//Zelenszkij egy hamleti tragikus figura?
„Ez a háború dantei pokoljárás kezd lenni, ha már nem az. S tudjuk, hogy ennek kijárata a pokol fenekén van” #moszkvater

Zelenszkij egy hamleti tragikus figura?

MEGOSZTÁS

Szót kér az olvasó! Az úgynevezett „új” média, ezen belül is a közösségi média sajátja az interaktív felhasználói visszacsatolás. Így tehát természetes, hogy a #Moszkvatéren megjelenő írásokhoz is rengeteg hozzászólás érkezik. Köztük sok olyan észrevétel, meglátás, ami további gondolkodásra inspirál. A háború alakulásával és a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerepével kapcsolatos írásainkra különösen sok komment érkezett. Olvasóink nemcsak rendkívül aktívan, de hozzáértően és elgondolkodtatóan is reagáltak a cikkekre. Ezek közül válogattunk néhányat.

„Ez a háború dantei pokoljárás kezd lenni, ha már nem az. S tudjuk, hogy ennek kijárata a pokol fenekén van” #moszkvater
„Ez a háború dantei pokoljárás kezd lenni, ha már nem az. S tudjuk, hogy ennek kijárata a pokol fenekén van”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

Úgy látszik, az ukrán elnök „alakítása”, politikai szerepe nemcsak a portál szerzőit, hanem olvasóit is élénken foglalkoztatja. Ezzel összefüggésben ugyanígy a háború alakulásának, Ukrajna jövőjének a kérdése is. A  „zseléző, „zellerező, és a „Mikor állítják bíróság elé ezt a tömeggyilkost?” típusú hozzászólásokkal e helyen nem foglalkoznánk. Mint ahogy az olyanokkal sem, hogy „Még tiszta szerencse, hogy a muszkáknál minden nagyon szép!”. Azokkal meg végképp nem, amelyek belpolitikai szemüvegen át közelítenek az írásokhoz, vagy azzal ütnek el minden, Kijev lépéseit kritikusan szemlélő elemzést, hogy „Titeket az nem zavar, hogy a ruszkik rohanták le Ukrajnát?”. A kommentelők nevének említése nélkül, kizárólag a tartalmi elemekre szorítkozva összeállítottunk viszont egy nagyobb csokrot a kevésbé érzelemdús, hozzáértő és elgondolkoztató hozzászólásokból.

„Azért nem szeretnénk a rosszul értelmezett politikai korrektség hibájába esni, és csupán a teljesen szalonképes kommentekből válogatni, hiszen a több esetben tőlünk távol álló szóhasználat azért jelzi, hogy a magyar társadalom miként viszonyul a háborúhoz, annak proxy résztvevőjéhez, az Egyesült Államokhoz, és az áldozat szerepét sok esetben túljátszó ukrán vezetéshez”

A kommentek kisebb közvélemény-kutatásként is értelmezhetőek, és megerősítik azokat a jóval nagyobb merítésű felméréseket, miszerint a magyar társadalom az európai átlagnál nagyobb megértéssel, szimpátiával viszonyul Oroszországhoz, utasítja el az amerikai politikát, és negatívabban ítéli meg Ukrajna cselekedeteit. Jól demonstrálják ezt az attitűdöt a „Jenkik az utolsó hoholig fognak harcolni, és a bohóc lesz a ráadás” típusú, viszonylag nagy számban megtalálható hozzászólások.

„E helyütt azért megjegyezném, hogy az Oroszországot elítélő reagálások jelentős részének szóhasználatát ugyanúgy túlfeszítik az érzelmek, így tömegével szembesülünk az orosz felet leruszkizó, terroristázó és fasisztázó, Putyin halálát kívánó kifejezésekkel”

De térjünk vissza ahhoz, hogy miként látják az olvasók Zelenszkij szerepét és jövőjét. Tipikusnak nevezhető az a megközelítés, hogy „Amíg a jenkiknek hasznot hajt, addig az ukrán elnök maradhat, aztán majd hirtelen eltűnik”. De sokan feszegetik Zelenszkij színészi képességeit és politikai hiányosságait is. Például úgy, hogy „A kis ripacs, mindig főszerepre vágyott. Amerika véres filmjében több ezer ember hal, vagy nyomorodik meg. Oscar talán nem jár érte???” S bármennyire is keresetlen is sokszor a stílus, a tartalmával bizony nehéz vitatkozni. Az pedig ez esetre, az ukránokra is végképp érvényes, hogy

„minden nép megérdemli saját vezetőit…”

De a sort folytathatnánk azzal, hogy egyik olvasónk elismeri ugyan Ukrajna erkölcsi fölényét, hiszen végső soron Oroszország támadt rá, ám elfogadhatatlannak, sőt visszataszítónak tartja a „követelőző, kioktató, magas lóról beszélő ukrán stílust, amit pedig Kijev Magyarországgal szemben megenged magának, az konkrétan botrányos”.

Egy másik hozzászólás egyetért írásunk megállapításával, hogy Zelenszkij a világ nyugati felében hős. Ennek kapcsán azonban olvasónk még megjegyzi, hogy nem nekik kell vele együtt élni. Az ukrán nép szenved, haldoklik, mert nyugati bábként az elnök háborúba vitte. Olvasónk ehhez még hozzáteszi, hogy senki ne jöjjön azzal, hogy az orosz agresszor támadott. Mert mint minden háborúnak, ennek is oka volt. „Hogy nincs köze ezekhez a területekhez az oroszoknak?” teszi fel a kérdést, majd azonnal meg is válaszolja. „Több köze van hozzá, mint a Nyugatnak!” A Nyugat olvasónk szerint megtanulhatná végre, hogy azért pénzért sem lehet mindent elérni. Ezeknek a területeknek több száz éves orosz múltja van, nyugati csak bő évtizedes, de a kultúrában, mentalitásban ez még mindig orosz. Zelenszkij nyugati hősként ezt akarja átalakítani nyugatiasra. A karácsonyt is átteszi az ortodoxról a nyugati rendre. De a népe is ezt akarja? Vallást is váltana?

„Amcsi befolyás nem sokáig lesz, mert az amcsik már gőzerővel Kínára koncentrálnak. Van is miért! Kína 30 év alatt 300 éves lemaradást hozott be. A vártnál sokkal dinamikusabban fejlődik, hiszen 2035-re várták a világ vezető hatalmának, de ez 2026-ra meglesz. Amerika háborúzni akar, de ebbe bele fog törni a bicskája. Nos, így aztán nagy kérdés, hogy Zelenszkij meddig lesz hőse a nyugatiaknak, és mikor lesz olyan teher mint a hazaiaknak?”

– zárja a gondolatmenetet a hozzászóló. Egy másik olvasónk tovább árnyalva a képet egy ukrán orvos véleményét ismerteti, aki szerint a sebesült katonák közül egyre többen morgolódnak Zelenszkij diktatórikus viselkedésén. Pedig ha a hadseregben nő az elégedetlenek száma – teszi hozzá olvasónk -, elég lesz egy szikra, és Zelenszkij is úgy jár, mint Ceausescu. A kommentelő elismeri, hogy a párhuzam a diktátort kivéve azért sok mindenben sántít, a „sz..keverésben” viszont megint csak ott találjuk Amerikát. Szóval – vonja le a következtetést -, lesz itt még meglepetés, akár polgárháború is.

Egyik állandó hozzászólónk ismét elgondolkodtató kommentárt fűzött a „Zelenszkij nagy alakítása” című cikkünkhöz.

„Én Zelenszkijben inkább egy hamleti tragikus figurát látok. Akire nagyon igaz, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve”

– veti fel olvasónk, aki nem igazán érti, hogy 2019-ben mi vitte rá Zelenszkijt az államelnöki jelölésre. Mint folytatja, Magyarországon tehetséges színészek, népszerű tévések sora próbálkozott meg polgármesterséggel vagy parlamenti képviselői karrierrel, hogy kivétel nélkül leégve-kiégve, csalódottan távozzanak. Ukrajnában ott volt előtte Szlava Vakarcsuk esete. Tehetséges, népszerű zenész, akit 2007-ben egy párt listáján képviselőnek választottak, egy év után azonban lemondott. Aztán 2019-re gründolt egy Porosenko-ellenes saját pártot, (leegyszerűsítve) reformista programmal. Vakarcsuk megint képviselő lett, a párt is bejutott 20 képviselővel a radába, de Vakarcsuk egy év után megint lemondott a képviselőségről, a pártvezetésről, és csapot-papot hátrahagyott. Olvasónk szerint Zelenszkij is körülbelül egy évig próbált államot vezetni, utána inkább sodródott. Kijött az államvezetési-politikusi tapasztalat hiánya, és igazából csapatot sem sikerült toboroznia maga mögé/maga köré. Ehhez jöttek még a nyugatias, lenéző gondolkozásnak borzasztó megnyilvánulásai.

„Egy szakadék szélén lévő államot vett át, amelyet kezdeti próbálkozások után végül hagyott a szakadék felé tovább csúszni. Még az invázió után is lett volna lehetősége, hiszen 2022 áprilisa és szeptembere között volt egy időablak, amikor méltányos békefeltételt alkudhatott volna ki. Sőt, nemcsak alkudhatott volna, hanem bizonyos értelemben még diktálhatott volna is némely feltételt. De ezt hagyta elúszni”

Hasonlóan érdekes, alapvetően realista megközelítésű hozzászólásokat, megjegyzéseket olvashatunk a háború alakulását elemző cikkeinkhez is. Legalábbis gondolatébresztő egyik olvasónk bejegyzése, amely a spekulatív tőke szerepét feszegeti. Mint fogalmaz, megérti, hogy vannak amerikai gazdasági érdekek, ám valami ezen is túlmutat. Európát kifasírozni háborúval, migrációval, ez nem politikusi dráma, hanem valami más! Mintha valami történelmi vérbosszú lenne! Tudom, ezt nem igazolja semmi logikus érv. De nekem van egy ilyen rossz érzésem, hogy Európát a saját történelme bosszulja meg. Mert, akik lent voltak, azok fent lesznek. Ez nem minőségi ugrás, mert aki lent van mindig primitív, s az marad fenn is. Ez a történelem, amikor lefelé tart. Ebben az a veszélyes – folytatja -, hogy a szellemileg lefelé tartó történelem technológiai értelemben egyre fejlettebb. Végül is ez a történelem, ami a végkifejleteket illeti, menny vagy pokol.

„Ez a háború dantei pokoljárás kezd lenni, ha már nem az. S tudjuk, hogy ennek kijárata a pokol fenekén van”

– zárja a gondolatmenetét olvasónk. Erre reflektál vitázva egy másik kommentelő, aki kifejti, hogy hiába bukott meg a szovjet rendszer, az amerikai stratégiai gondolkodásban Oroszország az ősellenség maradt, és nem is vitatható, hogy az atomarzenált illetően tényleg ő a nagy ellenfél. Azzal pedig, hogy nyitott a Nyugat felé, és együttműködött Európával, végleg veszélyessé vált. Pontosabban ez a kooperáció tette veszélyessé Amerika globális gazdasági-politikai helyzetére. Az európai-orosz kapcsolatokba aztán sikeresen belerondítottak. Ám közben összehozták Oroszországot és Kínát, és alábecsülték az orosz gazdaságot, pláne a nyugati reakció miatti orosz összetartást. Amerika ma egyáltalán nem ismeri ki magát a kelet-európai mentalitáson. Az amerikai választókat persze a hazai viszonyok érdeklik, nem a külpolitika, és bár mindkét párt elitjének fontos Amerika presztízse, kérdés, hogy a választásig miként hat a gazdaságukra Ukrajna támogatása meg a NATO cihelődése. Ha nem elég jól, akkor ejtik Ukrajnát, és nem fogja érdekelni az Egyesült Államokat, hogy Kijev milyen sanyarú feltételekkel köt békét. Több nap, mint kolbász, ők nagyok, ráérnek, és az új felállásban is folytathatják az áskálódást. Olvasónk azonban nagyon jó szemmel megjegyzi azt is, hogy

„az orosz vezetés sem hülye, és úgy folytatja ezt a háborút, hogy otthon szinte észre se vegyék”

Esze ágában nincs elfoglalni egész Ukrajnát. Ezt a rezsimet meg kell buktatnia, és ehhez sajnos ki kell véreztetnie Ukrajnát, minden értelemben, de főleg a harcképes férfiak létszámát illetően. Minthogy gazdasági teherbírásban, hadieszközökben, emberi erőben nagy fölényben van, a hátországa sértetlen, a fronton alaposan beásta magát, az ukránoknak viszont a támogatók elvárásai miatt is muszáj támadni, ez egy roppant fájdalmas, gusztustalan felőrlést vetít előre. Azt a területet, amire okvetlenül szüksége van, (Ukrajna mintegy 20 százaléka, Odesszát is beleértve) Oroszország jó ideig meg fogja tudni védeni. Ha Ukrajna tűzszünet kérésére kényszerül, az oroszok nyilván pufferzónát is akarnak, s ezt esetleg Kína garantálhatná.

„Képes lesz az elfoglalt terület újjáépítésére is, Kína, és a BRICS többi országa biztosan be fog ide fektetni, sőt érdekük lesz fényes kirakatot csinálni az orosz fennhatóságú területből”

Mások kissé elrugaszkodva úgy látják, hogy Oroszország a kifogyhatatlan erőforrásaival előbb-utóbb el tudja foglalni egész Ukrajnát. Ugyanakkor előző olvasónkkal ellentétben abban nem bíznak, hogy Moszkva majd  meg is tudja finanszírozni az új országrész pacifizálását. Honnan fogja a pénzt összeszedni a szétbombázott infrastruktúra rendbetételére? Hogyan fogja lekezelni az aknásított területeket?” – teszik fel a kérdést.

„A háború akkor fog eldőlni, amikor – hacsak nem szállnak be tömegesen külföldi zsoldosok – Ukrajna kifogy a kiképzett katonából. A hadra fogható férfiak tömegesen szöknek el az országból, sokan meghalnak a fronton, időnként dezertálásokról is hallunk”

– hangzik egy megint csak elterjedt, és a realitásokból kiinduló vélemény. Ezzel szemben egy érezhetően Ukrajna győzelméért szorító kommentelő úgy látja, hogy légierőt, komolyabb tüzérséget, több aknamentesítő eszközt kell adni Ukrajnának, és akkor a minimális cél – a Krím kivételével mindent vissza kell kapnia Ukrajnának, az oroszoknak pedig kártérítést kell fizetniük – elérhető. Akad olyan vélemény is, miszerint

„az ukránokat alaposan csapdába csalták, így érthető a felháborodásuk és a frusztráltságuk. Keserű ez az ébredés, és túl fájdalmas a veszteség”

Mintha csak ezt a gondolatot folytatná egy másik hozzászóló, mikor a jelenlegi állapotokat nézve meghökkentő módon felveti annak a lehetőségét, hogy az ukránok az oroszok oldalán fogják befejezni a háborút. Mert rájönnek, hogy a Nyugat csupán felhasználta őket, és meghalt bajtársaik valójában nem Ukrajnát védték, hanem a Nyugat érdekeit. Ezek felismerésében pedig hathatósan fogják őket az oroszok segíteni. A II. világháborúban is az oroszok ádáz ellenségei voltak, ám Berlinben is az élen jártak. A nyugatiak hatalmas tévedésben élnek – véli olvasónk -, amikor azt hiszik Keleten is úgy működnek a dolgok, mint az itáliai városokban a Montaguk és a Capuletek között. Errefelé egy nagy verekedés után nem ritkán előfordul, hogy egy közös ellenség láttán a korábbi ellenségek együtt harcolnak.

„Sokan felvetik, hogy Ukrajnának lassan már kellene valamilyen eredményt produkálnia, mert kifut az időből”

A „holnap lesz fácán” már kevés, vagy ha „egyedül nem megy” akkor ezt végre-valahára el kéne
fogadni. A kommentelő ennek kapcsán még felveti, hogy Putyinnak kedvez az idő, hiszen ha az a vezérterv, hogy a Nyugatnak minél inkább megdrágítsa ezt az ukrán kalandot, akkor jó úton halad. Ez egy „üzlet” a Nyugatnak, és egy idő után kasszát csinálnak. Olvasónk azt ajánlja, nézzük meg, hogy a kockázati tőkebefektetéseknek mi a folyamata. Mint hozzáteszi, nem lenne meglepődve, ha itt is ez lenne a vezérkotta.

Ha már biznisz, akkor egy másik kommentelő megjegyzi, hogy az már megvolt. Hatalmas területeket vásároltak az amerikaiak a nagyszerű ukrán termőföldből, s most ezeket kell(ene) megvédeni. Itt nagyjából háromszoros terméshozamot érnek el olyan GMO gabonával, amivel az állatot sem lehet takarmányozni. Az emberi fogyasztásra semmiképp, takarmányozásra csak kicsi adagokban alkalmas gabonát pedig el lehet adni Afrikának uránért, ezüstért-aranyért, és ez még mindig jobban néz ki, mintha üveggyöngyökért viszik el.

„Hát veszélybe kerültek a termőföldek és az olcsón vett gyárak. Ráadásul, ha még meg is vannak szórva aknákkal, akkor keveset is érnek. Egyelőre Amerika fut a pénze után, de előbb utóbb annyiba fog ez kerülni, hogy nem éri meg nekik”

– elmélkedik olvasónk. Megint máshonnan, az orosz belső viszonyok felől közelít az az olvasónk, aki a Prigozsin-ügy kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy Oroszországot ebben a háborúban Ukrajna katonailag még a Nyugat segítségével sem győzheti le.

„Az igazi tét, hogy a CIA mesterkedéseihez mit tud hozzáadni ez a háború a rendszer, valamint az ország belső felbomlasztásához”

Hogy meddig folytatható a háború a közkatonák, elsősorban a távolabbi köztársaságokból jöttek vére árán, és a Prigozsin-féle új oligarchák mesés meggazdagodásával. Ezeket Putyin egyszer már zseniálisan felszámolta, most pedig látványosan számolnia kell velük. Ezt most is zseniálisan csinálja, azonban látni kell, tehát, hogy a háború elhúzódása ezt egyre nehezebbé teszi. Tehát, vagy a béke, vagy a bekeményítés, amelynek szintén vannak hátrányai. Mi lesz a „népi kapitalizmusból”? És főként, hogyan lesz ebből népi, honvédő háború?

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.