„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

A Közel-Kelet és az ukrajnai háború

2024. nov. 15.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus egyaránt a világ átalakulásának kiemelt, egymásra is hatással lévő terepe. Kijev szempontjából kimondottan rossz a Közel-Keleten megnövekedett, a Nyugat támogatását megosztó feszültség, míg a térségben vékony pallón egyensúlyozó Moszkva számára egyszerre jelent lehetőséget  és kihívást a konfliktus turbózódása. Oroszország egyszerre igyekszik kihasználni az instabilitást a Közel-Keleten, miközben szeretné elkerülni az eszkalációt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kézfogása az iráni parlament konzervatív elnökével, Mohammad Bagher Ghalibaffal a BRICS-országok találkozóján 2024. július 11-én Szentpéterváron #moszkvater

Vlagyimir Putyin orosz elnök kézfogása az iráni parlament konzervatív elnökével, Mohammad Bagher Ghalibaffal a BRICS-országok találkozóján 2024. július 11-én Szentpéterváron
Fotó:EUROPRESS/Vyacheslav PROKOFYEV/POOL/AFP

A közel-keleti és az ukrajnai konfliktus természete alapvetően eltér egymástól. Míg az egyik esetben évszázadokra nyúlnak vissza a szembenállás gyökerei, és a háború zsidók és a palesztinok között lényegében az élettérért folyik, addig az ukrán-orosz konfliktusban a történelmi előzmények inkább csak színezik, és csak részben magyarázzák a történteket. Ezt a háborút sokkal inkább biztonság- és geopolitikai okok mozgatják. Olyannyira, hogy a két nép – legalábbis ezidáig – testvérként tekintett egymásra. Izrael mögött is ott áll a Nyugat, míg a palesztinok mögött az arab világ, itt azonban nem beszélhetünk proxy háborúról. Ezzel szemben Ukrajna Oroszország és az Egyesült Államok vezette Nyugat közötti geopolitikai szembenállás terepe, és nem elvitatva a megtámadott ország honvédő harcát, lényegében eszköz a rajta keresztül Oroszországot gyengíteni kívánó Amerika kezében. Kétszeresen is áldozat, egyrészről egy agresszió, másrészről egy geopolitikai térnyerési kísérlet, és az ebből fakadó ütközés áldozata.

„Közös a két konfliktusban, hogy a harcok ismételt fellángolását jelentős mértékben magyarázza az instabil nemzetközi helyzet”

A háború közvetlen és közvetett résztvevői mindkét esetben megérezték a geopolitikai pillanatot régi sérelmeik rendezésére, vagy éppen pozícióik erősítésére. Izrael esetében egyértelmű Benjamin Netanjahu eltökéltsége a palasztin kérdés végső rendezésére. Ehhez lényegében kapóra jött neki a Hamász egy évvel ezelőtti durva, a terror eszközeivel operáló akciója. Az izraeli kormányfő végképp zárójelbe tenné a kétállami megoldást, és a palesztin ellenállás megtörése érdekében akár a konfliktus regionális háborúvá szélesítésétől sem riad vissza, és célja elérése érdekében még legfőbb támogatójának, az Egyesült Államoknak az érdekeit is meg-megsérti.

„A mozgástár tekintetében lényeges a különbség a két konfliktus között. Izrael és az őt támogató Egyesült Államok viszonya minőségileg különbözik Kijev és Washington viszonyától”

Míg Izrael szövetséges, addig Ukrajna vazallus. Nem véletlen, hogy Kijev és a mellette elkötelezett demokraták igyekeztek a Kongresszusban összekapcsolni Ukrajna támogatását Izraelével. Kijev részéről az is logikus, hogy a légtér védelmében szeretne ugyanolyan nyugati segítséget kapni, mint Izrael. S hogy ezt nem kapja meg, az következik Izrael és Ukrajna Nyugathoz fűződő kapcsolatainak már említett minőségi különbségéből. Annak ellenére nagyobb az elköteleződés Izrael mellett, hogy a Nyugat a jelenlegi helyzetben nem okvetlenül szeretné, ha Netanjahu totális győzelmet aratna. Ukrajna vonatkozásában már más a helyzet. Örülne a győzelmének, ám Oroszország fárasztása érdekében megelégedne a válság elhúzódásával is. A léányeg számára, hogy Oroszország azért ne győzzön.

„Egyértelmű, hogy mindkét konfliktus komoly hatással van a globális erőviszonyok alakulására”

A végkimenetel befolyásolja a nyugati blokk és az úgynevezett globális Dél globális pozícióit, a kereskedelmi útvonalak, ezeken keresztül egyik vagy másik oldal befolyásának alakulását. A két konfliktus egymásra is hat. Ilyen értelemben a közel-keleti válság kiéleződése rossz hír volt Ukrajnának, hiszen egyrészről elterelte a figyelmet az ő háborújáról, másrészt megosztotta a Nyugat tartalékait. Ugyanis mind Ukrajna, mind pedig Izrael esetében az utánpótlás és a logisztikai segítség alapvetően a Nyugatra, elsősorban az Egyesült Államokra hárul.

„De nemcsak a figyelem terelődött el az ukrajnai háborúról. A közel-keleti válság belobbanása arra is rávilágított, hogy Oroszország a nyugati információs térben sulykoltakkal ellentétben sokkal visszafogottabban viszi a háborút, mint azt teszi mondjuk a Hamász vagy Izrael”

Ezt alátámasztja a civil áldozatok száma közötti nagyságrendbeli különbség, ezen belül például a gyerekek érintettsége. Míg az ukrajnai háborúnak közel három év alatt eddig nagyjából 600 gyerek esett áldozatául, addig a gázai konfliktusban mintegy 8 ezer. De a sort még folytathatnánk anélkül, hogy igazolni próbálnánk bármilyen háború jogos voltát. Az viszont egyértelmű, hogy a nemzetközi figyelem eltolódása a Közel-Kelet felé, ennek a háborúnak a durvasága gyengítette az Oroszországgal szembeni nyugati kommunikáció erejét. Emellett ráadásul rávilágított az Egyesült Államok befolyásának korlátozott voltára is, mivel Washington eddig a törekvései ellenére képtelen volt a válság eszkalációjának megakadályozására.

„A közel-keleti válság háborúvá szélesedése kimondottan rosszul érintette tehát Ukrajnát, ez azonban nem jelenti azt, hogy nagyon jól jött Oroszországnak”

Moszkva szempontjából ez a helyzet lehetőség, ám kihívás is. Oroszország igyekszik kihasználni az instabilitást a Közel-Keleten, nagyon szeretné ugyanakkor elkerülni az eszkalációt. A Kreml óvatosan egyensúlyoz, ugyanis az ő malmára hajtja a vizet, ha az Egyesült Államok belesüpped ebbe a válságba, ugyanakkor eközben nem szeretne túlzottan elköteleződni. Támogatja Amerika térségbeli ellenfeleit, mindent megtesz itt is a „globális Dél” közel-keleti pozícióinak erősítéséért, ám közben igyekszik elkerülni, hogy megromoljanak az eddig konszolidált kapcsolatai Izraellel. Moszkva és Tel-Aviv között Oroszország szíriai megjelenése óta van egy hallgatólagos megállapodás, miszerint igyekeznek elkerülni a közvetlen ütközést. Ez a libanoni betörés és a szíriai csapások miatt egyre nehezebb, de a hmeimimi támaszpont körüli konfliktus is mutatja, hogy Moszkva ezután is kizárólag a saját objektumainak védelmére koncentrál.

„Politikai értelemben Oroszország látványos közeledése Iránhoz okoz problémát, ám ezt is megpróbálják kezelni”

Az Irán és Izrael között növekvő feszültség tehát Moszkva számára előnyökkel is járhat, hiszen a helyzet eszkalálódása elterelné Washington figyelmét Ukrajnáról. A Biden-kormányzat már tavaly október 7. után azonnal további Patriot rendszereket küldött a Közel-Keletre, miközben azokért Kijev már régóta könyörgött. Újabb mélyütés volt Ukrajna számára, hogy a Pentagon most amerikai katonákat küld Izraelbe egy fejlett rakétaelhárító rendszerrel (THAAD) együtt, amelynek célja az ország légvédelmének megerősítése. Ráadásul a közel-keleti konfliktus kiéleződése már most felhajtja az olajárakat is, ami megnehezíti a Biden-kormány helyzetét, miközben enyhíti az orosz költségvetésre nehezedő nyomást.

„Egy szélesebb körű háború a térségben azonban már komoly kockázatokat jelentene Moszkva számára”

Már Izrael és a Hezbollah háborúja is azzal jár, hogy a feszültség kiterjedt a Kreml szövetségesére, Szíriára, de az eszkaláció bonyolítja az öböl menti arab államokkal és Iránnal való kapcsolatait is. Szíria stratégiai szempontból értékes Oroszország számára, mert a Tartuszban lévő tengeri támaszpontról és a Hmejmimben lévő légi bázisról platformként szolgál Moszkva hatalmának a Földközi-tenger keleti részére történő kivetítéséhez. Emellett az ország csomópontja a katonai erőforrások Líbiába és az afrikai Száhel-övezetbe történő szállításának, ahol Oroszország jelenléte egyre bővül. De egy regionális eszkaláció megnehezítheti Oroszország Iránnal és az öböl menti arab államokkal való kapcsolatait is. Az elmúlt években ezt segítette, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia közeledett Iránhoz.

„Emellett a térség belobbanása hatással lehetne a BRICS-re, amelynek 2023 óta tagja már Egyiptom és Etiópia mellett Irán és az Egyesült Arab Emírségek is”

Oroszország számára sokkal könnyebb fenntartani ezeket a kapcsolatokat, ha a Perzsa-öbölben harmonikus a viszony. Így aztán Oroszország nem segít konstruktívan az Egyesült Államoknak a feszültségek enyhítésében, ugyanakkor nem háborítja Iránt vagy Teherán proxy szövetségeseit arra, hogy teljes körű háborút indítsanak Izrael ellen.

„A két konfliktus egymásra hatása Irán kapcsán is megmutatkozik”

Ukrajna kommunikációs szempontból igyekszik kihasználni a helyzetet, amikor az Oroszországot fegyverekkel is támogató Teheránt Moszkva bűntársának nevezi. Irán kétségkívül egyre szorosabb szövetségese Oroszországnak, amelyet még Kína sem mindig néz jó szemmel. Nem véletlen, hogy még a Hamász vezetőjének meggyilkolása után azonnal a volt védelmi miniszter Szergej Sojgu, a Hezbollah első emberének kiiktatás után a kormányfő Mihal Misusztyin repült azonnal Teheránba. Mindenek előtt Irán értésére adni, hogy Oroszország megbízható partnere, és nincs értelme az új elnök nyugati nyitásának.

S hogy ez a helyzet mennyire egyértelműsíti Moszkva és Teherán szövetségét, azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin és Maszúd Pezeskian a napokban találkozva már arról beszélt, hogy hamarosan stratégiai megállapodást köthet a két ország. Irán és Oroszország közeledését azonban nemcsak a hadiipari együttműködés, a kölcsönös fegyverszállítások – az egyik oldalról drónok, ballisztikus rakéták, míg a másikról esetlegesen Szu-35-ös gépek és Sz-400-as légvédelmi rendszer – jellemzik, készül az energetikai megállapodás – együtt a világ földgáz tartalékainak 70 százalékát jegyzik -, de Irán fontos az észak-déli kereskedelmi útvonal szempontjából is.

„Így aztán Irán közvetlen háborúba keveredése nem lehet Moszkva érdeke. Még akkor sem, ha a háború ilyen jellegű eszkalálódása azért lekötné Oroszország ellenlábasát, az Egyesült Államokat is”

Érthető tehát, hogy a konfliktusban résztvevő felek között egyensúlyozó orosz hivatalos álláspont elítéli azokat a lépéseket, amelyek a közel-keleti régió destabilizálásához vezethetnek.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK