„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

A „mamut” az orosz útban hitt

2021. máj. 17.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Jegor Ligacsov halálára. Az SZKP konzervatív vonalát képviselő Jegor Ligacsovot már a peresztrojka  végén félreállították. A megfontolt átalakítás helyett győzött az erőltetett reformok jelcini nyugatos útja. Közben a Szovjetunió szétesett. Ám mivel a napokban elhunyt Ligacsov megélte a 100 évet, így azt is megláthatta, hogy sok tekintetben igaza volt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Oroszország némi kitérővel visszatért a saját útjára.

Jegor Ligacsov az SZKP 1990-es kongresszusán Moszkvában #moszkvater

Jegor Ligacsov az SZKP 1990-es kongresszusán Moszkvában
Fotó:EUROPRESS/Yuryi Abramochkin/Sputnik

Valamikor az 1980-as években nem gondoltam volna, hogy közel négy évtizeddel később majd Jegor Ligacsov haláláról fogok megemlékezni, és eljátszok a gondolattal, mi lett volna, ha az általa elképzelt úton halad Oroszország. Hiszen, a karrierjének a peresztrojka idejére eső csúcsán a korosztályom szemében a „szómágus” Mihail Gorbacsovval szemben az SZKP titkáraként ő testesítette meg a múltat, a visszahúzó, retrográd erőt. Nevezték „sztálinistának”, a „peresztrojka ellenfelének”, így aztán érthető, ha egy fiatal ember nem ilyen politikusokról álmodott.

„Azóta sem lettem kommunista, ám az elmúlt évtizedek köpönyeg forgató világában ideológiáktól függetlenül megtanultam értékelni azokat, akik következetesen kitartottak az elveik mellett. Jegor Ligacsov pedig egy eltűnő világ képviselőjeként ilyen volt”

Ahogy a peresztrojka egyik „művezetőjének”, az korszak emblematikus hetilapját főszerkesztőként vezető Vitalij Korotyicsnak fogalmazott: „Azt mondod, kihalófélben lévő dinoszaurusz vagyok? Egy mamut? S azon nem gondolkoztál el, hogy a dinoszauruszok korát a patkányok ideje követi? Minket, mamutokat egyszer még visszasírtok!”

S milyen igaza lett! Nem kellett egy évtizedet várni, és Oroszország a ’90-es évek végén már azt az embert kereste, aki ebben a felfordulásban rendet tesz. Ekkor többen is felemlegették Ligacsov ominózus jövendölését. Mint ahogy a pártfogoltjáról, a Szverdlovszkból a segítségével Moszkvába került Borisz Jelcinről szóló kijelentését is. „Borisz, nincs igazad!” – fordult a reformokat sürgető, a peresztrojkát bíráló Jelcinhez az SZKP 18. kongresszusán 1988-ban. Addigra a Tomszkból Jurij Andropov invitálására maga is csak 1983-ban a fővárosba kerülő Ligacsov csalódott Jelcinben. Mint ahogy bírálta egyébként a szerinte jól induló, három év után azonban kisikló peresztrojkát is. Nem véletlen tehát, hogy egyre több konfliktusa volt Gorbacsovval is.

E két legendás kijelentése mellett Ligacsov arról is elhíresült, hogy ő irányította az alkoholellenes kampányt. No, és ne hagyjuk ki a felsorolásból azt sem, hogy 1991 augusztusában a birodalom őrzőjeként támogatta a puccsistákat is, igaz a Gorbacsov megbuktatására irányuló kísérletben nem vett részt.

„Egy szó, mint száz, több okom is volt arra, hogy annak idején úgy gondoljam, a Ligacsovhoz hasonló mamutok ideje lejárt. Aztán ennyi év után el kell ismernem, hogy Ligacsov látott a pályán, és sokkal inkább figyelt az állam megőrzésére, mint a sodródó Gorbacsov és a romboló Jelcin. Mint ahogy azt is, hogy a mamutokat azért néha nem árt meghallgatni”

Sokan elgondolkozhattak most, a haláláról olvasva is azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem Jelcin, hanem Ligacsov győzi le Gorbacsovot. Ha a megújulásra szoruló Szovjetunió nem a válságokkal teli hektikus reformok, hanem a lassú fejlődés oroszosabb, mára Kína által sikerre vitt útján indul el. A párt és a Komszomol elitjéből lettek volna Ligacsov nagy bánatára akkor is a kapitalisták, ám a vadkapitalizmus tombolását megúszva, elnyújtott átalakuláson keresztül, és az erős államot megőrizve. Maradt volna a párt is, amely szép lassan az államkapitalista fejlődés útjára tereli az országot.  A szocialista táborról akkor is le kellett volna mondani, ám a Szovjetunió egy lazább föderáció útján a baltiak kilépésével talán fennmaradt volna.

„De nem is ez a lényeg a kínai fejlődés elvesztegetett lehetőségét Ligacsov halála kapcsán felemlegetők szemében. Hanem a ’90-es évek összeomlásának az elkerülése, a folyamatos fejlődés”

Mint kiszámolták, 30 év alatt a gazdaság a kínai fejlődési tempó mellett a nyolcszorosára nőtt volna, az ország megőrzi globális befolyását, Kijevben pedig például az életszínvonal a jelenleginél vagy 15-ször jobb lenne. A szeparatizmus problémájával persze együtt kellene élni, ahogy például Spanyolország is teszi mindenek előtt Katalónia miatt. Az átlag életkor pedig egyebek mellett az antialkoholista kampány miatt is hosszabb lenne, mint ma.

„De a történelemben nincs ha… Nem Ligacsov, hanem a populista Jelcin győzött, az ország pedig az ezredfordulóra a szétesés szélére sodródott. A fenti logikát tovább gondolva azonban, ha későn is, de jött Putyin, és visszatérítve az orosz fejlődést a saját útjára, megmentette a romokban lévő országot”

Jegor Ligacsovnak pedig megadatott, hogy 100 évesen lássa az általa képviselt alternatíva sikerét. Ez a a lassú átalakulást feltételező, nem a nyugati utat követő fejlődés emeli vezető globális hatalommá Kínát, teszi sikeres „kistigrissé” Vietnamot, és stabilizálta, majd tette a szétesés széléről felállva ismét globális szereplővé Oroszországot. Persze, a 20. századból ismert kommunista ideológia az egyik helyen csak dekorációként maradt meg, míg a másikon még úgy sem, de ez valószínűleg Ligacsov gondolkodásában is inkább csak eszköz volt a nagyság megőrzéséhez és a fejlődéshez. S gondolom, Ligacsovot az a legkevésbé sem zavarta, hogy a modell megújítása már nem Szovjetunió néven alakul.

Mi pedig a Ligacsov képviselte alternatíván utólag elgondolkodva leszögezhetjük, hogy mindig van más út, és nem mindig az első pillantásra vonzóbb, trendibb, és gyorsabbnak tűnő vezet minket a legmesszebbre.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK