//Zágrábi „reality show”
„Első számú céltáblája azonban a  kormányfő, Andrej Plenković. Folyamatosan bűnpártolással, korrupcióval, nepotizmussal vádolja őt magát, és a kormányzó koalíció legnagyobb pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Az utóbbi néhány hónapban úgyszólván nem volt olyan esemény, kormányzati intézkedés, amelyet ne használtak volna fel arra, hogy keresetlen, vagy inkább nagyon is keresett durvaságokat vágjanak a fejéhez” #moszkvater

Zágrábi „reality show”

MEGOSZTÁS

Április 17-én Horvátországban törvényhozási választás lesz. Néhány hónappal hamarabb, mint ahogy Andrej Plenković kormányának mandátuma lejárna, és annál is hamarabb, mint ahogy maga Plenković tervezte, vagyis az európai parlamenti választások után.  Váratlan bejelentését, egyebek mellett azzal indokolta, hogy jó volna, ha a választást nyugodt légkörben sikerülne lebonyolítani.  Nyugalomra valóban szükség van, mert a politikai diskurzus egyre durvábbá, sőt, alpárivá kezd válni.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

„Első számú céltáblája azonban a  kormányfő, Andrej Plenković. Folyamatosan bűnpártolással, korrupcióval, nepotizmussal vádolja őt magát, és a kormányzó koalíció legnagyobb pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Az utóbbi néhány hónapban úgyszólván nem volt olyan esemény, kormányzati intézkedés, amelyet ne használtak volna fel arra, hogy keresetlen, vagy inkább nagyon is keresett durvaságokat vágjanak a fejéhez” #moszkvater
„Első számú céltáblája azonban a  kormányfő, Andrej Plenković. Folyamatosan bűnpártolással, korrupcióval, nepotizmussal vádolja őt magát, és a kormányzó koalíció legnagyobb pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Az utóbbi néhány hónapban úgyszólván nem volt olyan esemény, kormányzati intézkedés, amelyet ne használtak volna fel arra, hogy keresetlen, vagy inkább nagyon is keresett durvaságokat vágjanak a fejéhez”
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN/AFP

A balodali-liberális ellenzék már hónapok óta „kampány üzemmódban” van. Válogatott módszerekkel vegzálja a horvát lakosság zömét kitevő katolikusokat, a délszláv háborúban a szakadár szerbek által megszállt területek felszabadításáért vívott háború veteránjait, a kormányt, amihez a nem kormányzati szervezetek segítségét is igénybe veszi.

„Első számú céltáblája azonban a  kormányfő, Andrej Plenković. Folyamatosan bűnpártolással, korrupcióval, nepotizmussal vádolja őt magát, és a kormányzó koalíció legnagyobb pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ). Az utóbbi néhány hónapban úgyszólván nem volt olyan esemény, kormányzati intézkedés, amelyet ne használtak volna fel arra, hogy keresetlen, vagy inkább nagyon is keresett durvaságokat vágjanak a fejéhez”

Erre ráerősítettek, és tovább „pumpálták” a hangulatot  egyes szakmai szervezetek, csoportok, magasabb bért követelve. A küzdelem a főállamügyész megválasztásban érte el tetőpontját, hogy tudniillik az ellenzéknek és az államfőnek nem tetsző jelöltet sikerült a kormányzati többségnek a Száborral elfogadtatnia. Ennek apropóján az egyébként roppant széthúzó baloldali-liberális ellenzék szokatlan egységbe tömörülve tömegtüntetést szervezett Zágrábban. Ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a Főállamügyész személye  ürügy volt csupán, mert ezen a tüntetésen inkább a kormányfő ellen tiltakoztak, és azonnali előrehozott választásokat követeltek.

„Ezt a megmozdulást erőpróbának szánták, mekkora tömeget tudnak maguk mellé állítani. Az eredmény elmaradt a várttól. Nem csoda, a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a HDZ <utcahosszal> vezet a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) előtt”

Elnöke, Pedja Grbin pedig igen népszerűtlen. Arra azonban talán mégis elegendő volt, hogy a kormány belássa, nem lesz nyugta, amíg a választás le nem zajlik. Ezért Plenković váratlanul bejelentette, feloszlatják a parlamentet. Az államfő, Zoran Milanović pedig április 17-re, szerdára kitűzte a választást.

Már a kampány kezdete két vaskos meglepetéssel szolgált. Az egyik az a 10 tagú ellenzéki koalíció volt, amelyet Grbin hozott össze csaknem azonnal a parlament feloszlatása után. A másik pedig az, hogy a voksolás időpontjának bejelentésével egyidejűleg az államfő azt is közölte, ő szintén indul, volt pártja, az SDP listáján, de független jelöltként. Köztársasági elnöki tisztéről azonban mindaddig nem mond le, amíg ki nem hirdetik a választás eredményét. Ha nem nyer, elnök marad az idén ősszel esedékes elnökválasztásig. Ettől a bejelentéstől elállt az alkotmányjogászok lélegzete, hiszen nyilvánvalóan ellentmond az Alaptörvénynek. Nem kellett sokat várni az Alkotmánybíróság, és nyomában az Állami Választási Bizottság  véleményére

„Ahhoz, hogy az államfő induljon, jelenlegi posztjáról előbb le kell mondania”

Erre reagálva az SDP elnöke sejtelmes mosollyal az arcán közölte a sajtóval, mostantól nem nevezhetik miniszterelnök-jelöltjüknek Milanovićot, és nem is fogják mindaddig, amíg a választás eredményét ki nem hirdetik. Ezzel valószínűleg arra célzott, hogy baloldali-liberális választási győzelem esetén mégis Milanovićot fogják javasolni kormányfőnek. Hasonlóra már volt példa. Így, vagyis választási megmérettetés nélkül került a kormány élére 2016-ban Tihomir Orešković. Aprócska különbség, hogy ő nem volt államfő.

„Ha mégis ez lenne az SDP és Milanović terve, abszurd helyzet állna elő, hiszen államfői minőségében saját magát bízná meg kormányalakítással”

Az egyébként sem megnyerő modoráról ismert államfő a hír hallatán „gengszterbandának” minősítette az Alkotmánybíróságot. Véleménye nem más, mint puccs, amiért majd  bosszú fog állni, mondván, „az igazság áradata jön”. Biztos benne, mondta, hogy miniszterelnök lesz, de „ennek a bandának nem árulja el, hogyan”. Ha Orešković esetét veszi mintának, akkor országlása nem fog sokáig tartani, saját első miniszterelnökségét (2011-16) sem értékelték honfitársai sikertörténetnek.

„Szerinte a horvátok változást akarnak. Ebben igaza lehet, de nem biztos, hogy ilyet”

Milanović bejelentésének hatására az amúgy is ingatag 10-es koalíció tagjai sorra dezertálnak, mert tartanak a káosztól, amit ez a jogtiprás előidézhet. Kezdettől fogva voltak nézeteltérések arra nézvést, hogy ki kivel akar, vagy nem akar együttműködni. Magában az SDP-ben sem mindenki nézte jó szemmel az összefogást olyan pártokkal, amelyeknek többsége önállóan nem tudna bejutni a parlamentbe. Két, a népszerűségi listákon szorosan az SDP mögött jegyzett párt, a HDZ-től balra álló, de hol ide, hol oda húzó Híd (Most), és a fővárost, Zágrábot irányító baloldali-zöld Tudjuk! (Možemo!) már korábban kosarat adtak Grbinnek. A mellette maradt pártocskák hataloméhségét azonban a saját jelöltek kontójára az SDP-nek ki kell elégítenie. Ez további belső elégedetlenséget okozhat, sőt szavazatvesztést is. Hátra van még a program egyeztetése is a potenciális partnerekkel, ami szintén nem lesz könnyű. Kérdés, hogy eljutnak-e egyáltalán a koalíciós megállapodásig. A Milanović-ügy ugyanis változásokat idézhet elő a kampány stratégiában.

„Mennyit nyert a Grbin-Milanović páros akciójával az SDP?”

Egy biztos, rövid távon a figyelem középpontjába került, amire – időnkénti parlamenti „performance”-ok dacára – már régen nem volt példa. A pártelnök viszont vesztett az ázsiójából azzal, hogy hátralépett, és  Milanovićot engedte előre. Ő, mint aféle megmondó ember, hozhat szavazatokat, akár a jobboldalról is. Gyakran rátromfol Plenkovićnak az európai „main stream”-hez igazodó retorikájára, és kimond igazságokat, amelyeket a kormányfő különböző okokból – mint például még több pénz brüsszeli pénz reményében, a Nyugat jóindulatának megőrzése, a Balkánra, a „szerb világba” való visszakerülés elkerülése érdekében – elhallgat (például az ukrajnai háborúról, a migrációról stb.). A horvát választó polgárok jelentős részének ez rokonszenves. Az a fajta fenyegetőzés és mocskolódás azonban, amit most megengedett magának, inkább taszító.

„A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint az SDP támogatottsága hirtelen megnőtt, nagyjából annyival, amennyivel a határozatlan szavazók száma apadt. Szépséghibája azonban, hogy még Milanović ominózus bejelentése előtt lezárult, tehát annak a hatását nem tükrözi”

A HDZ – nyilatkozta Plenković – a választáson jelenlegi, kipróbált partnereivel kíván együtt indulni, köztük a Független Demokratikus Szerb Párttal (SDSS), akikkel kimagasló eredményeket ért el a most lezáruló törvényhozási ciklusban. A schengeni tagságot, a csatlakozást az eurózónához, vagyis a nagy stratégiai célok megvalósítását. Közben sikeresen megküzdött olyan válsághelyzetekkel, mint a koronavírus járvány, két pusztító földrengés, árvizek, az energiaárak emelkedése. Az utóbbinak a kompenzálásával, és számos más intézkedéssel sikerült megőrizni a lakosság életszínvonalát. Az ellenzék nyilván egy másik országban él, ha nem veszi észre ezeket az eredményeket. Elég lesz-e mindez ahhoz a biztos győzelemhez, amiben reménykedik?

„A HDZ köré tömörült pártok koalíciója egyelőre első helyen áll a közvélemény-kutatások szerint. Ezen a térfélen azonban további összefogás nem várható”

A második legnagyobb párt, a vukovári polgármester, Ivan Penava vezette Haza Mozgalom  (DP) a HDZ-vel szemben állóként határozta meg magát, és maga is a baloldali-liberális ellenzék korrupciós mantráját ismételgeti a HDZ-ről. Egyéb kérdésekben, mint például a migráció vagy az ukrán háború jobbról hangoztatja ugyanazt, amit Milanović balról. Kettejük célja azonban nem ugyanaz. Míg Penava a „szerb világtól” eltávolítani igyekszik Horvátországot, Milanović éppen bele akarja kormányozni.

A DP-nek, de mindenekelőtt a horvát választóknak alaposan mérlegelniük kell, melyik a kisebbik rossz. Továbbá azt is, hogy a közelmúlt látványos infrastrukturális fejlesztéseihez, mint amilyen például a Pelješac-félszigeti híd, elengedhetetlenek az európai uniós pénzek. Ezeknek megszerzésében a Brüsszelben nagy népszerűségnek örvendő Plenković pótolhatatlan.

MEGOSZTÁS