„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„Túlzás nélkül kijelenthető tehát, hogy az ukrán 40 napos csapássorozat – amely döntés hátterében nem mellesleg én nem az ukrán vezetést sejtem – a szándékolttal éppen ellentétes hatást váltott ki”
Fotó:EUROPRESS/TATYANA MAKEYEVA/AFP
Meglepő módon az orosz-ukrán háborúról beszélve több helyen, köztük 2024-ben egy dél-afrikai rádióadásban is Oroszország szakértőjeként jelentem meg. Pedig mindenhol biztonságpolitikai elemzőként mutatkoztam be. Úgy vélem ez a címke elsősorban annak köszönhető, hogy az orosz-ukrán háború nagyobbik résztvevőjével kapcsolatban kevesen tudnak vagy akarnak elfogulatlan véleményt megfogalmazni. Természetesen nem áltatom magamat azzal, hogy még az általános iskolából származó alapfokú orosz nyelvtudásommal eredeti nyelven tudnám követni a folyamatokat. azonban a különböző fordítóprogramok segítségével legalábbis az alapvető kérdéseket, illetve hangulatot érzékelni lehet. Még ha a nüanszokat például a használt kifejezésekben mutatkozó apró hangsúlyokat nem is.
Fentieket azért tartom fontosnak leszögezni, mert az elhúzódó felőrlő háború állásában bekövetkezett jelentős változás hiányában olyan jelenségre figyeltem fel, amely meghatározó lehet a szeptember 18. és 20. között lezajló orosz országgyűlési választások szempontjából. Ismerve a rendszert, az Egységes Oroszország kormánypárt pozíciójában jelentős változás nem várható, viszont az egyetlen háborúellenes párt a Jabloko betiltásával érdekes változást hozhat szeptember végi szavazás.
A biztonságpolitika öt aspektusából – katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti -érdeklődésem miatt általában a legelső csoport szerepel kiemelt helyen. Látva az ötödik éve tartó háború hatásait – korábbi írásaimmal és szokásommal ellentétben – egész egyszerűen elengedhetetlen, hogy az orosz belpolitikáról, illetve a közelgő választásról beszéljek. Bármennyire is nem tartozik közvetlen érdeklődési körömhöz egy-egy ország politikai rendszere mégis olyan mértékű változásokat vélek felfedezni, amelyek nem maradhatnak megjegyzés nélkül.
„Ami először szemet szúrt, az a nyilvánvalóan az orosz átlagnál is hazafiasabb, talán nacionalistának is nevezhető milbloggerek, a vojenkorok hangulatváltozása az ukrán 40 napos kampány nyomán. Kőolajfinomítók, majd az online kereskedelem zászlóshajójának, a Wildberries raktárainak támadása után a korábban is jelen lévő, eszkalációt sürgető hozzáállás egyre hangosabbá vált körükben”
A legutóbbi ilyen kommentet már nem is tudom melyik Telegram csatornán olvastam, ahol a brit gyártású cirkáló rakéták Ukrajna általi bevetése nyomán az alábbi kommentet fűzték a londoni orosz nagykövetség következményeket emlegető nyilatkozatához: eleget beszéltetek, most már cselekedjetek!
Az Oroszországhoz hasonló zárt és történelmi okokból paranoiás rendszerek működéséről nem véletlenül született meg a kremlinológia nevű külön tudományág. Mivel az orosz társadalom véleményéről még nehezebb megbízható információt szerezni, mint a fronton zajló folyamatokról, ezért jobb híján elfogadom a függetlennek tartott Levada közvélemény-kutató intézet felmérését arról a felemás folyamatról, amely jelenleg észrevételeim szerint az orosz társadalomban zajlik. Az intézet 2026 júliusi felmérése alapján a megkérdezettek 62 százaléka szerint Oroszországnak a háború helyett a béke felé kellene törekednie, és mindössze 28 százalék támogatta a „különleges katonai művelet” további folytatását. Azonban amikor a kérdés arra irányult, hogy ezt az orosz félnek engedmények tételével kellene-e megvalósítania akkor a válaszadók 56 százaléka az Ukrajna elleni támadások fokozását jelölte meg célként. Mindössze 25 százalék mondta azt, hogy a békemegállapodást engedmények árán is alá kell írni. Jól mutatja a változás kettősségét az, hogy az orosz fegyveres erők támogatása továbbra is 66 százalék, azonban az egy évvel korábbi 69 százalékkal szemben már csak 50 százalék gondolja azt, hogy a „különleges katonai művelet” sikeresen folyik.
„Ezeket a tényeket nyilvánvalóan mindenki a saját szája íze szerint értelmezi nyugati világban, számomra az tűnik valószínűnek, hogy két tényezőt figyelembe véve elkerülhetetlen a háborús erőfeszítés fokozása orosz részről”
Egyrészt a lakosság egyre nagyobb része elégedetlen a hivatalos korlátozott háború – különleges katonai művelet – narratíva és a társadalom által megfizetett, több síkon jelentkező ár növekedése miatt. A hazafiasabb körülbelül 20-25 százalékra tehető réteg véleménye nagyjából így foglalható össze. „Legyen vége a háborúnak, de nem engedményekkel vagy visszavonulással. Ha Ukrajna és a Nyugat nem fogadja el a feltételeinket, akkor legyen vége annak a küzdelemnek, amelyben az egyik kezünket a hátunk mögé tettük. Harcoljunk végre minden elérhető eszközzel!” Ezen változás fő okaként egyértelműen az ukrán mélységi csapásokat nevezhetjük meg, amelyek miatt az üzemanyag ellátási problémák, illetve az online kereskedelem raktárait ért támadások nyomán felteszik a kérdést,
„ha ezt hozta a visszafogottság, akkor mi értelme van?”
Ezzel együtt azonban a háborús fáradtság jeleit mutató csoport sem fog eltűnni. Ha a politikában nem is, társadalmi szinten jelen lesz az a gondolat, hogyha tényleg az egész Nyugattal harcolunk, amiről sokszor a hivatalos média is beszél, akkor biztos megfelelően cselekszik-e a vezetés? „Mekkora árat kell még fizetnünk ezért a ránk kényszerített háborúért? Mi jöhet még?” Ugyan a fenti két gondolat nagyjából másfél éve kirajzolódni látszik, a számomra hozzáférhető angol nyelvű forrásokból is, ahogy a fenti Levada felmérés mutatja, magának a háborúnak az okát, illetve orosz szempontból jogosságát a lakosság döntő többsége nem vitatja.
„Túlzás nélkül kijelenthető tehát, hogy az ukrán 40 napos csapássorozat – amely döntés hátterében nem mellesleg én nem az ukrán vezetést sejtem – a szándékolttal éppen ellentétes hatást váltott ki”
Ugyan polarizálta és felerősítette a két, egymásnak ellentmondó hozzáállást, de végső soron várhatóan arra kényszeríti az orosz vezetést, hogy a 2026 szeptember végi országgyűlési választások után adja fel korábbi álláspontját és hozzáállását. Az orosz rendszer sajátosságai miatt egyik vélemény sem fog tudni markánsan politikailag megjelenni, azonban társadalmi hatásuk miatt az orosz vezetésnek nem lesz nagyon más választása, mint a társadalmi stabilitás érdekében felgyorsítani, azaz eszkalálni a konfliktust. Ezzel pedig a tárgyalásos rendezés amúgy is ingatag esélye éppúgy eltűnik, mint ahogy az Ukrajna esetleges jövőbeli fennmaradásával kapcsolatos remények is.
„Persze lehet, hogy a háttérben ténykedő erőknek pont ez volt a szándéka. Egy keménykezű, erőszakos Oroszország képének és valóságának létrehozása”
Azonban ennek is megvannak a maga veszélyei. Egyszer ugyanis valaki azt mondta nekem, ha arra kényszerítenek, hogy fuss száz métert, fuss velük egy kilométert, és ők fognak kifulladni előbb. Mi van akkor, ha az orosz vezetés elfogadja ezt a szerepet? Az orosz katonák és vojenkorok egyre többször ábrázolják saját magukat a fantasy világok harcias orkjaiként. Azon a gúnynéven, amit az ukránok aggattak rájuk. Ha ez a helyzet beáll, miért ne viselkedhetnének úgy, ahogy az érdekeik kívánják, céljaik maximális (túl)teljesítésével? Ahogy József Attila mondta: kiterítenek úgyis.
„Ha már mindenképpen futniuk kell, miért ne fussanak többet? Miért ne próbálják meg bedönteni az egész nyugati világot, amelyik az elpusztításukra törekszik, és a fene vigye el a következményeket?”
Ezért persze megint meg fogom kapni az összes létező negatív jelzőt, de már igazán nem is érdekel. Mert valószínűleg ez lesz a következmény. Egy durva eszkaláció. Most mindenki azt találgatja, hogy van-e köze az orosz külföldi titkosszolgálatnak, az SZVR-nek, a bulgáriai, és olaszországi – csodálatos módon halálos áldozatokat nem követelő – lőszergyári robbanásokhoz. Aki emlékszik a katonai robbanóanyagoknál jelentősen kisebb hatóerejű pirotechnikai töltetek robbanására 2004 augusztusában Törökbálinton, amely három emberéletet követelt, az sejtheti, hogy itt gyanús, hogy kétszer is robbanás volt, személyi áldozat viszont nem. Idézzük fel azt a 2022-es szabotázst, amelyben Észak-Németország vasúti közlekedése megbénult. És tegyük össze a logikusan kirajzolódó képet.
„Az irreguláris hadviselés szakértőjeként, hadd vessek fel egy másik forgatókönyvet, az egyértelműen titkosszolgálati műveletek, azaz szabotázsok, helyett/mellett”
Kezdjük azzal, hogy Szíriában legtöbbet és leghatékonyabban a hírek szerint az Asszad-rendszer támogatásában a muszlim csecsenekből álló katonai rendőrség működött. Meddig tart létrehozni egy hamis zászlós „szakadár” / „emigráns” csecsen csoportot, amelyik Európában kezd terrortámadásokba? Vagy megszervezni egy muszlimok elleni, szélsőjobboldalinak álcázott súlyos támadást, amelyik etnikai konfliktusba borítja az amúgy is feszült Európát? És akkor a letagadható eszközökkel végrehajtott egyértelműen katonai provokációt nem is említettem.
Mi lesz akkor, ha Moszkvában október elején úgy döntenek, ha harc, hát legyen harc? Ha a 40 napos hadjárat kitervelői ezt akarták elérni, könnyen nagyobbat haraphattak, mint amit le tudnak nyelni. Azonban a következmények egész Európára nézve pusztítóak lehetnek. És tetszik, nem tetszik, még mindig Európához tartozunk. Az „orkokat” meg amúgy sem érdekli.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
PJ says:
Nem arra gondoltam, hogy direkt lakóházakat céloznak meg, hanem – a nagy számok törvényszerűsége szerint – több kilőtt rakétából több téveszt célt.
Stier Gábor says:
Ez így van.
PJ says:
Az orosz közhangulat nyilván változik.
De a durvuló orosz csapásoknak szerintem a fő magyarázata az, hogy az ukránok kifogytak a ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas fegyverekből. Ezt kihasználva az oroszok több rakétát lőnek ki, és ezek nagy arányban betalálnak; vagy egy katonai célt vagy valami mást, például egy lakóházat vagy bevásárló központot találnak el.
Stier Gábor says:
Az első részben igaza van, de higgye el, szimpla civil célokra ez a rakéra drága. Ezeket katonai célokra lövik – úgy éri eg -, és infrastruktúrára. De a háború eszkalálódásával természetesen MINDKÉT oldalon több a civil áldozat.
Tuco says:
Azért van egy nagyságrendi különbség.
Stier Gábor says:
Miben? a Civil áldozatok számában annyivab, amennyivel több rakétát lőnek ki. De ezek nem célzott támadások.
Tuco says:
Az áldozatok családtagjait ez aligha vigasztalja. :(
Stier Gábor says:
Mint ahogy a menetrendszerű buszjáratokon Oroszországban ülőkét, majd kilőttekét sem.
Rekka says:
Azóta “változik” itt az orosz közhangulat, amióta a Fidesz vesztett. Ezt vettem észre a moszkvater.com felületén és a videóikban.
Stier Gábor says:
Ne lássa bele a dolgokba azt, ami nincs benne. Egyébként pedig, ha elolvassa a cikket, akkor azt is látja, hogy radikalizálódik az a közhangulat, és ennek hatására is erősödnek, ha úgy tetszik durvulnak az orosz csapások.Ez a közhangulat tehát nem a magyar választások, hanem az ukrán támadások hatására változik.