//A grúz rémálom napja
A tbiliszi vérengzés áldozatainak temetése 1989. április 12-én #moszkvater

A grúz rémálom napja

MEGOSZTÁS

Ritkán adódik egy nemzet történetében, amikor egy bizonyos dátumhoz egyszerre kötődik egy szörnyű és egy történelmi, álmot megvalósító történet. Nos, Grúzia – vagy, ahogy bizonyos körökben legújabban írják, Georgia – esetében mindez valóság. Április 9-én ugyanis egy nemzeti tragédiára emlékeznek – 1989-ben a „tbiliszi mészárlás” néven vált ismertté – és az ország függetlenségének napját (1991) ünneplik.

A tbiliszi vérengzés áldozatainak temetése 1989. április 12-én #moszkvater
A tbiliszi vérengzés áldozatainak temetése 1989. április 12-én
Fotó:EUROPRESS/Nosov Lev/Sputnik/Sputnik via AFP

Huszonegy civil életét vesztette, és emberek százai sérültek meg, vagy szenvedtek gázmérgezést 1989. április 9-én a grúz fővárosában, Tbilisziben, ahol a Szovjet Hadsereg katonái és grúz polgári lakosok csaptak össze. Ez az a nap, amit egyetlen grúz sem felejt el. A tragédia 30. évfordulóján Zaal Gogsadze, Grúzia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Magyar Hírlap hasábjain így írt arról, hogy mi is zajlott le akkoriban a hazájában.

„Április 8-án este egy szovjet tábornok a szovjet csapatok mozgósítását rendelte el Grúzia területén belül és határain túl. Az események április 9-én kulmináltak. Hajnali négy órakor hirtelen fordulat történt a szovjet és grúz politikában. A grúz katonák megtagadták a beavatkozást, és a tüntetők mellé álltak. A szovjet tankok ekkor megjelentek Tbiliszi utcáin, ahol a szovjet hadsereg különleges egységei lemészárolták a tüntetőket, akik Grúzia függetlenségéért vonultak fel.

„A szovjet katonák brutális tömegoszlatásba kezdtek, miközben megpróbálták elzárni az egész területet, az emberek így nem tudtak menekülni”

A függetlenségpárti tüntetést durván szétverték, huszonegy embert öltek meg, főleg nőket és fiatalokat. A tragédia legfiatalabb áldozata 16 éves volt. Százakat mérgeztek meg gázzal, amit a szovjet csapatok vetettek be. Ez a tragikus esemény jelezte Grúzia nehéz útjának kezdetét a függetlenség felé. Április 9. sok fiatalt sarkallt arra, hogy csatlakozzon a nemzeti felszabadító mozgalmakhoz, és hozzájáruljon Grúzia függetlenségéhez…

… Április 9. nemcsak Grúziára volt nagy hatással, hanem az egész Szovjetunióra. A kommunista kormányok alatt élő emberek elkezdték megkérdőjelezni a rezsimet és annak értékeit.

„Április 9. a grúz történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb napja, amikor az egész ország egyesült a függetlenségéért folytatott harcban. Grúzia mindig emlékezni fog azokra a fiatalokra, a tüntetőkre, akik puszta kézzel próbálták megállítani a szovjet tankokat, és belehaltak…”

Ám nemcsak a nagykövet tartotta döbbenetesnek a szovjet hadsereg fellépését. Andrej Szaharov akadémikus, Andrej Voznyeszenszkij költő, Jurij Karjakin író és Viktorija Csalikova filozófus, publicista felhívás intéztek a moszkvai társadalmi szerveződések gyűlésén 1989. április 16-án a Grúz Központban. A gyűlést a Moszkvai Tribün, a Demokratikus Peresztrojka, a Moszkvai Népfront és más klubok kezdeményezésére tartották.

„A felhívás megszövegezői úgy vélték, hogy a Grúziában 1989. április 9-én lezajlott esemény nem kevésbé kérdőjelezi meg a civilizáció létét, mint a csernobili katasztrófa”

„A tbiliszi vezetőségi székház előtti lépcsőkön ülő lányokat úgy ölték le, mint a patkányokat. A gyilkosok mészárlásukat durva szitkozódással és ordítozással kísérték. „Nesztek, szabadság!” Ilyen fokú banditizmus önmagában is elborzaszt minden józan állampolgárt, bármilyen is a meggyőződése, bármilyenek a nézetei egyébként. De ami különösen dermesztő és felfoghatatlan, az az, hogy erre a bűntényre a hadseregben vagy belföldi osztagban szolgáló személyek adták ki a parancsot. A különleges alakulatokat lányok és asszonyok ellen vetették be. Volt-e már a világon olyan hadsereg, amely erre vetemedett?” – olvasható többek között a felhívásban.

„Persze az, aki a grúzok történetét csak és kizárólag ebből a szempontból vizsgálja, az hibát követ el. Ugyanis a grúzok nemcsak a saját függetlenségükért, a Szovjetunióból való kiválásukért küzdöttek ekkoriban, hanem azok ellen az abházok, adzsarok és oszétok ellen is, akik viszont Tbiliszitől szerettek volna elszakadni, és saját nemzeti államukat létrehozni”

De nézzük, végül mi vezetett el az április 9-i tragikus eseményekhez. Öt nappal korábban az akkor még illegális Nemzeti Függetlenségi Párt mintegy száz tagja éhségsztrájkba fogott a kormány épülete előtt, követelve Grúzia függetlenségének deklarálását, ugyanakkor elvárták a grúz hatóságok kemény fellépését az ekkor már szintén egyre nagyobb erővel feltörő abháziai nemzetiségi zavargások ellen, melyek hátterében egyértelműen Moszkvát látták. Nos, szikár tényként megállapíthatjuk, hogy a nacionalizmusok egymásnak feszülése tragédiába torkollt.

1989. április 7-én az ellenzéki szervezetek kezdeményezésére tüntetők tízezrei lepték el Tbiliszi főterét, és követelték Grúzia függetlenségét és területi egységének megóvását. Amikor a helyzet már kezdett tarthatatlanná válni, a szovjet hadsereg tankokkal megerősített alakulatai – mint utólag kiderült, vegyi gázt is bevetve – megtisztították a megjelenésük hatására szovjet- és szocialista-ellenes jelszavakat is skandáló tüntetőktől.

„Az összecsapásokban 21-en meghaltak, 100 civil és 91 katona megsérült. S ezt követően jött az ilyenkor szokásos forgatókönyv: kijárási tilalom, letartóztatások és megindultak a politikai tisztogatások”

Ugyanakkor mindkét fél szigorú vizsgálatot kezdett – a szovjet pártvezetés a grúz származású Eduard Sevardnadze külügyminisztert, az SZKP KB PB tagját küldte Tbiliszibe –, és kiderült, hogy a hadsereg erői bizony a könnygáz mellett mérges gázt is bevetettek a tüntetők ellen. Az ekkor már szinte összeomlott szocialista rendszeren belül valamennyi korábban pártlapnak számító újság írt a grúz fővárosban lezajlott eseményekről és a vegyi gáz használatáról.

„Tbilisziben tartózkodó külföldi újságírók beszámolója szerint Irakli Menagarisvili grúz egészségügyi miniszter sajtótudósítóknak elmondta, még mindig nem tudják milyen összetételű mérges gázt vetettek be április 9-én Tbilisziben a tüntetők ellen. A grúz egészségügyi hatóságok tevékenysége most két feladatra összpontosul. Egyrészt az áldozatok testszöveteiből vett minták alapján megpróbálják azonosítani a központi idegrendszer bénulását, emlékezetkiesést, fejfájást és hányingert okozó vegyszert, másrészt rá akarják bírni a gáz alkalmazóit, hogy nevezzék meg az anyagot – mondta a miniszter. Menagarisvili elmondta, hogy a véres összecsapásban legalább 1100 ember megsebesült” – volt olvasható például a Népszabadság egyik májusi számában.

„A helyzet fokozódott, és amellett, hogy Tbiliszi és Moszkva viszonya szinte teljesen elmérgesedett – sorozatos tüntetések zajlottak a grúz városokban a szovjet hadsereg távozását követelve –, az abháziai tüntetések 1989 nyarára véres összecsapásokba torkolltak”

Ennek hatására már nyíltan kimondták, hogy Grúzia váljon ki a Szovjetunióból. Ennek aztán az lett a következménye, hogy 1989 őszén a grúz parlament alkotmányát módosítva kimondta, joguk van a Szovjetunióból kilépni, és katonai intervenciónak nevezte az 1921-es eseményeket, amikor a Vörös Hadsereg bevonult Grúziába.

1990 márciusában a parlament tárgyalásokat sürgetett a köztársaság függetlenségének helyreállításáról, miközben a grúzok az abháziaiak mellett már az oszétokkal is komoly fegyveres konfliktusba keveredtek. A törvényhozás 1990. június 20-án kitűzte a többpárti demokratikus választás időpontját: ennek értelmében október 28-án az első, majd a második fordulót november 11-én rendezték meg. A megmérettetésen fölényes győzelmet aratott a Kerekasztal-Szabad Grúzia elnevezésű ellenzéki koalíció, amely 155 mandátumot szerzett a 250 fős törvényhozásban. És innen már nem volt visszaút.

Az új grúziai vezetés leszögezte, hogy nem akar a megújult szovjet szövetségi rendszer kötelékében maradni (FÁK), és nem óhajtja aláírni az új szövetségi megállapodást. 1990 decemberében létrehozták a grúz belügyi csapatokat és a nemzeti gárdát, míg a Grúz Kommunista Párt hivatalosan kivált az SZKP kötelékéből. Ugyanakkor más nemzetiségek számára megtagadták az önállósodás lehetőségét. 1990. december 11-én Grúzia eltörölte Dél-Oszétia autonómiáját, törvénytelennek minősítette a két nappal korábbi ottani választásokat, majd a véres összecsapások miatt rendkívüli állapotot rendelt el.

„Ez kis híján grúz-szovjet háborúhoz vezetett, ám egyrészt a Szovjetunió a szétesése szélére ért, másrészt a pártvezetés nem akart egy második Baltikumot a Kaukázusban”

Ezzel Grúzia függetlensége kézzel fogható távolságba került, és az új vezetés 1991. március 31-re a helyi tanácsi választásokkal egyidejűleg köztársasági népszavazást rendelt el Grúzia jövendő státusáról. A referendumon a 3,3 millió választásra jogosult 90,53 százaléka vett részt, s a túlnyomó többség (98,93 százalék) a függetlenségre adta le a voksát. A népszavazás eredménye alapján a tbiliszi törvényhozás 1991. április 9-én egyhangúan kinyilvánította Grúzia függetlenségét, a határozat a 73 évvel korábbi, 1918. május 26-án elfogadott függetlenségi nyilatkozaton alapult.

MEGOSZTÁS