„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Magas, 80 százalék körüli a <különleges katonai műveletek> támogatottsága is”
Fotó:EUROPRESS/Pavel Bednyakov/Sputnik/AFP
Miért? Az orosz értelmiségiek közül egyre többen teszik fel ezt a kérdést a háborúval, az orosz hivatalos nyelvhasználatban „különleges katonai műveletek” kapcsán. Szeretnék tisztábban látni az Ukrajna megtámadásához vezető okokat, a Kreml céljait, és főképp azt, hogy mikor, hogyan és hol ér véget ez a háború? Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a felek rájöjjenek, értelmetlen folytatni ezt az egészen, és le kell ülni tárgyalni? Kérdései nem csak az értelmiségieknek, és a középosztálynak vannak, a társadalom döntő többsége azonban úgy van vele, mint Balabanov 1997-ben készült kultikus filmjének, a Fivérnek (Brat) Danyila Bagrovja, hogy az oroszok nem hagyják el a népüket a háborúban. Ezt mutatják a közvélemény-kutatások is, amelyek ugyan torzíthatnak, a hangulatot – amelynek kialakításában természetesen komoly szerepet játszik a média, a propaganda is – azonban nagyjából visszaadják.
„Jól mutatja a trendet, hogy Vlagyimir Putyin bizalmi indexe az elmúlt három hónapban 15-20 százalékot emelkedve stabilan 80 százalék felett áll”
Érdekesség, hogy e tekintetben a külföldi ügynöknek bélyegzett Levada Központ 87 százalékos támogatottságot mér az orosz elnöknek, míg az állami VCIOM és FOM „csak” 81, illetve 79 százalékot. Ezzel szemben Volodimir Zelenszkijben mindössze az oroszok 6 százaléka bízik, egyetértve a Kremlnek a kijevi tárgyalási ajánlatok, ígéretek kapcsán időről időre hallható replikáival, hogy az ukrán elnöknek nem lehet hinni. Ez a 6 százalékos mutató egyébként megfelel a többi felmérés hasonló adatainak, amelyek évek óta stabilan mutatják, hogy nagyjából ekkora az orosz társadalom Ukrajnával szimpatizáló része. De ugyanígy csupán 6 százalék viszonyul pozitívan Joe Bidenhez. Ez az arány Hszi Csin-ping esetében 82 százalék, míg Emmanuel Macront 24, Olaf Scholzot pedig 14 százalék ítéli meg pozitívan.
„Az országok megítélése is erősen függ attól, hogy azok miképp viszonyulnak Oroszországhoz”
Az oroszok úgy látják, hogy Kína elismertsége 81 százalékos a világban, míg Németországé 52 , Amerikáé 33, Ukrajnáé pedig 18 százalékos. A nyugati buborékból nézve meglepő, de az orosz úgy érzik, hogy hazájuk elismertsége, az Oroszország iránti tisztelet a világban 66 százalékos.
„Magas, 80 százalék körüli a <különleges katonai műveletek> támogatottsága is”
Igaz, e téren akad kakukk tojás is. A Russian Field kutató csoport felmérései szerint ugyanis a „különleges katonai műveleteket” csupán az orosz társadalom 55 százaléka támogatja, míg 29 százaléka ellenzi. Az még meglepőbb, hogy az Ukrajnában folyó katonai műveleteknek a legtöbb híve az ország középpontjában, a Központi Föderális Körzetben van. Igaz ugyan hogy innen alig kerülnek katonák a frontra – a legtöbben a déli és az Uralon túli körzetekből harcolnak jelenleg Ukrajnában -, ám az nyilvánvaló, hogy országosan is a legnagyobb ellenállás e háborúval szemben a körzet lakosságának felét kitevő Moszkvában van. A kutatás azon megállapítása is meglehetősen furcsa, hogy kevésbé támogatják az ukrajnai inváziót az alacsonyabb jövedelműek. Hiszen ők az úgynevezett glubinka lakói, akik nem utaznak külföldre, és alapvetően a televízióból tájékozódnak.
„Abban már inkább egyetérthetünk a Russian Field kutatóival, hogy a <különleges műveletek> támogatóinak 77 százaléka egyetért a Szovjetunió valamiféle visszaállításával is, de ez inkább érinti a szláv világot, semmint mondjuk Közép-Ázsiát”
Az pedig erősen eltúlzott arány, hogy a tudományos szférában dogozó 85 százaléka ellenzi a „különleges katonai műveleteket”. Ez lehet, hogy igaz a liberális felsőoktatásbeli bázisának tartott „Saninkára”, vagy a Friedrich Ebert Alapítvány szemináriumaira, de kis túlzással én több támogatót ismerek ebben a szférában, mint amennyiről a Russian Field tud. Érdemes tehát inkább a Levada Központ, a VCIOM és a FOM adatait figyelni, hiszen ezek nagyjából azonos trendet rajzolnak ki.
„S akkor térjünk is vissza a Levada felméréséhez, amely szerint az oroszok 80 százaléka valamilyen veszélyt lát az Egyesült Államokban és a NATO-ban. Igaz, a terrorizmustól még többen (90 százalék) tartanak, ám a társadalom négyötöde semmilyen engedményt nem tenne már a Nyugatnak”
És itt van a háború támogatottságának egyik kulcsa. Nemcsak az orosz hatalmi elit, de a társadalom döntő többsége is veszélynek érzékeli Amerika és a NATO lépéseit. Ebben benne van persze az orosz tévék által sulykolt és jól felépített ellenség kép is, ám n e becsüljük le annyira a társadalmat, hogy csak ez számítana. Ugyanebből a felmérésből ugyanis az derül ki, hogy az oroszok 60 százaléka a hatalom Európa ellenes kommunikációjával nem törődve európainak tartja magát. Teljesen más a helyzet az Egyesült Államokkal. Míg 1997-ben az oroszok 72 százaléka pozitívan viszonyult Amerikához, s csak 18 negatívan, addig ma ez az arány megfordult.
„Eközben a nyugati országok társadalmainak nagy része támogatja a gazdasági kapcsolatok megszakítását Oroszországgal, Ázsiában és Afrikában a lakosság többsége fenntartaná a kapcsolatokat, míg Latin-Amerika megoszlik e tekintetben”
Rögtön látszik tehát az, hogy nem csupán Oroszországban, hanem a világban mindenhol komolyan befolyásolja a társadalmak véleményét a média és a politikai kommunikáció. De az a következtetés is levonható, hogy a nyugati világban Oroszország egyre inkább elszigetelődik, míg a világ politikai értelemben nem nyugati részében fordított a helyzet. A német Latana szociológiai intézet által 53 országban készített felmérés alapján a leginkább negatívan (87 százalék) a lengyelek, meglepetésre a portugálok (83 százalék) és a várakozás szerint az ukránok (80 százalék) viszonyulnak Oroszországhoz.
„Végül a Századvég legutóbbi felmérése alapján nézzük meg, miként viszonyul a magyar társadalom az orosz-ukrán háborúhoz. Ebből azonnal kiderül, hogy a magyar attitűd erősen eltér az európai trendtől”
Valószínű, hogy ebben is fontos szerepe van a hatalom kommunikációjának és a médiának. A magyarok többsége szerint a konfliktust Ukrajna és Oroszország viszonyánál tágabb kontextusban szükséges értelmezni. A konfrontáció valójában a nyugati hatalmak (Egyesült Államok, NATO, Európai Unió), valamint Oroszország között zajlik, melyek ütközőzónájává vált Ukrajna. Ennek egyenes következménye, hogy az elmúlt hetekben a háborúban – közvetlenül vagy közvetve – érintett szereplők a lépéseikkel (gazdasági szankciók meghozatala és fegyverszállítmányok küldése a „nyugati tömb” részéről, illetve egyre intenzívebb katonai műveletek Oroszország részéről) sokkal inkább eszkalálták a konfliktust, mintsem a béke előmozdítását célozták volna.
„A magyarok többsége, a megkérdezettek fele szerint Oroszország és Ukrajna egyaránt felelős a fegyveres konfliktus elmérgesedéséért”
A megkérdezettek 28 százaléka szerint összességében a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországot terheli nagyobb felelősség a konfrontáció eszkalálódásáért, míg 21 százalékuk úgy gondolja, hogy inkább a Zelenszkij vezette Ukrajnát. A háborúban érintett politikusok megítélése folyamatosan romlik.
A felmérés rámutat, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökről kedvezőtlen véleményt megfogalmazók aránya a 2022 februárjában mért 68 százalékról 72 százalékra nőtt, míg a Joe Biden amerikai elnökről negatívan vélekedők aránya 4 százalékponttal (58-ról 62 százalékra) emelkedett. Érdekesség, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megítélése romlott a legjelentősebb mértékben. Míg februárban a megkérdezettek 52 százaléka viszonyult negatívan Zelenszkijhez, addig májusban ez az arány már 65 százalék volt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
A statisztikákban nem hisz igazából senki. Részben azok véleményét tükrözik akik megrendelték, részben eleve olyan mintákkal dolgoznak, hogy a “várt” eredmény jöjjön ki. A közvélekedést a kocsmákban lehetne megismerni, de ott sem beszélnek őszintén, mert tudják, hogy nem mindegyik vendég iszogatni jött oda.
Sokszor próbára tettem a konformizmust, mint jelenséget. Valaki szidott valakit, bedobtam egy mondatot, hogy én ismerem az illetőt, a sógorom kollégája. (Ez persze nem volt igaz, csak úgy bemondtam.) Érdekes volt megfigyelni hogyan igyekeztek az előbbi szavaikat visszafordítani, sőt a végén még dicsérő jelzőket is igyekeztek beleszőni.
Célzott kérdések adása pedig nagyon régi trükk.
Jön egy pofa, Putyin jelvénnyel a gomblyukában és felteszi a kérdést. Lehetőleg kijelentőmódban: “Az orosz hadsereg rendet teremt. Ön is így látja?” Erre mit mond a megkérdezett? Konformista, mint minden ember úgy általában, nem akar ellentmondani, hímez-hámoz, igazat ad.
Rác Gábor says:
Az elemzés nagyon pontos, de szeretném megismételni. Az intellektuális réteg nem kis része mindig is kritikátlanul nyugatimádó. Ebbe természetesen beletartoznak azok, akik az ország politikai-gazdasági hatalmi “pixisébe” vannak, de idetartoznak művészek, tudósok is, stb… Viszont őket próbálja majmolni a kispolgár városlakó is, és a kör bezárul Ezt nagyon jól példázza Tolsztoj pl. a “Háború és Béke”, ahol az arisztokrata szereplők sokszor franciául beszélnek egymással ok nélkül, hangsúlyozva ezzel pusztán előkelőségüket, “nyugati műveltségüket”. Groteszk elem ez épp a francia-orosz háborúk előtt-alatt… Ám itt a példa az folyton elégedetlenkedő nyugatimádó kispolgárra is. Rajkin legendás “Válámi ván”-paródiája pont ezt veszi célba. Ha Magyarországot tekintem, itt sem volt másképp. A nyugatimádók nagy része, itt is a már fentiekben leírt rétegből került ki. Érdekes, hogy jelentős részük általában Április 4.-én ott tolongott a Parlamentben, hogy megkaphassa az áhított Kossuth-vagy más féle díjat (mert hát eleget nyaliztak érte, tehát jár), A rendszerváltás után, meg úgy köpöködtek vissza, hogy hogy az sem számított, ha a szájuk kiszáradt közben. 1989 óta eltelt 33 év, és az átlagpolgár is rájött sok mindenre, a hazugságokra, és megtanult “politikusi” módon kommunikálni, főleg közvélemény kutatások alkalmával. Az orosz-ukrán háború megítélésében pedig a következők befolyásolják az átlagmagyart. 1. A Nyugat folyamatosan hazudik, amit az is igazol, hogy az orosz narratívához nem engedi a hozzáférést, vagy gátolni próbálja. 2. Ok nélkül üldözi az orosz származású művészeket-sportolókat, s ami különösen aljas, még a halottakat is. 3. Látható, hogy a fegyverszállítási lázzal egyidejűleg folyó szankciósdi nagyon kontraproduktív hatású. 3. Az különösen ingerlő, hogy ennek a számláját a kispénzűek zsebéből akarja az “imádott” Nyugat finanszírozni. Ráadásul, a brüsszeli döntések olyan irányba hergelik európaszerte az érintett országok lakosságát, hogy előbb törvénytelen módon próbálják kijátszani a megszorításokat (pl. lelopkodnak magyar autókról rendszámtáblákat), s ha már az ilyen ügyeskedések sem segítenek, következik az, amitől mindenki (de főleg a mostani pixisben ülők) retteg: a társadalmi robbanás, aminek van egy nagyon is közismert neve…