//A harc megy tovább
„A győzelemtől az orosz hadsereg még messze van, és az sem teljesen világos, hogy mit is értene most ezalatt Moszkva” #moszkvater

A harc megy tovább

MEGOSZTÁS

Nem hirdetett hadi állapotot, és nem rendelt el általános mozgósítást sem Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a Vörös téren a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem tiszteletére tartott parádén elmondott beszédében azzal indokolta az Ukrajna ellen indított háborút, hogy azzal egy Donbassz és a Krím elleni katonai agressziót előzött meg. Putyin az orosz sérelmeket sorolva keményen bírálta a Nyugatot, és lényegében az Egyesült Államokat tette felelőssé a világban kialakult háborús helyzetért. Párhuzamot vont a 77 évvel ezelőtt véget ért, és a mostani háború között, így morálisan támadhatatlan kontextusba igyekezett helyezni az ukrajnai inváziót.

„A győzelemtől az orosz hadsereg még messze van, és az sem teljesen világos, hogy mit is értene most ezalatt Moszkva” #moszkvater
„A győzelemtől az orosz hadsereg még messze van, és az sem teljesen világos, hogy mit is értene most ezalatt Moszkva”
Fotó:EUROPRESS/Kirill KUDRYAVTSEV/AFP

A Győzelem napja különleges helyet foglal el az orosz emlékezetben. Május 9. olyan nap, amely majd’ nyolc évtizeddel a második világháború befejeződése után is megérinti az oroszok lelkét. Büszkén emlékeznek a náci Németország felett aratott nagy győzelemre, amelyben a Szovjetunió elévülhetetlen érdemeket szerzett, és arra a nagyjából 25 millió áldozatra, amelyet ezért akkor a Szovjetunió népei hoztak. De a Győzelem napja a mindenkori hatalom számára is kiemelkedő dátum, hiszen a mindenkori díszszemlék az orosz társadalom és a világ felé egyaránt demonstrálták a hadsereg erejét, a nagyságot. A második világháború, a náci Németország feletti győzelem a rendszer egyik legfontosabb sarokköve is, így nem véletlen, hogy a parádékon megjelenő küldöttségek száma és a vendégek összetétele megmutatta Oroszország helyét is a globális porondon. Jó egy évtizede még amerikai, brit és lengyel egységek is felvonultak a Vörös téren, aztán már csak a posztszovjet térség országai maradtak, míg most egyáltalán nem volt külföldi vendége a parádénak.

„Az idei május 9. különleges helyet foglal el a megemlékezések sorában. Oroszország ugyanis ismét háborúban áll, miután február 24-én megtámadta a szomszédos Ukrajnát”

A Kremlben jó eséllyel akkor úgy gondolták, hogy május 9-én már ezt a győzelmet is ünnepelhetik. Nem így lett. Oroszország elhúzódó háborúba süllyedt, amelynek egyelőre nem látszik a vége. Az viszont egyre inkább, hogy ez a háború már messze nem Ukrajnáért, hanem az új világrendért, az abban elfoglalt pozíciókért, és valójában az Egyesült Államok és Oroszország között folyik. A tétje pedig a már említetteken kívül maga Oroszország is. A Fehér Ház ugyanis nyíltan megüzente, hogy mindent megtesz Oroszország meggyengítéséért, sőt a Vlagyimir Putyinnal fémjelzett rendszer megbuktatásáért is. Természetesen csakis azért, hogy Oroszország többé ne támadhassa meg Ukrajnát.

Ebben a kiélezett nemzetközi helyzetben feszült figyelemmel várta a világ a katonai parádét, ezen belül is az orosz elnök beszédét. Arról már szó sem lehetett, hogy mint jólértesültségét fitogtatva Emmanuel Macron hetekkel ezelőtt megemlítette, Putyin bejelenti a katonai műveletek végét, és győzelmet hirdet.

„A győzelemtől az orosz hadsereg még messze van, és az sem teljesen világos, hogy mit is értene most ezalatt Moszkva”

Így a háború eddigi menetét orosz kudarcként értékelő és bemutató nyugati sajtó inkább arra várt, hogy a hadműveletek felpörgetése érdekében Vlagyimir Putyin kihirdeti a hadi állapotot, ezzel elrendeli az általános mozgósítást, esetleg hadat is üzen Ukrajnának. Emellett azért is figyelték sokan árgus szemekkel az orosz elnök fellépését, mert elterjedt róla, hogy súlyos beteg, és május 9. után meg is műtik.

Megint mások – köztük e sorok írója is – inkább azt valószínűsítették, hogy Vlagyimir Putyin a második világháború, és a szintén a nácimentesítés retorikájával folyó jelenlegi „különleges katonai műveletek” párhuzamba állításával az orosz társadalom egységét, és eltökéltségét, egyúttal az ukrajnai invázió legitimációját erősíti.

„De azt is érdeklődéssel várták, hogy a Nyugat miként igyekszik elrontani az oroszok ünnepét”

Aligha lepődhettünk volna meg, ha az ukrán hadsereg a mögötte álló nyugati segítségre támaszkodva szimbolikus célpont – példaként a krími híd merült fel – ellen indít támadást. Már csak azért is, mert mint eddig is láttuk, a háborúban egyre fontosabb a pszichológiai faktor. A Fekete-tengeri Flotta zászlós hajójának, a Moszkvának az elsüllyesztésével, vagy az orosz hadsereg tábornokainak a levadászásával az Egyesült Államok irányította Nyugat igyekszik megalázni Oroszországot. A Győzelem napja pedig kiváló alkalom beletaposni az orosz büszkeségbe. Erről szól évek óta a második világháború története körüli emlékezetpolitikai vita. Ebből a lapzártánkig csupán annyi lett, hogy meghekkelték a TV csatornákat, és a képernyőkön az a felirat jelent meg, hogy „több ezer ukrán és gyermekeik halála miatt a kezeteket vér borítja”.

„Közben Vlagyimir Putyin a mesterségesen felfokozott várakozások ellenére nem jelentett be semmi különöset”

Sőt, a rossz időjárási körülmények miatt még az „Végítélet napjának” repülőgépeként ismert, egy esetleges atomháború idején folyamatosan mozgó légi parancsnoki központként működő Il-80-as sem húzott el a Vörös tér felett. Talán azért, mert Moszkva az atomfenyegetés lehetőségének túlhangsúlyozásával nem akarta túlfeszíteni a húrt. Hiszen ha annyira fontos lett volna számára ez az üzenet, akkor a felhők sem jelentettek volna akadályt. Vlagyimir Putyin számára fontosabb volt az orosz társadalom egységének, a háború mögötti kiállásának erősítése.

(Az írás eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, a teljes cikket itt olvashatják.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.