//A béke voltál te, Sport!
Türkmenisztán első olimpiai érmét Polina Gurjeva szerezte meg 2021. július 27-én női súlyemelésben az 59 kg-osok súlycsoportjában #moszkvater

A béke voltál te, Sport!

MEGOSZTÁS

Egykor a háborúkat is felfüggesztették az olimpiai játékok idejére. Ma kisebb ütközetek, ellenségeskedés bontakozik ki a játékok mentén. Az olimpia a nézők többsége számára ma már inkább szórakozás, míg vannak, akik véresen komolyan veszik a versenyeket, és politikai célokra igyekeznek felhasználni e nemes versengést. Félő, hogy a Coubertin báró szellemében vett olimpiát végképp felfalja az elüzletiesedés és a politika.

Türkmenisztán első olimpiai érmét Polina Gurjeva szerezte meg 2021. július 27-én női súlyemelésben az 59 kg-osok súlycsoportjában #moszkvater
Türkmenisztán első olimpiai érmét Polina Gurjeva szerezte meg 2021. július 27-én női súlyemelésben az 59 kg-osok súlycsoportjában
Fotó:EUROPRESS/Chris GRAYTHEN/POOL/AFP

Az Olimpiai Charta 50. szabálya egyértelműen tiltja az olimpiai helyszíneken, verseny helyszíneken történő politikai, vallási, faji vagy egyéb demonstrációt, véleménynyilvánítást. A sportolói önkifejezés növelése jegyében azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az tokiói játékok megkezdése előtt lazított ezen a szigoron. Ennek egyik része volt a szolidaritás, az egység és a befogadás fontosságának hangsúlyozása a nyitóünnepségen. Módosították az olimpiai eskü szövegét is a befogadás és a diszkriminációmentesség üzenetének hozzáadásával.

„Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy becsempészték a politikát az olimpiára is”

Bizonyos korlátozásokkal – küzdőtér, eredményhirdetés – ezután nem lesz tilos a politikai véleménynyilvánítás, így a térdelés vagy az ököl felemelése sem. Csak azt nem értem, hogy az identitáspolitika globális tombolása közepette hogyan akarja megtartani a NOB az olimpiák egyik kiemelt értékét, az egységet. Hiába teszik hozzá, hogy az olimpiai játékokon a hangsúlyt továbbra is a sportolók teljesítményére, a sportra, a nemzetközi egységre és a harmóniára kell helyezni, a szellemet kiengedték a palackból. Így amit még meghagyott az olimpia szelleméből az elüzletiesedés, azt végképp felfalhatja a politika beengedése a játékokra. Mert semmi köze a sporthoz annak, hogy az úszás döntőit helyi idő szerint reggel rendezik csak azért, hogy az amerikai tévécsatornák fő műsoridőben adhassák. Mint ahogy az is megmérgezi a sportot, ha nemes versenybe betüremkednek a szivárványos zászlók, a féltérdre ereszkedés vagy egyéb politikai szimbólumok. S akkor még nem is beszéltünk a doppingról, és az ellene folytatott szelektív harcról.

Persze, azt is értjük, hogy a nyomás egyre nagyobb volt, és az olimpiai bizottság meghajolt a „globális” akarat előtt. Az ellenállást az Amerikából induló rasszizmus elleni tiltakozás törte át. Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága például még módosítás előtt közölte, hogy nem bünteti sportolóit, ha politikai véleményüknek adnak hangot az olimpiai játékokon. A 85 ezer profi sportolót tömörítő, az élsportolók érdekvédelmét ellátó Játékosok Világszövetsége pedig szintén jelezte, nem fogja megengedni, hogy az elavult sportszabályok felülírják az alapvető emberi jogokat.

„Véleményük szerint ugyanis az 50-es cikkely a sportolók jogainak cenzúrázásával ér fel. No, ennek most vége, a szabadság jegyében fél térdre ereszkedhettek a brit, a chilei, az amerikai vagy a svéd női focisták”

Ezek után azon már végképp nem csodálkozhatunk, hogy az olimpiai játékok helyszínén kívül, a közvetítések során gyakran elfelejtik Pierre de Coubertinnek a sorait: „A béke vagy te, Sport!/a népeket egymáshoz fűző szép szalag:/és testvérré lesznek mind általad/önuralomban, rendben és erőben.”

Finoman szólva sem Coubertin szellemében járt el például az orosz televízió egyes csatornája, amikor a megnyitó közvetítésekor reklámot vágott be, amikor az ukrán küldöttség bevonult a stadionba. De az ukránok sem maradtak le a kisstílűségben, a gyűlölet szításában, és a nacionalizmus tombolásában. Az olimpiai csapat tagjainak megtiltották, hogy Tokióban oroszul beszéljenek. Az államnyelv védelmének biztosa Tarasz Kremeny

„felhívta a sportolók figyelmét arra, hogy a hivatalos rendezvényeken ukránul beszéljenek”

Mint Kremeny fogalmazott, Ukrajna olyan országként vesz részt az olimpián, amely éppen háborúban áll, ezért az ukrán nyelv használatának megerősítése a sportdiplomáciában az államiság megerősítését segíti. „Az olimpia nem csak egy sport rendezvény, hanem politikai eszköz is!” – hangsúlyozta Kremeny, aki a játékok kezdete előtt a nyelvi kérdés megtárgyalása céljából találkozott az egykori vívó olimpiai bajnok Vadim Gutzeit sportminiszterrel is. Szegény Coubertin, ha ezt hallotta volna!

Az ukrán vezetés jobban tenné, ha azon gondolkodna el, vajon miért indul 17 ukrán sportoló más országok színeiben az olimpián?! Az államiság erősítését alighanem az segítené igazán, ha olyan körülményeket teremtene sportolóinak és általában minden állampolgárnak, hogy azok ne hagyják el az országot.

„De nem a <népeket egymáshoz fűző szép szalagként> tekintett az olimpiára a türkmén Vatan tévécsatorna sem, amikor elhallgatta az ország első olimpiai érmét megszerző sportoló nevét. Minden bizonnyal azért, mert Polina Gurjeva orosz nemzetiségű”

A riporter csak a „mi sportolónkként” emlegette az ezüstöt szerző súlyemelőt, és még véletlenül sem ejtette ki a nevét. Gurjeva ugyanakkor a helyi szokásoknak megfelelően köszönetet mondott az ország „nagyon tisztelt elnökének azért, mert méltó körülményeket teremtett a sportolók számára”. Az már csak természetes, hogy Türkmenisztán függetlenségének 30. évfordulója tiszteletére neki és a türkmén népnek ajánlotta az ezüstöt.

„Az persze senkit sem zavart, hogy ezt az <emelkedett> beszédet Gurjeva oroszul mondta el”

Hogy mekkora dicsőséget szerzett Gurjeva az országának, azt jelzi, hogy egészen idáig Türkmenisztán volt az egyetlen posztszovjet állam, amelynek még nem volt érme az olimpiákon. Egyébként a Tükmenisztánt Tokióban képviselő 9 sportolóból három orosz, egy pedig üzbég nemzetiségű. Azt azonban még a mindenható elnök sem tudta elintézni, hogy az ország első olimpiai érmét türkmén nemzetiségű sportoló szerezze. De ha már így adódott, legalább a nevét nem mondták ki.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.