//A 121. paragrafus és a másság
„Oroszország továbbra sem lesz a melegfesztiválok zászlóshajója" #moszkvater

A 121. paragrafus és a másság

A homoszexuálisokat a Szovjetunióban 1933-tól hatvan éven át öt évi börtönnel büntették. De csak a férfiakat, és ezekben a párokban is legtöbbször csak a „passzív” felet. Hogy alakult a homoszexuálisok sorsa a Szovjetunióban?

„Oroszország továbbra sem lesz a melegfesztiválok zászlóshajója" #moszkvater
„Oroszország továbbra sem lesz a melegfesztiválok zászlóshajója”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

„A Szovjetunióban nincs szex, ott szerelem van” – mondta 1986-ban egy szovjet-amerikai tévéműsor egyik résztvevője. Ugyanakkor a legőszintébb egyneműek közti szerelem is gyakran végződött börtönbüntetéssel, méghozzá leginkább a férfiak számára. Még 1933-ban megszületett a „121. paragrafus”, amely a népnyelvben a „buziskodás” elnevezést kapta. S akit a törvény szerint bűnösnek találtak, az öt év börtönbüntetést kaphatott.

„A hatalom ezt a paragrafust a zsarolásra, a megfélemlítésre is előszeretettel alkalmazta. A törvény hatvan évig életben volt, és csak 1993-ban törölték el”

A melegek elmondása szerint nem a 121.paragrafus volt számukra a legnagyobb büntetés, hanem az, hogy nem vállalhatták fel magukat, bujkálniuk kellett nemcsak a családjuk előtt, hanem a munkahelyükön is. 1933 és 1980 között évente nagyjából ezer embert küldtek rács mögé. Ez a szám a nyolcvanas években nagyjából a felére csökkent, míg 1990-ben 447, 1992-ben pedig 227 homoszexuálist börtönöztek be. A szovjet börtön hierarchiában ezek az emberek aztán ki voltak téve mindennemű atrocitásnak. Rendszeresen megverték, megerőszakolták őket.

„A művészvilág viszonylagos védelmet élvezett, de aki valamiért „kihúzta a gyufát” az ment a börtönbe”

Az egyik ilyen, a neves rendező, az örmény származású Szergej Paradzsanov volt. Őt 1973-ban ültették le öt évre. Paradzsanov mindig nyíltan felvállalta a másságát, soha nem csinált belőle titkot. A világhírű olasz rendező, Frederico Fellini rendszeresen levelezett vele, biztosította együttérzéséről. Arról, hogy Fellini világszerte ismert rendező, a zárt országban csak kevesen tudtak. A börtön vezetése nem tartozott közéjük…  Az egyik év végén jött a soros levél az olasz rendezőtől, a következő szöveggel:

„Boldog Új évet kívánok, és bízom a mielőbbi viszontlátásban! Ölel, Frederico”

A börtönparancsnok, akit nem kifejezetten a műveltsége miatt neveztek ki erre a posztra, magához hívatta Paradzsanovot, és megkérdezte, ki ez a Fellini. Paradzsanov nem bírta kihagyni a ziccert: „ááá, a Fjodor! Ő az édestestvérem, csak ő Olaszországban maradt a nagymamánknál. Őt ő nevelte. A nagyi olasz forradalmár volt, a neve Fellini azt jelenti olaszul, hogy „megtörhetetlen”. Fjodor szeretne meglátogatni a közeljövőben, hiszen rég láttuk egymást, és ha már itt van, tartana egy előadást az elítélteknek az olasz proletariátus harcairól, eredményeiről.”

A börtön vezetése jelentette a dolgot „felfelé”, ahogy illik. Elindult a látogatás engedélyeztetésének folyamata, míg végre Moszkvában valami értelmesebb csinovnyiknak leesett a tantusz, hogy itt bizony hülyét csináltak belőlük.

„Vagyim Kozin lemezeiért sorba álltak az emberek, mégis leültették. Méghozzá kétszer”

A harmincas évektől 1945-ig ötven lemeze jelent meg a Szovjetunióban. Aztán 1946-ban minden megváltozott, amikor elítélték fiatalkorú megrontásáért. Öt évet kapott. Letöltötte a kolimai börtönben, hogy aztán 1958-ban ismét elítéljék a 121.paragrafus alapján. Kozin 15 évet töltött büntetés végrehajtási intézetekben, ő az egyetlen szovjet híresség, akit kétszer börtönöztek be az említett paragrafus alapján. Állítólag az ítéletekhez komoly köze volt Lavrentyij Berijának, akivel Kozin az ismerősei szerint összeveszett.

 „A 121. paragrafus törvénybe lépésével egyidőben megindult a kísérletezés a homoszexuálisok átnevelésére”

A „kísérletekben” inkább a leszbikus nőket próbálták heteróvá tenni, míg hasonló kísérleteket csak kevés férfin végeztek. Valamiért a szovjet hatalom a női homoszexuálist nem büntette. Igaz, tabu témának számított, viszont zsarolásra szintén szívesen alkalmazták őket. Így kényszerítették rá néhányukat a kísérletekre is.

„A törvény furcsasága, hogy javarészt a „passzív”, tehát a női szerepet vállaló felet büntette”

Az „aktív”, aki a „férfi” volt a kapcsolatban, csak nagyon ritkán kapott szabadságvesztés büntetést. Őket leginkább tanúként idézte be a bíróság.

A Szovjetunióban a homoszexuálisok komoly atrocitásoknak voltak kitéve nemcsak a hatalom, hanem az úgynevezett „buzivadászok” részéről is. Ők felkeresték azokat a helyeket, ahol tudottan melegek adtak egymásnak randevút, és módszeresen megverték őket. És nem az ideológia játszotta a főszerepet, miszerint egy szovjet ember nem lehet meleg, hanem egyszerűen a gyűlölet. Az iskolákban nem volt szexuális felvilágosítás, a gyerekek azt adták tovább, amit a szüleitől tanultak. Röviden, aki meleg, azt ütni kell.

„A glasznoszty jegyében 1986-tól már nem üldözték látványosan a melegeket, de nem is segítették őket semmiben”

Nagyjából ez idő tájt jelent meg „Szárnyak” néven az első LMBTQ közösség Leningrádban. Ők emelték fel először a hangjukat a meleg férfiak védelmében. Jogászokat, értelmiségieket tudtak a soraikban, lobbiztak, beadványokkal bombázták a hatalmat, hogy töröljék el a 121.paragrafust. Erőszakosságuknak köszönhetően a „Szárnyak” 1991-ben törvényesen elismert és bejegyzett egyesület lett. A 121.paragrafus ugyan még létezett, de a Szovjetunió szétesése után a törvényt eltörölték.

„Ebben nem az elfogadás játszott főszerepet, hanem az, hogy Oroszország csatlakozott az Európa Tanácshoz”

A csatlakozás egyik alapfeltétele volt a homoszexuálisok elleni diszkrimináció megszüntetése. Azért az jellemző, hogy a mai napig szinte minden évben van egy ügyeletes homofób a dumában, aki bead törvénymódosítási javaslatot, hogy újra büntessék az egyneműek közti szexuális kapcsolatot. Egyelőre nem sok sikerrel.

Amikor eltörölték a 121. paragrafust, az emiatt ülők azonnali amnesztiában részesültek. Ugyanakkor senki nem kapott kártérítést, illetve az erkölcsi bizonyítványban ugyanúgy szerepelt, hogy melyik paragrafusért voltak büntetve.

Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy Oroszország továbbra sem lesz a melegfesztiválok zászlóshajója. Az orosz nem az a kimondott liberális nép. A Szovjetunió utáni Oroszország közel harminc éve alatt szinte semmit nem változott a szemlélet.

Forrás:

https://ru.sm.news/samye-znamenitye-gei-sssr-kumiry-millionov-i-lyubiteli-muzhchin-38792/?amp

MEGOSZTÁS

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.