„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„A legfrissebb nemzetközi elemzések alapján az iráni lakosság többsége nem támogatja a háborút. A társadalom jelentős része elutasítja a rezsim háborús politikáját, és inkább a békés, demokratikus változásokat, valamint a gazdasági fejlődést részesítené előnyben”
Fotó:EUROPRESS/AFP
Leggyorsabban a kínai Guancsa portál reagált, amely az erről szóló első cikkében egy olyan teheráni „kulturális és múzeumi dolgozó” honfitársukkal készített interjút az izraeli támadásról, aki meglehetősen tájékozottan válaszolt – még az urándúsításról is.
A megszólaló helyi szerint Izrael vágyálmát tükrözheti a hadserege azon kijelentése, miszerint az Irán nukleáris programja és nagy hatótávolságú rakétaképességei elleni csapások több napig folytatódnak, és „Irán a művelet befejezése után már nem jelent fenyegetést”.
Úgy vélte, hogy Irán egy nagyon ellenálló ország, a nukleáris létesítmények és rakétabázisok elleni támadások pedig nem jelentik azt, hogy a perzsa állam összes erejét megsemmisítették. Izrael célja, hogy Irán elveszítse a képességét atomfegyverek fejlesztésére, de ezt lehetetlen pusztán légi csapásokkal elérni. Ezek a támadások ugyanis csak néhány szimbolikus célpontot érhetnek el. Ám tegyük hozzá, ekkor a nyilatkozó még nem látta az elkövetkező napok fejleményeit.
„A megszólaltatott, Teheránban tevékenykedő <kulturális és múzeumi dolgozó> szerint a cél nem Irán elpusztítása, hanem az, hogy az Egyesült Államokat bevonják ebbe az Iránt felőrlő háborúba”
Én megütlek, te visszaütsz, majd én is visszaütök, és így egy olyan ördögi körbe kerülünk, ami egyrészt felemészti Iránt, másrészt belerántja az Egyesült Államokat is – derül ki az anyagból.
Persze tegyük hozzá, hogy Kína és Oroszország volt az, amelyik nem fogadta el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Iránt elítélő nyilatkozatát.
Válaszokat keresünk
Egy másik aspektusból nézve a konfliktust, a szóba jöhető öt lényeges kérdést Andrew Korybko fogalmazta meg, rögtön a bombázások után.
– Milyen mértékben segítette az Egyesült Államok Izraelt?
– Mekkora lesz Irán megtorlásának a mértéke és a hatóköre?
Az amerikai katonai eszközök célba vétele mellett Irán végül blokád alá is vonhatja a Hormuzi-szorost, amivel régóta fenyeget, bár ezt az Egyesült Államok a közvetlen katonai beavatkozása ürügyeként is felhasználhatja.
– Trump vajon ellen tud-e állni annak, hogy belefolyjon a küldetésbe?
– Irán miért nem tudta jobban megvédeni magát?
– Mi kell ahhoz, hogy elkerüljenek egy nagyobb regionális háborút?
Korybko szerint az utóbbi elkerülhető,
– ha Irán nem torolja meg jelentősen Izrael tettét (bár esetleg egy megkoreografált „show-t” előadhat),
– ha Izraelt egy túl erős iráni megtorlás megalázza (ami ellen az USA nem segít jelentősen védekezni)
– vagy ha Irán elszenvedi Izrael második csapását, és nem vág vissza.
„Ha a nukleáris tárgyalások nem folytatódnak, és nem vezetnek gyorsan az Egyesült Államok feltételei szerinti megállapodáshoz, akkor olyan <hidegbéke> következhet, amelyet egy Irán elleni intenzív hibrid hadviselés (szankciók, terrorizmus, színes forradalmi tervek) jellemez”
Néhány napja, az eredeti írás megjelenésekor még az amerikai elemző el sem képzelte, hogy az izraeli támadások Irán vereségéhez, a politikai berendezkedése összeomlásához vezethetnek. Csupán annyit jegyzett meg, hogy ha a perzsa ország nem mér kiütéses csapást Izraelre, akkor a zsidó állam fölénybe kerülhet, hacsak Irán hamarosan nem gyárt atomfegyvereket.
Vajon lehet-e Irán Szíria 2.0?
Ezt a ma már nem is annyira meglepő kérdést szintén a Guancsa heti katonai áttekintésében olvashattuk, a bombázások elkezdésének másnapján. Figyelembe véve, hogy a húszik, akik szintén az „ellenállás ívének” részét képezik, 10 évnyi légicsapás és több tízezer precíziós lőszer bevetése után sem veszítettek egyetlen magas rangú vezetőt sem,
„a szerző az izraeliek Iránba szivárgásának mértékét rémisztőnek találja”
Megállapítja, hogy technikai szempontból a perzsa állam valóban képtelen volt megbirkózni Izrael légi indítású ballisztikus rakétáival, de a nagyobb bajnak azt tartja, nem figyeltek arra, hogy az Egyesült Államok előre evakuálta a Közel-Keleten élő családjait, így az iráni parancsnoki központ magas rangú tisztviselői továbbra is ugyanúgy viselkedtek, mint békeidőben.
„Irán jelenlegi állapotával kapcsolatban a szerzőnek eszébe jut az Aszad rezsim, amely a sorozatos vereségek után tavaly egyetlen gombnyomásra összeomlott”
A kínai szerző azt is kiemeli, hogy a katonai kudarcokhoz képest Irán fő problémája jelenleg a gazdasági reform sikertelensége. Ebrahim Raiszi volt iráni vezető hiába küzdött meg sikeresen a „színes forradalommal” 2022-ben, nem tudta megoldani az ország alapvető problémáit. Elkezdték ugyan javítani az infrastruktúrát és az elmaradott termelési kapacitásokat, de a konzervatívok ellenzik a liberálisok gyors privatizációját, illetve az ezzel járó sokkterápiát.
Pedig a meglátása szerint Irán jövője ezen múlik. Szerinte a külföldi műveletek és a gazdasági reform kettős kudarca arra kényszeríti a Forradalmi Gárdát, hogy fontolóra vegye a privatizációt, ami azt jelenti, hogy lényegében kénytelen lesz feladni a gazdasági privilégiumait.
„A legfrissebb nemzetközi elemzések alapján az iráni lakosság többsége nem támogatja a háborút. A társadalom jelentős része elutasítja a rezsim háborús politikáját, és inkább a békés, demokratikus változásokat, valamint a gazdasági fejlődést részesítené előnyben – a szerk.”
Zelenszkij legújabb tweetjei tele vannak pánikkal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több mint egy tucat bejegyzést tett közzé az izraeli támadást követően a szombat délutáni tweetjeiben. További szankciók kivetését követelte Oroszország bank- és energiaszektora ellen, panaszkodott az amerikai-orosz párbeszéd „meleg” hangvételére, aggodalmát fejezte ki a csökkentett nyugati katonai segélyek miatt, félelmet igyekezett kelteni a közvéleményben Oroszország katonai-ipari komplexumainak nagyságával kapcsolatban és visszautasította azokat az állításokat, miszerint az ukránok elnyomják az oroszokat, az orosz ajkúakat és az orosz ortodox keresztényeket.
Ismét idézzük Andrew Korybkót, a Moszkvában élő lengyel származású amerikai politológust, aki szerint
„az ukrán vezető egyértelműen pánikba esett”
Korybko úgy véli, ha a sorok között olvasunk, akkor mindez sokat elárul Ukrajna egyre nehezebb helyzetéről, amit Oroszország Dnyipropetrovszkba való bevonulása idézett elő. Ha csak néhány dolog megvalósulna abból, amitől Zelenszkij tart, különösen az amerikai katonai segélyek csökkentése és az Ukrajnára gyakorolt amerikai nyomás, hogy engedelmeskedjen Oroszország követeléseinek, akkor a konfliktus a vártnál hamarabb véget érne. Ez persze nem vehető biztosra, de elég reális forgatókönyv ahhoz, hogy Zelenszkijt pánikba ejtse.
Az oroszok nem tudják, hogy örüljenek-e vagy aggódjanak a Közel-Kelet miatt
Pár napja már részleteztük az orosz költségvetés siralmas helyzetét, amit az erős rubel és az alacsony olajárak konstellációja hozott össze, ugyanis mindez kisebb bevételt jelent Moszkvának. Az oroszok 2023 elején tapasztalhattak hasonló helyzetet, amikor a büdzsé bevételei meredeken estek az európai szankciók miatt. A költségvetést akkor az év második fele mentette meg, amikor a bevételek meredeken emelkedtek, olyannyira, hogy bőven fedezték az év fél év összes veszteségét.
Gevorg Mirzajan, az orosz kormány alatt működő Pénzügyi Egyetem Politikatudományi Tanszékének docense annak a véleményének adott hangot, miszerint bár Oroszország részben profitál egy lokális közel-keleti konfliktusból, de nem válna az előnyére egy olyan totális háború, amely Irán megsemmisítésével vagy szétesésével jár.
„Ha Teheránt legyőzik vagy a lehető legnagyobb mértékben meggyengítik, akkor az észak-déli közlekedési folyosók leírhatók, és az instabilitás nagyon gyorsan átterjedhet a Dél-Kaukázusra, majd északra”
Egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy az iráni-izraeli konfliktusban az irániak vannak előnyben, és Teheránnak sikerült egy felőrlő háborút kirobbantania Tel-Avivval, amit ráadásul nem saját kezűleg, hanem a megbízottjai segítségével kellett megvívnia.
A Hezbollah és a Hamász ugyanis folyamatos feszültséget keltett az izraeli határok közelében, arra kényszerítve a zsidó államot, hogy pénzt, fegyvereket, erőforrásokat költsön és időt vesztegessen a harcokra. Ráadásul a szembenállás már a kezdetektől fogva reménytelen volt. Mindenki úgy gondolta, hogy Izraelnek sem ereje, sem lehetősége, sem politikai akarata nincs e területek elfoglalására. Ugyanakkor Irán sikeresen fejlesztett egy nukleáris programot, amit Izrael a terrortámadásokkal csak lassíthatott, de nem szüntethetett meg.
Aztán Tel-Aviv megsemmisítő csapást mért a Hamászra, a Hezbollah teljes parancsnoki állományát pedig szinte azonnal kiütötte és számos egységet megsemmisített, így a terrorszervezet már nem tudta megvédeni Bassár el-Aszad akkori szíriai elnököt, Irán szövetségesét.
„Ez egyfajta fordulópont volt Irán számára”
Ha képes volt elnézni a Hamász, sőt a Hezbollah pusztulását is, akkor itt volt az ideje, hogy reagáljon a szíriai eseményekre. Ekkor még mindig meg lehetett volna menteni a helyzetet, még úgy is, ha ez azt jelentette volna, hogy iráni csapatokat küldenek Szíriába Irakon keresztül.
„Irán azonban nem tett semmit. Talán azért, mert az országot is <lefejezték> tavaly május 19-én, amikor az elnökük, Ebrahim Raiszi meghalt – egyesek szerint meggyilkolták”
Gevorg Mirzajan úgy látja, Irán számára elérkezett a választás ideje. Keményen kell válaszolnia, kockáztatva egy teljes körű háborút Izraellel és Amerikával. Vagy hallgatni és kivárni, reménykedve a konfrontáció elkerülésében, csakhogy ezzel keményebb lépésekre sarkallnák az ellenséget, és egy ilyen határozatlan politikával kockáztatnák a belső felfordulást. Elismeri, hogy
„Oroszországban sokan örülnek ennek a fejleménynek”
Nyilvánvaló ugyanis, hogy az izraeli rezsimnek rengeteg amerikai pénzre és fegyverre lesz szüksége. Különösen azokra a légvédelmi rakétákra, amelyeket az amerikaiak Pete Hegseth védelmi miniszter szerint már kivontak Ukrajnából. Márpedig minden rakéta, ami Izraelbe kerül, azt már nem tudják bevetni Ukrajnában. Minden dollár, amit Amerika Izraelnek juttat az Irán elleni háborúra, nem az orosz katonák megölésére megy el. Minden perc, amit Trump a Közel-Kelettel tölt el, meggyőzi őt arról, hogy nem szabad időt és erőforrásokat pazarolni „másodlagos frontokra” – beleértve az ukrajnait is.
„Azonban ebben a logikában lát egy hibát. Oroszország valamennyire profitál egy lokális háborúból a Közel-Keleten, de egyáltalán nem profitál egy totális háborúból, amely Irán megsemmisítését vagy szétesését eredményezné”
Irán pedig az orosz áruk tranzitzónájából a különféle iszlám terroristák valóságos paradicsomává válna. És az instabilitás gyorsan átterjedhet a Dél-Kaukázusra, és tovább az Észak-Kaukázusra.
Mirzajan szerint ezért Oroszország mindent megtesz a helyzet stabilizálása érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni a nagyobb háborút. Csakhogy a szerző úgy látja, Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy a háború eszkalálódjon.
Az írást jegyezte: Matus Tibor
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
“Mi kell ahhoz, hogy elkerüljenek egy nagyobb regionális háborút? Korybko szerint az utóbbi elkerülhető, ha Irán nem torolja meg jelentősen Izrael tettét (bár esetleg egy megkoreografált „show-t” előadhat).”
Jó meglátás, mert aki most önmérsékletet tanusít, és visszafogja magát az Irán, aki nem hagyja provokálni magát, nem hagyja hogy Izrael beugrassza a háborúba Amerikát. Bejöhet a taktika, és lehervadhat az izraeli agressziót támogatók mosolya, hogyha tovább folyik Izrael muníciójának ellövöldözése, mert az a “színház”, de inkább kifárasztás, amit Irán a válaszcsapásokkal előad jelentősen megcsappantja az izraeli légvédelem tartalékait. A több hullámban egymást követő ellencsapásokban egyre nő a célba jutó iráni rakéták aránya, az izraeli légvédelem egyrészt túlterhelt, másrészt spórol, a készletei merülőben, ezért megválogatja mire lő, és mire nem. Ha az adok-kapok elhúzódik, az USA kénytelen lesz az IDF támogatását fokozni és esetleg beavatkozni, meglátjuk hova vezet az iráni húzd meg ereszd meg “koerográfia”, bejön-a számítása. Ugyanis az iráni rakétakilövő állások többsége az ország keleti részében helyezkedik el, ahova az izraeli repülőkről indított levegő-föld rakéták már nem érnek el, mivel az izraeli vadászgépek általában nem merészkednek be az iráni légtérbe, a szeretet csomagokat azon kívülről engedik el. Többek közt ez is válasz az iráni légvédelem alacsony hatásfokára, habár néhány F-35-ös már horogra akadt nála, a tartalékaik többszörösen felülmúlják az izraelit mindenestre, a szárazföldi haderejéről már nem is beszélve.
Tuco says:
“néhány F-35-ös már horogra akadt”
Ha majd látok fotót/videót a roncsokról, akkor el is hiszem…