//A kétszer aláírt kapituláció
Georgij Konsztantyinovics Zsukov előtt Wilhelm Keitel szintén aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot #moszkvater

A kétszer aláírt kapituláció

Éppen 75 évvel ezelőtt, 1945. június 24-én, Moszkvában rendezték meg a győzelmi parádét. Legalább ennek a napnak az időpontjában nincs vita, a második világháború európai befejezéseként ugyanis máig két napot ünnepelnek. Oroszországban május 9-én ünneplik a Győzelem Napját, míg a nyugati világ május 8-át tartja a V-E Day (Victory in Europe Day), azaz az Európai győzelem napjának. Bármilyen hihetetlen, de mindkét oldalnak teljesen igaza van.

Georgij Konsztantyinovics Zsukov előtt Wilhelm Keitel szintén aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot #moszkvater
Georgij Konsztantyinovics Zsukov (jobbra) szintén aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Sokakban merült már fel – teljes joggal –, vajon miként lehet az, hogy van olyan ország, ahol május 8-án, míg máshol május 9-én ünneplik hivatalosan a II. világháború európai végét, a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek győzelmét a náci Németország felett. Ma, a hetvenöt esztendővel rendezett moszkvai győzelmi parádé emléknapján próbálunk választ adni a fenti ellentmondásra. A magyarázat  akár egyszerű is lehetne. A Szovjetunió presztízs okokból nem fogadta el azt, hogy a náci hadsereg nevében Alfred Jodl vezérezredes a nyugati szövetségesek reimsi főhadiszállásán aláírta a német kapitulációs egyezményt, és ezért egy nappal később Georgij Konsztantyinovics Zsukov előtt Wilhelm Keitel szintén aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot.

A válasz egyáltalán nem ilyen egyszerű. Ugyanis senki se feledkezzen meg róla – és ezt maga a nyugati szövetséges hadak főparancsnoka, az amerikai Dwight „Ike” Eisenhower is nem egyszer megtette –, hogy a Vörös Hadsereg mindenki másnál többet tett a Wehrmacht legyőzéséért.

„Míg például a szövetségesek az ellenfél 176 hadtestét semmisítették meg, addig a Vörös Hadsereg 607-et, vagyis négyszer annyit”

A győzelemért hozott áldozatáért tehát a Berlint is bevevő Zsukov marsall, és maga a Szovjetunió is megérdemelt ennyit. Vagyim Arisztov Budapesten élő orosz történész-újságíró 2005-ben megjelent cikkében leírta, hogy Oroszország elvetette a sztálini elveket és a kommunizmus eszméjét, de sosem vethetik el annak a győzelemnek a jelentőségét, amelyért olyan hatalmas árat fizettek. A kutató által ismertetett közvélemény-kutatások adatai szerint az orosz lakosság 91 százaléka számára bír kiemelkedő jelentőséggel az, hogy május 9. a Győzelem napja. Nem véletlen, hogy a legkülönfélébb nemzetiségű orosz polgárok 87 százaléka a Nagy Honvédő Háborúban kivívott győzelemre a legbüszkébb.

„Elvitathatatlan ugyanis, hogy a náci birodalom eltiprásáért a Szovjetunió hozta a legnagyobb áldozatot”

Arisztov tanulmányában leírta, hogy az áldozatok száma körül mind a mai napig vitatkoznak a történészek. A kutató szerint a számháborút maga Sztálin kezdte, ugyanis a generalisszimusz megpróbálta elleplezni a szörnyű valóságot, és 7 millió áldozatról beszélt. Nyikita Hruscsov már 20 milliót emlegetett, míg manapság az orosz és más nemzetiségű tudósok, történészek úgy vélik, az elesettek száma legkevesebb 26-27 millió – van, aki 32 milliót, más 42 milliót is emleget – embert tesz ki. Márpedig ez a „minimalizált veszteség” is azt jelenti, hogy

„a Szovjetunió legalább 9-10 millióval több embert veszítettek a II. világháborúban, mint – beleértve Németországot – Európa többi országa együttvéve”

Nem véletlen, hogy a fellelhető dokumentumok alapján csak Oroszországban léteznek úgynevezett özvegyfalvak. Olyan települések, ahová a frontra behívott férfiak közül egyetlen egy sem tért vissza.

Mindeközben nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az 1945. február elején tartott jaltai konferencián Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Sztálin megállapodtak abban, hogy egyikük sem kezd külön tárgyalásokba a náci Németországgal, valamint csak a feltétel nélküli megadást fogadják el.

„Ez pedig az jelenti, hogy a német fegyverletétel csakis a három szövetséges nagyhatalom előtt lehetséges olyan náci katonai parancsnok aláírásával, aki abban a pillanatban a legmagasabb tisztségű parancsnok”

És a szövetségesek ehhez is tartották magukat, holott a különböző náci vezetők mindent megpróbáltak azért, hogy kihasználják az amerikai és az angol politikában jelentkező szovjetellenességet, és külön békejavaslatot tettek nekik. A céljuk az volt, ne kelljen a Vörös Hadseregnek megadniuk magukat. Az első próbát a végjátékban 1945. április 24-én Himmler tette, majd Adolf Hitler öngyilkossága után (1945. 04. 30.) a birodalom vezetője Karl Dönitz tengernagy is hiába kezdett többször is tárgyalásokat. Eisenhower közölte, hogy a német kapituláció csak egyidejűleg, valamennyi fronton történhet meg. Pedig a három vezető között már kezdtek előjönni a nézeteltérések. Sztálinnak nem volt túl sürgős a fegyvernyugvás, mert igyekezett minél mélyebben behatolni Európába, Churchill viszont pont ennek megakadályozására sürgette a békét. Roosevelt viszont kerülni akarta a felesleges emberi és anyagi áldozatokat, de ragaszkodott Jalta szelleméhez.

„A német hadak egyre-másra tették le a fegyvert a nyugati szövetségesek előtt, miközben kettőzött erővel próbálták meg az orosz seregeket valahogy feltartóztatni”

1945. május 2-án életbe lépett az olaszországi német csapatok három nappal korábban aláírt fegyverletétele. Május 4-én megadták magukat a Wehrmacht dániai, hollandiai és norvégiai erői, míg május 5-én a német fegyveres erők minden szárazföldi, légi és tengeri haditevékenységet beszüntettek. Május 6-án Dönitz még egy kísérletet tett Eisenhowernél. Azt ajánlotta, hogy a német csapatok azonnal beszüntetnek minden harci cselekményt, ha viszonzásul 4 nap szabad mozgást biztosítanak számukra, vagy 1945. május 8-án írják alá a kapitulációt, amely csak 48 óra elteltével lép hatályba. Ugyanis az összeomlott birodalom minél több polgárát akarta nyugatra menteni. Az amerikai főparancsnok megint elutasította az ajánlatot, és Jalta szellemében azonnali és feltétel nélküli megadást követelt.

Dönitz belátta, nincs más lehetőség, így 1945. május 7-én 2 óra 41-kor Alfred Jodl vezérezredes aláírta Reimsben a feltétel nélküli, minden frontra érvényes kapitulációt, amely az okmány szerint 1945. május 8-án 23 órakor lépett életbe. A szövetségesek részéről a dokumentumot Eisenhoweren kívül Bedell Smith amerikai tábornok, vezérkari főnök, François Sevez francia tábornok írta alá. Valamint a Szovjetunió képviseletében ellátta azt kézjegyével Ivan Szuszloparov tábornok is. Azaz minden a jaltai megegyezés szellemében történt.

„Ám Sztálin egyszerűen nem fogadta el kapitulációnak a reimsi szerződést. Szuszloparovot azonnal visszarendelték Moszkvába”

A történészek 1945. május 11. után semmilyen konkrét adattal nem találkoztak vele kapcsolatban. Egyesek szerint Szibériába száműzték, mások szerint semmi baja nem lett. Vannak olyan történészek, akik szerint egyébként Szuszloparovnak semmilyen felhatalmazása nem volt az aláírásra. Sztálin kezére játszott az is, hogy a nyugati fronton minden katonai műveletet befejező németek a keleti fronton tovább harcoltak, ráadásul kapóra jött a generalisszimusz számára, hogy Jodl nem a legmagasabb rangú német katonatisztje volt a Wehrmachtnak. Sztálin kitartott a berlini helyszín mellett, végül a nyugati szövetségesek elfogadták a követelését, és egy nappal később, 1945. május 8-án Berlinben, a karlshorsti katonai műszaki iskola nagytermében éjfél után pár perccel írta alá Wilhelm Keitel, a Wehrmacht főparancsnoka a végleges fegyverletételi okmányt. Moszkvában ekkor már május 9-ét írtak, Londonban és Washingtonban viszont még csak 8-át. A győztesek részéről Zsukov marsall mellett Eisenhower helyettese, Carl Spaatz amerikai tábornok, Arthur Tedder, a brit légierő marsallja, és Jean de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka írta alá az okmányt.

A NÉMET KAPITULÁCIÓ OKMÁNYA
  1. Mi alulírottak, a német véderőfőparancsnokság nevében ezennel kijelentjük, hogy az összes ez idő szerint német parancsnokság alatt álló szárazföldi, tengeri és légierők feltétel nélkül kapitulálnak a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és egyidejűleg a Vörös Hadsereg főparancsnoksága előtt.
  2. A német véderőfőparancsnokság haladéktalanul kiadja a parancsot az összes német katonai, haditengerészeti és légügyi hatóságoknak, valamint az összes német ellenőrzés alatt álló fegyveres erőknek, hogy 1945. május 8-án közép-európai idő szerint 23 óra 01 perckor szüntessenek be minden aktív katonai műveletet, maradjanak az ebben az időpontban elfoglalt állásaikban és teljesen fegyverezzék le magukat, átadva fegyvereiket és felszerelésüket a helyi szövetséges parancsnokoknak vagy a szövetséges főparancsnokságok által kijelölt tiszteknek. Egyetlen hajót, tengeri járművet vagy repülőgépet sem szabad elsüllyeszteni, illetőleg elpusztítani, sem azok törzsét, gépezetét vagy felszerelését, sem pedig különféle gépeit, fegyverzetét, készülékeit és általában semminemű hadviselésre alkalmas technikai eszközeit megrongálni.
  3. A német véderőfőparancsnokság haladéktalanul továbbítja az illetékes parancsnokokhoz a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és a Vörös Hadsereg főparancsnoksága által kiadott további parancsokat és gondoskodik azok végrehajtásáról.
  4. Ez a katonai kapitulációs okmány nem érinti azt a lehetőséget, hogy olyan általános kapitulációs okmány jöjjön létre és lépjen ennek helyére, amelyet az Egyesült Nemzetek részéről vagy nevében előírnak Németország, valamint a német fegyveres erők egészére vonatkozóan.
  5. Abban az esetben, ha a német véderőfőparancsnokság, vagy az ellenőrzése alatt álló egyes fegyveres alakulatok nem járnának el a jelen kapitulációs okmány értelmében, a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és a Vörös Hadsereg főparancsnoksága meg fogják tenni az általuk célszerűnek tartott megtorló egyéb intézkedéseket.
  6. A jelen okmány angol, orosz és német nyelven készült. Csak az angol és az orosz szöveg a hiteles.
Kelt Berlinben, 1945. május 8-ik napján.

„Ám innentől kezdve a nyugati szövetségesek a „V-E napot”, az európai győzelem napját május 8-án ünnepelték, míg a Szovjetunió május 9-én. Ráadásul egyik sem az európai háború utolsó napja, ugyanis egyes német erők csak a háború hivatalos befejezése után adták meg magukat”

A helgolandi német alakulatok május 11-ig kitartottak, Prágát május 12-én foglalták el a szovjet hadak, míg Jugoszláviában május 14-én tették le a fegyvert az ott harcoló náci egységek. A felsoroltakból a prágai csata volt a legérdekesebb. Úgy tűnt, hogy Patton tábornok Pilsennél álló hadai elindultak a cseh főváros felszabadítására, ám Truman elnök parancsára Eisenhower visszarendelte Patton katonáit. Mindeközben az amerikai seregek érkezésében bízó cseh ellenállási mozgalom fölkelést robbantott ki Prágában, akik magukra hagyatva súlyos veszteségeket szenvedtek.

A teljes pusztulástól a Vlaszov hadsereg – olyan orosz katonákból állt, amely a Sztálin és a bolsevik rendszer ellen harcolt 1944-től a németek oldalán – mentette meg Prágát, megállítva egy a cseh főváros felé tartotó német páncélos hadosztályt. Maga Andrej Andrejevics Vlaszov tábornok az 1941-es német invázió alatt részt vett a Szovjetunió védelmében, mint „Moszkva védelmezője” megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet. Ám 1942-ben elfogták a németek, és a Wehrmachttal együttműködve létrehozta a „Orosz Felszabadító Hadsereg” (ROA) hadosztályait. Azonban a prágai tette nem mentette meg őt. A nyugati szövetségesek kiadták a szovjeteknek, és Sztálin 1946. augusztus 1-én bitóra küldte. Hazaárulás címén hadseregének legtöbb katonáját is kivégezték.

„Visszatérve a karlshorsti katonai műszaki iskola nagytermében aláírt kapitulációs dokumentumra, sokáig nem lehetett tisztázni a két aláírás körül lengedező legendákat, melyek aztán a világégést követő hidegháborúban is szerepet játszottak”

A május 8-i aktus helyszíne 1967-től közös, NDK-szovjet kezelésben, de nem titkoltan a moszkvai központi katonai múzeum részlegeként „A fasiszta Németország nagy honvédő háborúbeli feltétel nélküli kapitulációjának múzeumaként” működött. A német újraegyesítést követően, 1995 májusa óta a német-orosz múzeumnak (Deutsch-Russische Museum) ad otthont, és az intézet három kutatója – Jürgen Danyel, Lars Karl és Jan-Holger Kirsch – tudományos munkájában ezekre a legendákra is megkereste a választ.

A szakemberek öt pontban választották szét egymástól az aláírások körül keletkezett legendákat és a valóságot. Egyértelműen kijelentették, mind a reimsi, mind pedig karlshorsti fegyverletétel valós, mert mind a két aktuson részt vettek mind a négy szövetséges katonai hatalom képviselői. Reimsben nem a kapituláció előkészítő jegyzőkönyvét írták alá, azt a Szovjetunió illetékesei is ismerték. Sőt, tartalmáról röplapokat szórtak a német csapatok állásaiba. Legendának tartják, hogy a második aláírásra csak azért került sor, mert Sztálin haragra gerjedt, és így a karlshorsti ceremónia kizárólagos célja az ő megbékítése lett volna.

„A valóság, hogy Jodl személyében csupán a tényleges parancskiadási joggal nem rendelkező német vezérkari főnök írt alá, ami a briteket sem elégítette ki, így az oroszok mellett ők is követelték az újabb kapitulációt”

A három kutató azt is kiderítette, hogy nem igazak azok a találgatások, miszerint Karlshorstban azért jutottak el csak éjfél után az aláírásokig, mert a szövetségesek vitáztak volna a pontos szövegen. Egyszerű technikai akadályok támadtak, hiszen órákba teltek a pontos orosz és angol nyelvű fordítások és azok összevetéseinek elkészítése.

Egy azonban biztos, a 75 évvel ezelőtti Győzelmi parádén Moszkvában egy olyan világháborúban aratott győzelmet ünnepeltek, amely a történelem folyamán a Föld teljes egészére kiterjedő háború volt. Összesen 61 állam, az akkori emberiség 80 százaléka vett részt benne, 40 ország területén és az összes óceánon folytak harcok, 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok számát 27, a civilekét 25 millióra teszik.

MEGOSZTÁS