Miközben a világ az új amerikai űrexpedíciós tervekre figyel, a nagyhatalmak között több évtizede zajlik egy egészen más verseny, melynek nem más, mint hogy katonailag ki lesz az úr a világűrben. Jelenleg négy ország is verseng ezért a címért.
A kép illusztráció
Nem elég a puszta amerikai jelenlét a világűrben, amerikai dominanciára van szükség! – mondta múlt év nyarán Donald Trump azután, hogy aláírta azt az elnöki utasítást, amelyben elrendelte, hogy a védelmi minisztérium azonnali hatállyal indítsa el a világűrbe telepítendő haderő felállítását. Habár az amerikai elnök akkor még csak homályosan fogalmazott arról, mit jelenthet egy ilyen űrhaderő, annyi bizonyos, hogy
„a nagyhatalmak az elmúlt években újult erővel vetették bele magukat az űrfegyverkezésbe, amelynek a végkimenetele még teljesen nyitott”
De mit is takar pontosan az űrfegyverkezés? Ezt a fogalmat a hatvanas évektől elsősorban a vadász-műholdakkal kapcsolatos fejlesztésekre használták, amelyek célja az volt, hogy a cél-műholdat megközelítsék, majd megsemmisítsék. A hidegháború idején mindkét szuperhatalom végzett ilyen kísérleteket, hiszen az ellenség kémműholdjainak (vagy akár a polgári célú műholdjainak) megsemmisítése jókora lépéselőnyt teremthetett egy esetleges katonai konfliktus idején.
Ennél nagyságrendekkel jelentősebb lépés volt a Ronald Reagan-féle amerikai Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI), népszerűbb nevén csillagháborús tervezet, amelynek célja földi és űrbéli telepítésű fegyverek használata volt stratégiai atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták ellen. Ugyan az SDI soha nem lépett hadrendbe, az Egyesült Államok mégis csak elérte a célját.
„Ez a kezdeményezés olyan fegyverkezési hajszába taszította a Szovjetuniót, amit az nem bírt anyagi forrásokkal, így a csillagháborús tervezet maga is hozzájárult a szocialista birodalom bukásához”
A kilencvenes évektől az SDI folyamatosan elmozdult a földi telepítésű elfogó rakéták és a regionális védelem felé, így az űrfegyverkezés egyelőre lekerült a napirendről. Az elmúlt években azonban több olyan kísérletről is hallhattunk, aminek nyomán arra következtethetünk, hogy mostanra egyre több kihívója akad az Egyesült Államoknak.
A kínaiak a múlt évben sikeresen tesztelték a Dong Neng típusú műholdvadász űrfegyverüket, amivel az ázsiai óriás immáron nem csak a földről képes megsemmisíteni műholdakat. Egyébként Kína ma külön űrközpontot működtet Argentínában, amelyekről sokan úgy gondolják, hogy valójában nem más, mint egy katonai bázis. Ezeket a vádakat természetesen Peking tagadja. De az oroszok sem ültek ölbe tett kézzel.
„Tavaly Moszkva olyan lézerfegyvert juttatott a világűrbe, amely bevetés esetén megbéníthatja az ellenség hírszerzési, navigációs és kommunikációs képességeit”
Az amerikaiak természetesen az oroszokat is számos váddal illették, múlt év nyarán például azzal, hogy a műholdjaik hadgyakorlatot végeznek. A szatellitkövetőik ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy az orosz műholdak különösen mozogtak.
E lépések miatt idén februárban az Védelmi Hírszerzési Ügynökség (DIA) a szokásos jelentésében megjegyezte, hogy Kína és Oroszország olyan lépéseket tett, melyekkel provokálja az Egyesült Államokat az űrben, beleértve a felfegyverzett műholdak, energiafegyverek és felderítő hálózatok fejlesztését. Ilyen vádak természetesen már korábban is megjelentek Trump Rakétavédelmi Szemléjében, amelyeket akkor sokan egyfajta felvezetésként értékeltek egy újabb űrfegyverkezési versenyhez. Most viszont a DIA minden korábbinál nagyobb hangsúllyal jelezte a problémát, így igen valószínű, hogy Trump múlt évi kezdeményezését hamarosan tettek is követik.
És ezzel még nincs vége az űrfegyverkező országok sorának. Trump bejelentése után Franciaország is úgy érezte, hogy szüksége lesz ilyen parancsnokságra.
„Emmanuel Macron francia elnök már jóvá is hagyta a saját űrkatonaság létrehozását, amelynek elsődleges célja az ország védelme”
Így a Toulouse-ban felálló új űrparancsnokságnak joga lesz az űrbéli fellépéshez, emellett az ország műholdjait is figyeli, illetve az azok közelébe tévedő idegen űreszközöket.
Hová vezethet az elmúlt években felélénkült űrfegyverkezési verseny? Bár sokan úgy vélik, hogy a műhold-elhárító űrfegyverek fejlesztése csupán a presztízsért folyik, a helyzet itt egészen más. Ugyanis az ilyen eszközök sokkal nagyobb kárt tudnak okozni az ellenfélnek, mint bárki is gondolná, hiszen egy sikeres támadással gyakorlatilag pillanatok alatt lekapcsolhatják a rivális katonai hatalom navigációs és kommunikációs rendszereit. Ezért sem véletlen, hogy az űrfegyverkezési versenybe belépő nagyhatalmak minden eddiginél komolyabban veszik a feladványt még akkor is, ha az ilyen rendszerek kifejlesztése óriási anyagi forrásokat emésztenek fel. Éppen ezért
„az újabb eszközök eredményeinek bemutatása kitűnő eszköz arra is, hogy a riválisokat fegyverkezési versenyre kényszerítse, ami aztán pénzügyileg terheli meg az országot”
Hogy ez nem puszta találgatás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a történelem során ez a stratégia egyszer már sikeresen vizsgázott.
