Viszockij számára a barátság szent és sérthetetlen. A legendás művész a barátokat, különösen az igazi férfiúi barátságot köztudottan mindennél többre becsülte, amit a szebbik nem képviselői nemegyszer sérelmeztek nála. Tették mindezt annak ellenére, hogy Viszockijnak számos lírai költeménye, szerelmes dala ismert. Többet közülük feleségének, a híres francia színésznőnek, Marina Vladynak írt.
Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára
Vlagyimir Viszockij dalait eleinte szűk baráti körben énekelte, nem feltétlen számolva azzal, hogy azok esetleg eljuthatnak a nagyobb közönséghez is. Rendszerint egyik barátja lakásán a Bolsoj Karetnij (Nagykocsis) utcában hangzottak el a frissen elkészült zenei művek, többnyire az éjszakába nyúló vodkagőzös maratoni esték alkalmával. A barátok az újabb és újabb balladákat magnókazettára vették, és az ismerőseik körében terjeszteni kezdték. E szűk baráti körben kezdett el formálódni az ifjú Viszockij költői-előadói énje, és innen indult útjára fokozatosan kibontakozó karrierje is.
Valószínűleg ezért is alakulhatott úgy, hogy Viszockijnál az emberi kapcsolatok rendjében az első helyen a barátság állt, és csak ezután jöhetett a szerelem, ami a szebbik nem képviselőit gyakorta igencsak érzékenyen érintette.
„Viszockijnál a barátság ugyanis szent és sérthetetlen”
A legismertebb barátságról szóló dala a Dal a barátról című költemény. Viszonylag fiatalon, 1966-ban írta, de már elég tudással és tapasztalattal rendelkezve ahhoz, hogy e nehéz kérdésben tanácsokat adjon. Ha netán kételyek merülnének fel bennünk barátunk iránt, akkor ne habozzunk, inkább tegyük őt próbára: csaljuk fel a hegyekbe, és közös kötélen mászva, egymást biztosítva induljunk fel a csúcsra. Ha a srác félni kezd, és a szembejövő gleccser miatt, vagy a nehézségek láttán inába száll a bátorság, akkor sajnos nem állta ki a próbát. Viszockij pedig ezt a fajta embert sajátos módon bünteti meg. Az ilyenekről még énekelni is méltatlan, mondja. Ha viszont a srác kiállta a próbát, az már egy egészen más történet…
Dal a barátról
Ha magát
Fogja egy barát,
Se veled
Nincs, se ellened.
Ha nem azonnal tudható:
Jó vagy tűzrevaló,
Magas hegyekbe
Menj vele!
Legyen próbaképp
Ott a tét:
Mit is ér
A közös kötél?
Kivel áld meg a cél?
Ha csak reszketeg
Ténfereg,
Feje már tele,
S menne le;
Alig érte még jég,
De kék,
Botlik… Jaj segítség!
Akkor neked
Nem embered,
Ne szidd le,
Hajtsd el messzire;
Hegyre nem való,
Szó, mi szó,
Meg se dalolható.
De ha nem köpött,
Nem nyögött,
Téged zordan ott
Nem hagyott,
S midőn hasadt
A sziklapad,
Bírta ő súlyodat.
Habár ütközet,
Ment veled,
Állt a csúcson, mint
Vascövek,
Azt jelenti ez, légy nyugodt,
Magad – rábízhatod!
1966
(Szöllősi Dávid fordítása)
Ezt a dalt egyébként Viszockij a Függőleges (Vertyikal) című, nálunk is ismert és hazájában igen népszerűvé vált filmhez írta, amelyben ő maga is szerepet kapott. Talán éppen a film miatt, vagy tán a tartalom és a dallam kívánta úgy, hogy a felvételen az énekest szimfonikus zenekar kíséri, miközben a versszakok között Viszockij a zenei főmotívumot fütyüli. Marosi Lajos műfordító szerint
„ez a körülmény még inkább alkalmassá teszi a dalt arra, hogy aki még nem ismeri a szerzőt, vagy éppenséggel nem ért jól oroszul, akkor először ezt a művet hallgassa meg, és ezen keresztül próbáljon meg közelíteni Viszockijhoz”
A változatosság kedvéért egy rövidke részletet Bereményi Gézától is idézünk e filmbéli dalból, az utolsó versszak erejéig.
(…)
Hogyha nem vár vigaszt – igaz,
Bár arca nem derűs, de – küzd,
Hogyha zuhansz, akármi vár,
Megtart, habár zihál.
Veled, ki harcba megy – az egy,
Alatta bár inog a hegy –
Számíthatsz rá, hát el ne hadd:
Olyan, mint tenmagad.
(Bereményi Géza fordítása)
A következő költeményt a szerző háborús dalaihoz szokás sorolni, de ugyanúgy helye lehetne a barátságról szóló dalciklusban is. A történet két katonáról szól, akik együtt harcoltak, de egyikük nem tért vissza a csatából. A két katona sokban különbözött egymástól, és éjszakákat vitatkoztak végig, ami nagyon fárasztó volt az életben maradt fiúnak, aki mindezt döbbenten meséli el.
„Az életben maradt katona érzéseiről szól a dal…”
Csak utólag visszagondolva a történtekre jött számára a felismerés, hogy a barátja volt az, aki odaveszett a csatában. Marosi Lajos szerint úgy is elnevezhetnénk ezt a költeményt, hogy Dal az utólag felfedezett barátságról.
Ő elesett a csatában
Idegen ma a táj, noha semmi se más,
Ugyanaz van a kék kupolában,
Az a lomb, az a rét, az a vízcsobogás,
Hanem ő elesett a csatában.
Igazát sose hallhatom én ezután
A mi nyugtalan éji vitánkban.
Kusza nélküle, most veszem észre csupán,
Mikor ő elesett a csatában.
Sose tudta a csend meg a vers ütemét,
Esze járt, de a szembe irányban,
Pihenőt nem adott, le se húnyta szemét,
De ma nincs: elesett a csatában.
Keserű a hiány – de nem ez csak a rossz,
Tudatomba bevág: hisz a társam!
Ahogy tűzzel a szél, velem úgy tesz a sors,
Mivel ő elesett a csatában.
(…)
Vele volt ez a földfedezék az enyém,
Vele voltam időnk tudatában,
Most meg így, egyedül. Lehet, az vagyok én,
Aki ott elesett a csatában.
1969
(Marosi Lajos fordítása)
Marina Vlady annak ellenére játszott nagy szerepet a költő életének utolsó tizenkét évében, hogy nem éltek mindvégig együtt. A híres francia színésznő, amennyire erejéből telhetett, segítette Viszockij karrierjét. Elénekelte franciául jónéhány dalát, intézte lemez kiadásait, segítette abban, hogy a művész külföldre utazhasson, vagyis, kijuthasson a Birodalomból, az akkoriban igencsak zárt és bezárkózott Szovjetunióból.
„Mindezért még a francia kommunista pártba is belépett, és Leonyid Brezsnyevvel is hajlandó volt találkozni”
Ez a viszony több volt, mint barátság. Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyve, amely nálunk először 1989-ben jelent meg, hűen tükrözi kettőjük szerelmi viszonyát, és összetartozásuk történetéről szól. Nem akármilyen kapcsolat volt ez, amiről Viszockij feleségéhez írt szerelmes dalai is tanúskodnak. A gitáros költő talán legszebb Marinához íródott szerelmes költeménye a Lírai dal címet viseli.
Lírai dal
Marinának
Itt megreszket a fenyőág, itt félve
Csicsereg a nyugtalan madár.
Elátkozott vadon erdőben élsz te,
Ahonnan nem jutsz ki soha már.
Száradjon csak a vadmeggy a szélben,
Esőzzék az orgona virága.
Mindenáron elviszlek én innen
Egy pánsípoktól hangos palotába.
Ezer éve fog rajtad a rontás,
Tőlem s a világtól rejteget,
S azt gondolod, hogy nincs szebb, hogy nincs más,
Csak ez a vad, bűvös rengeteg.
Leveleit harmat meg ne lepje,
Borús éjjel hadd vívjon a hold.
Elviszlek egy fényes, nagy terembe,
Ahonnan a tengert láthatod.
Melyik órán, mely napján a hétnek
Jössz ki hozzám, mond, mikor osonsz ki?
Két karomban viszlek akkor téged
Oda, ahol nem talál ránk senki.
Elloplak, ha nincsen ellenedre.
Átvészeltem érted sok telet.
S ha más költözne abba a terembe,
A kunyhó is éden lesz veled.
1969
(Ratkó József fordítása)
Ami a lírai művek keletkezését illeti, természetesen Marina Vlady áll a középpontban, hiszen a Lírai dalon túlmenően több szerelmes költemény is a francia művésznő személyének, jelenlétének köszönhetően fogant és születhetett meg. Ugyanakkor érdemes kissé tágabb értelemben is megvizsgálni Viszockij szerelmes dalainak ciklusát, hogy olyan, talán kevésbé ismert alkotásokhoz is eljuthassunk, mint például a Szerelem balladája vagy másképpen a Ballada a szerelemről című szívszorító költemény, amelyet Erdélyi Z. János az elsők között ültetett át magyarra.
Ballada a szerelemről
Amint a vízözön háborgó árja
Partok közé tért engedelmesen,
Tajték közül felszálló néma pára:
Fövenyre libbent ki a Szerelem –
S a levegő oldotta át magába…
És lett az idő immár végtelen.
S a földön járó sok csodabogár
E léget két pofára szívja bár,
Nem várva büntetést, díjat sem áhít,
Gondolja, épp csak levegőt veszen,
De kapkodóvá sűrül hirtelen,
S már oly ütemre sóhajt, mint a Másik.
Nászi ágynak vetek réteket –
Dúdoljanak alva, éberen!
Lélegzem – ez nem más, mint: szeretek!
Szeretek – ez annyi: létezem!
(…)
De sokakat, kik szerelembe fúltak,
Nem állíthatsz meg hars szóval te se,
Csak pelyva szó őriz róluk ma múltat,
De ezt a múltat vér futotta be.
E szenvedélytől szánandón kimúltak
Fejénél égjen gyászunk mécsese.
Lelkük bolyonghat virágok között,
Hangjuk közös ütemre hömpölyög,
S együtt lélegzik be az öröklétet,
S találkozás – sóhajtó örömök –
Szűk átkelőn, törékeny híd fölött,
Hol az Egész útjai összeérnek.
Részegítőn friss szél járta át
Őket, s rájuk új éltet lehelt,
Mert szerelem nélkül nincs világ:
Csak az élő vesz lélegzetet.
1975
(Erdélyi Z. János fordítása)
Még hosszasan lehetne foglalkozni Viszockij szerelmi költészetével és számos barátságról szóló dalát is fel lehetne vonultatni. Aki többet szeretne e témáról megtudni, annak Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyvét, valamint a Tilalmakat szegve, a Farkasösvényen és a Végzet dalai című fordításköteteket, avagy Viszockij-trilógiát tudnám ajánlani.