//A legrövidebb út a fegyverszünethez
Ukrán gyerekek játszanak járőröset a Kijev közeli Sztojanka településen 2022. május 19-én #moszkvater

A legrövidebb út a fegyverszünethez

MEGOSZTÁS

Bármilyen cinikusan hangzik is, a jelenlegi erőviszonyok, és a kirajzolódó trendek mellett a fegyvernyugváshoz, és egy mégoly törékeny stabilitás kialakulásához az tűnik a legrövidebb útnak, ha az agresszor győzelmet hirdethet. Lényegében erről beszélt Henry Kissinger is. Kérdés persze, hogy ehhez Oroszországnak mekkora területet kell megszereznie, és képes-e erre?

Ukrán gyerekek játszanak járőröset a Kijev közeli Sztojanka településen 2022. május 19-én #moszkvater
Ukrán gyerekek játszanak járőröset a Kijev közeli Sztojanka településen 2022. május 19-én
Fotó:EUROPRESS/Sergei CHUZAVKOV/AFP

Jól megkavarta az orosz-ukrán háború két nagy információs buborékjában élőket két ismert amerikai. Az orosz buborékban élők egyszer csak azon kapták magukat, hogy lelkesen bólogatnak egy amerikai gondolkodónak, aki nagyjából azt mondja, amit ők is gondolnak. Annak ellenére, hogy amerikai, Henry Kissinger ebben a táborban a reálpolitika utolérhetetlen gurujává magasztosult. Sokat segített e trauma megélésében, hogy közben az „ősellenség” Soros György is megszólalt, s természetesen hozta magát. A véleményét mindenről elmondó filantróp mentőövet dobott a nyugati buborékban Kissinger mondatain megütköző csalódottaknak is.

„S még mielőtt az atlantista „demokraták” elfáradtak volna a geopolitikai guru pocskondiázásában, szellemi képességeinek taglalásában, jött Soros, aki „megmondta az igazságot”, és helyreállt e buborékban is a lelki béke. Lehetett tovább szapulni a másik tábort. A racionalitást legyűrte a riogatással vegyes morális felsőbbrendűség, folytatódhatott a fekete-fehér gondolkodás”

De nézzük, mivel kavarta össze a leegyszerűsítő gondolkodást Henry Kissinger? A veterán amerikai diplomata azt merte mondani, hogy Ukrajnának a béke érdekében területi engedményeket kell tennie Oroszország felé. Egyúttal felszólította a Nyugatot, hogy ne próbáljon megsemmisítő vereséget mérni az orosz erőkre Ukrajnában, mert ez Európa hosszú távú stabilitására nézve katasztrofális következményekkel járna. Kissinger szerint nem szabad hagyni, hogy a háború sokáig elhúzódjon. Kissinger szerint fontolóra kell venni, hogy a Nyugat szólítsa fel, és kényszerítse Ukrajnát, hogy olyan feltételek mellett kezdjen tárgyalni, amelyek nagyon messze elmaradnak a jelenlegi háborús céljaitól. S ha ez még nem lett volna elég nagy pofon a háborúba és Oroszország végleges térdre kényszerítésébe magukat túlságosan beleélőknek, a veterán külpolitikus mindehhez még hozzátette, hogy

„Oroszország 400 éven át Európa nélkülözhetetlen része, és kritikus időszakokban az európai erőegyensúly garanciája volt. Az európai vezetőknek nem szabad szem elől téveszteniük a hosszabb távú kapcsolatot, és nem szabad megkockáztatniuk, hogy Oroszországot állandó szövetségre kényszerítsék Kínával”

„Remélem, az ukránok hősiességéhez bölcsesség is társul” – mondta Kissinger, a legendás reálpolitikai érzékével azt tanácsolva Kijevnek, hogy az ország számára a megfelelő szerep inkább a semleges ütközőállam lenne.

A zavarodottság még érezhető volt, amikor jött Soros György, és a Project Syndicate hasábjain „helyreállította a fejekben a rendet”. Soros szerint alapjaiban rázta meg Európát Oroszország Ukrajna elleni inváziója, és a régi európai status quo a háború kimenetelétől függetlenül soha többé nem áll már vissza. Aztán az üzletember pillanatok alatt eljut kedvenc elméletéhez, és szerinte a támadás senkit sem érhetett meglepetésként, hiszen a világban egyre intenzívebb küzdelem zajlott a nyílt társadalom és a zárt társadalom közt. Aztán megnevezi a nyílt társadalom két legnagyobb ellenségét, Oroszországot és Kínát. Úgy látja, hogy az autokrácia felé való elmozdulásban szerepet játszott a mesterséges intelligencia is, illetve a pandémiás helyzet. Az orosz-ukrán háborúról szólva Soros szerint Putyin már veszített, ám nem hajlandó elismerni a vereséget és inkább változtat a stratégiáján. Aztán csak kiböki, hogy most az ukrán haderő kifejezetten nehéz helyzetbe kerül. S milyen megoldást is ajánlhatna, mint azt, hogy az egész világnak össze kell állnia és erőforrásokat kell biztosítania az ukrajnai háború lezárására.

„Eszmefuttatását Soros György egyáltalán nem meglepően azzal zárja, hogy a legjobb és talán az egyetlen útja a civilizációnk megőrzésének, ha legyőzzük Putyint”

Hiába mondta azonban meg Soros György a tutit, a nyugati világ mintha három hónap után kezdene belefáradni a háborúba. Közben pedig az orosz hadsereg magára talált, és a Donbasszban kérlelhetetlenül nyomul előre. Ugyanakkor az ukrán oldalon egyre inkább kimerülőben vannak az erőforrások, a gazdaság romokban, jelentkezik az üzemanyag hiány, fogy az igazán hadra fogható katona, és a nyugati fegyverszállítások sem tudják rövid távon megfordítani a háború menetét. Legfeljebb elhúzódnak a harcok, közben azonban pusztul egy ország. De egyre nagyobb bajban van Európa is, és a józanul gondolkodók már szeretnék, ha véget érne ez az egész rémálom.

„Közben Oroszország mintha egyre ráérősebb lenne. Lassan és szisztematikusan nyomul előre, fél szemmel pedig Európára pillantgat, vajon meddig bírja még ezt az állapotot. Mert ne feledjük el, a szankciók nemcsak Oroszországot gyengíthetik, hanem az Európai Uniót is. Kérdés, hogy ezt Brüsszel egyáltalán felismeri-e”

Egyre többen kezdik felismerni. Hiszen nemcsak Kissinger beszélt arról, hogy a háború elkerülhetetlen végeredmény egy kompromisszum lehet, amely megőrzi az ukrán szuverenitást, de Oroszországnak átenged némi területet. S nem kellene-e a Nyugatnak nyomást gyakorolnia Kijevre, hogy fogadja el ezt a valóságot, mielőtt még több emberéletet veszítene? Ez az ötlet pedig nem máshol vetődött fel, mint a New York Times egyik vezércikkében. No, ez aztán a csapás a háborúba és a morális kioktatásba beleszerelmesedett liberálisoknak. Kijevben ezt olvasva egyszerre háborodtak fel, és bizonytalanodtak el a nyugati elit elszántságát illetően.

„Nem véletlenül, hiszen egyre többen mondják ki, hogy Ukrajna döntő katonai győzelme Oroszország felett, amelyben Ukrajna visszaszerzi az összes területet, amelyet Oroszország 2014 óta elfoglalt, nem reális cél. Sőt, azt is mind gyakrabban hangzik el nyugati körökben is, hogy Ukrajna még nyugati katonai segítséggel is biztosan veszíteni fog”

Az említett vezércikk is érezteti, hogy a háború folytatását illetően még washingtoni körökben is viták vannak. Igaz, a háború kirobbanása előtt azok voltak többségben, akik szerint Ukrajna még nyugati katonai segítséggel is biztosan veszíteni fog. Mint John Maersmeier is rámutat, kezdetben az volt a cél, hogy megnehezítsék az oroszok dolgát. Amikor azonban kiderült, hogy némi amerikai segítséggel igen jól helytállnak az ukránok a harctéren, akkor az új cél az lett, hogy legyőzzék az oroszokat. Ez ebben a formában Mearsheimer szerint rossz amerikai politika, mert a realista iskolát képviselő politológus szerint az egyetlen körülmény, amely mellett elképzelhető, hogy az oroszok atomfegyvert használjanak, ha egzisztenciális fenyegetés éri őket, márpedig ez az. Szerinte az oroszok Nyugat-Ukrajnában vethetnek be atomfegyvert.

„Joe Biden és a mögötte állók most még úgy gondolja, hogy jó esély van Oroszország kifektetésére, teljes meggyengítésére. Ezt támogatják a britek, a lengyelek és a baltiak is. A háború alakulása, a  eleste azonban sokakat elgondolkoztathat, és felerősödhet azoknak a hangja, akik szerint az életeket mentő diplomáciai megoldás kikényszerítése előnyösebb lenne, mint az Egyesült Államok és Oroszország katonai konfrontációjának megkockáztatása”

De ha Volodimir Zelenszkij egyre ingerültebb nyilatkozatait figyeljük, akkor azt is láthatjuk, hogy a kompromisszum kikényszerítése egyre több európai politikus részéről felmerül. Így például az ukrán elnök felháborodottan említette, hogy Emmanuel Macron francia elnök arra kérte őt, a béke fejében adjon át földet. De Mario Draghi az olasz miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár is beszélt arról, hogy tűzszünetre törekednének, és azt sejtették, hogy ez a megállapodás ukrán területen hagyná az orosz csapatokat. Az utóbbi napokban mintha Zelenszkij is puhulna. Így elismerte, hogy a háború végül a tárgyalásokkal érhet véget. Igaz, ehhez hozzátette, hogy előbb ki akarja vonni az oroszokat Ukrajnából, és kizárta a területi engedményeket.

„Természetesen orosz oldalon is sokakat meglepne egy közeli kompromisszum. Mert sokan gondolják úgy, hogy egy korai megegyezés csupán lehetővé tenné a Nyugat és Ukrajna számára, hogy később újra felfegyverkezzenek egy újabb háborúra”

S úgy tűnik, hogy orosz érdekek szempontjából nézve a dolgokat, most tényleg nem tűnik sem ésszerűnek, sem pedig reálisnak a háború leállítása. A Donbassz elfoglalásáig semmiképp. Addig a háború biztosan folytatódik. Már csak azért is, mert egyelőre egyik fél sem hiszi el, hogy veszíthet. Sőt, győzelmi kényszerben van. Ez azonban a következő két hónapban változhat. Ha a Donbasszban megakad, és túlságosan elhúzódik az orosz előrenyomulás, akkor Moszkva idővel tárgyalásokra és tűzszünetre kényszerülhet. Egyelőre azonban nem így néz ki a helyzet. Sőt! Ha a mostani felőrlő taktika a jelenlegi ütemben folytatódik, és megtörik az ukrán ellenállás, akkor az orosz csapatok aligha állnak meg. Tovább mennek, és megpróbálják Ukrajnát teljesen elvágni a Fekete-tengertől.

„A nagyjából a Harkiv-Umany civilizációs törésvonaltól délre eső területek orosz kézre kerülése a Ukrajna nyugati felfegyverzése ellenére is olyan egyensúlyt teremthet, amely mindkét felet tárgyaló asztalhoz ültetheti. Ez a békét nem, stabilitást talán hozni képes egyensúlyi állapot megfelelhet annak a feltételezésnek is, hogy Ukrajna nem tud győzni, Oroszország pedig veszíteni”

E logika mentén tehát úgy tűnik, hogy a megnyugvást hozó tűzszünethez a jelenlegi erőviszonyok mellett az vezet, ha az agresszor Oroszország a saját biztonsága, a megszállt terület fenntarthatósága, és Ukrajna kellő meggyengítése szempontjából olyan helyzetet képes kialakítani, amelyet győzelemként tud eladni otthon, és amellyel a másik hadviselő felet, valamint a nyugati közösséget kompromisszumra kényszerítő erőt demonstrál. Ez egyben azt is jelentené, hogy ha Ukrajna nem is lenne semleges, a Balti- és a Fekete-tenger között nem alakulhatna ki összefüggő oroszellenes övezet. Az összes többi forgatókönyv ennél elhúzódóbb háborút feltételez, hiszen Ukrajna jelen állapotában győzni nem képes, legfeljebb elhúzhatja a háborút, és ez már a világot is elgondolkodtatja. Persze, ehhez Ukrajnának is lesz még egy-két szava, azonban az erőforrásai fogytán, így nem látszik esély arra, hogy belátható időn belül ellentámadásba menjen át. Hogy ez így lesz-e, nem tudjuk, legfeljebb feltételezzük. Az azonban biztosnak tűnik, hogy ezt a háborút az dönti el, hogy ki bírja tovább erővel, s ebben Oroszországnak nagyobbak a tartalékai.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.