„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Nagyon eltérő célokkal ült le egymással a két elnök tárgyalni. Míg Trump számára a legfontosabb a háború megállítása, és az Egyesült Államok által nyújtott eddigi támogatás kamatostól történő visszaszerzése volt, addig Zelenszkij az előzmények ismeretében érthetetlen módon a lehetőségei határát nem érezve továbbra is a NATO-tagság vagy azzal egyenértékű garanciák kérdését szorgalmazta”
Fotó:EUROPRESS/SAUL LOEB/AFP
Ez a háború évek óta tart, és az amerikai emberek belefáradtak abba, hogy ők fizetik ezt a számlát. Zelenszkijnek szembe kell néznie a valósággal. Azzal, hogy most sokkal másabb helyzetben van, mint volt 2022-ben, amikor a háború elkezdődött. A lapok nem az ő kezében vannak, hanem Trump elnök kezében, akinek a prioritásai eltérnek az előző amerikai adminisztráció politikájától. Ő a háború végét akarja, míg Zelenszkij erre még nem kész. A tárgyalások újrakezdéséhez Zelenszkijnek ki kell mondania, hogy békét akar. Nem fogunk tovább harcolni. Befejezzük ezt a háborút, vagy hagyjuk őket szembesülni azzal, hogy mi történik, ha mi kiszállunk. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője összegezte így újságíróknak az amerikai álláspontot Volodimir Zelenszkij és Donald Trump csúfos véget ért találkozása után. Mike Waltz a Breitbart Newsnak úgy írta le a történteket, hogy
„az amerikai türelem elfogyott”
Mint a nemzetbiztonsági tanácsadó fogalmazott, hogy jön valaki ahhoz, hogy sértegesse azt, akihez pénzért és segítségért könyörög. Marco Rubio külügyminiszter a Fox News-nak azzal bírálta Zelenszkijt, hogy a hozzáállásával csak pazarolja mindenki idejét, és bocsánatot kellene kérnie, amiért zátonyra futtatta az ígéretes, az ukrajnai ásványkincsek közös kiaknázásáról szóló megállapodás céljából szervezett találkozót. Szintén a Fox News-nak Zelenszkij elismerte, hogy nem alakultak jól a dolgok, visszautasította ugyanakkor a bocsánatkérést az amerikai elnöktől. „Nagyon nyíltnak és őszintének kell lennünk egymással, és nem gondolom, hogy bármivel is megsértettem volna az amerikaiakat.
Trump lényegében „kirúgta” Zelenszkijt a Fehér Házból, miután a kocsmai stílusúvá alacsonyodott vitában az indulatait láthatóan kezelni nem tudó – a heves vita közben kicsúszott egy kis <szuka, bljaty> (kib@szott kurv@) is – ukrán elnök többször közbevágva makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy amerikai kollégájának a semleges közvetítés helyett jobban kellene támogatnia Kijevet. A Zelenszkijt hálátlansággal és a konfliktus lezárásához szükséges kompromisszumkészség hiányával vádoló, egyébként a tárgyalásokat felvezető ominózus beszélgetés utolsó tíz percét kivéve önmagához képest visszafogott, és láthatóan a nagy üzletre készülő Trumpot az bőszítette fel végképp, amikor az addig is meglehetős agresszivitással a saját narratívájához ragaszkodó ukrán elnök sértő módon a képébe vágta, hogy az Egyesült Államokat ugyan most elválasztja egy óceán, de egyszer majd megtudja, milyen háborúzni Oroszországgal.
„Nagyon eltérő célokkal ült le egymással a két elnök tárgyalni. Míg Trump számára a legfontosabb a háború megállítása, és az Egyesült Államok által nyújtott eddigi támogatás kamatostól történő visszaszerzése volt, addig Zelenszkij az előzmények ismeretében érthetetlen módon a lehetőségei határát nem érezve továbbra is a NATO-tagság vagy azzal egyenértékű garanciák kérdését szorgalmazta”
A világot megdöbbentették a látottak, és mindenki érdekeinek és a nézeteinek megfelelően értelmezte a történteket. Abban ugyanakkor megegyeztek a vélemények, hogy a botrányossá fajult vita J. D. Vance müncheni beszédének mintegy folytatásaként felerősíti a globális rendben zajló változásokat, amelynek egyik fontos eleme, hogy a Fehér Ház már nem ellenségként tekint a Kremlre, hanem olyan vetélytársként, akivel üzletet lehet kötni. Trump később ezt árnyalva még megjegyezte, hogy Moszkvával könnyebb dolga van, mint Kijevvel, de Oroszországra is vámokat és szankciókat vet ki, amennyiben nem akarná abbahagyni a háborút.
„Volodimir Zelenszkij alábecsülte ennek az amerikai politikában Trump érkezése után bekövetkezett változásnak a mértékét”
Míg néhány nappal korábban Franciaország és az Egyesült Királyság vezetői megértették Trump szabályait, és inkább hízelgéssel próbálták megnyerni, addig Zelenszkij nem tudta kezelni az indulatait, és a háború első két évében játszott szerepéhez visszatérve öntudatosan nem játszotta el a neki szánt szerepet.
Ezzel súlyos hibát követett el, ami szélsőséges esetben akár Ukrajna támogatásának megszüntetésébe is kerülhet. Egyelőre csak ennek a felfüggesztéséről van szó. Nem véletlen, hogy a főnökét hallgatva Ukrajna amerikai nagykövete, Okszana Makarova is fogta a fejét. Az a Makarova, akinek az eltávolítását egyébként vagy fél éve kérik magas szinten a republikánusok, mert úgy érzik, hogy beavatkozott a demokraták oldalán a választási kampányba. A nemzeti érdekeket szem előtt tartva egy reálpolitikus ilyenkor gesztust tesz, Kijev azonban makacsul szembeszállt Washingtonnal. Ugyanebben a szellemben kezdett el vitatkozni a Joe Biden melletti kiállása miatt eleve erős hendikeppel induló Zelenszkij a csúcstalálkozón. Mintha azt sem akarta volna megérteni, hogy az ukrán természeti kincsekhez való hozzáférést biztosító – egyébként az országot valójában kifosztó – megállapodás egyértelmű politikai gesztus lett volna Trumpnak.
„Úgy tűnik, Zelenszkij nem fogja fel Ukrajna kitettségét, még kevésbé a Trump visszatérésével bekövetkezett változásokat, és általában véve nem érti Amerikát sem”
Nem értette már akkor sem, amikor nem ilyen stílusban, de Biden is egy mozdulattal lesöpörte az asztalról Kijev „győzelmi tervét”. Kijev most durván szembesül azzal, hogy Washington a végsőkig hajlandó elmenni Ukrajna kényszerítése terén.
Már csak azért is, mert ez a show műsor akarva-akaratlanul, de egyértelműen az amerikaiak értésére adta, hogy miért tárgyal Ukrajna feje fölött Trump Moszkvával. A Trump eddigi lépései okozta sokkból nehezen magukhoz térő demokratákhoz közel álló média persze Amerika szégyeneként értékeli az Ovális Irodában látottakat, Trumpot azonban nem érdekli a sajtó nyomása. Sőt, egyenesen élvezi a megdöbbenésüket. Az ukrán blogoszférában ugyan élénken tárgyalják, hogy a botrány szembe fordítja az amerikaiakat Trumppal, ennnek azonban nincs igazán realitása. Az amerikaiak többségét ugyanis nem nagyon érdekli a messze lévő Ukrajna, főleg nem a republikánus szavazókat. Nem véletlen, hogy a történtek után az eddig Ukrajna mellett álló konzervatív képviselők is szembe fordultak Zelenszkijjel.
„Így aztán azon végképp nem fognak felháborodni, hogy Trump nem fordítja az adófizetők pénzét Kijev támogatására. Sőt, a botrányos vita után a többség már aligha fogja az afganisztáni kivonuláshoz hasonlítva Amerika gyengeségeként értékelni, ha Trump elengedi Zelenszkij kezét. Szégyenletesnek inkább azt tarthatják, ha a hálátlanság jeleként értelmezett szóváltás ellenére Washington továbbra is a korábbi erővel támogatja Ukrajnát”
Ezért is fontos lett volna, ha Zelenszkij a találkozó után közvetlenül adott interjúban nem utasítja vissza, hogy bocsánatot kérjen. Később persze már egész más hangnemet ütött meg, még ha egyértelmű bocsánatot nem is kért. Azonnal megírta ugyanakkor levélben, hogy kész felsorakozni Trump béketeremtő elképzelései mögé, és természetesen aláírja a ritkaföldfémek bányászását lehetővé tevő koncessziók felét Amerikának átadó megállapodást. A napokban Rijádban tervezett ukrán-amerikai egyeztetésen a hírek szerint már alá is írhatják az egyezményt.
„Ez a nyakasság ugyanakkor jó pontokat jelenthet az ukrán nacionalisták körében”
Zelenszkij magatartásának talán egyetlen racionálisan értelmezhető célja éppen az ukrán öntudat erősítése lehetett. A történtek után rövid távon összezárt ugyanis a társadalom – növekedett Zelenszkij népszerűsége -, ám az amerikai támogatás csökkenése már kijózanító lehet. Arról nem is beszélve, hogy a történtek amerikai oldalról is felgyorsíthatják Zelenszkij félreállításának a folyamatát – olyannyira, hogy az esetleges választásokról Trump emberei már tárgyaltak is az ukrán ellenzék képviselőivel -, ez pedig a felszínre hozhatja az elnökkel szemben egyre komolyabb elégedetlenséget. Végső soron így Trumppal szembe menve Zelenszkij a választások kiírását, ezzel a saját távozását is előbbre hozhatja.
„Zelenszkij most egyedül Európára számíthat, annak azonban itt sem örülnek, hogy az incidens tovább mélyítette az Európa és Amerika közötti árkot”
Annak még kevésbé, hogy Trump nemcsak az ukrán delegációt küldte el a Fehér Házból, hanem az európai országokat is kidobja az amerikai „mamahotelből”. Az európai vezetők többsége most egyöntetűen Ukrajna pártján foglalt állást. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelezte, fokozzák az Ukrajnának nyújtott támogatásukat – Orbán vétója ellenére az európai védelmi képességek megerősítése mellett ennek a jegyében telt a legutóbbi uniós csúcstalálkozó is -, hogy folytathassa a harcot az agresszor ellen. Kaja Kallas szerint az is világossá vált, hogy a szabad világnak új vezetőre van szüksége, és csak az európaiakon múlik, hogy vállalják-e ezt a kihívást.
„Az európai fősodor a történtekben annak a megerősítését látja, hogy Washington odadobta Ukrajnát Oroszországnak, ezek után pedig lehetetlen tisztelni Donald Trumpot és J. D Vance-t, mint ahogy nem lehet rájuk számítani sem”
A nyugati liberális fősodor média egy korszak végéről ír. A spanyol Az El País rámutat arra, hogy amit láttunk, az brutális megerősítése az elmúlt 80 évhez képest hirtelen amerikai irányváltásnak. A belga De Standaard úgy látja, hogy eljött az igazság pillanata, és Ukrajnának valamint Európának most az Egyesült Államok katonai támogatása nélkül kell felvennie a harcot Oroszországgal. A lengyel Gazeta Wyborcza szerint Trump és alelnöke nem államférfiakként viselkedtek az Ovális Irodában, hanem maffiafőnökként, és csak Ukrajna erőforrásainak kifosztása érdekelte őket, a velül szembeszálló Zelenszkij pedig ismét a civilizált világ hőse lett. Az európai kiállást egy 2,84 milliárd dollár értékű hitel megállapodással nyomatékosította a Londonba érkező ukrán elnöknek, a Financial Times szerint azonban Keir Starmer arra is figyelmeztette Zelenszkijt, hogy a béke Oroszországgal azt jelenti, hogy meg kell békülni Trumppal. Az európaiak semmit sem bíznak a véletlenre, így Macron és Starmer legközelebb már elkísérné Zelenszkijt Washingtonba.
„A fősodor tehát most hangos, ám ez nem jelenti okvetlenül azt, hogy Európa most Trumppal szemben felsorakozik Ukrajna mellett”
Mindenek előtt azért, mert Európa nem kész arra, hogy szakítson az Egyesült Államokkal. Amerika nélkül még a saját biztonságát sem képes jelenleg garantálni, nem Ukrajnáét. De azért sem, mert egységes európai álláspontról nem lehet beszélni. Arról már nem is beszélve, hogy Brüsszel számára most az Amerikával folyó viták közül prioritást élvez a kereskedelmi kapcsolatok alakulása, az vámok esetleges kivetése. Ezért sem valószínű, hogy Ukrajna miatt kockáztatják a transzatlanti kapcsolatokat. Azt is figyelembe kell venni, hogy Európán belül erősödnek a háború minél gyorsabb befejezését követelő hangok. S itt nemcsak Orbánra és Ficóra és az erősödő rendszeren kívüli pártokra kell gondolni, hiszen már a német üzleti körök is szeretnék visszaállítani az orosz gáz importját.
„A politikai körökben még erős a meggyőződés, hogy Ukrajnát a végsőkig támogatni kell, mert ha vereséget szenved, akkor Európa lehet Moszkva következő célja, ám ebben a hisztérikus a fősodor renoméját menteni, lépéseit pedig igazolni hivatott riogatásban Trump sikeresen kezdődő tárgyalásai után már egyre kevesebben hisznek”
Egy szó, mint száz, Európa nem fordulhat el Amerikától, amelynek támogatása nélkül a háború leállítása is legfeljebb csak kitolható. A Trump-adminisztráció eltökéltségét jól mutatja, hogy Zelenszkij „akadékoskodására” válaszul azonnal felfüggesztette az Ukrajnába irányuló katonai fegyver- és segélyszállítmányokat. Pete Hegseth védelmi miniszter előbb utasította az amerikai kiberparancsnokságot, hogy álljon el minden Oroszország elleni tervezéstől, beleértve a támadó digitális akciókat is, majd jött Trump bejelentése, amellyel kész helyzet elé állította Ukrajnát. Az amerikai döntésben nem is a fegyverszállítások leállítása, hanem az azonos idejű hírszerzési adatok átadásának felfüggesztése a legfájdalmasabb.
„Az Egyesült Államok hírszerzési és kiberbiztonsági támogatása az elmúlt években kulcsfontosságúvá vált Ukrajna számára a háborúban. Ezek többet tettek hozzá ahhoz, hogy Ukrajna nem omlott össze már a háború első évében, mint az összes nyugati fegyverszállítmány együttesen”
Ennek köszönhetően az ukrán hadsereg számos orosz támadási tervet időben felismerhetett, a fontosabb csapásokat meg tudta előzni, és hatékonyabban célozta az orosz erőket. A valós idejű amerikai információmegosztás – akár a fronton mozgó orosz csapatokról, akár a felbocsátott rakétákról és drónokról – létfontosságú Ukrajnának. Ha Washington felhagyna az információk megosztásával, Ukrajna „vaksötétben” maradhatna sok hadműveleti területen. A légvédelem hatékonysága csökkenne, hiszen az orosz rakéta- és dróntámadások előrejelzése nehezebb lenne amerikai műholdas és radaradatok nélkül. A fronton az ukrán erők elveszíthetik azt a taktikai előnyt, amit az amerikai célfelderítés biztosított, például a HIMARS rakétasorozatvetőknek amerikai hírszerzés segít pontos célpontokat azonosítani. Oroszország könnyebben rejthetné el csapatösszevonásait vagy hadmozdulatait, és nagyobb meglepetésszerű offenzívákat indíthatna.
„Az amerikai katonai támogatás végleges leállítását Európa csak rövid távon, és nehezen lenne képes pótolni, ezzel pedig kiesne Zelenszkij kezéből az utolsó ütőkártya, a harcképes ukrán hadsereg. A helyzetet Európa szempontjából közben pedig tovább rontja Oroszország pozícióinak erősödése. Ne felejtsük el, hogy a Fehér Házban kirobbant botrányos vitának is Moszkva volt az egyértelmű nyertese”
A történtek általános tanulsága, hogy újabb korszak határhoz érkeztünk. Ideje lenne tehát észrevenni, hogy a mesének vége. Nagyon úgy tűnik, hogy visszatért a világ a hosszú 19. század rendező elveihez. Az erő és az érdekek dominálnak, megerősödik az érdekszférákban gondolkodás. Európa pedig itt áll leépülő iparral, az amerikai és a kínaihoz képest gyengülő innovációval, hadiipar és komolyan vehető katonaság nélkül. Közben pedig minden értelemben „ukránosodva” kivont karddal hadonászik. Mint a mesében.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
