//A lázadó sprinter és Biden sütije
„Joe Biden addig a két percig segíti a belarusz ellenzéket, amíg éppen szemtől szemben állnak, aztán elfelejtődik minden, mert a nagypolitika nem az ilyen fotózásokon, hanem az irodák mélyén formálódik” #moszkvater

A lázadó sprinter és Biden sütije

MEGOSZTÁS

A Belaruszt felforgató, a rendszert azonban megdönteni nem tudó elnökválasztás, majd az ezt követően kezdődött tüntetések évfordulójának közeledtével sűrűsödnek az események Belarusz körül. Joe Biden fogadta az ellenzék vezérét, Szvetlana Tyihanovszkaját, a tokiói olimpiáról pedig „felzaklatott érzelmi állapota” miatt akarata ellenére akartak a belarusz csapat vezetői hazaküldeni egy atlétát. Áll a bál a nemzetközi sajtóban, de Alekszandr Lukasenko elnököt ez nem zökkenti ki lelki nyugalmából.

„Joe Biden addig a két percig segíti a belarusz ellenzéket, amíg éppen szemtől szemben állnak, aztán elfelejtődik minden, mert a nagypolitika nem az ilyen fotózásokon, hanem az irodák mélyén formálódik” #moszkvater
„Joe Biden addig a két percig segíti a belarusz ellenzéket, amíg éppen szemtől szemben állnak, aztán elfelejtődik minden, mert a nagypolitika nem az ilyen fotózásokon, hanem az irodák mélyén formálódik”
Fotó:EUROPRESS/The White House/AFP

„Nem megyek vissza Belaruszba!” – üzente a tokiói repülőtérről Krisztina Timanovszkaja. A 24 éves atléta előtte az edzőivel különbözött össze, akik a sprintert a 4×400-as váltóban is el akarták indítani. Ilyenre már volt példa, hogy egy kétszázas futó négyszázon is indul a váltóban, a belarusz sprinter azonban erre nem volt hajlandó, és óriási hisztit vágott ki. Indulatos Instagram posztban bírálta a csapat vezetését, közölve egyúttal, hogy az edzők hanyagsága miatt ő nem fogja feláldozni a 200-as futamát. Később hozzátette, hogy nem reagált volna ilyen dühösen, ha a nevezése előtt vele is egyeztetnek. A vezetés azonban úgy cselekedett, ahogy szokott. Erre vasárnap a csapat vezetői közölték vele, hogy pakoljon össze, mert megy haza. A hivatalos indok a sportoló megrendült érzelmi-pszichikai állapota volt, Timanovszkaja azonban később közölte, hogy őt nem vizsgálta meg senki, és ez hazugság.

„A belarusz sportoló a NOB segítségét kérte, a repülőtéren pedig belarusz csinovnyikok és rendőrök kíséretében fotózták le. A gép azonban nélküle szállt fel”

A botrányos ügyet azonnal felkarolta egy belarusz ellenzéki alapítvány, és a világ nagyrészt rajtuk és egy meglepően jólértesült újságírón keresztül tájékozódik az eseményekről. Telegram csatornájukon közzétették, hogy Timanovszkaja biztonságban van a tokiói repülőtéren, a rendőrökhöz fordult, így nem tudott felszállni az isztambuli járatra. Az őrsön elmondta, hogyan paterolták ki a belarusz vezetők az olimpiai faluból, és az ügyében döntésre vár. Furcsa módon állítólag előkerült egy 20 perces hangfelvétel is, amelyen Timanovszkaja és vezető edzője beszélnek egymással. A felvétel szerint az edző állítólag megfenyegette a sportolót, ha nem hallgat rá, és nem tér vissza Minszkbe, akkor nagy valószínűséggel „öngyilkos lesz”. Timanovszkaja állítólag menedékjogot kért, és Ausztriába vagy Németországba akar menni. Aztán bejött a papírforma, és az atléta Lengyelországtól kért és kapott menedékjogot. Előtte azonban még felajánlották ezt a csehek is, a korábban szóba jött többi uniós ország pedig fellélegezhetett, hogy kimarad ebből a konfliktusból. Egyelőre legalábbis. Lengyelország és az itt élő belarusz ellenzék pedig örülhet, hogy újabb sztorival fokozhatja a a nyomást a médiában Minszkre. Hogy ez véletlenül hullott az ölükbe, avagy ebben segítettek is, még nem tudjuk. Ennyi idáig a történet, a világsajtó felkapta az újabb Belarusz körüli botrányt, a minszki kommentárok pedig azt feszegetik, hogy a hidegháborúból már ismert módon Timanovszkaját nagy pénzek ígéretével Nyugatról megkörnyékezték, hogy hagyja el az országot.

„Pedig inkább arról van szó – néhány gyanús körülmény ellenére egyelőre vessük el a tudatos provokáció és a kitervelt akció verzióját –, hogy a választási eredmény <korrekciójával> Lukasenko egy éve kiengedte a szellemet a palackból, és egyre többen érezték meg a szabadságot, emelik fel a fejüket, és úgy reagálnak a hatalmi túlkapásokra, mint tette azt Timanovszkaja. Ez azonban a hatalmat nem igazán érdekli, nem tud, és nem is igazán akar váltani”

Hogy mi lesz a belarusz atlétával, az gyorsan eldől, a jelenlegi helyzetben jó eséllyel befogadja valamelyik ország. Ez azonban nem rengeti meg a belarusz rendszert, mint ahogy a tavaly fél éven át tartó utcai tiltakozások nyomán sem rendült meg. A hatalom magabiztosságát jól mutatják Lukasenko legutóbbi kijelentései. A belarusz elnök nem siet az alkotmány módosításáról beígért referendummal, de azért megígérte, hogy legkésőbb jövő februárig biztosan sor kerül erre. Ugyanekkor Lukasenko nem mellesleg kijelentette, hogy nem kötelező az állami szolgálatban maradniuk azoknak, akik nyíltan felléptek az ország politikai irányvonalával szemben. Ez – tette hozzá az elnök – nem csak a hivatalnokokat érinti, hanem mindazokat, akik az államtól kapják a fizetést. Így például a pedagógusokat is.  S hogy szavainak nyomatékot adjon, a Nyugatnak üzenve bejelentette, hogy egy agresszió esetén az orosz hadsereget is segítségül hívja a szövetségi állam megvédésére.

„Lukasenko tehát magabiztos. Az ellenzéki tüntetések kifulladását, de akár a Nyugat felemás szankcióit látva lehet is. Persze, azért azt is látja, hogy változtatásokra szükség van, de hogy mekkorára gondol, az majd az alkotmány módosításának tervezetéből derül ki legelőbb”

S hogy mennyire biztos önmagában a belarusz elnök, azt kiderül az ellenzék szimbolikus vezetője, Szvetlana Tyihanovszkaja minapi amerikai útjára tett reagálásából is. Lukasenko a tőle megszokott ironikus stílusban utasította a miniszterelnökét, hogy azonnal küldjön Tyihanovszkajának néhány zacskó sütit, mert a hölgynek ez láthatóan hiányzik. Az elnök az ellenzéki politikus által feladott labdát ütötte le így, az amerikai elnökkel folytatott nagyjából tíz perces találkozójáról beszámolva ugyanis Tyihanovszkaja arról beszélt, hogy Biden egy halom süteményt adott neki. Lukasenko azonban nem elégedett meg ennyivel, ehhez még fennhangon hozzátette, hogy jól ismeri ő az amerikai elnököket, és

„Joe Biden addig a két percig segíti a belarusz ellenzéket, amíg éppen szemtől szemben állnak, aztán elfelejtődik minden, mert a nagypolitika nem az ilyen fotózásokon, hanem az irodák mélyén formálódik”

Mit mondjunk erre? A belarusz elnöknek igaza van. Mint ahogy azt is jól érzi, a Fehér Ház mennyit vacillált azon, hogy fogadja a belarusz ellenzék szimbolikus alakját, aki szerint a „szabad világ” vezetőjének morális kötelessége a belarusz demokratikus fordulat támogatása. Ebben Tyihanovszkaja biztos lehet, ezt jelzi, hogy kéthetes útján fogadta Antony Blinken külügyminiszter, Jack Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó és Julie Fisher minszki nagykövet is. A Blinken által neki szánt tíz percből és a sütikből azonban azt is megérthette, hogy Washington milyen messze megy az általa követelt szektorális szankciókkal. Mint ahogy az amerikai elnök visszafogottságából az is látszik, hogy a Fehér Ház Tyihanovszkaja politikai súlyával is tisztában van.

„Ezt maga az ellenzéki politikus árulta el azzal, hogy a sütit nevezte meg a találkozó legnagyobb eredményeként és egyben egyetlen konkrétumaként. A találkozó tényével ettől függetlenül Biden az ellenzék vezéréből a nemzet vezetőjévé emelte Tyihanovszkaját, ami nemcsak a hatalomnak, de az ellenzék több ismert alakjának sem nagyon tetszik”

Nem segítenek Tyihanovszkaja elfogadtatásában az ellenzéki bloggerből kénytelen-kelletlen a belarusz média sztárjává avanzsált Roman Protaszevics kijelentései sem. A háziőrizetben lévő, a Ryanair leszállított gépén „hazatért” Protaszevics újra ott az interneten is, a Twitteren jelentkezett be, és senkit sem meglepve egyebek mellett elmondta, nincs a tervei között, hogy elhagyja az országot. Tegyük hozzá, ha lenne, sem tehetné, ám azt a kijelentést kevesen várták tőle, hogy tiszteli Lukasenko elnököt. Mint ahogy korábban azon is sokan meglepődhettek, ahogy nyilatkozataiban kitálalt az ellenzékről. Tyihanovszkajáról például elmondta, hogy a hivatalos Minszk nagyon jól látta, hogy ez a hölgy alkalmatlan politikusnak, a nemzet vezetőjének szerepére pedig végképp, és ezért engedte egyáltalán indulni.

„S ez akkor is kellemetlen lehet Tyihanovszkajáéknak, ha tudjuk, hogy Protaszevics jól felmérve a helyzetét, alkut kötött a hatalommal”

Itt tartunk most, majd egy évvel az ominózus elnökválasztás után. A belarusz sprinter csinovnyikokkal szembeni bátor tokiói fellépése jól mutatja, hogy az országban sok minden megváltozott, Lukasenko magabiztossága azonban azt is nyomatékosítja, hogy ez nem a hatalom. Az egyelőre visszaverte a támadásokat, ezzel időt nyert arra is, hogy átgondolja, miként alakítsa át a rendszert úgy, hogy kiengedje a gőzt, ám az alapok azért ne változzanak. Hogy ez mennyire sikerül majd, azt idővel szintén meglátjuk. Ezt azonban valószínűleg nem várná meg Krisztina Timanovszkaja, és ha már így alakultak a dolgai, akkor a tokiói kaland után jobbnak látja Varsóban landolni.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.