A háború győztesét a sikeres narratíva hozza el

A történelmet a győztesek írják. Ez igaz, de nem minden esteben. A háború igazi nyertesét végső soron az határozza meg, hogy ki tudja a legvonzóbb narratívát érvényesíteni. Vannak nemzetek, amelyek ebben sikeresek, és vannak, amelyek nem. Médiapartnerünk, a Makronóm Intézet írása.

Makronóm Intézet

„Ha a háború vereséggel is végződik, a megírt történelem megragadhatja a jövőt és megújíthatja a nemzet identitását”
Fotó:EUROPRESS/TATYANA MAKEYEVA/AFP

Létezett egy régi hidegháborús vicc az orosz újságírók körében, amelyben két orosz katona a washingtoni Potomac folyóban mossa a háborútól szennyezett csizmáját, és borzasztóan sajnálkoznak, hogy Oroszország ismét elvesztette az információs háborút.

Persze, még egy vesztes háború is hozhat nyereséget. Az ott harcolókat olyanokként tisztelhetik, akik csatáról csatára győzedelmeskedtek, de végül mégis elbuktak. Hogy jó messzire menjünk a példáért, bemutathatjuk az amerikai polgárháborúból a déliek vereségét, akik ezt át tudták vinni A dél újra fel fog támadni! narratívába. Az elveszett ügy a történelmükké vált, és hozzájárult a konfederációs nemzet kulturális kohéziójához, egyfajta megváltáshoz. Sőt, a narratíva megragadta az amerikaiak fantáziát, és kialakult irántuk egyfajta rokonszenv.

„Ha a háború vereséggel is végződik, a megírt történelem megragadhatja a jövőt és megújíthatja a nemzet identitását”

Michael Vlahos amerikai egyetemi oktató szerint a The New York Times cikke, A partnerség: az ukrajnai háború titkos története hasonló narratívaváltásra tesz kísérletet. Úgy értelmezi, mintha az ukránoknak a háborús vereség kijelölne egy szellemi utat. Persze azt is át kívánja alakítani, miképp gondolkodjunk Amerika „rejtett szerepéről”. A The New York Times által elmesélt történet az amerikai segélyt és támogatást az ukrán és amerikai főtisztek hősies partnerségévé alakítja át, akik együtt, vállvetve harcolnak a könyörtelen sötétség ellen, és ez a „testvércsapat” tartotta vissza a támadók áradatát.

„Ezzel Ukrajna és azok amerikai <mesterei> túlléphetnek a vereségen”

A Biden-kormányzat sikeresen adta el az USA/NATO ukrajnai misszióját mint a demokráciáért indított egyfajta keresztes hadjáratot. Három év elteltével azonban amerikaiaknak az Oroszországgal szembeni proxy háború iránti kezdeti lelkesedése alábbhagyott. A Biden-csapat veresége a 2024-es elnökválasztáson bizonyos mértékig az Egyesült Államok háborúba való belegabalyodásának elutasítását is jelentette. Ráadásul Ukrajna már most közel áll a katasztrofális veszteséghez. Az amerikai részvétel ellenzői az egész vállalkozást kudarcnak tekintik, amely súlyosan károsította az USA globális pozícióit és tekintélyét.

„Mindenki érzi, hogy a háború a végső szakaszához ért, és a Biden-kormányzat arroganciájáról, ügyetlenségéről és kudarcáról szóló narratívák egyre inkább előretörnek. A győztes Trump-csapat – ha be tudja tartani a háború befejezésére tett ígéretét – képes kikényszeríteni a saját narratíváját: megírni a történelmet”

Michael Vlahos szerint a The New York Times ezért közölt le egy olyan történetet, amely tisztességesnek tűnő új narratívát tud kialakítani a demokraták számára. A szakértői manipuláció igénybevételével ugyanis négy célt igyekeztek megvalósítani.

1. Bemutatni az amerikai-ukrán tisztikar testvériségét,  mint a demokrácia hősies kiállását a gonosz ellen az amerikai altruizmus legmagasztosabb hagyományai szerint. Homéroszi figurákként mutatják be a bajtársiasság tábornokait, akik tele vannak szenvedéllyel, elvtársi elkötelezettséggel, sőt még könnyekkel is.
2. Megmutatni, milyen közel állt ez a partnerség a győzelemhez, ahol az amerikai hadvezérek józan katonai döntése több módot kínált a végső sikerre. Hogy ezt a felvetést hihetővé tegyék, az amerikai fegyverek hatását túlméretezettnek, és a „játékot” megváltoztatónak kellett lefesteni, és azt a benyomást kelteni, hogy Oroszország katonailag gyenge és sebezhető.
3. Bemutatni, hogy az ukrán vezetők, legyenek bármilyen szilárdak és igazak is, többször hagyták, hogy a győzelem lehetősége kicsússzon a kezükből, ami végül vereséghez vezetett. Ahogy idővel megkopott a 2022-es és 2023 eleji ihletett és bizalmi testvériség, az ukrán tábornokok egyre inkább nem vették figyelembe az amerikai tanácsokat az úgynevezett ellentámadás során.
4. Végül a vereség okát a republikánusokra kenné, akik félnek attól, hogy vállalják azt a kockázatot, amit a győzelem megkövetel. Először az amerikai-ukrán háborús erőfeszítések leállítását, majd a vereség előzetes beismerését és Oroszország győzelmének elismerését.

„Ezzel a The New York Times elindít egy demokrata szempontú történelemátírást, amivel a Trump csapatára helyezné a vereség terhét”

Vlahos a gondolatmenetét azon katonai szakértők véleményével támasztja alá, akik szerint szinte minden, ami megjelent a The New York Times tudósításában, szigorúan titkosnak minősíthető. De megérti, mert szerinte a lap és a cikk mögött álló hatalomközvetítőknek nincs más választásuk, hazudniuk kell, mégpedig nagyot, hogy reménykedhessenek az „elveszett ügy” narratívájának eladásában.

Ellenkező esetben ugyanis be kellene vallani, hogy ezt a háborút elvesztették, mielőtt elkezdődött volna, az Egyesült Államok Oroszország megdöntéséért, nem pedig Ukrajna megmentéséért vette rá a kijevi rezsimet a háború folytatására, az USA csak Moszkva térdre kényszerítésével törődött, még akkor is, ha ez az ukrán nép pusztulását jelentené”

„Nem értenek az oroszok a propagandához?”

Az AntiSpiegel szerzője szerint így van! Persze ez is egy „magyarázom a bizonyítványomat” hozzáállás, és van is abban valami, hogy az oroszok a Nyugattal ellentétben nem képesek az érzelmekre hatni. A portál szerint elképzelhetetlen lenne, hogy az orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy fehér port tartalmazó kémcsövet tartson fel, hogy közben tömegpusztító fegyverek kifejlesztésével vádolja meg Irakot. Powell amerikai külügyminiszter ugyanis éppen ezt tette, és végül megnyitotta a politikai utat az iraki háború előtt. Működött, mert megszólította az érzelmeket. Ehelyett egy orosz külügyminiszter bemegy az ENSZ-be, és egy száraz beszédben kifejti az álláspontját a nemzetközi jog és a nemzetközi szerződések rendelkezéseire hivatkozva. Márpedig ez a legtöbb ember számára unalmasnak tűnik. A szerző szerint tehát

„a sikeres propaganda lényege az, hogy a célközönség érzelmeire apelláljunk, ne tényszerű érvekre. Ez az, amihez az oroszok túl buták”

Ezért nem nyerte meg Oroszország a második világháborúban az információs háborút, ahogy ma sem fogja.

Már csak az a kérdés, hogy az EU milyen stratégiát választ a nyertes háború narratívájához?

Az írást jegyezte: Matus Tibor

(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com