágásban folyik. De hogy hatnak a mindennapokra a szankciók? Mekkora az infláció?

– Infláció persze van, de volt már az invázió előtt is. De igazán jelentősen csak a korábban Európából importált cikkek, mint például a gyógyszerek ára ugrott meg. De nézzük a rubelt, amelynek árfolyama február végén elszállt, míg most rég nem látott módon megerősödött.

– De ez a 65 rubel körüli euró árfolyam mesterséges…

– Bizonyos mértékben igen, hiszen nincs valuta forgalom. Ez az alacsony árfolyam azonban Oroszországnak nem kedvező, hiszen a gázt és az olajat rubelért adja, amelynek a váltása a valuta árfolyamához kötött. Így ez vissza fog kúszni olyan 80 rubel feletti euró árfolyamra.

– S az emberek nem félnek attól, hogy el kell menni harcolni, vagy a fiaikat elviszik a háborúba?

– Az ukrán fronton Moszkvából és a nagy városokból nem harcol szinte senki. A glubinkát, a vidéket, az ország távoli, az Urálon túli, valamint déli vidékeit érintik közvetlenül ezek a műveletek. Ez tudatos döntés, mert ha a falvakba érkeznek a koporsók, abból nem lesz tüntetés, de ha Moszkvába, az tiltakozásokat generálhat. Jelen esetben a társadalom számára így szinte észrevehetetlen a különleges műveletek eme árnyoldala.

Oleg Bondarenko #moszkvater
Oleg Bondarenko
Fotó:EUROPRESS/Eugene Odinokov/Sputnik

– Beszéltünk arról, hogy általános mozgósítás nem várható, katonai szakértők szerint viszont 200-250 ezer katonával csak lassan lehet előre haladni. Mivel magyarázza a hadműveletek „fékezett habzását”?

– Az orosz médiában ráadásul 120-150 ezer katonáról lehet olvasni. Ez visszafogottság is azt hivatott alátámasztani, hogy tényleg csak „különleges katonai műveletekről” van szó.

– Fontos tényező azonban az idő is. Oroszország úgy gondolja, hogy nem kergeti a tatár, van ideje az elhúzódó háborúra?

– Úgy gondolom, hogy igen. Ahogy kiderült, hogy ezek a műveletek nem fejeződnek be gyorsan, mindenki elkezdett velük hosszabb távra, minimum őszig tervezni.

– Szeptemberig? Optimista megközelítés…

– Jó, van, aki szerint a harcok az év végéig, míg mások szerint 3-4 évig is eltartanak.

– Ennek ellenére a társadalom nyugodt, a hangulat nem feszült?

– Nincs igazán miért tiltakozni. Még csak a társadalom elfáradásáról sem beszélhetünk. Nem lehet ugyanis elfáradni attól, amit nem érzel. Az egésszel a lakosság csak a tévén keresztül szembesül. A hatalom fenntartja a békés hétköznapok tökéletes illúzióját. Moszkva, Szentpétervár ugyanúgy él, mint február 24. előtt, ezért valójában még az illúziót sem kell megteremteni. Az élet ugyanis lényegében olyan, mint korábban. Ha most eljön Moszkvába, és nem néz híreket, fogalma sincs arról, hogy egy „különleges katonai művelet” folyik. Igazából csak az utazások visszaszorulása miatt érződik valami, de ezt meg már megszoktuk a pandémia idején. Az egyetlen elérhető ország egy átlagos turista számára jelenleg Törökország.

– Ez a háború az információs térben is dúl, és itt Oroszország finoman szólva nem áll túl jól. Az orosz narratíva Európába csak korlátozottan jut el. Itt mindent elural az ukrán olvasat. Egyrészt azért, mert az orosz médiát hatékonyan kiszorították, de az is igaz, hogy Oroszországot mintha nem érdekelné a háborúnak ez a része. Miért?

– A modern Oroszország sajnos soha nem érezte igazán a „puha erő” jelentőségét. Moszkva az elmúlt harminc évben ezt nem vette komolyan, és nem fektetett bele annyi munkát, mint az a mai kommunikáció és információ alapú világban elvárható lenne. Nem mondanám, hogy nem értette ennek a fontosságát, azonban valahogy nem akart ezzel a szférával a súlyának megfelelően foglalkozni. Ez kétszeresen is fájdalmas, hiszen a „soft power” egyik első komoly és hatékony megnyilvánulása éppen a Szovjetunióhoz, a Kominternhez köthető. S ha ezzel a szférával ma hatékonyan foglalkozott volna az orosz hatalom, talán nem jut el idáig, hogy orosz katonák halnak az ukrán fronton.

– Közben pedig a nyugati sajtó már Oroszországot nevezi neonácinak, és számomra ismeretlen szervezeteket – Orosz Birodalmi Mozgalom, Ruszics – az orosz társadalomra komoly befolyással bíró mozgalmaknak beállítva igyekszik ilyen módon is relativizálni az ukrán neonácikat, az Azovot és társait…

– Miféle Ruszics? Most hallok erről először. Milyen hülyeség ez! Aki ezt terjeszti, az nem tudja, hogy Oroszországban a neonácikat leültetik. Ezt példák sora igazolja. De igen, az ilyen példák is mutatják, hogy az orosz hatalom bűnös módon elhanyagolta a „puha erőt”.

– Lépjünk tovább. Egyre többet foglalkozik a nyugati sajtó Putyin családjával, állítólagos betegségeivel, az ellene szervezett puccskísérletekkel. Ez a démonizálás, dehumanizálás is az információs háború része? Mi a helyzet Putyin egészségével?

– Nem úgy tűnik, hogy halálos beteg. Ez Oroszországban nem téma. Ami pedig az esetleges puccsot illeti, nem titok, hogy az elit meglehetősen pesszimista a történtekkel kapcsolatban, de ebből semmi nem következik.

– Ezzel párhuzamosan az orosz társadalom megdolgozása folyik, tehát azért mégis csak érzi a Kreml a kommunikáció, a propaganda erejét…

– Ez így van. Sok független médiumot lekapcsoltak, az egyensúly megbillent, de néhány lap, így például a Nyezaviszimaja gazeta még tartja magát. De ettől még a hiteles információ nincs elzárva a társadalom elől, csak jelenleg ennek alapvető forrásaivá a Telegram csatornák váltak. Itt az álhírektől a valós hírekig minden információ elérhető.

– S mit lehet az orosz médiában olvasni Bucsáról?

– Alapvetően azt, hogy nyugati provokáció, amellyel le akarják járatni Oroszországot.

– Ebben is lehet igazság, de mi történt valójában Bucsában?

– Mivel nem voltam ott, ezt a jelenlegi információs viharban nem tudhatom. Egy biztos, rengeteg a kérdés ezzel kapcsolatban. De az orosz társadalom szemében nem is az a fő kérdés, hogy mi történt Bucsában. Hanem az, hogy az orosz csapatok miért vonultak el előbb Kijev, majd részben Harkiv alól! Ezt sokan nem értik. Ez árulás! Közben az ukránok már orosz városokat lőnek.

– S az orosz társadalmat nem zavarja, hogy a háború céljai hol elhomályosulnak, hol megváltoznak?

– De. Az eredetileg meghirdetett demilitarizációban és a nácimentesítésben már senki nem hisz komolyan. Mint ahogy azt sem értette, amikor a tárgyalásokon a jó szándékot demonstrálandó, gesztust tett. Miféle gesztust, mikor gyakorlatilag háború dúl.

– Mit jelenthet ma akkor Oroszországban a győzelem?

– A legegyszerűbb a Donbassz elfoglalása lenne, de ezt már senki nem fogadná el győzelemként.

– Végül magyarázza meg nekünk, miért élesztette fel ilyen erővel ez a háború a szovjet szimbólumokat? A háború jelképévé vált az idős néni szovjet zászlóval, az elfoglalt területeken pedig Lenin szobrokat állítanak. Miért?

– Mert a modern Oroszországban nem találtak jobb szimbólumot arra, hogy miért indította el Oroszország ezt a háborút, és melyek a céljai. Így a sokat emlegetett nácimentesítéssel egybevág a szovjet szimbolika, hiszen a náci Németország ellenpólusa az őt legyőző Szovjetunió, a náci ideológiának a kommunizmus, a nacionalizmusnak pedig az internacionalizmus. Emellett működik az a logika, ha az előző ukrán hatalom eltávolította a Lenin szobrokat, akkor az új visszaállítja.

– De ennek van egy olyan üzenete is, hogy a háború igazi célja a birodalmi gondolkodás jegyében a Szovjetunió helyreállítása…

– A Szovjetunió kikiáltásának 100. évfordulója lesz idén december 30-án, és sokan gondolják úgy, hogy Putyin ehhez a dátumhoz igazodva előáll majd a Szovjetunió valamiféle reinkarnációjával.

– A probléma ezzel, hogy ez a háború végképp elijesztett ettől mindenkit a posztszovjet térségben. Nem?

– Majd meglátjuk. Az orosz társadalom többségének ez nem lenne ellenére.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.