Vlagyimir Viszockij, a moszkvai Taganka Színház egykori legendás vezető színművésze, az énekes költő a hetvenes évek közepén több alkalommal járt Magyarországon. Életében is, de különösen halála óta a magyar sajtóban számos írás foglalkozott a személyével és a munkásságával. Napjainkban már tudományos értekezéseket, könyveket írnak róla, kiállításokat, konferenciákat, rendeznek, CD-n jelentetik meg magyar nyelvre fordított balladáit, költeményeit. Az sem ritka, hogy televíziós vagy rádióadásokkal emlékeznek rá. Ez a cikk több hazai rádiós megemlékezés anyagára támaszkodva készülhetett el, a Viszockijról szóló stúdióbeszélgetések hangulatát is felidézve.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

A kétezres évek elején a Civil Rádió jónéhány zenés Viszockij-műsort sugározott, amelyek keretében a szovjet-orosz bárd és előadóművész számos alkotását mutatták be. Marosi Lajos a Viszockij-maraton című műsor hatására kezdte el fordítani a gitáros dalnok sajátos műveit. A mintegy tíz hétig tartó maratoni zenei sorozat alatt olyannyira kedvet kapott az alkotáshoz, hogy a nem sokkal később napvilágot látott, tíz ismert fordító munkáját tartalmazó első magyarországi Viszockij-kötet (Tilalmakat szegve) számára tőle érkezett be a legnagyobb számú műfordítás a kiadóhoz. Marosi szinte valamennyi tematikus Viszockij-ciklus anyagából válogatott, beleértve a művész korai és érett költői korszakát egyaránt.

„Átültette magyarra a Magasugró című dalt is, amelyben a művész fenegyerek egy vagány és különc sportember bőrébe bújva, egyes szám első személyben meséli–üvölti–énekli el az agyafúrt történetet”

A mókás, ironikus költemény némi politikai mellékzöngével is rendelkezik, mint ahogy ez megannyi más Viszockij-mű esetében is igen jól megfigyelhető. Attól függően, hogy milyen szempontok szerint nézzük a dolgokat, bizonyos értelemben talán még a rendszerellenesség gondolata is beleférhet a dalba, ami persze Marosi gondolataival egyetértve egyáltalán nem bizonyítható rá a költőre.

„Nem volt egyértelműen rendszerellenes, legfeljebb csak az úgynevezett részrendszereket támadta. Megszegte a tilalmakat, nem tisztelte az érdemtelenek kultuszát, pellengérre állította, kigúnyolta a szovjet múlt és saját kora embertelen vonásait, vagy tipikus, elhallgatott figuráit. Ez volt az ő személyes glasznosztya, amikor még senki nem tudta, hogy mi az és hová vezet. Szovjetellenes azonban nem volt, inkább a hirdetett elveket szembesítette a valósággal” – értékelt Marosi Lajos.

„A magasugró dalában különc hősünk egy nem lényegtelen dologban mindenképpen különbözik a többi sportolótól. Ő a jobb lábáról rugaszkodik el, míg a többiek ballal teszik ugyanezt. Eleinte nem is sikerülhet neki az ugrás. Mintha meg lenne babonázva, folyton leveri a lécet…”

 

Magasugró 

(…)

Iram meg elrugaszkodás! – s a mélybe 

Fütyülve ránt le mind, ki szemtanú. 

Edzőm se véd, elönti mérge: 

„De hisz te távolugrasz itt, fiú! 

 

Ilyet ugrik a bak, ha beszív! 

Hasad érzi a volt szakadást! 

Nem elég stabil így ez az ív! 

Közelíted a gyors zuhanást!” 

(…)

A mester súlyos szakmai korholásán túl nagyobb veszély is leselkedik a renitens atlétára. A klubvezetők türelme is egyre inkább fogytán… Különc sportolónk mit sem törődve mindezzel, bátran és vakmerő módon, „csakazértis” szembeszáll a rá leselkedő veszélyekkel, meg persze az olykor gúnyos vagy méltatlan ellenfelekkel.

(…)

Iram meg elrugaszkodás – na végem, 

Emelkedek, s a jenki gúnnyal int. 

Levertem újra kétszáztizennégyen, 

S a trénerem kimondta szó szerint, 

 

Hogy a klubvezetők sora zord, 

S lecsapolja agyamban a gőzt, 

Ha továbbra is rúgom a port, 

Bebeszélve a jobb-boka-hőst. 

 

Előbb iszom ki epefőzetem, 

Belehalok, de nem engedem, 

Hogy a bal felőli a jobb legyen – 

Ezért a vádlikat se cserélgetem. 

(…)

(Marosi Lajos fordítása)

„Végül diadalmaskodni tud a hit, a meggyőződés, a kitartás és a harci szellem, ami győzelemre segíti a makacs ugrót”

A gúnyolódó kanadai vetélytárs (Marosi fordításában jenki) hiába követ el mindent, valahogy mégis alulmarad, és veszít a bátor jobblábas hősünkkel szemben. Különc sportolónk sikerét kissé beárnyékolja, hogy miközben ő felért a csúcsra, a felesége ez idő alatt megcsalta az újdonsült bajnokot. Emberünknek azonban így is megérte, mert jó volt enni a tiltott fa gyümölcséből, jó volt érezni, átélni a megabajnok dicsőségét, és ahogy mindvégig és „csakazértis” kitartott a jobbik ugrólába mellett.

„Veress Miklós az elsők között volt Magyarországon, aki elkezdte fordítani Viszockij dalait”

Ahogy viccesen mondani szokta, már süldő költő, és műfordító korában összefutott Bulat Okudzsavával, a gitáros költővel. Személyesen találkozott az 1960-as évek költő nemzedékének leginkább ismert képviselőivel, mint például Ahmadulinával, Voznyeszenszkijjel és Jevtusenkóval. Viszockijjal azonban nem sikerült találkoznia, csak a Tagankával látta őt vendégszerepelni Budapesten, 1976-ban. Az orosz sztár színészt akkor olyan nagy népszerűség övezte, hogy egyszerűen nem sikerült a közelébe férkőznie az előadások után.

„Elmondása szerint azért tudta Viszockijt mégis korán elkezdeni fordítani, mert már 1967-ben együtt dolgozott Bob Dinnyéssel, azaz Dinnyés Józseffel. A nyolcvanas években Veress is hasonló dolgokat élhetett át, mint Viszockij egy évtizeddel korábban”

„Engem, aki annak idején ilyeneket fordítottam, mint Voznyeszenszkij, illetve ezekkel voltam jóban az orosz újhullám nemzedékéből, 1981-ben úgy rúgtak ki két lábbal a Mozgó Világ főszerkesztői posztjáról, hogy meg se álltam… Bekerítettek, bekerítettek… Ezért tudtam átélni a Viszockiji helyzetét a nyolcvanas években. Hozzá hasonlóan végigéltem ugyanazt, mint költő, mint író, mint ember. Én már egyetemista koromban Szegeden be voltam tiltva egy évig, egy bizonyos Türelmetlenség című versem miatt” – idézi fel Veress Miklós.

Veress Miklós érdekes gondolatait megszakítva jegyezném meg, hogy az 1987-es Szép versek között található Veress Titkok című, Bella Ahmadulinához írott verse, amelynek első két sora így hangzik:

Pontosan – ahogy előírják – 

Nem értelek – de félre sem. 

Varga Mihály újságíró szavait idézve, ez a megfogalmazás abban az időben eléggé csíphette az aczéli kultúrosok szemét, de valahogy mégis megjelenhetett, mint ahogy ismertté vált Veress egy másik kifejezése is:

„Undorodom, tehát vagyok”

Most pedig zökkenjünk vissza, ha nem is a mába, de a közelmúltba, és folytassa az ismert költő, Veress Miklós: Európába igyekezvén sokszor elfeledkezünk keleti gyökereinkről, pedig ezt még Ady is nagyon fontosnak tartotta. Itt ülünk a stúdióban, és arról beszélgetünk, mennyire jó, hogy megjelent ez a Viszockij-kötet. De tudomásul kell venni mindenkinek, hogy mindig is pokolian nehéz volt Viszockij-kötetet megjelentetni, mert túlságosan vadnak tűnt. Arról nem is beszélve, hogy régebben jóval kevesebb fordítás állt rendelkezésre, mint napjainkban: Viszockijt nem sokan merték fordítani, talán nem is igazán tudták, hogy mihez kezdjenek vele. A Mi forgatjuk a Földet című dal még Veress Miklós fordítói tudományát is próbára tette, amiről ő maga számolt be: Ezt a dalt kimondottan a zene és a hallás alapján fordítottam, bizonyos szempontból, félre is fordítottam… Ezt a sort nem lehet visszaadni: ot szebja – na szebja (magamtól el és magamra). Én itt dalszerűen fordítottam, ahogy ő énekli, azzal az óriási indulattal. De tovább, de tovább… – ilyeneket fordítottam bele, ahogy hallottam, de a vers sokkal többről szól. Magamra húzni az anyaföldet, de ugyanakkor magam alól; így megyek Nyugatra, előre ebben a vérszagban… 

Mi forgatjuk a Földet 

(…)

Megöleljük, mihez odaérünk, 

Legyen bucka vagy ág, vagy a nád. 

És a földgolyót görgeti térdünk – 

Csak odább! Csak odább! 

 

Fölemelt kezeket egyre csak kutatok, 

Hiszen így kiraboltak. 

Aki él, annak is csak egy jog adatott: 

Fedezékeink tegnapi holtak. 

 

Ez az ostoba ólom is azt sziszegi: 

Mindegy, hogy mikor, hátból vagy szemből. 

A lőrésre magát ráveti valaki, 

És e percbe a Föld belerendül. 

 

Fagyott lábnyomaim odahagytam, 

Holtakért se mormolva imát. 

Könyökömmel a Földet így hajtom – 

De tovább! De tovább! 

 

Van, ki bátran kiáll, aztán vérbe remeg, 

A golyó kikereste. 

De Nyugatra, Nyugatra kúszik a sereg, 

Hogy a nap följöjjön Napkeletre. 

 

Köpenyünk csupa sár, bűzzel fojt a mocsár, 

Lerohadhat az emberek bőre. 

De útjára a Nap végre visszatalál, 

Mert nyugatra törünk mi előre.

 

Isszuk harmatborát esküvőknek, 

Kit is bánt, hol a kéz, hol a láb! 

Húzza-vonja fogunk még a földet – 

De tovább! De tovább! 

(Veress Miklós fordítása)

„A Mi forgatjuk a Földet című dalban Viszockij mint katona éli át a történteket”

Egy második világháborús eseményt dolgoz fel a mű, miszerint az oroszok először hátrálni kezdtek az egyre előre törő német csapatok elől. Majd ellentámadásba lendültek, nyomulni kezdtek nyugatra, és ezáltal, mintha elkezdték volna forgatni maguk alatt a Földet a másik, vagyis az ellenkező irányba. Viszockij óriási indulattal, lendülettel, korlátokat nem ismerő optimizmussal adja elő a dalt, ahogy a katonák képletesen magukra húzzák, meg vonják az anyaföldet, de ugyanakkor maguktól el is tolják azt, mivel a parancs szerint haladniuk kell nyugat felé előre, csak tovább és tovább…

„Erdélyi Z. János a Tilalmakat szegve című kötet kapcsán kezdte el Viszockij dalait fordítani a kiadó, illetve a szerkesztő felkérésére”

Egyik jól sikerült fordítása a Vaszilij Alekszejevnek szentelt Súlyemelő dala című ironikus monológ, illetve vallomás. A gitáros költő ezt is egy sportember nevében adja elő. A dalból kiérezhető az a hatalmas akarni vágyás, ami egy élsportoló talán elengedhetetlen tulajdonsága, amennyiben győzni szeretne. A mű fontos alapgondolata, hogy ebben a sportágban mennyire relatív vagy furcsa érzés a győzelem. A súlyemelő számára az jelenti a diadalt, amikor fönt a súly, a sportoló pedig alul van, a súly alatt. Kétségkívül eléggé bizarr a helyzet: az győz, aki alul marad! E gondolat önkéntelenül is Petőfi szállóigévé vált sorait juttatja eszembe: Habár fölül a gálya, / S alul a víznek árja, / Azért a víz az úr!

„Viszockij valójában nem is énekli, inkább csak nagyon szuggesztív módon mondja és üvölti a dalt, amely valósággal sistereg, különösen a súly vagy súlyzó orosz nevének (stanga), többszörösen ismétlődő, hosszasan elnyújtott kiejtése hallatán”

A súlyemelő dala 

(…) 

Az ellenség kinyúlva – ó, de szép ez! – 

Megvan! – Kiáltás fülekig tolul. 

Megvan a súly! – csodás ugyan, de kétes, 

Mert fönt a súly és én vagyok alul. 

 

Ily győzelem egyenlő egy kudarccal, 

S oly egyszerű a győzés lényege: 

Csak annyi, hogy a végső mozdulattal 

A súlyt hajítjuk dobogóra le. 

 

Nincs meg bennem bája vadlovaknak, 

Gúzsba kötve mozdul mindenem. 

Az a súlyzó, rettentő alakzat – 

Örök társam és ellenfelem. 

 

Ő fölfelé törekszik elcsigázva – 

Izmom feszül, úgy érzem, szétszakad. 

Magas tornyából egy néző kiáltja: 

„Fenébe, hagyd! Minek gyötröd magad?” 

 

Csupán a végső pillanathoz esdek – 

És földre dobom vas-istenemet! 

Mit gúnyosan szakításnak neveznek, 

Egy mozdulat volt – elvégeztetett. 

(Erdélyi Z. János fordítása)

Erdélyi Z. János a Civil Rádiónak elmondta, hogy ő a Kosztolányi féle fordítási elméletet, illetve meghatározást érzi leginkább magáénak, amikor idegen nyelvről fordít: A fordítás nem más, mint gúzsba kötve táncolni. Mindig abból kell kiindulni, hogy adott a forma, és azt lehetőleg plasztikusan kell kitölteni tartalommal. Ha pedig ez sikerül, akkor az öröm. Ebben a felfogásban persze nem is jelenthetett számára túl nagy kihívást magyarra átültetni a dalt. Inkább a ráhangolódás folyamata igényelte a hosszabb időt, amin viszont nemigen lehet csodálkozni.

„Viszockijt gépi üzemmódban fordítani nem szokás, és méltatlan is lenne a bárdhoz”

Voltak azonban nehezebb művek is, amelyek Erdélyi Z. Jánosnak sem adták magukat olyan könnyen.

„A Viczai Péter által szerkesztett kötetbe számos fordításom került bele. De volt olyan vers is, amit lefordítottam, aztán úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk, mert nem éreztem rá igazán. Ezt még csiszolgatom” – mondta Erdélyi Z. János.

Mint a kötet szerkesztője, itt jegyezném meg, hogy volt több olyan vers is, amely csiszolgatásra szorulhatott volna, de a meglehetősen feszes időkeretek fogságában az utolsó pillanatban mégis bekerült a könyvbe. Így érthető is, hogy azóta többen újra fordították Viszockij jónéhány dalát. Mint például Szöllősi Dávid, aki úgy érezte, hogy egyes fordítások talán jobban is sikerülhettek volna.

Ami viszont ennél is fontosabb, és talán a legfőbb erénye lehet a Tilalmakat szegve című kötetnek, hogy úttörő módon megjelenhetett, és meg is jelent. Mi több, úgy sikerült kiadni, hogy a költő örökösei, a két Viszockij-fiú, Arkagyij és Nyikita, valamint a művész egykori felesége, Marina Vlady is áldását adta rá. Itt utalnék vissza egy pillanatra Veress Miklós korábbi szavaira, aki pontosan tudta, értette, hogy mekkora jelentősége volt abban az időben, a kétezres évek elején napvilágot látott első magyarországi Viszockij-kötetnek.

„Sok más költőhöz hasonlóan Erdődi Gábornak is régi vágya volt, hogy Viszockij műveit fordíthassa”

A sportciklus talán egyik legismertebb dala a politikai felhangoktól sem mentes Reggeli torna című vicces történet, amelyet Erdődi is lefordított.

„Viszockij régóta lappang bennem, de korábbi, más nagy orosz költők elvontak tőle. Sajnos csak egy vers erejéig tudtam a Tilalmakat szegve című kötetbe bekerülni. Ezt bánom, és szeretnék Viszockij mellett megmaradni a későbbiekben is. Viczai Péter filmanyagában láttam és hallottam Viszockij lüktető ritmusában a Reggeli torna című dalt, amelyet le is fordítottam a kötet számára. A művész ezt fejen állva adta elő Budapesten. Én fejenállás nélkül mutattam be a budapesti Orosz Kulturális Központban. A dalban öniróniát érzek, kicsit olyan érzésem van, mintha Viszockij a saját italozása és függősége ellen, önmagának javasolná ezt a furcsa terápiát. Engem a tragikum, ami megráz Viszockijnál, akárcsak Jeszenyinnél vagy Mandelstam lírája esetében, amire már több évet rászántam” – vallott Erdődi Gábor.

Részlet a Reggeli torna című dalból Erdődi Gábor fordításában:

Reggeli torna

 

Mély lélegzet, terpeszállás, 

Három és négy, nincs megállás! 

Lelkesülsz, s a mozdulásod oly kecses. 

Mindenütt üdít a torna, 

Józanít, ha másnap volna, 

El ne hagyd, ez életforma, 

s végleges! 

(…) 

 

Gomba módra nő a télre 

Influenza – három-négyre! – 

Terjed ám, s az okozóknak dőzsölés. 

Gyönge néppel így kicseszve! 

Vírusoknak tudd, mi tesz be: 

Leghatékonyabb a 

szeszbe-dörzsölés. 

 

És ha készülsz elterülni: 

Állni-ülni, állni-ülni! 

Sarki télben így leszünk mozgékonyak.

Legnagyobb tudósunk Joffe 

Megmutatta: százszor jobb e 

Házitorna, mint a koffe-

in s konyak. 

(…) 

 

Rossz híreket is kiállunk, 

Helyben futunk, ellenállunk. 

Nem a győzelem a legnagyobb erő. 

Nyereséget a futás hoz, 

Nincs dicső és nincsen átkos! 

Helyben futás: általános 

békítő. 

(Erdődi Gábor fordítása)

„Sipos Mihály nem csak fordítja, de gitározza és énekli is Viszockij dalait. Ugyanakkor valami egészen mást csinál, mint a hozzá hasonló műfajt képviselő Földes Hobo László, aki szintén előadja a maga által fordított Viszockij-dalokat, megidézve a költő szellemét”

Sipos Mihály nem a szó klasszikus értelmében vett műfordításokat készít. Az eredeti orosz művet inkább csak gondolatébresztőnek használva, időnként átkölti azt a maga alkatára és stílusára. Ezzel kapcsolatban a fordítás nehézségeit is érzékeltetve így vélekedik:

„Viszockij – bármit csináljon, énekeljen, vagy a színpadon legyen – rögtön fönt van a csúcson és izzik ezerrel. Egy magyar hallgatónak ez sok. A dalokat úgy kell felépíteni magyarul, hogy a hallgató ne kapjon rögtön valami olyasmit a fejéhez ezerrel, amitől bezárja a fülét. A cél inkább az, hogy kinyíljon, és amikor kinyílik, akkor jöhet Viszockij. Ez bizonyos mértékig nálam meg kellett, hogy változtassa a dalok eredetijét. De az üzenet marad!”

Talán a legjobb példa erre a már idézett Reggeli torna című dal. Sipos sajátos módon alakította át, úgy is mondhatnánk, hogy magára szabta a művet, amely az alábbi módon nyerte el végleges formáját:

„Volt egy autóbalesetem, azóta kényszerűségből tornázom: minden reggel, felkelés előtt, az ágyban.

Láttam a Gorillák a ködben című filmet, ami nagyon megihletett.

Mindenki egyre inkább satnyul. Csak ülünk, és keveset mozgunk.

Ezt a három dolgot hozta össze, így az eredeti hat versszakból tizenegy lett” – idézi fel Sipos Mihály.

„Az így létrejött, bővített mű nem más, mint egy gorilla üzenete a múltból, Sipos Mihály sajátosan önálló és kreatív, művészi interpretációjában”

Reggeli torna 

(Gorilla ősatyánk üzenete az embernek, avagy Viszockij polgártárs reggeli torna témájának egy magyar variációja)

 

Van már néhány millió éve, 

Hogy úgy döntöttem, lemászok a földre, 

Felpörgetve így az evolúciót. 

Éjjel-nappal csak mozogtam, 

Fára másztam vagy futottam, 

Így őriztem meg a jó kondíciót. 

 

Satnya utód, mi lett veled? 

Dagad a lábad, szúr a szíved, 

Kikukucskál belőled egy aranyér, 

A derekad egyre sajog, 

Mindkét térded nyikorog, 

Sípol a tüdőd, hogyha emeletre mégy. 

 

Kedves Rokon, ne vedd zokon, 

Lenne néhány jótanácsom, 

Hogy teheted könnyebbé az életed. 

Tudom, sok gond a válladon, 

Szorít az idő marka nagyon, 

Tíz percet adj nekem, ha kérhetem. 

 

Reggel, hogyha kinyitod a szemed, 

Maradj fekve, még ne siess, 

Nyújtózkodj és mélybelégzés, három-négy! 

Ismételd meg egynéhányszor, 

Húzd meg az izmod, s ereszd párszor, 

Járja át a testedet egy új érzés. 

(…) 

 

Nem kell kávé, nem kell konyak, 

Legyetek inkább mozgékonyak, 

Térdet fel és helyben futás három-négy! 

Mindenki nyer, aki indul, 

Akár sovány, akár gurul, 

Helyben futva nincsen semmi gyűlölség. 

 

Tíz perc csupán minden reggel, 

Hidd el nekem, bölcsülő fejemmel, 

Hosszú út áll mögöttem és sok van még. 

Jobban bírod a híreket, 

A hazugságot, s az emlékeket, 

Nem visel meg annyira az öregség. 

(…) 

(Vlagyimir Viszockij–Sipos Mihály)

„Cseh Károly költőt a dalnok mássága fogta meg, ő ugyanis a lágyabb hangvételű verseket kedveli”

Azon belül is a rövidebb, tömörebb formát. Károly szerint a líra elsődleges rendeltetése, hogy az öröklétre sandít. Ez a motívum egyébként Viszockijnál is megvan, csak sokkal csikorgóbb, érdesebb hangról beszélhetünk, mint más szerzők esetében. Nála a dal–vers–esemény hármassága egyensúlyoz, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.

„Ezekben a fordításokban a rejtett tartalékaim, a sötétebb, erőszakosabb énem vetül ki. Én metaforákban szeretem felragyogtatni a verset. Weöres Sándor kifejezésével élve, a vers is választott engem. Lelki alkat kérdése ez. A vers igazi rendeltetése az, hogy a belső tereken kezdjen sugározni, ott virradjon meg. Az aktualitást próbáljuk az időtlen felé átlendíteni. Trifonov írta Viszockijról, hogy korunk bibliográfiája található meg benne. Művészete egy történelmi korszak lát- és létleletét adja. Az elmerülni című vers számomra igencsak szívközeli volt. Itt a lelki látleletet a kor technikájával ötvözi a szerző. A tengeralattjáró, mint jelképtár. Az ihletapályos és vodkadagályos időszak dühöng a versben. Viszockij időívet ad a romantikus hajótól a tengeralattjáróig. A dühét és szégyenérzetét egyszerre fejezi ki a versben” – adott kulcsot Viszockijhoz Cseh Károly.

Elmerülni 

 

(…) 

Társam adott egy nagy pohár vodkát, 

S mondta, hogy majd elmúlik ez is, 

Verkával pedig összeboronált: 

Hátha segít – meg a szesz heve is. 

 

Verka se és a vodka se oldott; 

Másnapos lettem, s Verka mit ad?! 

Néma hajóként – szántva a sodrot – 

Úgy elmerülnék, húzz le, iszap! 

 

Torkig vagyok, torkig, elég volt, 

Játszani, dalt zengni unok ma – 

Tengeralattjáróként merülnék, hogy 

Senki se leljen: a vizaljra. 

(Cseh Károly fordítása)

Befejezésül következzék egy nagyon szép, lassú dal, amelyet minden orosz ember ismer. A több magyar változatban is olvasható Makrancos táltosok című költeményt sokan Viszockij-himnuszként ismerik.

„Ebben a dalban a költő mintha saját sorsát vetítené előre. A legendás művész egész életében érezte a halál közelségét, és tisztában volt vele, hogy idő előtt fog távozni”

Ez a keserű és igen szomorú érzés szinte végig áthatja a dalt, amellyel talán méltó módon emlékezhetünk a tragikus sorsú bárdra napjainkban is.

Makrancos táltosok 

 

A szakadék mentén, a mélység fölött a szirtperemen, 

Ostorommal makacs lovaimat űzöm, hajtom, verem… 

Kifulladok, nincs levegőm – szelet, ködöt szívom, nyelem, 

Keserű lelkesedéssel érzem – végzetem, végzetem. 

 

Kicsit lassabban, lovaim, kicsit lassítsatok! 

Ne fussatok korbács szavára! 

De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? – 

Már élni sincs időm, s nem jut a dalokra.

 

Lovaim itatom, 

                               Véget ér a dalom – 

Egy percre őket a szirtfokon 

                                                               Megtartom… 

 

Végem – hisz tenyeréről pehelyként söpör le az orkán, 

Szánra téve lovak vágtatnak velem reggel a havon – 

Térjetek hát át lovaim, lassúbb menetre ezután, 

Hogy utolsó utam, ha egy kicsit is, de tovább tartson! 

 

Kicsit lassabban, lovaim, kicsit lassítsatok! 

Ne fussatok, korbács elől, nem! 

De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? – 

Élni sincs időm, és nem jut dalra sem. 

 

Lovaim itatom, 

                               Véget ér a dalom – 

Egy percre őket a szirtfokon 

                                                               Megtartom… 

(…) 

(Viczai Péter fordítása)

„Különleges hatást kelt, és a vers lendületét csak fokozza, hogy az ismert Viszockij-mű dallamai összefonódnak egy, a Hű gitár vagy Hűséges gitár címmel magyarul is előadott népszerű tangó, illetve zenei sláger főmotívumával (Eldo di Lazzaro: Chitarra romana)”

A fentiekben idézett költemények a Tilalmakat szegve című kétnyelvű kötetben teljes terjedelmükben olvashatók nem csak magyarul, de eredetiben is. Végül, a tisztesség úgy kívánja meg, hogy a könyvben ugyancsak szereplő, viszont a rádiós adásokból kimaradt négy művész, fordító nevét is megemlítsük (Bereményi Géza, Dudás Sándor, Földes Hobo László, Katona Kálmán), ha már nem állt módunkban őket megszólaltatni.