//A félelmetes „vörös gépezet”
„A Kaszatonov, Fetyiszov, Krutov, Larionov, Makarov alkotta sorra, mint minden idők legerősebb kezdő ötöseként emlékeznek a jégkorong szakértők” #moszkvater

A félelmetes „vörös gépezet”

MEGOSZTÁS

A szovjet hoki nagy pillanatai. A szovjet jégkorong-válogatott, vagyis a „vörös gépezet” négy évtizeden keresztül, egészen Szovjetunió felbomlásáig dominálta a világ jégkorongját. A „szbornaja” 1954 és 1991 között 22 aranyérmet nyert különböző világversenyeken. Ezek után tényleg nehéz elképzelni, hogy a múlt század negyvenes éveinek közepéig arrafelé nem ismerték a jégkorongot. A szovjet pártvezetés azonban, pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva a semmiből rekordidő alatt felfejlesztette a hokit, amely máig az oroszok legnépszerűbb sportága.

Vass István írása a #moszkvater.com számára

„A Kaszatonov, Fetyiszov, Krutov, Larionov, Makarov alkotta sorra, mint minden idők legerősebb kezdő ötöseként emlékeznek a jégkorong szakértők” #moszkvater
„A Makarov, Larionov, Krutov(első sor balról jobbra), és Kaszatonov, Fetyiszov(második sor balról jobbra), alkotta sorra, mint minden idők legerősebb kezdő ötöseként emlékeznek a jégkorong szakértők”
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Utkin

Miután a jégkorong megjelent az 1920-as antwerpeni nyári (!) olimpia programján, egyből világszerte népszerűvé vált. . Némi késéssel, de a szovjet kommunista pártvezetés is felismerte a sportág tömegeket befolyásoló erejét. A II. világháború után megbízták Szergej Szavin pártfunkcionáriust, hogy térképezze fel a hoki játékszabályait. Savin annak rendje és módja szerint beszerzett Lettországból egy Kanadában készült jégkorcsolyát a hozzá tartozó ütővel és koronggal, valamint egy lett nyelven kiadott jégkorong szabályzatot. Így indult tehát tért hódító útjára a jégkorong a Szovjetunióban, vagyis szerves fejlődésről nem beszélhetünk.

A szovjet jégkorong első ötéves terve

A sportág premierjére 1946 novemberéig kellett várni, amikor a moszkvai Petrovszkij Parkban, egy bandy, azaz jéglabda meccs utáni betétprogramként játszottak egy bemutató jégkorong mérkőzést. A visszaemlékezések szerint, bár az amatőr játékosok nem voltak túl ügyesek, a nézőknek mégis tetszett, amit láttak.

 

„Innen nem volt megállás, az ominózus tesztmérkőzés után egy hónappal már az első hivatalos jégkorong meccset is megtartották”

A futball klubokhoz hasonlóan az állami cégek és intézmények sorra alakították ki a jégkorong szakosztályaikat. Természetesen a focistákhoz hasonlóan a jégkorongozók is hivatalosan amatőr státuszban voltak és bújtatott állásuk volt a klubjuk fenntartójánál.

1946-47-ben az első szovjet bajnokságot is megrendezték, mindössze nyolc csapat részvételével. A győztes a moszkvai Dinamo csapata lett. A legsikeresebb csapat azonban egyértelműen a hadsereg csapata, a CSZKA Moszkva. Hazai dominanciájára jellemző, hogy összesen 32-szer lett a Szovjetunió bajnoka, 11-szer ezüstérmes és egyszer bronzérmes.

„A felülről vezérelt hoki fejlesztés motorja az egykori bandy játékos, Anatolij Taraszov volt, aki azt a feladatot kapta, hogy az alapoktól építse fel a szovjet hokiprogramot”

Taraszovnak egyedülálló edzőstílusa volt, amely a csapat érdeket kiemelten kezelte, ugyanakkor az egyes játékosok kiemelkedő egyéni képességeinek a fejlesztésére is összpontosított. Mint fogalmazott, „egy kiemelkedő sportoló nem csak magához tartozik”. A mágus nem félt olyan sportágak technika és taktikai elemeit – módosítva – integrálni a jégkorongba, mint a bandy és a foci, sőt a balett egyes mozgás elemeit is felhasználta. Az általa alkalmazott vizionárius taktikát és játékos képzési módszert felhasználva a szovjetek kevesebb, mint tíz év alatt világverő válogatottat tudtak építeni. Taraszov életművét a halála után az észak-amerikai profi bajnokság, az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség is díjazta, beválasztották a jégkorong halhatatlanjai közé.

Amatőrökből világverők

Mindössze nyolc évvel az első amatőr mérkőzés után a jórészt moszkvai csapatokra (a már említett Dinamo és a hadsereg csapatára, a CSZKA-ra) épülő szovjet válogatott Taraszov vezetésével kijutott a 1954-es stockholmi világbajnokságra, ahol a döntőig menetelt. Ahol 7-2 re megverte az akkori világbajnoki címvédő, legyőzhetetlen Kanadát.

 

„A szovjetek sokkoló győzelme megalapozta a két nemzet közötti több évtizedes versengést, amely a hidegháborús években tovább mélyült”

Két évvel később a szovjetek az első olimpiai bajnoki címüket is megszerezték a cortina d’ampezzo-i játékokon. A korszak menői között olyan nevek szerepeltek, mint Jevgenyij Babics, Vszevolod Bobrov, aki futballban is volt válogatott, Valentyin Kuzin és Nyikolaj Hlisztov.

A ‘60-as évek elhozta a szovjet hoki hosszú virágkorát. A „vörösök” diadalmaskodtak a ‘64-es, ‘68-as ’72-es és ’76-os téli olimpia jégkorongtornáin. Ezen felül, az 1963 és 1972 között rendezett világbajnokságokon rendre a szovjet zászlót emelték a legmagasabbra.

„Ha ehhez még hozzávesszük, hogy akkoriban az olimpiai bajnok egyben világbajnok is volt, elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag verhetetlen csapat volt a szovjeteké”

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ekkoriban a komoly játékerőt képviselő kanadaiak, csakúgy, mint az amerikaiak, rendre amatőr játékosokkal neveztek a világversenyekre. Így nyitva maradt a kérdés, kik a jobbak az álamatőr szovjetek vagy a kanadai profik?

Versengés a hidegháború árnyékában

A szovjet- kanadai szembenállás 1972 szeptemberében újabb szintre lépett, a híres Summit  Series, vagy más néven a Szuper Széria mérkőzéseken, ahol az NHL top játékosai csaptak össze a „vörös  gépezettel”. Óriási érdeklődés övezte a nyolc meccsből álló szériát, melyből négy mérkőzést Kanadában, másik négyet pedig a szovjet földön rendeztek. Nemcsak a mérkőzések zajlottak teltházak előtt, de a televíziós közvetítések révén már több millióan követték a két gigász csatáját. A mérkőzésekre rányomta a bélyegét a hidegháborús légkör által szított rivalizálás.

 

„Az összecsapásokon tapintható volt a feszültség, ami mindkét csapat játékosaira átragadt és gyakran durva, egymás elleni szabálytalanságokban mutatkozott meg”

 Az első találkozón a lesajnált szovjet csapat valósággal kiütötte a házigazda „juharleveleseket”, 7-3 lett a végeredmény. Végül, a körmérkőzések végén egy győzelemmel többet szerezve a kanadai profik megmentették a becsületüket. De nem ez volt az egyetlen „vörös” lecke: 1979-ben a szovjetek a New York-i Madison Square Gardenben alázták meg 6:0 arányban a szintén legendás Scottie Bowman edző NHL-válogatottját, amelyben a kanadaiak mellett három svéd kapott szerepet; ugyanitt 10-3-ra verték el az amerikai válogatottat. Az 1981-es, hat csapatos Challenge Cup montreali döntőjében pedig Igor Larionov és társai 8:1-re verték a Ray Bourque, Mike Bossy, és egy bizonyos Wayne Gretzky-vel felálló házigazda csapatot.

„A kanadai és szovjet csapat játékosai közötti, nem egyszer gyűlöletbe átcsapó vetélkedés nemcsak a felnőtteknél, hanem az utánpótlás csapatok szintjén is megjelent”

Ennek ékes példája az 1987-es junior vb botrányos mérkőzése. A meccs alatt a felek között folyamatos volt az inzultus, aminek a vége az lett, hogy a két válogatott húsz percen át csépelte egymást, a bíróknak ugyanis ennyi időbe tellett, mire sikerült szétszedni őket. A verekedés kirobbanásáról konspirációs teóriák is lábra kaptak. Van, aki szerint a szovjetek szándékosan provokálták ki a verekedést, hogy ha már ők nem nyerhetnek aranyat, akkor a botrány révén kizárassák Kanadát is a tornáról. Olyanokról is beszéltek, hogy a szovjetek a nagy nyomás alatt váltak frusztrálttá, a vereségek után nem kaptak enni, és otthoni büntetéseket is kilátásba helyeztek nekik.

 

A „vörös hadsereg” utolsó nagy menetelése, és a Lake Placid-i szégyenfolt

Viktor Tyihonov személyében a szovjet jégkorong utolsó nagy generációjának is legendás edzője volt. Az ő vezetésével a „szbornaja” újabb 3 olimpiai aranyat és 8 világbajnoki címet zsebelt be. A Szovjetunió összeomlása után Tyihonovot az orosz válogatott élére is kinevezték.

„Szemben elődje, Taraszov joviális személyiségével, Tyihonovot sokat bírálták a kemény, szinte katonai stílusú kiképzési módszereiért”

Ez nem is csoda, mert Tyihonov a kötelező katonai szolgálata után edzői karrierjét a Szovjet Légierőnél kezdte. A rigai és a moszkvai Dinamo vezetése után 1976-ban kinevezték a szovjet válogatott szövetségi kapitányává.  A következő évben pedig személyesen Jurij Andropov nyomására – aki akkor az SZKP KB Titkárságának tagja, mellette a KGB vezetője volt – elvállalta a CSZKA Moszkva edzői posztját is.

A CSZKA csapatával sorozatban 12 bajnoki címet nyert, és a válogatott gerincét is a katona csapat tagjai adták. Ebben a kollektívában olyan fiatal zsenik játszottak, mint a húszas évei elején lévő Vlagyiszlav Tretyak, Vjacseszlav „Száva” Fetyiszov, Alekszej Kaszatonov, Szergej Makarov és Vlagyimir Krutov, illetve olyan idősebb sztárok, mint Harlamov, Szkvorcov vagy a későbbi válogatottsági csúcstartó és gólkirály Malcev.

„A Kaszatonov, Fetyiszov, Krutov, Larionov, Makarov alkotta sorra, mint minden idők legerősebb kezdő ötöseként emlékeznek a jégkorong szakértők”

Nyugaton csak „vörös hadseregként” emlegették ezt a csapatot. Az éppenséggel nem túl hízelgő becenév később világhírű márkanév lett. Tyihonov mentalitását és edző elveit nézve pedig nem is volt túlzás. Ugyanis az edző teljes felhatalmazással rendelkezett a játékosok szabad idejét illetően is. A csapat tagjai az év nagy részét edzőtábor címén, barakkokban lakva töltötték. Együtt éltek, naponta több órát gyakoroltak, ismerték a másik gondolatait, nem rivalizáltak, hanem barátok voltak.

„Lényegében a hokinak éltek. Még a születésnapjaikat is együtt ünnepelték, nem csoda, ha behunyt szemmel is tudták, ki merre van pályán”

A szovjet jégkorong történelmét elemezve nem lehet elmenni egy olyan mérkőzés megemlítése mellett, ami a világverő „vörös gépezet” legnagyobb fiaskója volt. Ez a sokak által ismert „Csoda a jégen”, vagyis az 1980-ban tartott Lake Placid-i olimpiai jégkorongtorna döntő összecsapása. A jórészt egyetemista fiatalokból álló „Team USA” világraszóló győzelmet aratott szovjet sztárcsapat fölött. A történetet már olyan sok helyen megírták, például itt, illetve egy korrekt film is készült belőle, hogy jelen írásban nem is térnék ki a hosszas ismertetésére.

Az olimpiáról vereséggel hazakullogó szovjet csapatnál nagy átalakítások következtek. Az idősebb csillagokat elküldték a válogatottól, akik pedig maradtak, azoknak dupla edzésmunkát írtak elő. A tyihonovi következetes szigor bevált, és az 1984-es a szarajevói olimpián nem volt kétséges a sikerük. A csehszlovákokat legyőzve vitték haza az aranyérmet. A sikert a Kanadában, Calgaryban tartott olimpián is megismételték. Ekkora már az ügynökök és NHL klubok tulajdonosai által lépten-nyomon csábított játékosok többször fellázadtak az embertelen edzésmunka, az izoláltság és a nyugati mércével mérve nevetséges fizetések miatt.

„A hangadó a csapatkapitány Fetyiszov volt, aki többször szóváltásba keveredett az ellentmondást nem tűrő szövetségi kapitánnyal. Az egyik vitájuk után ki is tették a hátvédet a csapatból”

Közben maga a rendszer is recsegett-ropogott, s bár a KGB sokáig meg tudta akadályozni, hogy a neves sportolóik disszidáljanak, most már a politikai vezetés döntött úgy, hogy bizonyos biztosítékok mellett elengedik a legjobbjaikat az NHL-be. Ezek az első fecskék Larionov, Makarov és Krutov voltak. Le kellett mondaniuk az állam részére a kinti fizetésük jelentős hányadáról. Ez volt az ára annak, hogy legálisan eligazoljanak. A renitens Fetyiszov ebbe nem ment bele, cserébe eltiltották a játéktól, és még edzeni sem engedték.

Azonban pár év múlva a Szovjetunió felbomlott, a jégkorong, a többi sportághoz hasonlóan, összeomlott, a válogatott játékosok szétszéledtek. Hosszú és rögös út vezetett el odáig, hogy mára az orosz válogatott ismét a világelit szűk körének a tagja, 2008-ban elindult a Kontinentális Hoki Liga, amely mára komoly riválisa az NHL-nek.

„A sportág feltámasztásában nem kis része van a fentebb említett „dream team” tagjainak”

Fetyiszovot Putyin sportminiszternek nevezte ki 2002-ben, aki aztán Makarovot és Krutovot is maga mellé vette. Tretyak pedig az orosz parlament képviselője, emellett az Orosz Jégkorongszövetség elnöke.

A mai jégkorong a fizikai erőt helyezi előtérbe, így valószínűleg már nem lesz olyan csodacsapat, amelyik oly művészi módon űzte ezt a sportot, mint egykoron a szovjet csapat.

MEGOSZTÁS