„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Veszélyes magabiztosság

2024. nov. 15.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

Az ellenségeivel szembeni határozott fellépésével Izrael nemcsak saját erejét, hanem a nyugati dominanciát is demonstrálja a Kelet felett. Ennek azonban középtávon vége lehet.

Alexander Rahr írása a #Moszkvatér számára

„Bár a gázai konfliktusban a civil áldozatok száma messze meghaladja az ukrajnai háborúban elesettek számát, Izrael akcióit csak korlátozottan bírálják” #moszkvater

„Bár a gázai konfliktusban a civil áldozatok száma messze meghaladja az ukrajnai háborúban elesettek számát, Izrael akcióit csak korlátozottan bírálják”
Fotó:EUROPRESS/Omar AL-QATTAA/AFP

A 2024-es év váratlanul pozitív fordulatot vett a Nyugat számára. Legalábbis az európai és észak-amerikai média és véleményformálók ezt szeretnék elhitetni velünk. Az Egyesült Államokban Kamala Harris esélyei arra, hogy legyőzze Donald Trumpot az elnökválasztáson, a jelek szerint javultak a célegyenes előtti utolsó hetekben. Ez eloszlatná az Amerika elszigetelődésétől való félelmeket, és megmentené a NATO-t, mint a transzatlanti közösség egyik pillérét. Elűzné az attól való félelmeket is, hogy Trump jobboldali erőkkel szövetkezne, ami jelentősen javítaná a Washington és Brüsszel közötti szoros koordinációt, amelyre a mai bonyolult világhelyzetben szükség van.

Megtévesztő magabiztosság

Úgy látszik, a Nyugat a Közel-Keleten is visszatér a siker útjára. Hiszen Izrael a hadtörténelemben egyedülálló hadműveletben megtizedelte főellenségét, a Hezbollahot, és a Hamász felszámolásának küszöbén áll a gázai övezetben is.

„Bár a gázai konfliktusban a civil áldozatok száma messze meghaladja az ukrajnai háborúban elesettek számát, Izrael akcióit csak korlátozottan bírálják”

Hiszen a demokratikus Izrael is a nyugati ügyért harcol. Egy Izrael és Irán közötti háború esetén a világ legerősebb katonai hatalma, az Egyesült Államok szó nélkül kiállna izraeli szövetségese mellett. Mindenesetre Amerika katonai jelenléte az Öbölben ismét megkérdőjelezhetetlen, míg más külső erők nem láthatók a Közel-Keleten.

Az ukrajnai háborúról is szinte csak reményteljes dolgokat hallunk. A nyugati fegyverszállítások fenntartják a patthelyzetet az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban. Míg az orosz inváziót követően a megtámadott országot gyorsan elveszettnek tekintették, egy széleskörű orosz offenzívát az ukrán ellenálló képesség, és a nyugati fegyverszállításoknak köszönhetően sikerült meghiúsítani. Bár Oroszország fokozatosan előrenyomul a Donbasszban, az ukránok már három hónapja tartják az orosz területet Kurszk térségében, és onnan még nem sikerült őket kiszorítani.

„Ukrajna, legalábbis annak nyugati és középső része, már régóta erősebben be van építve a nyugati katonai struktúrákba, mint valaha”

Az ukrajnai konfliktusban is a Nyugat, mint szervező erő dominál tehát, miközben az olyan nem európai hatalmak, mint Kína, India vagy Törökország láthatóak, de eddig nem tűntek különösebben cselekvőképesnek. Így aztán számos nyugati fővárosban még mindig él az a hit, hogy Ukrajna az egyre újabb nyugati fegyverek, és az orosz területre irányuló rakétatűz segítségével legyőzheti a világ második legnagyobb atomhatalmát.

Ebből kifolyólag úgy tartják, nem lehet szó arról, hogy az Egyesült Államok és Európa nyugatbarát, szabályokon alapuló világrendjének utolsó felvonásának vagyunk tanúi.

A világ többi részén más a vélemény

Európán kívül azonban teljesen más nézet uralkodik a világpolitikáról. A BRICS+ országokban – vagyis a „globális Dél” országaiban, Latin-Amerikában és Afrikában – az „értékorientált külpolitika” nyugati vezérelve kegyvesztetté vált. A kritikusok szerint ez sokkal inkább nyugati önhittséget, fundamentalista kulturális imperializmust és posztkolonialista viselkedésmintákat jelent a nem nyugati világ országaival szemben.

A következő tények, amelyeket nehéz tagadni, megmutatják, hol is áll valójában a Nyugat. Az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági és politikai dominanciája lényegesen gyengébb, mint a hidegháború idején volt. Ezzel szemben a Nyugat függősége a „globális Dél” nyersanyagaitól megnőtt. Az sem igaz már, mint néhány évvel ezelőtt, hogy a harmadik világ jóléte a nyugati technológiák exportjától függ. Ezeket ma már amúgy is alig gyártják Európában és Észak-Amerikában.

„Ehelyett a Nyugat további sikeres iparosítása, beleértve a zöld energiára való átállást is, sokkal inkább függ a nem nyugati országok nyersanyagellátásától”

Az olyan országok, mint Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika már nem „feltörekvő gazdaságok”, hanem gyorsan növekvő vezető gazdasági nemzetek. Önálló szereplők – autonóm pólusok – a nemzetközi kapcsolatok hálójában. A többpólusú világ nem most van kialakulóban, hanem már régen jelen van. A nemzetközi biztonságpolitika központi területén pedig az Európai Unió papírtigris marad „nagy testvére”, az Egyesült Államok nélkül.

Globális hatalomvesztés

Az Afrika és a Közel-Kelet demográfiailag robbanásszerűen növekvő országaiból érkező emberek szinte megállíthatatlan tömeges bevándorlásának következményeiről alig esik szó. Ezek az elkövetkező években várhatóan különösen Európát fogják jelentősen gyengíteni. Az ígért szakképzett munkaerő által kiváltott új lendület helyett a szociális ellátórendszerekbe történő bevándorlás valószínűleg a politikai és társadalmi zavargások növekedéséhez vezet, ami komoly kihívássá válik a nyugati világ számára. Az ebből eredő belpolitikai instabilitás gyakoribb kormányváltásokhoz vezethet, ami viszont majd fokozza az instabilitást. Nem zárható ki az Európai Unió identitásválsága sem.

„A Nyugat mindenekelőtt azzal szembesül, hogy a magterületén, Európán és Észak-Amerikán kívül gyorsan veszít hatalmából. A NATO aligha marad az egyetlen harcképes globális katonai szövetség. Minél tovább húzódik az ukrán-orosz konfliktus, és minél nyíltabban éleződik ki a tajvani, annál valószínűbbé válik egy Nyugat-ellenes kínai-orosz katonai szövetség – bármilyen szervezeti formában”

Lehet, hogy Irán ma még katonai szempontból alulmarad Izraellel szemben, de Teherán fokozatos integrációja az Oroszországgal és Kínával való katonai együttműködésbe már régóta egy új blokk fokozatos kialakulását körvonalazza Eurázsiában, amely végül a Nyugat ellen fog irányulni.

A Nyugatnak is szembe kell néznie a „globális Dél” hosszú ideje tartó megbocsáthatatlan elhanyagolásának következményeivel. Különösen Európa túl sokáig úgy tekintett a „globális Délre”, mint politikailag megosztott, és a régi gyarmatosító hatalmaktól gazdaságilag függő területre, és ennek megfelelően kezelte azt. Micsoda tévedés! Ha a BRICS+ szervezet, mint a többpólusú világ kialakulóban lévő kerete, több politikai és gazdasági előnyt biztosítana a déli országoknak, mint a Nyugatnak, akkor különösen az ázsiai kontinens országai többé nem fognak Európára fókuszálni.

„A nyugati dominancia eddigi szilárd bástyája az amerikai dollár pozíciója volt, mint globális valuta. Sokáig utópisztikusnak tartották, hogy a világgazdaság elfordulhat a dollártól, mint fizetőeszköztől. A BRICS+ országok azonban elszántnak tűnnek, hogy véget vessenek a világkereskedelem <dollárosodásának>”

Ez bizonyára nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni, de a világgazdaságon belüli egészséges verseny fokozatosan átadja helyét a veszélyes ellenségnek. Az Egyesült Államok kezdi átalakítani az egykor Bretton Woodsban a tisztességes és egyenlő világkereskedelem érdekében megszerzett eszközeit az engedetlen versenytársak és geopolitikai ellenfelek elleni öncélú kínzóeszközökké. A világgazdaság képes volt megbékélni az olyan „gazemberállamok” elleni szankciókkal, mint Észak-Korea és Irán. Most azonban, hogy az Egyesült Államok pénzügyi hatalmának minden erejét latba vetve gyakorlatilag elszigeteli Oroszországot és Kínát a világgazdaságtól, az általunk ismert globalizáció megkérdőjeleződik.

Elfelejtett erősségek

Közhely, hogy a világ nagy konfliktusait csak a vezető hatalmak közötti együttműködéssel lehet megoldani. A Nyugat nem lesz képes egyedül megoldani a világ problémáit a régi módon, még akkor sem, ha az egyes konfliktusokban, például a Közel-Keleten vagy Délkelet-Ázsiában még reálisnak tűnik a győzelem. Még Nyugaton sem hiszi senki, hogy a közel-keleti konfliktus megoldható azáltal, hogy Izrael erőt alkalmaz. Egy Irán elleni izraeli háború valószínűleg olyan szomszédos államokat vonna be a konfliktusba, mint Szíria, Libanon és Jemen. Még ha jövőre az Izrael-barát Donald Trump kerül is az Egyesült Államok élére, a kétállami megoldás Izrael és Palesztina számára ma már elkerülhetetlen, az Izrael számára ebből fakadó biztonsági kockázatok ellenére.

„Kétséges, hogy az új világhatalom, Kína lemond-e a Tajvannal való újraegyesítésre vonatkozó kinyilvánított igényéről, és még sokáig elfogadja-e viszonylagos tehetetlenségét a Dél-kínai-tengeren zajló amerikai manőverekkel szemben. Peking kinyilvánított célja, hogy teljes mértékben ellenőrzése alá vonja a Kína és Európa közötti kereskedelmi útvonalakat, akár szárazföldi, akár tengeri úton”

Az is irreális, hogy Oroszország elfogadja Ukrajna NATO-ba és EU-ba sodródását. Moszkva kinyilvánított stratégiai célja, hogy mindenáron nagyhatalommá váljon, akár a Nyugat elleni háború árán is. Egy hatalomváltás a Kremlben, amelyet egyes elemzők az EU-ban és az USA-ban remélnek, nem sokat változtatna ezen.

A nyugati stratégák tehát óriási kihívás előtt állnak. Európa csatlakozhat az Egyesült Államokhoz a többpólusú világrenddel való küzdelemben, amelyben „diktátorok és autokraták” osztoznak a világ irányításán. Erkölcsileg ez az „öreg kontinens” államainak is jól állna. Reálisan nézve azonban egy ilyen politika Európa militarizálását igényli, amihez azonban egyszerűen nincs elég pénz – hacsak a háború finanszírozása nem a saját jólétünk rovására történik.

Ideológia helyett pragmatizmus

Egy alternatív megközelítés az lenne, ha a világot kevésbé ideológiai és inkább reálpolitikai szempontból értelmeznénk. Természetesen egy többpólusú világban a saját értékeket – beleértve a nyugati szabadságkultúrát is – a nyugati érdekek szerves részeként továbbra is védeni kell. Ugyanakkor más világhatalmak érdekeit is figyelembe kell venni, még akkor is, ha ezek ellentétesek a nyugati elképzelésekkel. Európa részesedése a világ népességéből ma már csak hét százalék, szemben a száz évvel ezelőtti 25 százalékkal. Mennyiségileg Európa népessége alig változott: ma is mintegy 500 millió ember él az öreg kontinensen, akárcsak akkor. Viszont az Európát körülvevő világ megváltozott.

„Az 1990-es években, a hidegháború győzelme után a Nyugatnak egyedülálló történelmi lehetősége nyílt arra, hogy a világközösséget békés <globális faluvá> alakítsa. Akkoriban a világ még a demokráciát is hajlandó volt elfogadni – de nem szigorú tanári felügyelet mellett”

Ma a világ nyugtalanabb, mint hosszú évek óta bármikor. A Nyugat elsődleges érdeke az kellene, hogy legyen, hogy mindent megtegyen egy pusztító világháború megakadályozásáért. A kölcsönös elrettentés ősidők óta része a nemzetközi politika eszköztárának. De ezt egy működő enyhülési és leszerelési politikának kell kísérnie. Két olyan nukleáris hatalom van a világon, amely percek alatt elpusztíthatja bolygónkat. Nincs más kiút, mint a tárgyalás. Tanácsos lenne, hogy a Nyugat újra használatba vegye az ötven évvel ezelőtti diplomáciai eszköztárát. Az 1975-ös helsinki EBESZ-békefolyamatnak voltak ellenfelei, de végül egy olyan szakaszt vezetett be, amelyben az emberi ész győzedelmeskedett.

(A cikk eredetileg itt jelent meg németül, magyarra Péli Éva fordította.)

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK