//A keleti nyitás és a mozgástér
„A keleti nyitás célja mindenek előtt a 90 százalék körüli európai uniós gazdasági függés csökkentése, EU-n kívüli kereskedelmi forgalomnak az összes harmadára növelése” #moszkvater

A keleti nyitás és a mozgástér

MEGOSZTÁS

Néhány hónapja még úgy tűnt, ha lassan is, de jó évtized után kezdenek beérni a keleti nyitás gyümölcsei. A Kelet és a Nyugat közötti szembenállás kiéleződése, és különösen az orosz-ukrán háború sok tekintetben ebből fakadó kirobbanása azonban beszűkíti a pragmatikusan több irányba is nyitott országok mozgásterét. Ez a helyzet Magyarországot is választásra kényszeríti, és jó időre visszaveti még a keleti irányú gazdasági próbálkozásokat is. Így aztán hiába érzett rá az elsők között az új realitásokra Orbán Viktor, a globális vetélkedés kiéleződése nem kedvez a szuverenitást erősítő pragmatikus politikának.

„A keleti nyitás célja mindenek előtt a 90 százalék körüli európai uniós gazdasági függés csökkentése, EU-n kívüli kereskedelmi forgalomnak az összes harmadára növelése” #moszkvater
„A keleti nyitás célja mindenek előtt a 90 százalék körüli európai uniós gazdasági függés csökkentése, EU-n kívüli kereskedelmi forgalomnak az összes harmadára növelése”
Fotó:EUROPRESS/Greg Baker/AFP

Jó másfél évtizeddel ezelőtt kezdett egyre jobban kirajzolódni a világrend átalakulása, amely folyamat mára a globális erőviszonyok egyértelmű megváltozásával felgyorsult. Többpólusú, több központú világ van alakulóban, amelynek sajátossága a nemzeti kultúrák és hagyományok szinergiájában, az államok közötti, az eddiginél sokkal összetettebb kapcsolatrendszerek kialakulásában rejlik. A történelem Francis Fukuyama által megjósolt vége nem következett be, Zbigniew Brzezinski „nagy sakktábláján” új konfiguráció alakult ki, és egyáltalán nem olyan, amilyet a könyv szerzője szeretett volna. A gyalogok szerepe, jelentősége ebben a partiban hirtelen megnövekedett, és egyre komolyabb hatással vannak a játék menetére, a kétpólusú világrend idején háttérbe szoruló régi ellentétek pedig újra felerősödtek.

„A modern világrend multipolaritása rég nem látott lehetőségeket nyitott meg a közepes és kis országok számára a nemzeti érdekeiken alapuló önálló külpolitika kialakítására”

Másoknál korábban ráérezve az új realitásokra, megértve a nemzetközi kapcsolatok átalakulását, Orbán Viktor ezt ismerte fel, és tette félre például minden, Oroszországgal kapcsolatos, a történelemben és a szocializálódásában gyökerező ellenszenvét, és reálpolitikusként még a 2010-es kormányra kerülése előtt, de már a biztos győzelem tudatában rendezte a viszonyát Oroszországgal. Ezt követte a nyitás Közép-Ázsia, Törökország, az arab világ, Ázsia és Kína felé.

„A keleti nyitás célja mindenek előtt a 90 százalék körüli európai uniós gazdasági függés csökkentése, EU-n kívüli kereskedelmi forgalomnak az összes harmadára növelése”

S még mielőtt ebben bárki is a nyugati szövetségi rendszer elutasítását látná, Orbán nem akart mást, mint a több lábon állásnak olyan szintjét elérni, amelyet a nyugat-európai országok már büszkén magukénak mondhatnak. S természetesen erre törekedik a többi közép-európai állam is, legfeljebb nem kísérte ezt a keleti nyitást olyan harsány retorika, mint a magyar kormány esetében. Ennek kapcsán gyakran idézik Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédéből, hogy a miniszterelnök a nemzetet versenyképessé tevő rendszerek keresésekor a „nemzetközi elemzések sztárjaiként” Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot nevezte meg.

Fontos itt kiemelni a versenyképesség szempontját, amelynek például Németország esetében ugyanúgy egyik biztosítéka volt eddig az orosz gáz, mint Magyarország esetében. S hogy milyen drámaian megváltozott a legjobban a világ újrafelosztásáért folyó játszmák kontextusában értelmezhető orosz-ukrán háború kirobbanásával a helyzet, azt jól mutatja Németország fordulata.

„Berlin ugyanúgy versenyképességének csökkenése árán is rákényszerül a keleti, itt elsősorban az orosz gazdasági kapcsolatok megszakítására – az amerikai stratégia egyik célja éppen ez -, mint a jóval kisebb súlyt képviselő Magyarország”

Nem lehet nem észrevenni, hogy a helyzet éleződésének provokálásával – de legalábbis hallgatólagos támogatásával -, majd a minden eddiginél súlyosabb szankciók kivetésének kikényszerítésével Amerika nemcsak Oroszországot tartóztatja fel, de gyengíti (és felsorakoztatja maga mögé) az eurázsiai geopolitikai térség másik, nyugati pólusát, ezen belül mindenek előtt Németországot is.

A több lábon állással éppen az ilyen jellegű függőségen akart lazítani Orbán Viktor, és igyekezett ehhez megteremteni a gazdasági alapokat. A nemzetközi kapcsolatok és erőviszony átalakulásában a magyar kormányfő meglátta a lehetőséget a mozgástér kiszélesítésére. Természetesen nemcsak gazdasági, hanem a szövetségi kötelezettségek határáig elmenve politikai értelemben is.

„A cél ezzel a szuverenitás erősítése volt, és egyértelmű sikerként könyvelhető el – a Fidesz balliberális, globalista ellenzéke persze ezt éppen fordítva látja -, hogy Orbán Viktor az elmúlt 12 évben a megítéléstől függetlenül a súlyánál magasabb polcra helyezte Magyarországot”

Ezt a törekvést erősítették – egyben megteremtették a gazdasági kapcsolatok politikai alapjait – a rendszeres találkozók Vlagyimir Putyinnal, a sűrűsödő kínai és törökországi látogatások, a 2020-as minszki vizit, vagy éppen az, hogy Magyarország 2018-tól megfigyelőként részt vesz a Türk Tanács munkájában. Bár a kereskedelmi mutatók, különösen az export alakulása nem ezt mutatják, Orbán komoly eredményeket ért el e nyitás körülbástyázásában, amelyet közvetetten visszaigazol az egyre több és látványosabb közös projektekkel, az ilyen „unortodox” politikával szembeni nyugati fellépés.

Ezt a folyamatot szakította meg durván az orosz-ukrán háború, és látva az elmúlt évtizedes út vontatottságát, nem lesz egyszerű a kapcsolatokat visszaépíteni, illetve folytatni a helyzet megnyugvása után sem. Ha ugyanis a számokat nézzük, akkor a keleti nyitás eddig a vártnál szerényebb eredményeket hozott. Főképp az ezzel kapcsolatosan talán túlságosan is hangos retorika fényében.

„A többször hangoztatott cél, az európai uniós függés csökkentése nem a várt mértékben valósult meg”

Az Európai Unión kívülre irányuló magyar export az Eurostat adatai alapján 2002-ben 14,6, addig 2019-ben 18,2 százalék volt. Tehát kétségkívül van javulás e tekintetben, de ez az arány még messze van az egyharmadtól. A magyar mutató régiós összehasonlításban nem számít rossznak, hiszen Csehország esetében – amely egyes keleti relációkban, így Kazahsztánnal például nagyjából háromszor akkora forgalmat bonyolít, mint Magyarország – ugyanezen időszak alatt ez az arány 13,7-ről 16,1 százalékra, Szlovákia esetében 9,9-ről 15,1 százalékra, míg Lengyelország esetében 18,6-ről 20,1 százalékra növekedett. Más azonban a helyzet, ha az EU egészét nézzük, ahol a tagországok mintegy kétharmadában meghaladja ez az arány a magyar célkitűzést, vagy ekörül van.

„Mivel politikai szempontból <éles> kérdésről van szó, minden oldalról folyik a zsonglőrködés a számokkal”

Így sikertörténetnek számít a keleti nyitás stratégiája, ha azt nézzük, hogy tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Árnyalja azonban a képet, hogy ebben az időszakban a teljes magyar export is 25 százalékkal növekedett, és legnagyobb felvevő piaca Európa – a kivitel 90 százaléka ide irányul -, és csupán 5 százalék megy Ázsia felé. Az export növekmény arányában sem jobb a helyzet.

Ebben az időintervallumban Kínába a GKI adatai szerint a magyar export 12 százalékkal nőtt, míg Oroszország felé viszont 22 százalékkal csökkent, amelyben persze nagy szerepe volt az EU Oroszországgal szembeni gazdasági szankcióinak. Négy ország esetén (India, Malajzia, Tajvan, Koreai Köztársaság) ugyanakkor átlagon felüli, 46-65 százalékos volt a növekedés. Igaz, ennek ez a négy ország az export piacunknak mindössze 1,2 százalékát teszi ki.

„Az elmúlt négy évben javult a dinamika. Így tavaly például nagyjából 1200 milliárd forinttal több magyar árut adtak el Ázsiában, mint folyó áron számolva 2010-ben”

Ebből a növekedésből Kína 428, Törökország 411, Japán 123, Dél-Korea pedig 118 milliárdos részt jelent, vagyis igazából Törökország mellett a Távol-Kelet felé nyitottunk, az orosz és közép-ázsiai terjeszkedés elmaradt.

Ha az orosz relációt nézzük, a KSH adatai szerint Oroszországba 2021-ben 623 milliárd forint értékű magyar terméket adtak el, ellenben 1285 milliárd forint értékben hoztak be ide orosz termékeket. Ezzel a kiviteli listán csak a 20. helyen áll Oroszország, ellenben a behozatalt tekintve a 10. helyet foglalja el. Ez visszalépés ahhoz képest, hogy 2010-ben még csak német termékekért fizettek Magyarországon többet, mint az oroszokért, és akkor még a magyar áruk vásárlóinak listáján is a 9. volt Oroszország.

„A nagy kínai és orosz gigaberuházások – a Paksi Atomerőmű bővítése (4-5 ezer milliárd forint), a Budapest-Belgrád vasútvonal (700 milliárd forint), vagy a kínai Fudan egyetem campusa (540 milliárd forint) – mellett megjelentek kisebb, de jelentős közös projektek is”

Így például orosz együttműködésben a Budapestet elkerülő vasút, a záhonyi átrakó vagy az egyiptomi vasúti kocsik gyártása. Látványos a növekedés a befektetések terén. Tavaly az összes magyarországi beruházás 48 százaléka keleti országokból érkezett, míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből. Ez az arány, 2018-ra egyenlítődött ki, a tavalyi „fekete évben” pedig teljesen megfordult. A kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, míg a nyugaté 29 százalékra csökkent.

„Összességében tehát elmondható, hogy a mozgástér kiszélesítése az elmúlt 12 évben lassan, de biztosan haladt, az új fejlemények azonban nem kedveznek a többvektorú, pragmatikus politizálásnak”

Ebben a lassúságban külső okok mellett a belső gyengeség is közrejátszott. Az áttörésnek például olyan objektív akadályai vannak, mint a hazai árualap hiánya, az exportképes gazdaság magyar tulajdonban lévő aránya, vagy a távolságok miatt is nagyobb promóciós költségek. Ezért aztán az egész keleti nyitást a helyén kell kezelni, a folyamat lefékeződése azonban csak Magyarország egyoldalú kitettségét, és ezzel nem a szuverenitást erősíti.

(Az írás eredetileg a Visegrád Post kiadványában jelent meg.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.