A béke megnyerésén ügyködik a Nyugat

A háborút olyan értelemben már nem nyerheti meg sem Ukrajna, sem pedig a Nyugat, ahogy azt a konfliktus bizonyos szakaszaiban elképzelte, a békemegállapodással, ezen belül is mindenek előtt a Kijevnek adandó biztonsági garanciák alakításával azonban kozmetikázna ezen a képen. Az alaszkai és a washingtoni csúcstalálkozók után azonban nem csupán emiatt akadt el a rendezés. Hol tart jelenleg a békefolyamat? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„A továbblépés kulcsa most az Ukrajnának adandó biztonsági garanciák pontosítása”
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN/POOL/AFP

Már Donald Trump sem reménykedik gyors sikerben, alelnöke J. D. Vance szerint pedig három-hat hónapon belül véget érhet az ukrajnai háború. Azért a biztonság kedvéért ehhez még hozzáteszi, hogy reméli, nem később. Az óvatosság nem meglepő, hiszen az optimista amerikai adminisztrációval is szembe jött a kijózanító valóság, amely az alaszkai csúcstalálkozó megalapozta bizakodás után ismét lerántott mindenkit a földre. A proxy felek személyes találkozója önmagában lökést adott a rendezési folyamatnak, amelynek a területi kérdések és a biztonsági garanciák terítékre kerülésével, a tűzszünet helyett rögtön a békemegállapodás megcélzásával lényegében megrajzolta a kereteit. Elindult a korábban tabuként kezelt kérdésekről a gondolkodás, ami részben már magyarázza is az azonnali megtorpanást. A fogalmak tisztázásától azok tartalmának meghatározásáig sorjáznak a részleteiben kidolgozásra váró kérdések. A két elnök ugyanis igazi, aprólékos előkészítés nélkül ült le, így csak a közös gondolkodás irányában, a rendezés kontúrjaiban, bizonyos sarokpontokban tudtak megegyezni, az időigényes aprómunka még hátra van. Ráadásul ezeket a kereteket magától értetődően azért el kell fogadtatni, a geopolitikai szembenállásból fakadt háború terepéül és eszközéül szolgáló Ukrajnával, valamint a mögötte álló európai „tettrekészek” koalíciójával is, ami tovább bonyolítja a megegyezést.

„Egy ideje ugyanis már látszik, hogy Donald Trumpnak még az Egyesült Államok vazallus státusban lévő szövetségeseivel sem egyszerű elfogadtatnia az elképzeléseit”

Eleve nehezen emésztik, hogy az általuk alapnak vett tűzszünet lépését az orosz és az amerikai elnök kiiktatta a folyamatból, Donbassz ukrán kézen lévő területeinek feladásáról pedig hallani sem akarnak. Az Ukrajnának adandó biztonsági garanciákra koncentrálnak, és olyan modell kidolgozásán fáradoznak, amely a realitásokon felülemelkedve egy huszárvágással kompenzálná valahogy a frontokon kialakult, Kijev és ezen keresztül a Nyugat számára nem sok jóval kecsegtető, győzelemként nehezen értelmezhető helyzetet. Ehhez persze még másoknak, mindenek előtt Oroszországnak is lesz egy-két szava, a helyzet bonyolultságát, és az alaszkai csúcs utáni elakadás logikus voltát azonban már ez az alaphelyzet is kellőképpen alátámasztja. Anélkül is, hogy az egyeztetéseket természetes módon kísérő információs háború is inkább fékezi és eltéríti, semmint előre löki a rendezési folyamatot.

„Ez utóbbi középpontjában az áll, hogy a felelősséget a felek a másik oldalra hárítsák, így lehetőség szerint a maguk oldalára állítsák, de mindenképpen a békefolyamatban tartsák a megállapodást siettető és alapvetően türelmetlen Trumpot”

S mivel mi a nyugati információs buborékban vagyunk, ebben pedig az európai fősodor narratívája az uralkodó, logikusan azt halljuk, hogy Oroszország szisztematikusan szabotálja a békefolyamatot, biztos ugyanis abban, hogy megnyeri a háborút, ezért nem érdekelt semmilyen kompromisszumban, és Ukrajna kapitulációját akarja elérni. Persze, ebben van igazság, hiszen miért is mondanának le az oroszok a győzelemről, amikor úgy gondolják, hogy nyernek? Miért egyeznének bele fegyverszünetbe, amikor a hadseregük folyamatosan előrenyomul és őrli fel az ellenfelet?

Csakhogy Vlagyimir Putyin is szeretne már valahogy kilépni az ukrajnai háború jelentette csapdából, és ezért kompromisszumkat is tett. Így a korábbi álláspontját feladva Moszkva elfogadja, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákat kell nyújtani. Nincs szó teljes demilitarizációról sem, mint ahogy a hatalomváltás kérdése is háttérbe került. Tárgyalna akár Zelenszkijjel is, akit de facto elfogad a kijevi rezsim vezetőjének, még ha de jure továbbra sem tekinti annak. Már nem ragaszkodik a négy Oroszországhoz csatolt terület teljes bekebelezéséhez, a herszoni és a zaporizzsjai régióban a frontok mentén fagyasztaná be a háborút. A folyamatot pedig úgy gyorsítaná fel, hogy területcserével – dnyiprói, harkivi és szumi régiókban uralt mintegy 1500 négyzetkilométer átadásával – szerezné meg a Donbassz még ukrán kézen lévő mintegy 25 százalékát, azaz nagyjából 7000 négyzetkilométert. Ez ugyanis számára politikai kérdés, enélkül nem állíthatja le a háborút. Ezt Trump is felfogta, és az előrelépés érdekében el is fogadta. Moszkva ugyanakkor továbbra is ragaszkodik Ukrajna NATO-csatlakozásának megtiltásához, az orosz nyelv hivatalos státusához Ukrajnában, valamint az orosz ortodox egyház tevékenységi szabadságának garantálásához, és az Oroszország elleni szankciók feloldásának elkezdéséhez.

„Az előbb már említett információs buborékban ugyanakkor az már kevésbé látszik, hogy a békepárti retorika mögött az európai/ukrán oldal is valójában húzza az időt, és olyan feltételeket támaszt, amelyek nem felelnek meg sem a háborúkat általában az erőviszonyok alapján lezáró  logikának – az erő számít, és nincs igazságos béke -, sem pedig nem fakad az oly sokat emlegetett szabályokon alapuló világrendből”

Egyrészt azért, mert ez már nem létezik, átmeneti korban élünk, másrészt a nemzetközi jog legendás fetisisztái most egyáltalán nem foglalkoznak például azzal, hogy e logika alapján csak az ENSZ-nek van legitimációja valahova békefenntartókat küldeni. A katonák küldését elegánsan biztonsági garanciának nevezik. Amiről azonban az európai „tettrekészek” beszélnek, az a NATO alig burkolt terjeszkedése, annak minden következményével. Nem jogi értelemben vett békefenntartásról van szó, amelyben a legfontosabb a pártatlanság, hanem egy Ukrajna melletti fellépésről, felvonulásról.

Nem törődve a háborút kiváltó okokkal, amelyek kezelése, megszüntetése helyett másképp csomagolva, de csak a viszály jövőbeli ismételt belobbanásának a valószínűségét erősítenék. De figyelmen kívül hagyva a másik, az orosz oldal biztonsági érdekeit is, ami szintén egy tartós és stabil európai, benne ukrajnai béke előfeltétele. Abból a kiindulásból, amit nemes egyszerűséggel úgy fogalmazhatunk meg, hogy amit a terepen, katonai eszközökkel nem sikerül kiharcolni, azt elérnék a tárgyalóasztalnál. Abból a hibás elképzelésből kiindulva, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében kell megteremteni.

„Általánosságban tehát elmondható, hogy az ukrán – és most már európai – stratégia nem változik. Ennek a lényege a lassú visszavonulás Donbasszban, valamint az orosz gazdaság és katonai-ipari komplexum erőforrásainak kimerítése. Ez idő alatt Európa újrafegyverkezik, és felkészül egy állítólagos orosz támadásra, de főképp a Balti- és Fekete-tengeren átvezető export útvonalak blokkolására. Ebbe a logikába nem fér bele a háború gyors lezárása, még kevésbé a kramatorszki erődrendszer feladása”

Mindebből következik, hogy Volodimir Zelenszkij hangosan igyekszik eleget tenni Donald Trump azon követelésének, hogy minél előbb találkozzon Vlagyimir Putyinnal, ám nem tárgyalna a területek cseréjéről, csak a biztonsági garanciákról, azokról is kizárólag az ukrán szempontokat követve. Ez érthető, ám egy ilyen megbeszélésnek nincs sok értelme, hiszen nem tölti meg tartalommal a konfliktus rendezésének az alaszkai csúcson kialakított kereteit, sőt a jelenlegi retorikát figyelve inkább visszalépést jelent azoktól. Más célja tehát nem nagyon van, mint visszahúzni az ukrán/európai oldalra az ebből a szemszögből Vlagyimir Putyin logikáját és érvelését túlságosan megértő, de elfogadó amerikai elnököt.

„A továbblépés kulcsa most az Ukrajnának adandó biztonsági garanciák pontosítása”

A probléma már magának a fogalomnak a meghatározásánál kezdődik. Konkrétan arról van szó, hogy Ukrajna védelmi garanciákat, avagy biztosítékokat kapjon. A garancia a NATO 5. cikkelyéhez hasonló, jogilag meghatározott, katonai eszközökkel alátámasztott mechanizmus, míg a biztosítékok alapvetően politikai elköteleződést jelentenek, az 1994-es Budapesti Memorandumhoz hasonlóan inkább csak szimbolikus gesztusként értelmezhetők. Kijev és a támogatói érthetően csakis garanciákról hajlandóak tárgyalni, míg Moszkva azért inkább biztosítékokat szeretne.

A jelenlegi állás szerint garanciákról lenne szó, ezeket viszont Moszkva csak akkor fogadja el, ha az orosz érdekeket is figyelembe veszik. Mert a Kreml is joggal tart attól, hogy a háború bizonytalan jövővel kecsegtető és egyoldalú garanciákkal alátámasztott lezárása csak azt a célt szolgálná, hogy e konfliktus peremén továbbra is lekössék Oroszország energiáit, és ha nem is háborúval, de valahogy benntartsák ebben a mocsárban. Az előrelépéshez emellett arra is ügyelni kell, hogy az Ukrajna szuverenitásának megvédését szolgáló eszközök ne tűnjenek Moszkva számára fenyegetőnek. Kizárólag a NATO tagországokból érkező katonák és egy 100 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomaggal és kiterjedt védelmi iparral megtámogatott erős ukrán hadsereg fenntartása aligha felel meg ezeknek a kritériumoknak.

„Oroszország nem fogadja el a békemegállapodás garantálásának olyan modelljét, amelybe aztán nem lesz beleszólása”

Moszkva azt javasolja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai szavatolják a konfliktus befagyasztását. Erről beszélve Szergej Lavrov a BT tagjait is magában foglaló csoportról beszélt – külön kiemelte Németországot és Törökországot -, és kizárta, hogy a NATO országainak katonái állomásozzanak ukrán területeken. Mint Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő Moszkva álláspontját indokolva kiemelte, nincsenek európai katonák, csak konkrét országok katonái vannak, és ezeknek az országoknak a többsége NATO-tag. A kialakult konfliktushelyzet egyik elsődleges okának pedig kezdetektől fogva éppen a NATO katonai infrastruktúrájának terjesztése és ennek a katonai infrastruktúrának az Ukrajnába beszivárgása nevezhető. Az orosz elképzelések szerint tehát a garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, az országnak semlegesnek kell lennie, nem csatlakozhat egyetlen katonai blokkhoz sem, és nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel.

„Az orosz álláspontot megerősítette Vlagyimir Putyin is, aki szerint a kulcskérdésekben Kijevvel gyakorlatilag lehetetlen megállapodni, és a NATO tagországainak csapatai célpontokká válhatnak, ha megjelennek Ukrajnában”

De Putyin tovább is lépett, amikor „illegitimnek” nevezte a jelenlegi ukrán kormányzatot, és kijelentette, hogy lehetetlennek tartja békemegállapodás kötését az ukrán vezetéssel. Emellett új követelésként megfogalmazta, hogy még békemegállapodás esetén is Ukrajnának fel kellene oldania a hadiállapotot, elnökválasztást kellene tartania, majd „népszavazást” szerveznie a megállapodások „kodifikálására”. Putyin Vlagyivosztokban értésre adta azt is, hogy Oroszország minden katonai célját el fogja érni, ha Ukrajna nem egyezik bele egy megállapodásba. A Kreml tehát meg van győződve arról, hogy az orosz hadsereg uralja a helyzetet a harctéren Ukrajnában. Ráadásul emellett Moszkva diplomáciai sikereket is érzékel.

„A nyugati/ukrán oldalon ezzel szemben egy katonai értelemben három sávból álló elképzelés körvonalazódik, amelyet elfogadni látszik Moszkva is”

Lenne az ukrán és az orosz harcvonalak között egy 40 kilométer széles semleges övezet, demilitarizált zóna, amit harmadik országból érkező semleges békefenntartó csapatok őriznének. Ezután lenne egy második zóna, ott az ukrán katonák lennének, míg egy harmadikban állomásoznának az európai egységek. A nyugati vezetés a semleges övezet kialakításának a kompromisszumos javaslatával láthatóan arra törekszik, hogy látszólagos kontrollt szerezzen, de a valóságban a kockázatokat és bizonytalanságokat továbbra sem oldanák meg. A béke fenntartása elsősorban politikai akarat és stratégiai józanság kérdése lesz, miközben a felek alapvető bizalmi problémákkal küzdenek. Ráadásul a semleges övezet fenntartása hatalmas erőforrásokat kötne le, miközben az unió és a NATO egyébként is a saját alapvető védelmi képességeinek biztosításával van elfoglalva. Nem véletlen, hogy Franciaország és Nagy-Britannia kivételével szinte mindenki elutasítja katonák küldését Ukrajnába.

„Kezdettől határozottan elutasítja a közvetlen szerepvállalást az Egyesült Államok is, amely ugyanakkor kész lenne <stratégiai eszközökkel>, például hírszerzéssel, felderítéssel és megfigyeléssel, parancsnoksággal és irányítással, valamint légvédelmi eszközökkel támogatni a háború utáni Ukrajnában az európai vezetésű egységek jövőbeli földi bevetést, mint Ukrajna biztonsági garanciáinak részét. Az európai államok ugyanis csak amerikai támogatással tudnak csapatokat Ukrajnába küldeni, amely lehetővé teszi, felügyeli és védi az európai földi csapatokat”

Egyelőre tehát csak a modell főbb vonalairól folyik a gondolkodás, a részletek kidolgozása, a képességek felmérése, majd csak ezután jöhet, amit aztán majd követhet az egész terv elfogadása. E tekintetben a párizsi találkozó sem hozott előrelépést. Nem is nagyon hozhatott, hiszen mindez még sok időt vesz igénybe, és az elképzeléseket alakíthatja majd az is, miképpen alakulnak a fejlemények a terepen.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com