Nagy Péter orosz cár 1698. szeptember 6-án vetette ki a szakálladót, melynek legfőbb célja a nyugati országokhoz való közeledés elősegítése volt.

Ki hinné, hogy a középkor különböző időszakaiban voltak olyan uralkodók, akik a fejlődés, a fellendülés egyik útját a borotválkozásban látták. Pedig így van! Például egyes kutatók állítása alapján VIII. Henrik angol király 1535-ben, illetve ezt követve lánya, I. Erzsébet is bevezette illetve életben tartotta az úgynevezett szakálladót. Ennek valóságtartamát vonta kétségbe dr. Alun Withey brit történész, aki szerint nincs olyan kortárs dokumentum, ami a brit szakálladós törvény létezését igazolná.

Nem vitatjuk a brit történész állítását, ám az sokszorosan bizonyított tétel, hogy az orosz birodalom egyik legjelentősebb uralkodója, I. Nagy Péter többek között a szakálladóval akart ablakot nyitni Európára. A kora egyik legfelvilágosultabb cárja nem válogatott az eszközökben, hogy egyeduralmát kiépítse, hiszen ehhez két fivére – Fjodor és Iván – halála, illetve Zsófia kolostorba záratása volt az ár. Ennek ellenére állíthatjuk,

„Oroszország addigi történelmének legeurópaibb uralkodóját tisztelhetjük benne, aki a nyugati világhoz való felzárkózást tartotta egyik legfontosabb feladatának”

Ennek a küzdelemnek a centralizáció, az exportorientált gazdaság, az erős hadsereg és a művelődés kiterjesztésének voltak a jelszavai. Magát Európát, a nyugati világot nem könyvekből vagy hallomásból ismerte meg, hanem tapasztalatból, hiszen az orosz uralkodók közül elsőként hagyta el saját birodalma határait, és mint egy népmesei hős, 1697-ben, majd az 1710-es években személyesen látogatott Nyugat-Európába, hogy megtapasztalja az ottani viszonyokat. A tapasztalatszerzést a szó fizikai értelmében is érthetjük, ugyanis a cár Hollandiában hajóácsként is dolgozott, ha a helyzet úgy hozta.

„Péter 1698. szeptember 6-án – pár hónappal a hazaérkezését követően, és a tapasztalatai hatására – vezette be a híres szakáll adót, európai ruhák viseletére kötelezte alattvalóit, és elrendelte a Julián-naptár használatát”

Nyugati minták alapján modernizálta a hadsereget, fejlesztette az ipart és az oktatást, ám mindehhez növelni kellett az államkincstár bevételeit. A szakálltól való megszabadulás egyébként hatalmas ellenállást váltott ki a bojárok között, ugyanis az arcszőrzet eme fajtájára, mint egyfajta vallási követelményre tekintett mindenki, hiszen nem egészen 100 évvel korábban egy másik cár, Rettegett Iván szerint a borotválkozás Isten elárulása, és olyan bűn, amit az összes mártír vére sem képes lemosni. Sőt, az ortodox egyház szinte előírta a szakáll viselését a hívek számára, többek között azzal indokolva, hogy a szakáll megvéd a homoszexualitástól.

Persze mindez egyáltalán nem zavarta I. Pétert, és betiltotta a szakállviselést a birodalmában.

„Parancsba adta a rendőrségnek, hogy ha szakállas férfit lát a járőr az utcán, azt helyben borotválják meg, akár fizikai erőszakot is alkalmazva”

Van olyan írásos dokumentum, amely alapján kiderült, hogy az uralkodó a hadseregének tábornokait saját kezűleg szabadította meg az arcszőrzetüktől, míg önmagáról kizárólag csupasz arccal lehetett arcmást készíteni. Később Péter megenyhült, így kompromisszumos megoldásként – vagy egyszerű gazdasági számításból – a már említett napon 320 évvel ezelőtt bevezettette a szakálladót, amivel megválthatóvá vált a borotválkozás, így bizonyos összeg fejében ismét legalizálták a szakállt. Ennek egyébként a különböző társadalmi rétegek számára súlyos ára volt: a vagyonos kereskedők 100, a cári udvarban, hadseregben vagy más állami szerveknél dolgozók számára 60, közembereknek 30, a jobbágyoknak pedig napi egy kopejka volt a befizetendő adó összege, utóbbiaknak csak addig kellett fizetniük, amíg egy város falain belül tartózkodtak. Aki megfizette az adót, köteles volt egyfajta rézből vagy bronzból készült jelzőt viselnie. Bár ez a rendelkezés sem volt túl népszerű, a szakálladót csak 1772-ben, vagyis nagy Péter halála után 47 évvel szüntette be Oroszország.

„A péteri reformok azonban nemcsak a külsőségekre koncentráltak, hiszen az 1700-ban kezdődő nagy északi háború megpróbáltatásai közepette hajtotta végre Oroszország modernizációját”

Központosította az államhatalmat a tartományi rendszer kiépítésével és a kilenctagú szenátus felállításával, majd 1718-ban ezt a folyamatot zárta le a vajdaságok és a minisztériumi feladatokat ellátó kollégiumok megalapításával. I. Péter az ortodox egyház visszaszorítását is elérte a moszkvai patriarchátus megszüntetésével, és ettől kezdve a görögkeleti egyház lett a cár abszolút hatalmának egyik legfőbb támasza. Védővámokat vezetett be az orosz ipar megoltalmazására, manufaktúrákat alapított – a voronyezsi manufaktúra felállításakor pedig személyesen tanította be az első munkásokat –, és adókedvezmények révén a nemeseket is erre buzdította. Több tízezer ember talált munkát a különféle gyárakban, ahol főként a hadsereg, valamint a flotta ellátását és fejlesztését biztosították, illetve luxuscikkeket gyártottak, melyeket Oroszország exportra szánt.

A gazdasági fejlesztésekhez természetesen bevételek is kellettek, és a kincstár a szakáll adón kívül az 1718-ban bevezetésre került a fejadóból is hatalmas bevételhez jutott, ugyanis megnégyszerezte az uralkodó éves jövedelmét: 8,7 millió rubelre növelte az állam bevételeit. Az adólistákon egyébként 1698 címszó szerepelt, amelyekre hivatkozva adót lehetett követelni. Mintegy 61 százalékkal növekedett az adóalap, s ennek köszönhetően – több mint negyedszázados háború, a flottaépítés, a hadseregfejlesztés, az új főváros felépítése után – megszűnt az államadósság. Hogy ez a rendkívüli siker mekkora terhet jelentett a lakosság számára, az ekkoriban senkit sem érdekelt.

„Nagy Péter a gazdaság mellett a művelődés szervezésére is rengeteg energiát fordított. Azon túl, hogy a hadsereg kiképzésére számos iskola épült, a cár a gyakorlati ismeretek oktatását is pártfogolta, a nemesek és a hivatalnokok számára pedig egyenesen kötelező képzést írt elő. Péter mindeközben orosz kultúrára is vagyonokat áldozott, hiszen az éppen a cár által alapított új fővárosban, Szentpéterváron bontotta ki virágait”

Az erős állam és gazdaság szinte szükségszerűen magával hozta az erős hadsereget is. Itt volt része nagy sikerekben – az általa építtetett hajók segítségével vették be a fekete-tengeri Azov kikötőjét –, illetve nagy kudarcokban, gondoljunk csak a XII. Károly svéd király ellen elszenvedett katasztrofális narvai vereségre. A hadsereget tovább fejlesztette, és 1709-ben, Poltavánál az orosz hadak már legyőzték Károly seregeit, és az 1721-es nystadi békével valóra vált a cárok régi álma: Oroszország kijutott a Balti-tengerhez, melynek partján megkezdődött Péter legmaradandóbb alkotásának, Szentpétervárnak a felépítése. A Néva partján épülő várost aztán a kortársak „Európára nyitott ablakként” jellemeztek.