„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára
„Viszockij hithű szovjet-orosz ember lévén nem vetette meg a vodkát, sőt még a konyakot sem…”
Fotó:EUROPRESS/Anatoliy Garanin/Sputnik/AFP
A híres francia színésznő már a könyv elején elkezdi beavatni az olvasót összetartozásuk kalandos történetének legapróbb részleteibe és magánéletük nehéz pillanataiba, például, hogy férjét időnként hiába várta haza…
„Nem vagy otthon. A telefon kitartóan csöng, fölveszem, először csak egy ismeretlen hangot hallok, aztán ordítások keverednek belé, alig értem: – Itt van, jöjjön, el kell vinni, jöjjön! – Alig tudom följegyezni a címet, nem értettem mindent, félek, taxiba vágom magam, megérkezem egy sötét, macskaszagú lépcsőházba, a legfölső emeleten nyitva egy ajtó, egy nő bevezet a szobába. Ott fekszel a díványon grimaszolva, szánalmas állapotban, a földön üvegek és csikkek, az asztalon újságpapíron füstölt hal, itt-ott néhány eldőlt ember, nem ismerem őket, megpróbálsz fölállni, felém nyújtod a kezed, reszketek tetőtől talpig, derekadnál fogva húzlak kifelé. Ez az első összeütközésem ezzel a másik világgal, első alászállásom a hullarészegség rút birodalmába.”
„Viszockij mindössze 19 éves volt, amikor az egyik legelső „alkoholos” verse a Jövőbe utazás részegen címmel, 1957-ben megszületett”
A sokat sejtető, és jövőbe tekintő mű első négy versszakát Szöllősi Dávid fordításában idézzük.
Jövőbe utazás részegen
A cigarettafüst gomolygott…
Mit ittunk? Ne kérdezz nevet!
Fejem fölött egy csillár lógott,
De falikar is lehetett.
Az idő mászott vontatottan,
S az unalom rám nehezült.
Négyen vagyunk, én azt gondoltam,
De csak te voltál – kiderült.
Emlékszem: józan fejjel kezdtem,
Közöltem minden óhajom,
Sőt, felesek közti szünetekben
Még énekeltem is nagyon.
Aztán – ó pillanatnak réme!
Egy üst nyelt el váratlanul,
Majd onnan, mint varázsütésre,
Repültem Föld körül vadul.
(…)
1957
(Szöllősi Dávid fordítása)
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Hogy pontosan mi lett a 22 versszakból álló kalandos és részeges időutazás vége, megtudhatjuk Szöllősi Dávid Viszockij – 80 című könyvéből, ahol a talányos elnevezésű mű teljes terjedelmében olvasható.
A következő versbéli történet a közismert Nagykocsis utcában (Bolsoj Karetnij) játszódik, ahol a költő a legjobb barátai, illetve cimborái körében a legszebb ifjúkori éveit töltötte (Saroktól első ház… Nagykocsis cimborák).
„A fiatalok éjszakába nyúló vodkagőzös találkákat tartottak egyik közös barátjuk lakásán, amire Vologya mindig szívesen emlékezett vissza”
Itt kezdett el formálódni az ifjú művész költői-előadói énje, az első dalai innen indultak útjukra, miután azokat a jóbarátok magnóra vették és terjeszteni kezdték. Erről az emlékezetes időszakról született meg 1962-ben a művész közismert dala, A Nagykocsisban (Na Bolsom karetnom), amelyet korábban már bemutattunk. Két évvel később, 1964-ben napvilágot látott a Kocsma volt ez a ház… (В этом доме большом раньше пьянка была…) című alkotás, amelyet Második nagykocsisnak is szokás nevezni. A dal ugyancsak a moszkvai Bolsoj Karetnij egykori történéseit, az úgymond „Nagykocsis cimborák ifjúkori bűntetteit” idézi és eleveníti fel. De legfőképp az igaz férfiúi barátságról szól.
Kocsma volt ez a ház…
Kocsma volt ez a ház nekünk sok napon át,
Nem oly rég, nem oly rég;
Saroktól első ház… Nagykocsis cimborák
Szerették, szerették.
Ivászat volt itt rengeteg,
Egész meg fél vodkásüveg,
Kemény viták, ütős pro-kontra nézetek;
Ma is kijár,
Éjtnap akár
E ház, e „vár”,
Rád mindig vár,
És nincs, ki bármit szemre hányna itt neked.
Lehet úgy, a nejem néha majd nem örül –
Szamárság, szamárság!
Hiszen több is van itt holmi szeszen fölül:
Barátság, barátság!
Ivászat volt itt rengeteg,
Egész meg fél vodkásüveg,
Kemény viták, ütős pro-kontra nézetek;
Ma is kijár,
Éjtnap akár
E ház, e „vár”,
Rád mindig vár,
És nincs, ki bármit szemre hányna itt neked.
1964
(Szöllősi Dávid fordítása)
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Viszockij az orosz nép között élt, az orosz népnek írt és dalolt. Így az orosz hagyományokat illetően számos esetben ő sem volt kivétel. Persze nem feltétlen a baráti teaestekre kell gondolni, amelyek meghitt hangulatáról gyakran a fatüzelésű szamovár gondoskodott.
„Viszockij hithű szovjet-orosz ember lévén nem vetette meg a vodkát, sőt még a konyakot sem…”
Elmondása szerint sokszor már akkor is ittasnak érezte magát, amikor még a szájához sem emelte a poharat. Elég volt csak rágondolnia. Aki soha nem volt a bűvös pohár rabságában, az nehezen tudja elképzelni a helyzet súlyosságát vagy kilátástalanságát, hogy néha még az ördöggel is cimborálni kell…
Dal az ördögről
Magányomon úrrá lett az alkohol –
Hangok látogatnak éjszaka…
Hallom ám egy éjjel, hogy valaki szól –
Lám, az ördög az, minő csoda!
Ő morogva grimaszol nekem –
Én meg ennyit mondok csöndesen:
„Jól beszívtam a konyaktól, úgy biz’ ám!
Te meg biztos spirituszt szlopálsz…
Idehallgass, pajtás-pajti-pajtikám,
Üljünk végre össze, mire vársz?
Vagy beszartál, gyáva korcs alak?!
Szállj le rólam, vagy megáldalak!”
Állította, Boriszov derék gyerek
– Ő a mi vicénk, piás fazon –;
Két pofára falta be a kenyeret,
S a konyak se hagyta szárazon.
És ha elfogy – hát mi az nekünk! –
Lent az állomás mellett veszünk.
Elszunnyadtam, s ő piáért – uzsgyi! – ki…
Ébredek – itt látom! – én szegény…
Vagy álmomban láttam őt, vagy ő hiszi,
Hogy álmában jelentem meg én.
Szitkozódni kezdett, azután
Farkcsóválva csókot szórt reám.
Úgy röhögtem, majdnem rám jött a fosás;
Megkérdeztem: „Mit szólnak vajon
Poklok mélyén, hogy itt ennyi a piás?
Szeszben főzik őket vagy vajon?”
Morgolódott, szinte könnyezett:
„Azért az élet ott sem élvezet!”
Aztán – vége; pirkadt, s én az ördögöt
Ki akartam józanítani.
Ám az eltűnt, tán elnyelte őt e föld…
Én meg várok – jöjjön valaki…
Nem vagyok bolond, de itt belül
Ördöggel is jobb, mint egyedül.
1966
(Erdélyi Z. János fordítása)
A dalból érezhetően kitűnik, hogy az ember nyomasztó, és nyomorúságos magányában, ha kis időre is, de még az ördög is kapóra jöhet néha. És talán gyógyító is lehet az általa ajánlott szeszes terápia, miszerint a kutyaharapást szőrével kell gyógyítani – fogalmaz a sátán Bulgakov Mester és Margaritájában.
„Viszockij dalaiban az ivászat és a gonosz személye nemegyszer jelenik meg karöltve a történetekben”
Így egész furcsa dolgok is megeshetnek, ha valaki oly mélyre süllyedne, hogy kénytelen-kelletlen az ördöggel is cimborálni kezd. Mindenért felelős persze nem is annyira az a titkos belső hang, mint inkább a meghasonlott kettős emberi lélek, és az oly gyakran jelentkező „második én” szindróma.
„Második én”
Mily végletes minden ízlésem, vágyam
Mondhatnám, ím egzotikus vagyok
Hol pohár szélét vad haragban rágom,
De Schillert szótár nélkül olvasok.
Kettős „énem” – bolygó két féltekéje,
Mint két ember – egymásnak ellene
Mikor az egyik megy balettzenére,
A másiknak elfutni kellene.
A rosszat szívemben már elvetem,
Mikor él bennem az első személy,
De mikor szabadjára engedem,
Egy gazembernek maszkja rajta él.
De ha egyszer kitárom szívem-lelkem,
Hol őszinteség központja a hely,
A pincérnők biz’ ingyen adnak ennem,
És minden nő becézve megölel.
Fenébe innen minden ábránd-eszmény,
Goromba leszek, gonosz és galád
Ülök a törött poharamba veszvén,
S a Schilleremet vetem pad alá.
A per folyik, úgy néznek, mint a szégyen,
Ügyészem, bírám, ugyan higgye el,
Hiszen a kocsmát nem én vertem széjjel,
De második énem követte el.
(…)
Én nem fogok szétverni többé kocsmát,
S nem verem többé cimborám fejét,
Ezentúl magam egyesítem nos hát
Meghasonlott lelkemnek két felét.
Eltemetem, én magamból kitépem,
Megtisztul ez a hülye fej szegény,
Oly idegen ez a „második énem”,
Nem is én vagyok ez a másik Én!
1969
(Erdődi Gábor fordítása)
A rend kedvéért meg kell jegyezni, hogy a magyar fordításban olvasható kocsma szó helyén az orosz eredetiben vitrin (витрина) szerepel. Vagyis iszákos hősünk nem a kocsmát, hanem a vitrint verte szét. Azért fontos ezt megemlíteni, mert aki járt Oroszországban, az tudhatja, hogy ott a kocsma fogalma kevésbé ismert, mint nálunk. A szovjet-orosz talponálló helyiségeket, illetve vendéglátó egységeket különböző elnevezésekkel illethetik, mint például büfé vagy bár. Az igazán nagy ivászatok pedig leginkább lakásokon folynak, többnyire valamelyik barátnál vagy közeli ismerősnél, mint ahogy történt ez az egykori Nagykocsis utcában is.
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
A dalban említett második én Vlady számára is jól ismert jelenség volt, amire a művésznő szavai egyértelműen utalnak: „Két napig tartó ivászat után a tested romhalmaz, hangod csikorog, ruhád csupa rongy. Fölülkerekedik az az iszonyatos „második én.”
„De bármily iszonytató is legyen az az ördögi második én, Viszockij meg volt győződve róla, hogy Isten védi és megóvja a részegeket”
Részlet Marina Vlady könyvéből:
„Egyedül vagyok a külvárosban bérelt lakásban, hirtelen megenyhült az idő, a házakat körülvevő üres telkek valóságos sártengerré változtak. Ha ki akarunk menni, a tócsákra hídként lefektetett padlókon kell járnunk. Nem alszom, amikor meghallom a csöngőt, szaladok ajtót nyitni. Agyagemberke nyújtja felém a karját. Sűrű, barna földréteg csurog mindenéről, a fejétől a sarkáig, a mokettre, csak világosszürke szeme foltja válik ki a ragacsos maszkból. Aztán fölélénkül az arc, fölnevetsz, mint egy őrült, el vagy ragadtatva, hogy megijedtem tőled, és elmondod, hogy tegnap este hazafelé jövet belecsúsztál egy mély gödörbe, és emberfeletti erőfeszítéssel sem tudtál kimászni, ha nem segít egy járókelő, halálra fagysz, elmerülsz a mocsokban. Annyira örülsz, hogy élve megúsztad, és hogy ráadásul még ki is józanodtál a többórás erőltetett tornának köszönhetően, hogy én is elnevetem magam, miközben a fürdőkádban mosdatlak.”
A következő dalban ugyancsak ördögökről és ivászatról esik szó, de már józanabbul gondolkodik a költő, aki, ahogy Marinától megtudhattuk, időközben józan állapotba került. Körös-körül rút ördögök tanyáznak, közrefognak balról-jobbról, és anyáznak… Nagyjából így veszi kezdetét a vers, ha prózai módon fogalmazzuk meg az első négy sor tartalmát. A mű azonban ennél többről szól, ahogy az olvasó is látni fogja.
Közrefogva ördögöktől…
Közrefogva ördögöktől
Nékem újra mind betett!
Ezek lentről, azok föntről,
Gonoszabb vajh’ ki lehet?
És hová, mily messzeségbe,
Még miféle utakon
Hurcol e hazugok népe
Minket át etápokon!
Mi marad még nékünk hinni?
Úgymond, nem baj, ami gond?
Igyál, ha van kedved inni,
Pajtás, mindez – veszett front.
Mit keresünk itt még, élet?
Merre végső kikötőnk?
Rajta, nap, kettőzd a fényed!
Szentek várnak, s temetőnk…
1979
(Szöllősi Dávid fordítása)
Végezetül meg kell jegyezni, hogy Viszockijnak voltak olyan rövidebb-hosszabb időszakai, amikor egyáltalán nem ivott. Olyan is előfordult, hogy teljes egy évig nem emelte szájához a poharat, ami elsősorban szerető feleségének és szerelmének, Vladynak volt köszönhető.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
