//Viszockij „pikáns” dalai
„A Viszockij-művek többsége egyrészt tartalmi, időnként formai, vagy akár zenei és kulturális síkon, de tartalmaz egy-egy olyan apró kis momentumot, amitől az érdekessé, pikánssá válik. A kerítőnő című alkotás például enyhén erotikus hangvételű költemény, mi több, párbeszédes formában íródott” #moszkvater

Viszockij „pikáns” dalai

MEGOSZTÁS

Viszockij költeményei témák szerint ciklusokba szedhetők. Persze ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a művész csoportosítva írta volna őket. Az egyes tematikus ciklusok nem jelentenek időbeli periódusokat. Beszélhetünk például sportdalokról, mesékről, szerelmes költeményekről, betyár- és börtöndalokról, kínai ciklusról, vagy éppenséggel az életmű jelentős részét alkotó háborús témájú művekről. A cikkben néhány olyan ismert dalt mutatunk be a Civil Rádió egykori Viszockij-adásaiból, amelyek egyik felsorolt csoportba sem kerülhetnének be.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

„A Viszockij-művek többsége egyrészt tartalmi, időnként formai, vagy akár zenei és kulturális síkon, de tartalmaz egy-egy olyan apró kis momentumot, amitől az érdekessé, pikánssá válik. A kerítőnő című alkotás például enyhén erotikus hangvételű költemény, mi több, párbeszédes formában íródott” #moszkvater
„A Viszockij-művek többsége egyrészt tartalmi, időnként formai, vagy akár zenei és kulturális síkon, de tartalmaz egy-egy olyan apró kis momentumot, amitől az érdekessé, pikánssá válik. A kerítőnő című alkotás például enyhén erotikus hangvételű költemény, mi több, párbeszédes formában íródott”
Fotó:EUROPRESS/Ezhevskiy/Sputnik/AFP

Viszockij művészetének erőteljes komplexitása, a legkülönfélébb műfaji határokon átívelő totalitás számos kérdést vet fel a kutatók számára. A szerző sajátos stílusú versei és dalai témáik szerint szokatlanul széles spektrumot ölelnek fel. Nem kevés olyan Viszockij-mű ismeretes, amelyek az említett ciklusok vagy csoportok bármelyikébe nehezen sorolhatók be. Amennyiben úgy fogalmazunk, hogy Viszockij művei a városi folklór jegyeit is magukban hordozó utcadalok, akkor e laza és felületes kategóriába a költő életművének jelentős része azért belefér.

„Ebben az értelemben igazat kell adni azoknak, akik váltig állítják, hogy a művész költeményei nem szövegversek, hanem inkább úgynevezett városi folklórműfajok”

De akkor hova sorolhatjuk a költő tényleges verseit, hiszen az életmű csaknem felét versek teszik ki, amelyekre az utcadal meghatározás már nehezen húzható rá. Bárhonnan is közelítsünk, mindig csak ugyanoda jutunk: Viszockijt nem lehet egységes sablonra gyúrni vagy keretek közé zárni. Lehet viszont sajátos művészetét kedvelni, nem szeretni, vagy éppenséggel amolyan „bárdos” szerepkörben finoman leminősíteni.

„A Viszockij-művek többsége egyrészt tartalmi, időnként formai, vagy akár zenei és kulturális síkon, de tartalmaz egy-egy olyan apró kis momentumot, amitől az érdekessé, pikánssá válik. A kerítőnő című alkotás például enyhén erotikus hangvételű költemény, mi több, párbeszédes formában íródott”

A dalban a meglehetősen előnytelen külsejű és szabad felfogásban élő Nyinka hivatását megcáfolva, meglepő módon ő maga csábítja el szerencsétlen hősünket, ahelyett, hogy valamilyen hölgyet ajánlana neki. A csapdába csalt férfit, aki természetesen ki lehetne más, mint Viszockij, barátai megpróbálják ugyan jobb belátásra bírni, de sajnos csak durva elutasítás az osztályrészük…

A kerítőnő

– Hámból kirúgnom kedvem van nagyon,

Megemlegetem még e szombatom!

S ha Nyinka nem lesz hisztivel tele,

Ma elrendezem frigyemet vele.

– Kerítőnőre fáj most a fogad?

– Nekem csak ő kell, vágyam nem lohad!

– Várj, lökött, együtt a kompánia,

Gyerünk, lehűt majd kocsmákban a pia!

– Ma csak egyedül hadd essek transzba,

Leiszom magam – tűnés a francba!

Ma, ha beadja derekát Nyinka,

Ma megváltódik életem kínja.

– Na, ez a Nyinka, bizony, nem semmi:

Egész Ordinka utca ismeri,

Csak ki nem akar, az nem hál vele!

– Köpök rá! Érte ég csak vágyam heve!

– Különben is már mondta, hogy szeret!

– Fogadjunk, megint hazudott neked!

Megszerez bárkit, ha van alkalom…

– Ő kell csak – nektek itt az alkarom!

– Bolond, a hangja is repedt fazék;

Koszos, monoklis – s mindig ott az ék

Ronda lába közt, ruhája rongy…

– Köpök rá! Mégis csak őt akarom!

Mondják: nem szépség, no meg hogy: éltes…

– Nekem tetszik az ilyen keféltes!

S hogy kerítőnő, utca madámja?!

Annál is inkább tetszik a dáma!

1964

(Cseh Károly fordítása)

A versben olvasható durva elutasítás kapcsán jegyezném meg, hogy Cseh Károly fordításában a magyar változat valamivel erősebbre sikerült, mint az árnyaltabb orosz eredeti. Gondolok például olyan kifejezésekre, mint „nektek itt az alkarom,” vagy „tetszik az ilyen keféltes!” Talán úgy is mondhatnánk, hogy Cseh is hozzátette a magáét, ami azonban inkább a tudatalattiból fakadhatott nála, mintsem tudatos művészi cselekedet lenne.

„Ezekben a fordításokban a rejtett tartalékaim, a sötétebb, erőszakosabb énem vetül ki”

– nyilatkozta az ismert költő és műfordító a Civil Rádió egyik korábbi Viszockij-műsorában. Cseh mentségére szolgálhat, hogy Viszockij sajátos nyelvezetű műveiben csakúgy hemzsegnek a nehezen visszaadható, vagy egyáltalán nem fordítható nyelvi elemek, amelyeket kulturális reáliáknak szokás nevezni. Az olykor igencsak „szaftos” szlengnyelvi kifejezések, valamint a különféle zsargonizmusok színes kavalkádja a műfordítás folyamatával bonyolult viszonyrendszert képez. Ebből is adódik, hogy a fordítók sokszor az eredeti szövegnél durvább célnyelvi változatot hoznak létre, vagyis az orosz eredetiben megjelenő mérsékeltebb verbális agressziót a magyar változat felerősíti, ami például Erdélyi Z. János egyes fordításainál is jól megfigyelhető, elsősorban a Tilalmakat szegve című Viszockij-kötetben.

„Az alábbi, Nyinkánál talán egy fokkal kellemesebb lánykáról szóló, de ugyancsak pikáns hangvételű költemény Szöllősi Dávid fordításában, felhangok nélkül adja vissza az eredeti mű tartalmát, eszmeiségét és hangulatát”

Katyerina, Katyerina, Kátya…

 

Katyerina, Katyerina, Kátya,

Rajtad minden, minden klassz nekem!

Ami most vagy: olcsó fenyőfácska,

Majd kinyalva drágulsz hirtelen.

Bársonyt, selymet, cicomát adok rád,

Esküszöm az Úristen előtt,

Utoléred flancban a Tamarkát,

Igaz…, tavaly megkéseltem őt.

Katyerina, ne parázz, ígérem,

Együtt élünk prímán, te meg én!

Még hogy élünk?! Maga lesz az éden!

S nem döfök le prostit az idén.

Kátya, kétkedsz? Elég már, fenébe!

Széttépem az ingem – ezt nekik!

Mulassunk most mindent félretéve,

Aztán úgyis gyász következik…

1965

(Szöllősi Dávid fordítása)

 

Viszockij feltehetően nem véletlenül nyúlt a következő témához, amely a Dal a bolondokházáról című költeményben öltött testet. Ha már belefáradtunk az életbe, akkor még van egy hely, ahol vigasztalódhatunk, vagy megnyugvásra találunk. Ady Endre A 37. Lipótmezei vigasztaló séta című prózai írásában (Világ, 1913. december 25.) számolt be arról, hogy ő hogyan érezte ott magát: „Boldogak a Lipótmezőn a költők, mert ott szabad boldogaknak lenniök… .” „Két hónappal ezelőtt ijedtebb és szomorúbb voltam, mint ma, s jó barátok törtek rám öreg, kedves hotelemben, a Magyar Királyban, megfogtak s elvittek. Joguk volt hozzá: hónapokon át panaszoltam nekik Budapestet, sikerült és nemsikerült szerelmeimet, pusztító kormánytalanságomat, szaporuló bűneimet.” – írt egykori tapasztalásairól Ady Endre.

„Viszockij pedig valami ehhez hasonlót élhetett meg az általa elképzelt zavaros történet kapcsán”

Végzet dalai Viszockij-kötet talán egyik leginkább „bolondos” hangulatú alkotása a Dal a bolondokházáról című ironikus mű Földes Hobo László fordításában.

Dal a bolondokházáról

Mondom magamnak, ne írjál,

De a kezeim akarják.

Ó, drága édesanyám,

Barátaim, kedvesek,

Kórteremben fektetnek,

Nem alszom, mert reszketek,

Hogy rám vetik magukat,

Hogy rám ugranak.

Őrültek élnek mellettem,

Mindegyik menthetetlen.

Sokféle bolondok vannak,

Nem idegesek, csak piszkosak,

Gyógyítják őket, éheztetik,

Az ápolók jól elverik,

De engem a legjobban meglepett,

Mindenki fegyelmezett.

Dosztojevszkij is elbújna,

Vagy belebolondulna,

Ha látta volna naponta,

Hogy verik a fejüket a falba.

S ha elmondanánk Gogolnak,

Életünket, nyomorunkat,

Nem hinné el ez a Gogol,

Azt felelné, az a pokol.

Ó, hogy szívják a véremet,

Ezek a szukák, vérebek,

Csorog a nyáluk utánam,

De én köpök rá.

A hatos kórteremben volt

Bepörgött az egyik bolond,

A felcsert verte és ordibált,

Legyőzzük Amerikát!

Én egészséges vagyok így,

Minden jót kívánok így.

Nincs eggyel több kerekem,

Ez még előttem áll.

De a főorvosnő pénteken,

Megőrült szép csendesen,

Mondom neki, elmegy az eszem,

Azt felelte, várj rá!

Én várok, sehová sem megyek,

Érzem, a kés pengéjén lépkedek

Az ábécére sem emlékszem,

A ragozásból csak kettőre,

Könyörgök, barátaim,

Bárkik vagytok, tőle nekem,

Vigyétek el őt innen,

Elegem van belőle!

1966

(Földes Hobo László fordítása)

 

Dal a Bolondokházáról az Idegen tollak című dupla CD-albumon a Hobo Blues Band zenekar magyar nyelvű előadásában is meghallgatható.

„Viszockij, mint a legtöbb normális gondolkodású és jóérzésű ember, ki nem állhatta a pletykát, amiről a fellépések során is gyakran beszélt”

A költő ars poeticájának nevezett, Nem szeretem című népszerű dalában markáns módon fogalmazta meg ezzel kapcsolatos álláspontját: „Gyűlölöm a pletykák összes formáját / A kételyt, a méltóság tüskéit, / Vagy ha a dolgok visszáját mutatják, / Vagy vasat üvegen húznak végig.” A művész személye körüli pletykák hatására született meg a Dalocska a rémhírekről című ismert költemény.

Dalocska a rémhírekről

Füleinkre folyton mennyi rémhír zúdul,

Mennyi pletyka rág szét minket, mint a moly!

Terjednek a hírek, hogy minden megdrágul

Lényegesen,

Legfőképp a nadrág és az alkohol!

Házról házra, mint legyek,

Röpködnek a rémhírek,

És fogatlan vénasszonyok

Továbbadják bárkinek!

– Hallottad, a mélyben komplett város épül,

Megvéd, hogyha jön majd atomháború!

– Hallottátok? Minden fürdő bezár végül

Hamarosan,

És ez a hír persze valós alapú!

Házról házra, mint legyek,

Röpködnek a rémhírek,

És fogatlan vénasszonyok

Továbbadják bárkinek!

– És tudjátok azt is, Mamikin lapáton?

Maga volt a botrány, züllés és pia!

– A maga szomszédját elviszik, barátom,

A mihasznát,

Éppen úgy nézett ki, mint a Berija!

Házról házra, mint legyek,

Röpködnek a rémhírek,

És fogatlan vénasszonyok

Továbbadják bárkinek!

– Mik vannak manapság! Tegnap árkot ástak,

Víz csordogált abban: konyakszagú ér!

– Kémek mérgezték meg, benne szeszt találtak,

Házikatyvaszt.

És halpénzből készül most a kenyér!

Házról házra, mint legyek,

Röpködnek a rémhírek,

És fogatlan vénasszonyok

Továbbadják bárkinek!

Edzetté egy rémhírt zűrös ügyek tesznek,

Aztán terjed egyre, nincs előtte gát –

Pletykák járják arról, rémhírek nem lesznek

Egyáltalán,

Rémhírek meg arról – tiltják a pletykát!

Házról házra, mint legyek,

Röpködnek a rémhírek,

És fogatlan vénasszonyok

Továbbadják bárkinek!

1969

(Szöllősi Dávid fordítása)

 

Talán nem árt megjegyezni, hogy a dalban említett Berija nem más, mint a hírhedt és gonosztetteiről elhíresült Berija Lavrentyij Pavlovics, vagyis Sztálin hűséges alattvalója, a szovjet titkosszolgálat vezetője Joszif Visszarionovics kegyetlen és sötét rendszere alatt. Így nem véletlen, hogy még a szomszédot is elviszik, aki akarva-akaratlanul, de külsőleg a sokak haláláért felelős rosszhírű politikusra, Berijára ütött.

„Egyesek mintha jobban hinnének a különböző híreszteléseknek, mint a saját szemüknek…”

Az Elhagytam Oroszországot című dal meglehetősen furcsa állításai mai, modern szóhasználattal élve álhíreknek minősülnek. A bosszantó szóbeszédek szerint Viszockij állítólag örökre maga mögött hagyta szeretett hazáját, és Franciaországba költözött. Ráadásul vissza is vágyódik Oroszhonba, és könyörögve kéretőzik haza… A művész az álhíreket remekül kifigurázza, és ezáltal bizonyos tekintetben leleplezi, majd a költemény utolsó két sorában ügyesen vissza is vág a kreált, illetve valótlan vádakért: teszi mindezt Dudás Sándor szöveghű fordításában, kulturáltan és művészi formába öntve…

Elhagytam Oroszországot

Eltávoztam – elhagytam Oroszhont –

Könnyeznek lánykáim utánam!

Magvaim szóróm szét, vetem el most,

A Champs Elysées varázsában.

A Presznán, villamoson valaki

Makogott: „Nincs – elhordta magát!

Szóljanak csak ott hősi dalai,

Dicsérve a Versailles-palotát!”

Hallom hátulról – hírt vesznek-adnak:

„Nem az! Az elment – tudd meg, mi van!”

„Ja, ez nem az?!” – s löknek, furakodnak,

És térdemre ülnek taxiban.

Akivel sitteltem Magadánban,

Barátom, a polgárháborús,

Mondja, hogy azt írtam a napokban:

„Gyere Ványa, unalmas minden, meg bús!”

Ide vissza kértem útlevelet –

Kegyekért sürögtem, epedtem…

Csupa ostobaság! Nem jöhetek,

Hiszen innen el sose mentem!

Ajándék jár annak, aki hitte,

Legyen jó a vég a moziban:

Zabrálhatja, lesz Diadalíve,

És a Renault gyár is arra van…

Úgy kacagok, belehalok menten:

Hogy hihettek ennek az agyrémnek?! –

Na, csak nyugi, innen el se mentem,

S nem is megyek, bármit is reméltek!

1970

(Dudás Sándor fordítása)

 

A legendás művész igen találóan pletykadalként is szokta emlegetni vagy felkonferálni e gunyoros költeményt az emberi szabad akaratért, a szabadságért és az igazságért folytatott örökös harcában. Az általam egyszerűen csak pikánsnak nevezett egyedi dalokban is jól megfigyelhető intelligens, kulturált megoldásait (változatos nyelvi stílus, kifinomult stilisztikai formák, kreatív szerepjátékok), ma is sokan csodálják és megirigyelhetnék…

MEGOSZTÁS